TANÍTÓI MELLÉKLET

2. tanulmány  −  2006 július 1 - 7.

Tanulmány Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

AZ ÍTÉLET KEZDETE

Kulcsszöveg: Róma 2,16.

A tanulmány célja:

  1. Újra kijelenteni a vizsgálati ítélet és az evangélium közti kapcsolatot.

  2. Elemezni a vizsgálati ítélet specifikumát, természetét és idejét.

  3. Beszélgetni a vizsgálati ítélet eredményéről.

A tanulmány vázlata

I. A preadvent ítélet természete (Préd 12:14; Dán 12:1-2; Mt 25:31-33.46)

  1. A preadvent ítélet azok életét vizsgálja meg, akik kijelentették, hogy hisznek Istenben.

  2. Megítéltetnek úgy az élők, mint a holtak.

  3. Saját választása nyomán minden ember megkapja az ítéletet: vagy az örök életet, vagy az örök halált. Harmadik alternatíva nincs!

II. Az ítélet eredménye (Jn 3:18; 2Kor 5:10)

  1. A preadvent ítélet világosságra hozza minden, magát hívőnek valló ember végső döntését, mely vagy elfogadja a Jézus által felkínált üdvösséget, vagy pedig elutasítja azt.

  2. Isten viszi véghez ezt az ítéletet, Jézus Krisztus evangéliuma szerint.

  3. Ha bűnös életünk helyébe elfogadjuk Krisztus kegyelmi ajándékát, az ítélet kihirdetésekor elhangzik felettünk: “Ártatlan!”

Összefoglalás

A Biblia kijelenti, hogy az ítélet és az evangélium elválaszthatatlan egymástól. Miközben a profetikus események végső teljesedésüket sejtetik, a mennyben sor kerül a végső ítéletre, amelynek mindössze két eredménye lehet: vagy az örök élet vagy az örök halál.

Magyarázat

Mivel Isten és velünk való kapcsolata igazságos, elítéli azokat, akik elutasítják Őt, illetve elfogadja családja tagjaiként azokat, akik a maguk során elfogadják Őt. Isten ítélete elkerülhetetlen: “És miképpen elvégezett egy dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet...” (Zsid 9:27). E heti tanulmányunk három szempont szerint mutatja be az ítéletet: az ítélet mint azonnali büntetés; az ítélet mint elfogadás; és az ítélet mint ami kapcsolatban van az evangéliummal.

I. Az ítélet: Isten azonnali büntetése

A bűn maga után vonzza az isteni ítéletet, mivel Isten szentsége és igazságossága összeférhetetlen a bűnnel. A Biblia világosan beszél arról, hogy Isten elítéli a bűnt. Amikor Lucifer vétkezett a mennyben, és számtalanszor visszautasította Isten megtérésre szólító szavát, Isten azonnali ítélete kiűzte őt és követőit a mennyből (Jel 12:9). A jövőben egy végső ítéletben is részesülni fognak (Jel 20:20).

Amikor Ádám és Éva vétkeztek, Isten elítélte őket: kiűzte őket az Édenből, és megengedte, hogy a halál uralma alatt legyenek kénytelenek élni (1Móz 3:19.23). A Noé és nemzedéke, valamint Szodoma és Gomorra korának bűne szintén maga után vonta Isten ítéletét, mely ezúttal özönvízben és mindent megemésztő tűzben nyilatkozott meg (1Móz 6:7; 19:12-29). Énokh kijelentette, hogy Isten el fog jönni az utolsó napokban megítélni az egész földet (Júdás 14-15), Ésaiás pedig, hogy eljön az örök tűz, mely végérvényesen megsemmisíti a bűnösöket (Ésa 66:15-16).

Jézus is beszélt a végső ítéletről, amelyben az egész emberiség el lesz hívva számot adni minden egyes szóért vagy tettért, amely nincs összhangban Isten akaratával (Mt 12:36; Lk 9:26). Pál apostol szerint Isten beültette az ember lelki tudatába a végső ítélet fogalmát (Róm 1:32; 2:14-16), a Zsidókhoz írt levélben pedig kijelenti, hogy a törvénytelenek nem számíthatnak másra, mint a megsemmisítésre (Zsid 10:26-27).

Felfedezzük, hogy az ítélet mint büntetés – a módszer, melyet Isten választott a bűn megsemmisítésére – isteni természetének lényegi jellemzője. Mivel Ő feddhetetlen, egyetlen bűnös lény sem állhat meg a jelenlétében. Ezért “eljön, hogy megítélje e földet; megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével” (Zsolt 96:13).

II. Az ítélet mint Isten elfogadása

Milyen alapon fog Isten egyeseket megbüntetni, míg másokat elfogadni? Jézus mondta: “Minden hiábavaló beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak” (Mt 12:36-37; ld. 2Kor 5:10; 1Pt 1:17). Ezekből és más igei passzusokból nem egyszer arra a téves következtetésre jutnak, hogy Isten annak függvényében fogad el minket, hogy mit teszünk vagy mondunk. E konklúzió alátámasztására a juhok és kecskék elválasztásáról szóló példázatot idézik (Mt 25:31-40). Ez a parabola elismeri, hogy fontos gondot viselni a sors kegyvesztettjeiről vagy a társadalmi ranglétra alsóbb fokain levőkről. Az alapvető kérdés azonban, melyet a példázat felvet, a következő: “Milyen kapcsolatod van Jézussal, Üdvözítőddel?” “Bizonyítja-e az életed, hogy ismered Őt?”

III. Ítélet és evangélium

Az evangélium örömhír: Krisztus vére megváltott minket. A Biblia az ítéletet úgy is bemutatja, mint ami az evangélium része.

Milyen értelemben képezheti az ítélet egy jó hír részét? Az ítélet azáltal lehet jó hír, hogy üdvösséget hoz mindazoknak, akik elfogadják az evangélium megváltó ajánlatát. Jó hír azáltal is, hogy végleg megsemmisíti a bűnt, a bűnösöket és Sátánt. Isten jellemének igazságossága győzelmet arat, és Földünk megtisztul a bűntől és következményeitől.

A kereszt jelentősége az egyetemes konfliktus megoldásában igencsak lényeges. Amikor már nagyon közel volt halálának órája, Jézus ezt mondta: “Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme” (Jn 12:31). Isten keresztfán – menny és föld között – függő Fia az egész világegyetem előtt kijelentette, hogy kifizette a bűn árát, és halála által legyőzte Sátánt. A kereszt visszaállította jogaiba az evangéliumot mint az üdvösség jó hírét, mint Sátán legyőzésének jó hírét.

Az evangélium és ítélet közti kapcsolatot még inkább hangsúlyozza a mennyegzői ruháról szóló példázat. A parabola egy lakodalmi vacsoráról szól, amelyre a király mindenkit meghívott. Volt azonban valaki, akinek nem volt megfelelő ünnepi ruhája, noha a király neki is készített egyet, akárcsak minden meghívottjának. Ez a vendég azonban úgy vélte, hogy saját öltözete is megfelelő lesz, amellyel voltaképpen azt fejezte ki, hogy a legkevésbé sem érdekli a mennyegzői ruha, amit a királytól kapott – noha ez lényeges volt részvételi jogosultsága szempontjából. A ruha elutasítása magával hozta a király ítéletét is: “Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” (Mt 22:13).

“Csak a Krisztus által kínált ruha teheti az embert alkalmassá arra, hogy megjelenjék Isten előtt. Ezt az öltözéket – saját igazságának palástját – helyezi Krisztus minden bűnbánó, hívő lélekre... A mennyei szövőszéken szőtt palást egyetlen szálát sem szőtték emberi elgondolás szerint. Krisztus emberi testben tökéletes jellemet alakított ki, és ezt a jellemet kínálja fel nekünk” (Ellen G. White, Krisztus példázatai, Advent, 1999, 213).

Ami megkülönbözteti az elfogadás ítéletét a büntetés ítéletétől, az Krisztus feddhetetlensége ruhájának viselése.

Személyes bizonyságtétel

Az egyik legnehezebben elfogadható dolog az elvilágiasodott ember számára az, hogy az ember lénye alapvetően bűnös, hogy természetében rossz, törvénytelen. Kevesen képesek elfogadni ezt.

Másfelől azonban nem kell egyebet tennünk, mint egyetlen pillantást vetnünk a körülöttünk levő világra, és nyomban rájövünk, hogy ennek a keresztény hittani tételnek nincs szüksége bizonyításra, érvre. Valaki egyszer azt mondta, hogy – habár hitre van szükségünk elfogadni egy egész sor keresztény tanítást mint a második adventről, a millenniumról vagy a menny létezéséről szóló hittani tételt – van egy doktrína, amelynek elfogadásához nincs egyáltalán szükségünk hitre, ez pedig az emberi nem alapvető bűnösségének doktrínája. Elég, ha beleolvasunk egy napilapba...

Kétségkívül bűnösök vagyunk. Áltatjuk magunkat, megkerüljük az igazságot, elrejtjük hibáinkat és bűneinket, a szándék nemességét hozzuk fel mentségként, és reméljük, hogy szomszédaink nem vesznek észre semmit, s hogy talán Isten se tart számon éppen mindent...

De mindhiába. Megtörténhet, hogy sikerül megtéveszteni szomszédainkat, barátainkat, rokonainkat, munkatársainkat, s még magunkat is. A Biblia azonban azt mondja, hogy létezik egy könyv, amelybe feljegyzik minden bűnünket. Isten az, aki őrzi ezt a könyvet – vár ránk az ítélet. A boldogító hír az, hogy Jézus, az Ítélőbíró egyben Védőügyvédünk is. Ha Benne bízunk, a javunkra fog védőbeszédet mondani, felajánlván áldozatát bűneinkért cserébe. Így – noha mindannyian meg kell jelennünk az ítéleten –, Jézus által bizonyságunk van, hogy megszabadulunk a kárhozattól.

Gondolj ezen a héten egy olyan személyre, akinek szüksége van megismernie az örömhírt. Mondd el neki, hogy van egy Isten, aki szereti őt, s akit érdekli az ő sorsa: egy Isten, aki megbocsátja bűneit, és az ítéletkor az ő helyén fog állni.

“No jertek, törvénykezzünk...”

Tételezzük fel, hogy egy álmot látsz, amelyben felelevenedik előtted az egyik hittestvéred iránt érzett irigység. Tudatában vagy annak, hogy egykönnyen nem szabadulsz ettől az érzéstől. Ugyanabban az álomban az is “tudatosul” benned, hogy ha titokban tartod a hozzád látszólag közel álló személy iránti gyűlöletedet, banális, ám komoly következményekkel járó baleset szenvedő alanya leszel. Mindazonáltal nem vagy hajlandó lemondani negatív érzéseidről, és (álmodban) be is következik az, ami meg volt számodra jövendölve...

Rémülten ébredsz fel, és rájössz, hogy nem történt semmi baj – ép és egészséges vagy –, és hogy Isten nem tér rá azonnal a gonoszság megtorlására. Ennek tudatában mit teszel? Engedelmes leszel a bűnt feltáró Ige iránt, vagy elhalasztod a megtérés döntését, mivel úgy véled: Isten úgysem büntet azonnal?