SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

11. tanulmány     2006  szeptember 2 - 8.

Tanító melléklet Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

A SZENTÉLY ÉS A KIS SZARV

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 27:20; 29:42; 4Mózes 4:7; 28:6; Róma 8:34; Zsidók 7:24–27; 8:1–5; 9:1–14, 24

“Fõdolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan fõpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített“ (Zsid 8:1–2).

Az elmúlt néhány hét során megfigyelhettük, hogy milyen nagy hangsúlyt helyez Dániel 8. fejezete a kis szarvra. Nyilvánvaló, hogy ez igen fontos kérdés, amint a bemutatásból, valamint a fejezet késõbbi részében a magyarázatból is látszik.

Ezen a héten még közelebbrõl vizsgáljuk a kis szarvat, figyelmünk homlokterében a “seregeknek fejedelme”, “a mindennapi áldozat” és a “szentségének helye” ellen intézett támadása áll.

Azt is látni fogjuk, milyen központi helyet foglal el a szentély, azaz a mennyei szentély a fejezetben, hiszen csakis a mennyei szentéllyel és az ott folyó szolgálatokkal összefüggésben érthetjük meg igazán, mit is jelent a kis szarv támadása.

Az e heti tanulmányunk képezi az alapját annak, ami ezután következik: a szentély szerepe még alaposabb vizsgálatának. Különös figyelmet fordítunk majd a szentély megtisztításának kérdésére az evangéliummal és a megváltás történetével összefüggésben, ami természetesen elvezet minden idõk keresztényeinek legnagyobb vágyához, Jézus második eljöveteléhez.

“A SEREGNEK FEJEDELMÉIG”

Vasárnap szeptember 3.

Olvassuk el Dán 8:9–12 szakaszát, ami a kis szarv tevékenységére irányítja a figyelmünket. A szöveg szerint mi mindent tesz a kis szarv hatalma?

Egy korábbi tanulmányban (5. hét) kitértünk rá, hogy a kis szarv tevékenységének iránya hogyan változott. Elõször vízszintes irányban támadott (9. v.), ami katonai vagy politikai terjeszkedésre utal, majd függõleges irányba váltott (10–12. v.), amibõl vallási jellege tûnik ki. Amint már megállapítottuk, ez Róma két korszakára, az elsõ, pogány Rómára, majd a római pápaságra utal.

Nézzük meg ismét a kis szarv tevékenységét bemutató részt a 10–12. versekben! Természetesen nem szó szerint, hanem szimbolikusan kell értenünk. Anélkül, hogy megkísérelnénk minden egyes szimbólumot külön magyarázni, mit mondhatunk mégis, miféle tevékenység bontakozik ki elõttünk? Milyen támadást indít a kis szarv?

Nézzünk meg néhány kulcsszót a támadással kapcsolatban: “sereg” (Lk 2:13; Neh 9:6), “ég”, azaz “menny” (Mt 6:1; Zsid 9:24), “fejedelem” (Ézs 9:6; Dán 12:1; ApCsel 3:15; 5:31), “mindennapi áldozat”, azaz “szüntelen való ételáldozat” (4Móz 4:16; 28:24; 29:6), “szenthely”, azaz “szent hajlék” (2Móz 25:8; Zsid 8:1–2), “igazság” (Jób 9:2; Jn 14:6; 1Tim 2:4; Jak 5:19). Ezek a szavak olyan vallási és lelki értelmet hordozó dolgokat jelölnek, amelyek ellen a kis szarv támadást indít. Itt kitûnik tehát, hogy a kis szarv vallási jellegû dolgok elleni támadása a legdöntõbb, ez áll a látomás középpontjában is. Az Úr azt akarja, hogy felfigyeljünk a kis szarv vallási jellegére, és arra, hogy tevékenysége vallási körben zajlik. Szintén a kis szarv tevékenységérõl hallunk Dán 8:23–25 magyarázó szakaszában is, miszerint kifejezetten üldözi “az erõseket és a szenteknek népét”, valamint szembeszáll a seregek fejedelmével.

Mit tapasztaltunk a saját életünkben, hogyan került a hitünk támadás alá? Személy szerint nekünk mi jelentette a legnagyobb megpróbáltatást, nehézséget? Mit találtunk a legeredményesebb védelmi eszköznek, módnak?

A SZENTÉLY

Hétfõ szeptember 4.

Hasonlítsuk össze Dániel könyve 7. és 8. fejezetében az állat-jelképeket! Milyen döntõ különbséget látunk közöttük?

Dániel könyve 8. fejezetében olyan állatok vonulnak el elõttünk, amelyeket a szentélyben végzett szolgálatokkal kapcsolatba hozhatunk, amelyeket áldozatként szoktak bemutatni az engesztelés napján (3Mózes 16). Itt láthatjuk az elsõ összekötõ láncszemet Mózes 3. könyvével, azzal a résszel, ami minden más ószövetségi iratnál többet foglalkozik a szentélyben végzett szolgálatokkal.

Olvassuk el ismét Dán 8:9–12 verseit (lásd még: 13–14. v.)! Mi a kis szarv támadásának központja?

Egyértelmû, hogy a szentély ellen irányul a támadás.

Elõször is, a kis szarv elveszi a “mindennapi áldozatot”. A “mindennapinak” fordított héber szó azt is jelenti, hogy “szüntelen”, “folyamatos”. A Szentírásban számos alkalommal szerepel ez a szó közvetlenül a papok nap mint nap végzett szolgálatára utalva. Ez tehát félreérthetetlen célzás nem csak a szentélyszolgálatra, hanem a szentélyszolgálat naponként végzett feladataira is (lásd: 2Móz 27:20; 29:42; 4Móz 4:7; 28:6).

Dán 8:11-ben az áll, hogy “az õ szentségének helye” vagy “alapja” “elhányattaték”, azaz levettetett. A hely szó nagyon sokszor elõfordul a szentélyre vagy Isten lakóhelyére utalva, ezért ez is a szentéllyel összekötõ láncszem (2Móz 15:17; 1Kir 8:13; 2Krón 6:2; Ézs 18:4).

Azután természetesen ott vannak magára a “szentélyre” vonatkozó utalások, amelyeket nem csak a 11., de a 13. és a 14. versekben is megtalálhatunk. Ezek a versek már önmagukban is azt mutatják, hogy a támadás célpontja lett a szentély, ami a megváltás tervének földi modellje volt.

Miért állítjuk, hogy ez a támadás nem lehetett a földi szentély elleni támadás, ha a kis szarvnak erre a korszakára gondolunk, ami úgy Kr. u. az V. században kezdõdött?

A földi szentélyt, azaz a jeruzsálemi templomot Kr. u. 70-ben lerombolták, ezért a támadás csakis a mennyei szentély ellen irányulhatott. Természetesen a kis szarv nem érhetett el a mennybe, úgyhogy a támadás mindaz ellen irányult, amit a szentély jelképezett, azaz a megváltási terv ellen. A kis szarv tehát nem csupán Isten népét, hanem a megváltási tervet is támadja.

A TÁMADÁS

Kedd szeptember 5.

Több mint 500 évvel Krisztus kora elõtt Dániel látomásban látta a lényegét annak a támadásnak, amit a késõbbiekben Róma “az igazság” ellen intézett, azaz földre vetette azt (Dán 8:12). Többek között arról is szó van itt, hogy a kis szarv “nagyon megnöve”, egészen “a seregnek fejedelméig”, azaz Jézusig.

Róma támadásának idején hol volt Krisztus, és milyen tevékenységet folytatott? Róm 8:34; Zsid 7:24–27; 8:1–5; 9:11–14, 24

A kis szarv tehát “nagyon megnöve”, egészen “a seregnek fejedelméig”, aki természetesen nem más, mint Krisztus. Támadásait nem csak Isten népe ellen irányította, hanem kifejezetten a szentély és annak alapja, valamint az ott folyó szolgálat ellen is, ebben az esetben éppen a “mindennapi áldozat” ellen.

Nagyon fontos mindig észben tartanunk, hogy Krisztus, “a seregnek fejedelme” most értünk végzi szolgálatát a mennyei szentélyben, ami a kis szarv támadásainak középpontja. A nyelvezet itt is jelképes. A kis szarv valójában nem ért el a mennybe, mint ahogy az “igazságot”, vagy “szentségének helyét” sem vetette a földre.

Ezért mondhatjuk, hogy a kis szarv támadása gyakorlatilag a megváltási terv ellen irányul, ami Krisztus halálával kezdõdött (a szentélyszolgálatban ezt jelképezte az áldozati állatok halála) és ami után következett Krisztus fõpapi szolgálata (amit a földi szentélyszolgálatban a papok szolgálata szimbolizált). A kis szarv támadásának középpontjába került tehát mindaz, amit ez a szentély jelképezett.

Hogyan is történt a támadás?

Krisztus most a Fõpapunk, aki közbenjár értünk a mennyei szentélyben. Ha a római rendszert alaposan megvizsgáljuk, megláthatjuk, hogy az egyház egész felépítése a papsággal, a közbenjárás szolgálatával és a misével azt bitorolja, amit Krisztus tett vagy most tesz értünk. A római egyház önmagának követeli mindazt, amit mi hívõként közvetlenül Istennek és Krisztusnak tulajdonítunk. Ez Dán 8:11-ben így hangzik: “a seregnek fejedelméig”, azaz Krisztusig “növekedék” (lásd: a pénteki részt).

A megváltási tervben mi a szervezett egyház feladata? Mivel járulhatunk hozzá, hogy az egyház betölthesse szerepét? Másrészt viszont milyen korlátok között segíthet csak az egyház az egyes tagok hitéletében?

“MINDENNAPI” (1. rész)

Szerda szeptember 6.

Dán 8:10–12-ben olvashatunk a kis szarvnak a szentély ellen intézett támadásáról, ahol kifejezetten az áll, hogy a kis szarv “elvette… a mindennapi áldozatot”. Számos fordításban, mint a magyar fordításokban is szerepel az “áldozat” vagy “égõ áldozat” kifejezés, ami az eredeti szövegbõl hiányzik. Ez a betoldás is azt mutatja, hogy a szövegek fordítói világosan látták a szentéllyel való kapcsolatot, mégsem jogos itt használni a betoldott szót. A “mindennapi” szó (lásd: a hétfõi részt) nem csak a “mindennapi” áldozatokra vonatkozott, hanem a földi szentély teljes, naponta végzett feladataira is.

A “mindennapi” szolgálatok közül (amit úgy is fordítanak, hogy “szüntelen” vagy “szünet nélkül való”) az alábbiakban szereplõ helyek melyeket mutatják be? Az itt megnevezett tevékenységek közül a szentélynek melyik részében zajlik a legtöbb?

2Móz 25:30 ____________________________________________________

2Móz 27:20 ____________________________________________________

2Móz 30:8 _____________________________________________________

3Móz 6:13 _____________________________________________________

Ezeken a helyeken a tamid héber szó szerepel, amit Dán 8:11 úgy fordít: “mindennapi”, és ez minden esetben mást jelent. Az áldozat is a tamid körébe tartozik, de emellett jelöli még a papok naponta végzett szolgálatát, ami a Zsidókhoz írt levél szerint pusztán “a mennyei dolgok” ábrázolata és árnyéka volt (Zsid 8:5). Ezek a mennyei dolgok természetesen Krisztus fõpapi szolgálatának lelki valóságára utalnak. A földi szolgálatok, árnyékok egyszerûen azt jelképezték, hogy Krisztus a mennyei szentélyben közbenjár értünk. Éppen ez került a kis szarv támadásának kereszttüzébe.

Figyeljük meg azt is, hogy a földi szentély elsõ részében végezték ezeket a feladatokat. A kenyér, a gyertyatartó, a füstölõáldozat egyaránt a szentély elsõ részében kapott helyet, míg az áldozatot természetesen a pitvarban álló oltáron mutatták be.

Itt az a lényeg, amit a késõbbiekben még kiemelünk, hogy az eddig említett tevékenységeket nem a szentek szentjében, a szentély belsõ részben végezték, ahová a fõpap is csak évente egyszer, méghozzá a szentély megtisztításakor léphetett be.

Melyek azok a “naponkénti” vagy “szüntelen való” feladatok, amelyek a saját lelki fejlõdésünk szempontjából olyannyira fontosak? Miért elengedhetetlen, hogy “naponta” végezzük azokat?

“MINDENNAPI” (2. rész)

Csütörtök szeptember 7.

A földi szentélyszolgálat a mennyeit mutatta be. Az áldozatok és a papok szolgálata Jézus halála és fõpapi szolgálata elõképeinek, arra vonatkozó miniatûr próféciáknak tekinthetõk.

Mit tanít Zsid 9:1–14 a földi és a mennyei szentélyszolgálat közötti kapcsolatról?

Aki foglalkozott már a szentélyszolgálatokkal, az tudja, hogy a papok naponként szolgáltak a szentély elsõ részében, a fõpap viszont évente egyszer belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze a “szentély megtisztítását” (lásd: 3Mózes 16). Ez egy évben egyszer történt meg, ezért gyakran utaltak rá úgy, hogy “évenkénti”, szemben a “naponkénti” szolgálattal. Tehát a szentélyszolgálatokat lényegében két csoportba oszthatjuk: a naponkénti szolgálatok, amelyeket a szentély elsõ részében végeztek, valamint az évenkénti, a szentek szentjében végzett szolgálat, amikor a szentélyt megtisztították.

Azt is láttuk, hogy a kis szarv támadást intéz a mennyei szentély ellen, ami lényegében a megváltási terv elleni támadást jelenti. Úgy véljük, hogy ez az egész római katolikus rendszerre utal, amely önmagának tulajdonítja azt a szerepet, amit Isten és Krisztus tölt be, és kisajátítja a csak az Istent és Krisztust megilletõ elõjogokat (lásd: pénteki rész!).

Miért csak a mindennapi szolgálatok, a tamid ellen indított támadást a kis szarv? A látomás miért emeli ki a szentélyszolgálatoknak csak az egyik részét, és miért nem utal mind a kettõre?

Olvassuk el Dán 8:14-et! Milyen segítséget kapunk ebben a szövegben ahhoz, hogy válaszoljunk az elõzõ kérdésre?

A kis szarv azért támadhatta csak a “mindennapi” szolgálatot, mert akkor még nem zajlott az “évenkénti”, a szentek szentjében végzett szolgálat, azaz a szentély megtisztítása. A szentély megtisztítására nem kerülhetett sor egészen addig, amíg le nem telt a 2300 év. Ez 1844-ben következett be, amikor kezdetét vette az “évenkénti” szolgálat, és akkor kellett a szentélynek megtisztíttatni.

Dániel 8-ban tehát Krisztus fõpapi szolgálatának mindkét szakasza elénk tárul: a “mindennapi”, ami ellen a kis szarv támadást intéz, valamint az “évenkénti”, ami a 2300 napra vonatkozó prófécia lezárulása után kezdõdik. Ebben a fejezetben mindkettõt megláthatjuk.

Képzeljük csak el, milyen lenne, ha valamilyen bûnt követtünk el, fel kellene áldoznunk egy ártatlan állatot! Állítsuk szembe egy kecske halálát Isten Fiának halálával! Mire utal a bûn árával kapcsolatban Jézus halála? Saját életünkben mennyire vesszük komolyan a bûnt?

Péntek szeptember 8.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Az alábbiakban a Katolikus Egyház katekizmusából (Doubleday, New York, 1995.) vett idézeteket találjuk. Az idézetek olvasása közben gondoljunk Dán 8:11–12-re, és arra, hogy a kis szarv önmagának tulajdonítja azt, ami kizárólag Istené és Krisztusé.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Hogyan világítanak rá ezek az idézetek arra, hogy a kis szarv magának tulajdonítja azt, ami egyedül Istent illeti meg?

  2. Beszéljük meg a csoportban a keddi rész végén található kérdést! Mi az egyház szerepe a megváltási tervben? Milyen határokon belül lehet a segítségünkre? Miért tekinthetjük az egyházat a célhoz vezetõ eszköznek, ami önmagában semmiképp sem lehet végcél?

 

Bonhoefferről

A következő tanulmányok után gondolatokat és egy verset találhatunk egy több, mint fél évszázada tragikus módon elhunyt, ám hitében meg nem rendült, igazán emberként élő hőstől. Minél többet tudunk róla, annál többet mondanak szavai. “A vég számomra a kezdet” Dietrich Bonhoeffer, a mártír teológus címmel jelent meg az Élet és Tudomány 2006. április 28-i számában egy cikk a hitvalló, felelősséggel gondolkodó keresztény életéről születésének századik évfordulója alkalmából. Innen származik a következő idézet: “Adolf Hitler hatalomra jutása után számos német protestáns templomban megjelentek az oltár körül a horogkeresztes zászlók. Akadt olyan lelkész, aki azt prédikálta: a horogkereszt a német reménység szimbóluma, aki azt besározza, Németországot sározza be. Egy fiatal berlini lelkész, Dietrich Bonhoeffer viszont ezekkel a szavakkal lépett a szószékre: az egyháznak csak egy oltára és egy szószéke van, s erről csak az Istenbe vetett hitet hirdethetjük.” Abban a korban mondta ezt nyíltan, amikor Hitler a Német Keresztyének mozgalmán keresztül igyekezett hatalmába keríteni a protestáns egyházat, és a protestáns lelkészeket hűségesküre kényszerítette, akik pedig ezt megtagadták, azok törvényen kívül kerültek.

Dietrich Bonhoeffer (1906–1945) a XX. századnak talán legnagyobb hatású evangélikus teológusa. A második világháború vége előtt pontosan egy hónappal, a német fasizmus egyik koncentrációs táborában, Hitler személyes parancsára végezték ki. Krisztus követéséről a modern, szekularizált világban való felelősségteljes életről szóló műveit ma is olvassák mindenütt a világon. Két nagy kérdés foglalkoztatta rövid élete során: a keresztény hit belső szabadsága, és a keresztény szeretet áldozata, szolgálata másokért. Ezzel Luther teológiájának is folytatója, aki arról vallott egyik legnagyobb jelentőségű munkájában, hogy a keresztény hite által szabad ember, és csak Istennek van alávetve. Hit és cselekvés, élet, szenvedés és halál, - és mindez a vallás nélküli, modern világban! Hogyan kell korunkban Krisztust követni? Ezek a témák jelzik Bonhoeffer rendkívüli időszerűségét. Ami gondolatait, teológiai hitvallását különösen megragadóvá teszi: élete is, halála is igazoló pecsét volt minden írásán. Bátorsága, emberi tartása, Isten országának valóságába vetett erős hite példa számunkra is, akik már a XXI. század elején, Krisztus visszatéréséhez még közelebb vivő időben élünk.