TANÍTÓI MELLÉKLET

6. tanulmány  −  2006 július 29 - augusztus 4.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

Dániel 9

Kulcsszöveg: Dán 9:15.

A tanulmány célja

  1. Felismerni a kapcsolatot Dániel 8. és 9. fejezete között.

  2. Hangsúlyozni az ima fontosságát, mialatt Isten ígéreteinek teljesedését várjuk.

A tanulmány vázlata

Szoros kapcsolatban (Dán 9:24-27)

  1. Dániel 9. fejezete a jeruzsálemi Templom újjáépítésére kiadott dekrétumról szól.

  2. A Dániel 8. fejezetében megmagyarázatlanul maradt időprófécia a 9. fejezetben nyer magyarázatot.

  3. A Jézus keresztre feszítésére utaló prófécia a 9. fejezetben is nyilvánvaló.

Összefoglalás

A Dániel 9. fejezetében szereplő látomás szorosan kapcsolódik a 8. fejezet egy részéhez, a 2.300 napos időpróféciához. Az előző fejezetektől eltérően – kiváltképpen a 2. és a 7. fejezetek esetében, ahol minden látomást magyarázat követ – a Dániel 8. fejezetében szereplő látomás csak részleges magyarázatot kap. A teljes értelmezést a 9. fejezet hozza.

Magyarázat

A tanulmányozás és az ima meghozta Dániel számára az örömhírt: Izrael babiloni rabsorsa hamarosan véget ért, és Isten népe visszatérhet Jeruzsálembe. Dániel tudta, hogy a rabság 70 esztendőt fog tartani (Jer 29:10). A nyomorúság kora Nabukodonozor uralkodása alatt kezdődött (Kr. e. 605-ben; ld. Dán 1:1), és most, a 8. fejezetbeli látomás idején már Dárius uralkodott (Kr. e. 539). Eltelt tehát 66 esztendő, következésképp rabságuknak nemsokára vége. Mindazonáltal a 8. fejezet végén az angyal azzal lepi meg Dánielt, hogy a Templom 2.300 éven át le lesz rombolva.

Mit kellett a prófétának ebből megértenie? Az egyedüli dolog, amit tehetett, az volt, hogy imádkozott. E heti tanulmányunk Dániel imája lényeges elemeire összpontosít (9:3-9): imája fundamentumára, Istenhez intézett kérésére, a Vele való kapcsolatra valamint a válaszra, amely Tőle érkezik.

I. Az ima alapja

A Szentírás azt tanítja, hogy az ima a mi válaszunk Isten Szavára. “Kérjetek!” – mondta Jézus. Imáink fundamentuma az erre a meghívásra adott válaszunk. Egy keresztény számára az ima mindig a második szó, mivel az első az Istené. A Dániel esetében azonban valóban az Istené volt az első szó? Ellentmondásos lett volna Isten Szava? Ugyan miért kell 2.300 évnek eltelnie a Templom újjáépítéséig, amikor Jeremiás világosan megmondta, hogy a babiloni rabság 70 év után véget ér (Jer 29:10)? “Én, Dániel megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, amelyről az Úr Igéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelnie Jeruzsálem omladékain” (Dán 9:2).

Hogyan válaszolt Dániel Isten buzdítására? Imában bölcsességet kért, és megértés után esedezett.

II. Az ima mint Istenhez intézett kérés

Dániel rendszeresen használ olyan nyelvi formulákat, mint: “Az Úr, az én Istenem”; “Ó, Istenem”; “Nagy és rettenetes Isten”. Semmi kétséget nem hagy számunkra arra vonatkozólag, hogy kihez kell imádkoznunk. Három szót különíthetünk itt el, amely Istenre utal. Az első a Jahve: az Úr, aki önmaga által létezik, az örök és hűséges Úr. A második az El: Isten, az erős és mindenható Isten. A kulcsszó a mindenható, ahogy Ábrahámnak is kinyilatkoztatott: “Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem és légy tökéletes” (1Móz 17:1).

A harmadik szó az Adonai: az Úr, a világegyetemet kormányzó szuverén Úr.

Egymás mellé téve ez a három szó egy olyan Istent jelenít meg, aki hűséges és mindenható, s akinek terve van velünk úgy egyénileg, mint közösségileg is. Ehhez az Istenhez fordult Dániel segítségért: “Kérlek, oh, Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik Őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait” (Dán 9:4). Ez az Isten az igazság Istene (7. vers), a kegyelem és megbocsátás Istene (9. vers), valamint a Törvény Istene (10. vers). A magasztos, szent és végtelen Isten ugyanakkor könnyen hozzáférhető minden ember számára, mivel szerető és gondoskodó Isten is. Ő a menny és a föld Istene.

Dánielnek személyes kapcsolata volt Istennel, imája tehát közvetlen hangvételű volt, félelemnek, habozásnak nyoma sem volt szavaiban. Mintha egy baráti beszélgetés lett volna, vagy mint amikor egy gyermek kér az apjától valamire magyarázatot, hogy értetlenségét szétoszlassa.

III. Az ima mint kapcsolat és válasz

Az ima nem alku, nem kérések és ajánlatok egyeztetése, mivel a mi Istenünk nem olyan, mint a pogány istenségek, akiknek szükségük van bocsánatkéréseinkre vagy dicséretünkre. Az ítéleteiben rettenetes de jósággal és kedvességgel teljes Isten vár ránk, hogy nyitott szívvel, bátran és bizalommal menjünk hozzá. És amikor az Úr elé járulunk, Dániel imája négy dolog megtételére ösztönöz.

Először is ismerjük el bűnösségünket. “Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől” (Dán 9:5). A “vétkeztünk” ige a kijelölt útról való letérést sejteti, míg a “gonoszságot műveltünk” szókapcsolat egy önként vállalt hamisságról vall, ami az erkölcsi viszonyítási pontok helyreállítását illeti. A “hitetlenül cselekedtünk” erkölcsi hanyatlásról tanúskodik, a “pártot ütöttünk” pedig Isten törvényeinek szándékos áthágásáról. Továbbá Izrael nem hallgatott Isten szolgáira sem (6. vers). 17 versen keresztül (3-19) a próféta tizennégyszer utal Izrael bűnösségére, elismervén ily módon bűnös volta súlyosságát, a bűnvallomás szükségességét és a megtérés fontosságát.

Másodsorban lássuk be nyomorult állapotunkat Isten szentsége előtt. Az ima azt jelenti, hogy úgy szólítjuk meg Istent, mint a barátunkat, de ettől Ő még nem lesz egyenlő velünk. Ő “igazságos”, feddhetetlen, és illene szégyenkeznünk előtte (7-8 versek). Az előbbi tulajdonság (“igazságos”) biztonságérzetet és állandóságot sugall, míg az utóbbi (az “arc pirulása”) káoszt. Dániel meg van győződve arról, hogy a nép kétségbeesett állapota annak a következménye, hogy elutasította Isten Szavát, az egyetlent, amely képes rendíthetetlen alapot biztosítani a hit számára.

Harmadsorban ismerjük el Isten megváltó erejét. Dániel nagyon is mélyrehatóan megérti az üdvtörténet eme állandó érvényű igazságát: “Mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket” (18. vers).

Negyedsorban ne adjuk fel soha! A hit és az ima legveszedelmesebb ellensége a csüggedés. Hallgassátok Dániel kitartó esedezését: “Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped” (19. vers). Ez az elszántság vetett véget a lelki zavarnak és feldúltságnak, ami olyannyira kínozta őt (20-27 versek). A 2.300 nap titkára hamarosan magyarázatot kapott.

Személyes bizonyságtétel

Még akkor is, ha már hivatalosan is véget ért egy-egy esemény, nem biztos, hogy mindenki, aki a résztvevője volt, tudomást is szerzett erről.

A Távol-keleten a második világháború 1945 őszén ért véget. Mégis, huszonkilenc évvel később rátaláltak egy japán katonára, aki még mindig bujkált a fülöp-szigeteki őserdő sűrűjében. Amint rátaláltak, rettegve adta meg magát három évtizeddel azután, hogy országa aláírta a békeegyezményt.

Amikor Dániel 9. fejezetében a zsidók sorsáról olvasunk, felfedezzük, hogy valóban szenvedtek mint nemzet téves döntéseik következtében. Ezzel egy időben azonban hittek abban, hogy Isten terve számukra a békesség és nem a háborúság terve, hogy kívánatos véget adjon nekik (Jer 29:11).

“A rabság hamarosan véget ér” – mondta az angyal Dánielnek. Csakhogy nem úgy, ahogy arra számítottak. A 70 hetes prófécia elvezetett Isten tervének végső igazolására, népe üdvösségére és az örök boldogságra.

De, amint a dzsungelben rejtőzködő japán katona esetében is, a hír még nem jutott el mindenkihez. Akik nem ismerik Istent és Fiát, biztos, hogy nem szereznek tudomást arról, hogy ez a terv egy béketerv. Sok keresztényt tévesztett meg az a “divatos” tanítás, hogy nyugodtan félre lehet tenni a Szentírást, és várni a titkos elragadtatást, amely kiment a bajból, míg a világ továbbra is leírhatatlan szenvedéseket kénytelen kiállni.

Végül a japán katonának “hírül” adták: “A háború véget ért! Nyugodtan hazamehetsz!” Hányan vannak körülöttünk, akiknek szükségük van ma hallaniuk tőled ezeket a szavakat!

“No jertek, törvénykezzünk...”

A gyülekezet egyik tagja, az istentisztelet alatt feláll, és felsorolja a gyülekezet összes hibáját, tévedését, és úgy tűnik, igaza van. Mélyreható elemzésében rejtett hibákról is lerántja a leplet, amely tévedések a tagok zömének figyelmét mindaddig elkerülték. Bejelentette döntését: mindaddig, míg nem látja, hogy megváltozott volna a gyülekezet, értelmetlennek tartja eljönni az istentiszteletekre. Szerinte, túl engedékeny a közösség a bűnnel szemben.

Ezt hallván, feláll egy másik gyülekezeti tag, és egyértelmű választ ad a kérdésre, hogy ki a hibás a kialakult állapotért: “Én vagyok mindennek az oka!” – mondta. – “Ha több szeretet lett volna bennem és aktívabb misszionárius lettem volna, mindez nem történt volna meg!” – A gyülekezet nem értett vele egyet.

Kinek volt igaza és kinek volt megfelelő a hozzáállása? Az első vagy a második felszólalónak? Milyen motiváció lappangott megnyilatkozásuk mögött?