9. tanulmányhoz − 2006 február 25 - március 3.
AZ OTTHON A BÉKE ÉS A GYÓGYULÁS SZIGETE
Vasárnap
Eféz. 2,6.
És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:
Gal. 5,17.
Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.
Máté 18,15-18.
Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg õt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;
Ha pedig nem hallgat rád, végy magad
Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen elõtted olyan, mint a pogány és a vámszedõ.
Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.
Fil. 2,1-16.
Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek,
Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlõ indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;
Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.
Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.
Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
A ki, mikor Istennek formájáb
Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;
Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallj
Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;
Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvébõl.
Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;
Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplõtlen gyermekei az elfor
Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
Kol. 3,12-15.
Öltözzetek föl
Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is;
Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele.
És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.
Hétfõ
I. Móz. 49,6-7.
Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyûlésükkel ne egyesûljön dicsõségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek.
Átkozott haragjok, mert erõszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom õket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.
Zsolt. 37,8.
Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
Máté 5,22.
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az õ atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az õ atyjafiának: Ráka, méltó a fõtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
Gal. 5,19-21.
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyûlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,
Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekr
Eféz. 4,31.
Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
Kol. 3,8-10.
Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.
Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az õ cselekedeteivel
s felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt:
Eféz. 4,22-27.
Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az õ felebarátjával: me
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
II. Móz. 32,19.
És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede
Márk 3,1-5.
És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezû ember.
És lesik vala õt, hogy meggyógyítja-é szombatnapon; hogy vádolhassák õt.
Akko
Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala.
Õ pedig elnézvén õket haraggal, bánkódván szívök keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lõn, mint a másik.
II. Sám. 12,5.
Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.
Neh. 5,6.
Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;
I. Móz. 29,30.
És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.
I. Móz. 30,1-2.
És látá Rákhel
Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tõled a méhnek gyümölcsét
Péld. 15,1.
Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.
Kedd
I. Móz. 37,17-28.
És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az õ bátyjai után, és megtalálá õket Dóthánban.
Mikor távolról megláták, minekelõtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.
És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!
Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból.
Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon.
És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához.
És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.
És megragadák õt és beleve
Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávi
És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét?
Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafia
És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
II. Sám. 13,1-22.
Lõn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté õt.
Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az õ hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elõtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elköve
Vala azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.
Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.
És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jõjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elõtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az õ kezébõl egyem.
Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy õt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jõjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon elõttem egy pár bélest, és hadd egyem az õ kezébõl.
Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.
Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, õ pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála õ elõtte, és megfõzé a bélest.
Elõhozá annakutána a serpenyõt, és kitölté eleibe; de õ nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellõlem mindenkit; és kimenének mindnyájan elõle.
Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedbõl; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.
És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá õt, és monda néki: Jõjj, feküdj mellém
Õ pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.
És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a
Õ azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erõsebb levén nála, erõt vett rajta, és vele feküvék.
És meggyûlölé õt Amnon felette igen, mert nagyobb lõn gyûlölete, melylyel gyûlölte õt, a szeretetnél, melylyel õt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.
Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elûzz engem. Õ azonban nem akart reá hallgatni,
Hanem beszólítá szolgáj
Vala pedig õ rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szûzek valának. Kiûzé azért õt a szolga, és bezárá az ajtót utána.
Hamut hinte azért Támár az õ fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.
És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, mert atyádfia, ne b
Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.
Nem szóla pedig semmit felõle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyûlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplõsítette az õ hugát, Támárt.
II. Kir. 16,3.
Hanem az Izráel királyainak útjokon járt, még az õ fiát is átvitte a tûzön, a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elõtt kiûzött volt.
II. Kir. 17,17.
És átvitték fiaikat és leányaikat a tûzön, jövendõket mondtak és varázslást ûztek, és magokat teljesen eladták a bûnnek az Úr bosszantására.
II. Kir. 21,6.
És átvivé a fiát a tûzön, és igézést és jegymagyarázást ûzött és ördöngösöket és titokfejtõket tartott; sok gonosz dolgot cselekedék az Úr szemei elõtt, hogy õt haragra ingerelje.
Szerda
Máté 12,1-14.
Abban az idõben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni
Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, a mit nem szabad szombatnapon cselekedni.
Õ pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala õ és a kik vele valának?
Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, a melyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, a kik õ vele valának, hanem csak a papoknak?
Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek?
Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.
Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.
Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia.
És
És ímé, vala ott egy elszáradt kezû ember. És megkérdék õt, mondván: Ha szabad-é szombatnapon gyógyítani? hogy vádolhassák õt.
Õ pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, a kinek van egy juha,
Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.
Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és olyan éppé lõ
A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el õt.
Márk 7,6-13.
Õ pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felõletek, képmutatók felõl Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tõlem.
Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.
Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.
És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.
Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg.
Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, a mivel megsegíthetnélek:
Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen,
Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, a melyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek.
Csütörtök
Máté 18,27.
Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá õt, és az adósságot is elengedé néki.
Luk. 23,34.
Jézus pedig monda: Atyám! bocsá
Róm. 5,6-11.
Mert Krisztus, mikor még erõtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.
Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.
Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bûnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.
Minekutána azért most megigazultunk az õ vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen õ általa.
Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az õ Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az õ élete által minekutána megbékéltünk vele.
Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki által most a megbékélést nyertük.
Eféz. 1,7.
A kiben van a mi váltságunk az Õ vére által, a bûnöknek bocsánata az Õ kegyelmének gazdagsága szerint.
Csel. 5,31.
Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjá
Csel. 13,38.
Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata:
Csel. 26,18.
Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
Róm. 2,4.
Avagy megveted az õ jóságának, elnézésének és hosszútûrésének gazdagságá
II. Krón. 7,14.
És megalázza magát az én népem, a mely nevemrõl neveztetik, s könyörög és keresi az én arczomat, és felhagy az õ bûnös életmódjával: én is meghallgatom õket a mennybõl, megbocsátom bûneiket, és megszabadítom földjüket.
Máté 18,32-34
Akkor elõhivatván õt az õ ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem:
Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad?
És megharagudván az õ ura, átadta õt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, a mivel tartozik.
I. Ján. 1,9.
Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket