SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

10. tanulmány   −  2006 március 4 - 10.

E HETI TANULMÁNYUNK: János 1:12–13; 3:7; Apostolok cselekedetei 10:1–28, 34–35; 1Korinthus 2:2; 1Thesszalonika 5:21–22; 1János 5:1

“Annakokáért mi is… kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1–2).

KULCSGONDOLAT: A családoknak számos kérdésben meg kell küzdeniük a társadalmi nyomással. Az evangélium ereje által ellenállhatnak minden nyomásnak.

Amint az evangélium eljut a föld minden pontjára, a keresztényeknek különféle kulturális környezetben, szokások között kell élniük. Ezek közül sok érinti a családi és társadalmi kapcsolatok körét. A keresztény misszionáriusok számára az egyik fogós kérdés, hogyan viszonyuljanak bizonyos kulturális normákhoz, pl. a családi kapcsolatok terén, amelyeket magukra nézve kényelmetlennek találnak.

Mit tanulhatunk a másokkal szembeni előítéleteinkről? Hogyan szabadulhatunk meg tőlük? ApCsel 10:1–28, 34–35

Krisztus halála minden ember bűnéért elegendő. Sokan még nem is hallottak erről. A keresztények evangéliumi küldetése, hogy eljuttassák ezt a jó hírt, és döntésre szólítsanak. Isten nem részrehajló, ezért azt kéri a keresztényektől, hogy tisztelettel, becsülettel bánjanak mindenkivel. Így mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy elfogadják a nekik is szóló jó hírt.

Milyen következtetésre jutottak az őskeresztény misszionáriusok, amikor az evangéliumot más népekhez is eljuttatták? Milyen elv domborodik ki ezekben a szövegekben? ApCsel 15:19–20, 28–29; 1Kor 2:2; 1Thessz 5:21–22

Minden társadalom a benne élő emberek bukott természetét tükrözi, azonban minden kulturális környezetben vannak olyan nézetek is, amelyek egyeznek a Szentírással, esetleg az evangélium haladását segítik. A világ egyes részein nagy értéknek tartják a szoros családi és társadalmi összetartást. A keresztények erősíthetik és megőrizhetik azt, ami jó és bibliai.

Isten igazságával kapcsolatban azonban nincs helye engedményeknek. Az egyháztörténelem szerint – a különböző társadalmi szokások miatti engedmények hatására – igazi keresztény tanként jelenik meg számos olyan hiedelem, amelynek semmilyen keresztény gyökere nincs. Sátán a világ fejedelmének tekinti magát, és zavart akar kelteni, Jézus azonban megváltotta a világot, Szentlelke minden igazságra elvezeti követőit (Jn 16:13).

Mennyire tiszta, bibliai igazság a hitünk, és mennyi benne a kulturális környezet hatása? Hogyan tehetünk különbséget a kettő között? Érdemes elbeszélgetni erről a csoportban!

“Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle” (1Móz 18:19).

A család a társadalom építőkockája, még ha különféle családformák léteznek is. Ebből következik, hogy a különböző társadalmak egymástól eltérő kulturális szokásai szorosan kötődnek a családhoz. Például egy ősi kultúrában a férfi feladata volt elhunyt szülei tetemét megenni; míg másutt, ha egy férfi meg akart nősülni, választottja apjának különös jegyajándékot kellett vinnie: az ellenséges törzsből való harcosok levágott, összezsugorított (zanzásított) fejét. Még ma is igen eltérnek a szokások a gyermekekkel, az udvarlással, a házassággal, a szülőkkel, a válással stb. kapcsolatban. Miközben különböző kulturális környezetben hirdetjük az üzenetet, meg kell tanulni úgy viszonyulni azokhoz, hogy ne tegyünk engedményeket hitünk terén, mégse okozzunk gondot szükségtelenül. Ugyanakkor, saját házunk táját nézve, tisztán kell látnunk, hogy milyen hatásoknak van saját családunk kitéve.

Hogyan hatott a környezet a családra a következő esetekben? Milyen elveket tanulhatunk meg e példákból?

1Móz 16:1–3 __________________________________________________

1Móz 35:1–4 __________________________________________________

Ezsdr 10 ______________________________________________________

1Kir 11:1 _____________________________________________________

Egyikünk sem él légüres térben. Mindannyiunkra és családunkra is hat az a kulturális környezet, amelyben élünk. Keresztényi felelősségünk, hogy a lehető legjobban éljünk az adott környezetben, megőrizve a hitünkkel összhangban lévő dolgokat, és az azzal ellenkezőket kirekesszük, amennyire lehet.

Kultúránk mely jellemzői erősítik a családi életet, és melyek egyeznek a Bibliával? Melyek térnek el? Hogyan élhetjük meg hitünket a lehető legjobban az adott környezetünkben, méghozzá anélkül, hogy az igazság lényegi részében engedményeket tennénk?

A világ minden táján elkerülhetetlen változásokkal kell időnként a családoknak szembenézni, amelyek felboríthatják a kialakult rendet. Vannak, amelyek előre kiszámíthatóan együtt járnak az életciklus változásával. Érnek még bennünket váratlan események is, mint pl. haláleset, természeti katasztrófa, háború, betegség, költözés, a munkahely elvesztése. Sok családnak gazdasági és társadalmi problémákkal kell megküzdenie abban a környezetben, országban, ahol élnek. Más változások közvetlenül a kulturális környezethez kötődnek.

Az alábbiakban óriási, sőt fájdalmas változásokról olvashatunk. Képzeljük magunkat a történetek szereplőinek helyébe! Hogyan hatottak ezek a változások családi életükre? Mi segíthetett volna nekik? Mi mit tettünk volna másképpen?

Ábrahám, Sára és Lót (1Móz 12:1–5) ___________________________________________________

Hadassa (Eszter 2:7–9) _______________________________________________________________

Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás (Dán 1:1–21) __________________________________________

A változással együtt jár a veszteség és a félelem, mert nem tudjuk, mit hoz a jövő. A megpróbáló események magasabb fejlődési fokra segíthetik az embereket. Sokan jobban értékelik ilyenkor a lelki dolgokat, másokból inkább aggodalmat váltanak ki, és stresszhelyzetet teremtenek. A hatás attól függ, hogy egy-egy család mennyire képes a változásokhoz alkalmazkodni. Sátán kihasználja a változásokkal együtt járó kellemetlenséget. Ilyenkor kételyt és Isten iránti bizalmatlanságot akar kelteni az emberben. Sok hithősnek Isten Igéjének ígéretei, a család és a baráti kör támogatása, valamint az a biztos tudat segített megmaradni a nagy megrázkódtatások között, hogy életük Isten kezében van.

Ha ismerünk valakit (talán egy egész családot), aki éppen most él át megrázó változásokat, tegyünk valamit, amivel segíthetjük, bátoríthatjuk!

Milyen válság alakult ki Izraelben Józsué és kortársai halála után? Bír 2:7–13

Felméréseket végeztek bizonyos szervezetek, egyházak között, hogyan adják át az értékeket és a hitet a következő nemzedékeknek. Az eredmény azt mutatta, hogy az alapítók hitbéli elkötelezettsége igen erős. Ők jutottak el először hitre. A következő egy-két nemzedék idejében sokan szem elől tévesztik az értékek mögött meghúzódó elveket. Ezek az emberek talán még továbbra is megmaradnak a szervezeten belül, de jobbára csak szokásból. A későbbi nemzedékek idejében a szokás hagyománnyá kristályosodik, az alapítók tüzének lángja pedig elalszik.

Szokták mondani, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyerekei. Vajon mit jelenthet ez? Lásd még: Jn 1:12–13; 3:7; 1Jn 5:1.

A kereszténység számtalan nemzedéke idején az értékek továbbadásának megszokott módja volt, hogy az idősebbek egyszerűen elmondták a fiataloknak, mit hisznek. Azt azonban még nem tekinthetjük saját meggyőződésnek, ha valaki megtanulja, miben hisznek szülei vagy az egyház. Kereszténynek lenni nem csak azt jelenti, hogy az ember egy szervezethez tartozik, amelynek történelme és tantételei vannak. Az igaz hit nem genetikailag kódolt, nem automatikusan jut el egyik nemzedéktől a másikig. Minden embernek személyesen kell megismernie Krisztust. A szülők csak egy bizonyos pontig segíthetnek. A gyülekezet egésze, és különösen a szülők tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy olyan környezetet teremtsenek, amelyben a fiatalok készek helyesen dönteni. Ám ne feledjük, végeredményben ki-ki maga dönt, minden nemzedék egyénileg fogadja vagy veti el az evangéliumot.

Tamás valamikor ateista volt, majd felnőttkorában egy megrázó megtérési élmény hatására a Hetednapi Adventista Egyház tagja lett. Adventista lányt vett feleségül, az évek során született néhány gyerekük is, akiket természetesen hitben neveltek. Tamás egyszer a gyerekei lelki állapotáról gondolkodva felsóhajtott: “Bárcsak ők is átélték volna azt, amit én!” Mit mondhatnánk neki?

Mit mondhatnánk a következő igék alapján, mi az üzenet lényege? Mt 28:5–7; Jn 3:16; Róm 1:16–17; 1Kor 2:2; 2Kor 5:18–21

A Szentíráson keresztül látható, milyen elsöprő erejű hatást gyakorolt az evangélium Jézus első tanítványainak életére. Az őskeresztények otthonukban bibliaórákat tartottak, együtt imádkoztak, együtt ettek, megosztoztak pénzükön és javaikon, gondoskodtak egymásról. Egész családok fogadták be az üzenetet. Egy szempillantás alatt elpárolgott volna belőlük minden rossz? Nem. Közöttük is kialakultak viszályok és nézeteltérések? Igen.

Krisztus első követői valahogy mégis mások voltak. Tudták, hogy szükségük van Istenre és egymásra. Számukra az volt az egyik legfontosabb dolog, hogy úgy a családban, mint a gyülekezetben egység és összhang legyen. Igyekeztek aszerint élni, amiért Jézus a Gecsemáné kertben imádkozott (Jn 17:20–23). Bátran tettek bizonyságot egymásnak és a nem hívőknek is, annak ellenére, hogy hitükkel sokan az életüket kockáztatták.

A mi esetünkben is így kell ennek lennie. Még a mai világban is meghallgatják azokat, akik lelkesednek valamiért, noha sok helyen erős az ellenszenv Isten dolgai iránt. Isten Szentlelke kész a lelkesedés tüzét adni az ember szívébe az evangéliumért. Magától értetődően és megállíthatatlanul beszélünk az evangéliumról, ha a jó hír a mi szívünkben is olyan örömet kelt, mint ahogy tette azt az Igében.

Min kell változtatni családunkban, hogy jobb hírnökei lehessünk az üzenetnek, amelynek továbbadására hívott el Isten?

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Próféták és királyok c. könyvéből a Babilon udvarában c. fejezet, 297–304. old.; Jézus élete c. könyvéből az Öröm az Úrban c. fejezet, 94–103. old.

“Krisztus hite a gondolatok és cselekedetek magasabb szintjére emeli befogadóját. Az egész emberiséget úgy mutatja be, mint akiket Isten annyira szeret, akiket Fia áldozata árán váltott meg. Jézus lábánál találkozik gazdag és szegény, tanult és tudatlan, és nem választja el őket sem kaszt sem világi kiváltság. Feledésbe merül minden földi elválasztó vonal, amikor ránézünk Jézusra, akit bűneink átszegeztek. Megszégyenül az emberi gőg, az önfelmagasztalás és a társadalmi nagyság érzése Jézus önmegtagadásának, megalázkodásának és végtelen együttérzésének láttán. A tiszta, makulátlan hit mutatja be mennyei eredetű elveit azáltal, hogy egységbe forrasztja mindazokat, akiket megszentelt az igazság. Úgy állnak ott mindannyian, akiket Jézus saját vérén váltott meg, mint akik egyformán támaszkodnak rá, akiket Isten számára mentett meg” (Ellen G. White: Gospel Workers, 330. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljük meg a csoportban a vasárnapi kérdésre adott választ!

2. Milyen elv ismerhető fel az előbbi idézetben, amely forradalmi módon megváltoztatná a családi életet, ha élnénk vele?

3. Mennyire képes gyülekezetünk lelkileg táplálni a hívők fiatalabb korosztályát? Mit tehet az osztályunk azért, hogy segítségére legyen közösségünknek ebben a fontos feladatban?

ÖSSZEFOGLALÁS: Az apostolok megértették, hogy Isten nem részrehajló. Az evangélium mindenkié, minden népnek meg kell hallania, méghozzá amennyire csak lehet egyszerűen, az üzenet átadóinak kultúrájával együtt járó csapdák nélkül. A jó hír markáns változást vezet be, ami alapos módszerességgel, biztosan hat úgy az egyes emberek, mint egész családok szívére.

1998-ban, egy szép tavaszi napon a férjem megkérdezte, volna-e kedvem kimenni vele a természetbe. Megjegyzem, ahova hívott, az a saját földterületünk volt. Amikor odaértünk, a férjem látta, hogy mennyi munka vár még ránk. Az őszi takarmányt le kellene kaszálni, a gallyakat és egyéb hulladékokat pedig összetakarítani és elégetni. Mondtam, hogy ne égessünk, mert az erdő nagyon közel van; lehetett úgy kétszáz méterre. Ő mégis meggyújtotta a gazt, én meg eloltottam. De ő erőszakos volt, és hiába kérleltem, újra meggyújtotta a száraz gallyakat. A tűz egyre nagyobb helyen égett. Hirtelen egy forgószél jött, és a tűz átkapott a szomszéd földjére is. Már csak 10–15 méterre lehetett a fenyőfáktól. Oltani már képtelenség volt. Kiáltottam segítségért, de senki sem jött. Már a férjemet sem láttam a nagy lángok miatt. Ekkor eszembe jutott egy szép ígéret: “…hívj segítségül engem és jövök…” Teljes torokból, kétségbeesve kiáltottam az Úrhoz: “Jézusom, segíts!”

Ahogy kijött a szó a számon, a tűz elaludt, és nagy füst- és ködfelhő keletkezett a tűz helyén. Most már láttam a férjemet, és szóltam hozzá. Elmondtam, hogy a tüzet az Úr Jézus oltotta el. Férjem remegve mondta, hogy csakis Ő. Azt is elmondta, hogy már öngyilkos akart lenni, mert a büntetést nem kerülhette volna el. Több hektáros fenyő és akácültetvény égett volna le.