11. tanulmány − 2005
december 3 - 9.
A KERESZTÉNY EMBER KAPCSOLATAI
E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 20:12; Bírák 1:21; Lukács 9:23; János 3:13; Róma 5:8; Efézus 5:21–33; 6:1–9; 1János 4:10–11
“Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében” (Ef 5:21).
Az efézusi levél 1–3. fejezeteiben fejtette ki Pál apostol az egyházról szóló tanítás alapjait. A 4. fejezettől kezdődően a tantétel gyakorlati következményeit tárgyalta, majd a keresztény ember életére gyakorolt hatását, ami többek között hozzájárul a sokszínűség egységének megőrzéséhez, bemutatja a keresztény életmódot, segíti a jól működő emberi kapcsolatok kialakítását.
A kereszténység olyan vallás, amelyben igen fontos a kapcsolatok szerepe, az ember Istenhez, ill. a többi emberhez fűződő viszonya. Nem állíthatjuk, hogy valóban összeköttetésben állunk Istennel, ha ez a kapcsolat nem határozza meg a családunkkal és a szélesebb közösséggel való viszonyunkat. A keresztény fő élettere a gyülekezet, az otthon és a munkahely. Az ember nem lehet szent a gyülekezetben, ha otthon olyan, mint az ördög. A kereszténység nem légüres térben megvalósuló szent állapot, mivel a vallás az életünk minden területét meghatározza – a lelki, a szellemi, a fizikai és a társadalmi életünket egyaránt.
A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Mit jelent a keresztényi engedelmesség? Hogyan viszonyuljanak a hatalmon lévők beosztottaikhoz? Milyen legyen a férj és a feleség kapcsolata? Mit írt Pál a szülők és a gyermekek viszonyáról?
| “ENGEDELMESEK LEGYETEK EGYMÁSNAK” (Efézus 5:21) |
Vasárnap december 4. |
Olvassuk el Ef 5:21 versét! Mit tanácsolt itt Pál?
A keresztény engedelmessége nem szolgalelkűség, inkább megfelelő alázatos magatartás, amelyhez hozzátartozik, hogy tekintettel vagyunk a többiek helyzetére is. Mindez nem fakadhat természetes énünkből, hanem szintén annak az eredménye, ha beteljesedünk Szentlélekkel, éppen úgy, mint ahogy azt a közösséggel, az istentisztelettel, az énekléssel, Isten dicsőítésével és a folyamatos hálaadással kapcsolatban már megjegyeztük (Ef 5:19–20).
A Bibliában az engedelmesség semmiképpen nem a parancsuralmi, hatalmaskodó, igazságtalan felállást jelenti az emberi kapcsolatok terén.
Az engedelmességre vonatkozó tanácsához Pál hozzáfűzött még egy tagmondatot, ami értelmezi a helyzetet: “Isten félelmében” vagy “Krisztus iránti tiszteletből” (katolikus fordítás). A keresztény magatartásában és emberi kapcsolataiban – legyen az akár a férj és feleség, szülő és gyermek, úr és szolga kapcsolata – mindig helye van az engedelmességnek Krisztus iránti tiszteletből. Isten nem rombol, hanem épít. Nem önző, követelőző, hanem mindent szeretetből tesz. A Krisztus iránti tisztelet olyan határt szab, amin túl már nem érvényes az engedelmesség parancsa. Ott pedig, ahol az ember lelkiismeretével ill. Isten akaratával ellentétben állna az engedelmesség, járjunk el Péter bátor kijelentése szellemében:
“Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (ApCsel 5:29). Mit tegyen az, akit férje vagy apja prostitúcióra kényszerít, hogy így jusson több pénzhez? Mit tegyen az a gyerek, akitől apja azt követeli, hogy kábítószert áruljon az utcasarkon? Engedelmeskedjen? Szó sem lehet róla! Az engedelmesség sohasem lehet feltétel nélküli és megkérdőjelezhetetlen. Korlátként mindig ott áll Isten akarata. Ha ezen a határon túl követel valaki engedelmességet, nincs joga magát kereszténynek mondani.Az
“Isten félelmében” (21. vers) való engedelmesség megköveteli, hogy a feleség tiszteletet adjon férjének, a férj pedig becsülje meg feleségét, adja meg neki a kellő méltóságot. Különösen a mi korunkban fontos ez a kérdés, amikor olyannyira elterjedt a házastársak ill. a gyermekek elleni erőszak. Isten egyetlen gyermekét sem szabad megalázni.Tudunk-e engedelmeskedni akkor, amikor valóban szükséges? Miért mondjuk, hogy a keresztényi engedelmesség lényegét a kereszt lábánál lehet csak megérteni? Mi a szerepe az engedelmességben annak, hogy a hívő meghal az énnek (Lk 9:23)?
| HATALOM (Efézus 5:22; 6:1, 5) |
Hétfő december 5. |
A feleség, a gyermek és a szolga engedelmességének gondolata elvezet a hatalom kérdéséhez. Mi a férj, az apa és az úr tekintélyének alapja? Miért várja el az engedelmességet? Ef 5:21 versében azt olvashatjuk, hogy
“Isten félelmében”, ill. “Krisztus iránti tiszteletből” kell engedelmeskedni. Másutt is hasonló kifejezések fordulnak elő: “mint az Úrnak” (22. vers), “az Úrban” (Ef 6:1), “mint a Krisztusnak” (5. vers). Az ismétlődő utalás Krisztusra azt jelzi, hogy Isten rendelte el a hatalmi felépítést. Noha Pál nem hatolt mélyebbre e kérdést boncolgatva, egy igen kifejező hasonlattal érzékeltette Krisztus és az egyház kapcsolatát: “Krisztus is feje az egyháznak”, ezért “az egyház engedelmes a Krisztusnak” (Ef 5:23–24). Krisztus az egyház feje, neki engedelmeskedik az egyház. A kereszténység példáját kövesse a férj, az apa és az úr vezetői tekintélye gyakorlásakor. A hatalom nem korlátlan, rettegett uralom. Pál úgy fogalmazott, hogy a hatalmat és az engedelmességet is Krisztusban kell gyakorolni, aki “szerette az egyházat, és Önmagát adta azért” (25. vers). Ezt a gondolatot nem lehet eléggé hangsúlyozni! A szeretet és ne az erő legyen a mozgatórugója annak a hatalomnak, ami Isten terve szerint az egységet hivatott megőrizni! Ugyanígy a szeretet és ne a félelem vagy a gyengeség érzése késztessen az engedelmességre!Mit árulnak el a következő versek a keresztény ember kapcsolatairól?
1Móz 1:26–27__________________________________________________
ApCsel 17:26 __________________________________________________
Mt 12:50 ______________________________________________________
Ef 3:6_________________________________________________________
Gal 3:28_______________________________________________________
Az Úr színe előtt mindannyian Isten kegyelmére szoruló bűnösök vagyunk. A hatalom és az engedelmesség fogalmát igencsak elferdítették az emberek, mégis e fogalmak összhangban állnak a Bibliával. A hatalmon lévők mindig figyeljenek arra, milyen az Istennel és az alárendeltjeikkel való kapcsolatuk. Súlyos bűnt követ el az Úr előtt, aki visszaél szerepével, hiszen Isten még azt is számon tartja, ha egy verebecske a földre esik (Mt 10:29–31)!
A kereszt lábánál ismerhetjük meg az engedelmességet, de mit tanulhatnak a kereszt tövében a hatalmon lévők, aminek segítségével Isten elgondolása szerint gyakorolhatják hatalmukat?
| FÉRJEK ÉS FELESÉGEK (Efézus 5:22–25) |
Kedd december 6. |
A mai szövegrészt olvasva láthatjuk, hogy a házasság Istentől származó intézmény, amelyben a férj és feleség egymással egyenlő társak (1Móz 2:24; Ef 5:31). A felek egységét és egyenlőségét hangsúlyozza az a kijelentés is, hogy
“lesznek ketten egy testté” (Ef 5:31). Hasonlítsuk ezt össze Ef 2:14 versével, ahol arról olvashatunk, hogy Krisztus a kettőt eggyé tette (zsidókat és pogányokat), és megállapíthatjuk: a házasság éppúgy Istentől származik, mint az egyház.Krisztus és az egyház szorosan összetartozik. Krisztus a fej, az egyház a test (Ef 5:23). Meg kell jegyeznünk, anélkül, hogy túl messzire mennénk a hasonlattal, hogy (a) a test, azaz az egyház alárendelt a főnek, Krisztusnak; (b) a fej, azaz Krisztus szereti testét, az egyházat, meghalt érte, megváltotta és megszentelte. Az engedelmesség és a szeretet nem szembeállítja, inkább összeforrasztja a házasfeleket. Az engedelmesség ugyanis annyit jelent, mint teljesen a másiknak szentelni önmagunkat. Épp ez a szeretet lényege, hogy az ember még a halált is vállalja a másikért, mint ahogy Krisztus tette.
Mit tanít a férj és a feleség viszonyáról a Krisztus és az egyház kapcsolatát szemléltető hasonlat? Milyen erőnek kell hatnia a házastársakra (Róm 5:8; 1Jn 4:10–11; Júd 21)?
A Krisztust egyházához fűző bensőséges kapcsolat tükröződjön a férj és a feleség kapcsolatában is. Pál és Péter is leírja, hogy “ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak” (Ef 5:22; Kol 3:18; 1Pt 3:1), amit azzal hoznak egyensúlyba, hogy a férjek pedig szeressék feleségüket (Ef 5:25, 28; Kol 3:19). Krisztus határtalan, önfeláldozó szeretete (Ef 5:25) legyen szeretetük példája. A férj vezető szerepe nem önkényuralom, hanem a kapcsolatban megnyilvánuló felelősségérzet, míg az engedelmesség nem szolgalelkűség, hanem becsület, hűség és tisztelet. Természetesen látnunk kell az emberi gyarlóság hatását is. Előfordul, hogy a férj úgy bánik feleségével, mintha a szolgája lenne, és szünet nélkül bántalmazza. Pál itt nem foglalkozott ezzel a bűn következményeként kialakult problémával, ami egy-egy kulturális környezetben még szélesebb körben megnyilvánul.
A mi társadalmunkban és kulturális környezetünkben milyen hatások rombolják a házasságot? Milyen tanácsot találhatunk Pál szavaiban, ami védi a házasság intézményét, és szembeszáll a romboló erőkkel?
| SZÜLŐK ÉS GYERMEKEK (2Mózes 20:12; Efézus 6:1–4) |
Szerda december 7. |
Nincs még egy olyan vallás vagy filozófia, amelyik annyit tett volna a gyermekekért, mint a kereszténység. William Wilberforce – aki komoly keresztény hívő volt – vetett véget a gyermekek dolgoztatásának Angliában. A keresztény missziótársaságok úttörője, William Carey érte el Indiában, hogy beszüntessék a gyermekek házasságba kényszerítését és az özvegyek megégetését. India déli tartományainak egyes részein még ma is megfojtják vagy megmérgezik az újszülött lánygyermekeket. A keresztény kórházak és lelkészek bölcsőket állítanak kapujuk mellé, ahová bárki észrevétlenül leteheti az újszülött kislányokat, akiket családjuk nem akar felnevelni.
A kor római kultúrája hasonló volt. “A vad bikát levágjuk, a veszett kutyát megfojtjuk, kést döfünk a beteges marhába, nehogy megfertőzze a nyájat; a gyenge vagy testi hibával született gyermekeket pedig vízbe fojtjuk” (Seneca) – (Barclay: The Letters to the Galatians and Ephesians, 176. old.).
Ebben az időben írta tanácsait a keresztény szülőknek és gyermekeknek Pál, ami már önmagában is elismerést jelentett a gyermekeknek!
Mit várhatunk el a gyermekektől? Mivel támasztotta alá Pál a szülőknek és gyermekeknek szóló intelmeit? Miben hasonlít ez ahhoz, amit a feleségeknek mondott férjükhöz fűződő kapcsolatukról? Milyen különbségeket látunk? Ef 6:1–4; Ef 5:22; Kol 3:18
Pál az engedelmesség két okát nevezte meg. Elsőként azt, hogy minden társadalomban helyes, természetes és elfogadott szabály az engedelmesség. Második: az engedelmességet Isten erkölcsi törvénye is megköveteli.
Keresztény képzőművészek két kőtáblán mutatják be a törvényt: az egyiken az első négy parancsolat szerepel, a másodikon pedig az utolsó hat. Így osztják meg az Isten iránti és az emberek iránti kötelezettségeket. A zsidók azonban öt parancsolatot tüntetnek fel mindkét kőtáblán, mintha ezzel is azt akarnák jelezni, hogy a szülők tisztelete hozzátartozik Isten tiszteletéhez.
A szülők elvárhatják gyermekeiktől az engedelmességet, amíg el kell tartani őket, de a tiszteletet életük végéig meg kell adniuk. Pál azt tanácsolta a szülőknek, hogy ne ingereljék gyermekeiket (Ef 6:4).
Milyen erők rombolják az erős és jó szülő–gyermek kapcsolatot a társadalomban? Mivel járulhat hozzá a kereszténység a családi kapcsolatok védelméhez?
| URAK ÉS SZOLGÁK (Efézus 6:5–9) |
Csütörtök december 8. |
Pál idejében a Római Birodalomban több millió rabszolga élt. A legtöbb rabszolgával úgy bántak, mint az igavonó állattal. Még Arisztotelész is azt tanította, hogy a rabszolgák csupán beszélő szerszámok. Pál minden bizonnyal vérlázítónak érezhette annak még a gondolatát is, hogy az egyik ember birtokolhatja a másikat, akár a legcsekélyebb mértékben sem törődve annak Istentől kapott jogaival és emberi méltóságával. Pál azt tanácsolta az efézusi rabszolgáknak, hogy engedelmeskedjenek uruknak, és dolgozzanak úgy, mintha Krisztusnak szolgálnának (Ef 6:5). A jó szívvel, alaposan végzett szolgálat
“az Úrnak… és nem embereknek”, nem marad jutalom nélkül (7–8. vers). Pál világosan látta, hogy noha a rabszolgák nem változtathattak helyzetükön, mégis felül tudnak emelkedni problémáikon. – Ugyan most még nem pusztíthatjuk el a gonoszságot, de semmiképp sem engedhetjük, hogy a gonoszság pusztítson el minket!A Biblia nem ítéli el nyíltan a rabszolgaságot, a következő szövegekből mégis kitűnik a mögötte meghúzódó elvek kárhoztatása. Figyeljük meg, hogyan! Mt 22:39; Mk 10:44; Lk 6:31; Róm 12:10; Fil 2:3; 1Jn 4:11
Az uraknak szóló tanács is igen találó. Pál arra emlékezteti az urakat, hogy nekik is van Uruk a mennyben, akitől kegyelmet és bűnbocsánatot nyernek. Ezért kéri a rabszolgatartókat, hogy ne fenyegetőzzenek, hanem legyenek kedvesek szolgáikkal (Ef 6:9).
Vajon miért nem tett Pál még többet? “Nem az apostol feladata volt, hogy önkényesen megdöntse, vagy hirtelen megváltoztassa a társadalmi rendet. Ilyen kísérlettel csak az evangélium sikerét akadályozta volna. Ellenben oly elveket tanított, amelyek alapjaiban támadták a rabszolgaságot, és amelyek megvalósítása az egész rendszert bizonyára aláássa” – (Ellen G. White: Az apostolok története, 302. old.).
Pál szolgálata valóban gyümölcsöt termett, és igen sok rabszolgatartó – szolgáival együtt – őszintén megtért keresztény lett, mint pl. Filemon is. Pál visszaküldte hozzá Onésimust, a szökött rabszolgát, és arra kérte, hogy ne úgy bánjon vele, mint szolgával, hanem mint szeretett atyafival (Filem 16).
Milyen tanácsot találhatunk Pál szavaiban, ami segítségünkre lehet a helyzetünktől függően akár a főnökünkkel, akár a beosztottainkkal, esetleg mindkét csoporttal való kapcsolatunkban?
|
Péntek december 9. |
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Szülők és gyermekek kapcsolatáról: “Szülők, Isten azt várja el tőletek, hogy családotokat a mennyei család mintájára alakítsátok. Őrizzétek gyermekeiteket! Legyetek kedvesek és gyöngédek velük! A szeretet aranyszála kapcsolja össze az apát, az anyát és a gyermekeket. A rendezett, fegyelmezett családi élet minden prédikációnál jobban bemutatja a kereszténység erejét” – (Ellen G. White: Seventh-day Adventist Bible Commentary, 6. köt. 1118. old.).
Férjek és feleségek kapcsolatáról: “Sok férj a feleségével való kapcsolatával nem ad hű képet az Úr Jézus és egyháza kapcsolatáról, mert nem az Úr útján jár. Hangoztatják, hogy feleségük mindenben engedelmességgel tartozik nekik. Pedig nem az volt Isten terve, hogy a férj, mint családfő birtokolja a kizárólagos uralmat, amikor ő maga nem hajol meg Krisztus előtt. Krisztus uralma alatt kell állnia, hogy példájával bemutassa Krisztus és egyháza kapcsolatát. Ki ne ejtse a száján az az ember, hogy a férj feje a feleségnek, és a feleség mindenben engedelmességgel tartozik neki, aki goromba, durva, erőszakos, önző, nyers és mindenkin átgázol! A hasonlat igazi értelmében véve nem ő az Úr, nem ő a férj” – (Ellen G. White: The Adventist Home, 117. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
Tegyük fel, tudomásunkra jut, hogy gyülekezetünk egyik tagját folyamatosan bántalmazza a házastársa. Mit tehet a gyülekezet ilyen esetben?
Mit tegyen az egyház fontos társadalmi kérdések ügyében? Maradjon távol mindentől, vagy lépjen fel valamilyen formában? Vannak olyan kérdések, amelyektől jobb óvakodni? Ha igen, milyen alapon dönthetjük el, hogy mi a teendő? Beszélgessünk arról is, hogy mennyiben térít el igazi küldetésünktől, ha a társadalmat foglalkoztató dolgokba bekapcsolódunk! Esetleg a társadalmi kérdések részét képeznék igazi missziónknak?
Beszéljük meg a keddi és a szerdai tanulmányunk végén szereplő kérdéseket! Milyen hatások rombolják a család intézményét? Hogyan segíthet csoportunk a gyülekezetünk tagjainak e támadásokat kivédeni?