9. tanulmány − 2005
november 19 - 25.
ÚJ ÉLETET ÉLNI
E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 1:26–32; 3:10-18; 12:2; 1Korinthus 2:9–16; Efézus 4:17–32; Filippi 4:8–9
“Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Ef 4:32).
A keresztény egység gyakorlati alkalmazásának tárgyalását azzal kezdte Pál, hogy arra kérte a zsidókból és pogányokból lett hívőket:
“járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok” (Ef 4:1). Ez az életforma több dolgot is megkövetel tőlünk. Az első: meg kell őriznünk Krisztus testének egységét a sokszínűség ellenére is (1–12. versek). A második: e heti tanulmányunk tárgya azzal kapcsolatos, hogyan járunk az új úton, ami rendkívül fontos az egység megőrzéséhez, és Pál is szólt erről.Az új út nem a régi változata vagy annak javítgatása. A régi értékektől elforduló gyökeres változásról és teljesen új életforma átvételéről van itt szó, ami hat gondolatainkra, jellemünkre, értékrendünkre, kapcsolatainkra és céljainkra egyaránt. Átlépünk a halálból az életre. Sátán uralma alól átkerülünk Krisztus fennhatósága alá.
A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Milyen képet fest Pál az emberi természetről? Hogyan kell megváltoznia az ember életének, miután elfogadja Krisztust? Miben mutatkozik meg az új élet a keresztények között? A hívők új életformája kapcsolatba hozható-e az egyház egészének egységével? Milyen szerepet játszik a Szentlélek megújult életünkben? Hogyan lehetünk “követői” Istennek (Ef 5:1)?
| MEGSZABADULNI A RÉGI DOLGOKTÓL (Efézus 4:17–22) |
Vasárnap november 20. |
Az
“elhívatásotokhoz méltó” (Ef 4:1) életet nemcsak az egység és a növekedés jellemzi, amivel az elmúlt héten foglalkoztunk. Egészen új életről van itt szó, amellyel együtt jár, hogy elszakadunk bizonyos dolgoktól, másokat pedig felveszünk. Az első az “óember” levetkőzése (22. vers). A keresztény élet kezdetén a hívő egyértelműen és határozottan elszakad a múlttól, és Pál azt kéri az efézusiaktól, hogy “többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak” (17. vers). A római hívőkhöz szólva sokkal erélyesebben fejezte ki magát. Felszólította őket, feszítsék meg az óembert, “hogy a bűnös test elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek” (Róm 6:6, katolikus fordítás).Vegyük számba az óember néhány jellemzőjét Ef 4:17–24 versei alapján! Hasonlítsuk össze a Róm 3:10–18 szakaszban szereplő felsorolással! Milyen képet festett az apostol általában az emberiségről? Változott bármi is Pál kora óta? Ha igen, akkor mi?
Figyeljük meg, Pál olyan szavakat sorolt fel az efézusiak erkölcsi züllésének okaként, mint a meghomályosodás, tudatlanság és szívük keménysége. A bűn miatt az értelmük képtelen volt felfogni a lelki igazságot. Elfecsérelték az életüket, amikor önmagukban vagy értéktelen bálványokban, esetleg üres filozófiákban keresték Istent. Tetszetős tanításokkal foglalták le magukat, ám eközben lelki vakságban éltek (Ef 4:18; lásd még: Róm 1:19–21). Erkölcsi érzékük annyira megromlott, hogy nem tudtak különbséget tenni a jó és a rossz között. A testi örömök, különösen az erkölcstelen, romlott magatartás volt kedvenc szórakozásuk. Életüket a bujálkodás, a tisztátalanság és a nyereségvágy jellemezte (Ef 4:19; lásd még: Róm 1:26–32).
Ilyen volt az óember élete, mielőtt a pogányok megismerték Krisztust. Ezért kérte Pál a hívőket: Ne térjetek vissza a régi életformához!
Nézzük meg a 19. verset! Mit mond ebben Pál? Mit jelent az erkölcsi érzés nélkül kifejezés? Mitől tűnik el valakiből az erkölcsi érzés? Hogyan tapasztalhatjuk ezt a szomorú törvényszerűséget az életünkben? Miért fenyeget ez a veszély mindenkit, még azokat is, akik kereszténynek tartják magukat? Mi adhat egyedüli védelmet e problémával szemben?
| “FELÖLTÖZZÉTEK AMAZ ÚJ EMBERT” (Efézus 4:20–24; Róma 12:1–2) |
Hétfő november 21. |
Pál először arra kérte a hívőket, hogy vetkezzék le az óembert (lásd: Ef 4:22). Milyen tanácsot adott ezután (Ef 4:22–24)?
Amikor az ember elfogadja Krisztust, »levetkőzi« a pogányság régi életstílusát, de ez önmagában még nem elég. A kereszténység nem a tiltások vallása. A kereszténynek az új életforma által erkölcsi és lelki téren fel kell emelkednie. Ezért bátorítja a hívőket Pál:
“megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert” (Ef 4:23–24).Ha az óember életét a hiábavaló gondolkodásmód jellemzi, akkor az új gondolkodásmódjában különbözik tőle.
“Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által” (Róm 12:2).Hogyan újuljanak meg a hívők gondolkodásmódjukban (Róm 12:2; 1Kor 2:9–16; Fil 4:8–9)?
A pogányok hiábavaló, sötét és bűnös életének bemutatása után (Ef 4:17–20) Pál kihangsúlyozta: amikor az efézusiak elfogadták Krisztust, megtanította őket arra, hogy a korábbi életformától elszakadjanak. Három szóval – tanultátok, megértettétek és megtaníttattatok – emlékeztette a hívőket arra, hogy már jól tudják, milyen hatást gyakorol életformájukra az üdvösség és az újjászületés. Ezt az igazságot nem emberi forrásból nyerték, hanem egyenesen Jézustól (Ef 4:21). Nem véletlenül fordul itt elő Jézus neve. Pál abban akarta megerősíteni levele olvasóit, hogy a történelem által ismert Jézus, aki testet öltött, akit keresztre feszítettek, aki feltámadt és a mennybe ment, Ő maga az igazság, és Ő jelenti ki az igazságot (Jn 14:6).
“Akik befogadják a Megváltót, Isten gyermekei lesznek… Gondolkodásmódjuk megváltozik… Attól kezdve nem önmagukat szeretik a világon legjobban, hanem Istent és Krisztust” – (Ellen White megjegyzései, Seventhday Adventist Bible Commentary, 6. köt. 1117. old.).
Mit tapasztaltunk keresztény életünk során? Egyetlen szempillantás alatt tisztultunk meg gondolatainkban, szívünkben, céljainkban és tetteinkben egyaránt? Ha nem így történt, akkor milyen hétköznapi, gyakorlati dolgok voltak segítségünkre? Mi akadályozhatja a megtisztulást?
| ÚJ ÉLETET ÉLNI (Efézus 4:25–29) |
Kedd november 22. |
Az apostol nem a valóságtól elrugaszkodott elméleti ember volt. Az egyik pillanatban a teológia fennkölt magaslataira repít, a következőben pedig már a közvetlen környezetünket érintő dolgokkal foglalkozik. Az új életformával kapcsolatban rendkívül fontosnak tart négy dolgot, amelyek igen egyszerűek, mégis nélkülözhetetlenek a jó kapcsolatok fenntartásához.
Hogyan tapasztaltuk életünkben a hazugság kapcsolatrontó hatását?
Hogyan használta fel az ördög a haragot ellenünk, ill. a kapcsolataink megmérgezésére?
Az előbbi meghatározásokat figyelembe véve milyen ártó hatását tapasztaltuk a lopásnak mi vagy a környezetünk?
Ügyeljünk szavainkra, hogy csak jó dolgokról beszéljünk (29. vers)! A szavak ereje óriási. Ha megfelelően élünk velük, nagy áldást jelenthetnek. Pál azonban óva int a romlott beszédtől. A romlottnak fordított görög szó még azt is jelentheti, hogy rothadt. A csúnya beszédnek, a közönségességnek, a káromkodásnak és pletykálkodásnak ne legyen helye közöttünk. A keresztény szavai mindig építőek és felemelőek legyenek!
Mikor bántott meg utoljára sértő szó? Nézzük végig a korábbi kérdésekre adott válaszainkat! Mennyire fontos új emberként élnünk ahhoz, hogy elérjük azt az egységet, amelyről Pál beszélt (24. vers)?
| “MEG NE SZOMORÍTSÁTOK AZ ISTENNEK AMA SZENTLELKÉT” (Efézus 4:30) |
Szerda november 23. |
“És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Ef 4:30).
Az efézusi gyülekezet megalapításakor az apostol a hívőkre tette a kezét, hogy ők is részesüljenek a Szentlélekben (ApCsel 19:1–7). Nem is csoda, hogy az efézusi levélben Pál olyan sokszor – legalább tizenkétszer – említi a Szentlelket.
Olvassuk el a következő szövegeket, és összegezzük, mit mondott Pál a Szentlélekről! Ef 2:18; Ef 3:16; Ef 5:9; Ef 6:17
Másutt az apostol megjegyezte, hogy a Lélek megelevenít (2Kor 3:6), Isten gyermekévé tesz (Róm 8:16), értelmessé tesz (1Kor 2:10–16), gyümölcseit megtermi életünkben (Gal 5:22), megadja a jövő reményét (Gal 5:5), lelki ajándékokat osztogat (1Kor 12:4–11), megszentel (Róm 15:16), bennünk lakozik (Róm 8:11).
Egyértelmű, hogy Pál nagyon fontosnak tartotta a Szentlélek munkáját úgy az egyes keresztények, mint az egész gyülekezet életében. Ezért figyelmeztetett: meg ne szomorítsátok a Szentlelket. Ez a mondat már önmagában is arra utal, hogy a Lélek nem pusztán isteni erő, hanem a Szentháromság egyik tevékeny tagja. Személy, aki számára igen fontos a kapcsolat. A Szentlélek megszomorítása egyenértékű azzal, ha valaki megszomorítja az Atyát vagy a Fiút. A Bibliát olvasva látjuk, mennyire odafigyel Isten a tetteinkre, milyen nagy fájdalmat okozunk neki bűneinkkel és engedetlenségünkkel. Erkölcsi és lelki kötelezettségek hárulnak mindazokra, akik a Lélek által Isten családjának tagjai lettek. Aki pedig nem tesz eleget kötelezettségének, megszomorítja Istent. Nehezen értjük meg, hogy Istent valóban fájdalmasan érintik tetteink, ám ezt olvashatjuk a Bibliában. Jézus élete is azt bizonyítja, milyen őszinte gondoskodással veszi körül Isten a teremtményeit. Ha tehát szeret minket és törődik velünk, egyáltalán nem meglepő, hogy tetteinkkel fájdalmat okozunk neki.
Elkövettünk-e valamit az elmúlt napon, amivel megszomorítottuk Isten Szentlelkét? Elkerülhető lett volna? Ha igen, miért nem tettünk másként?
| “LEGYETEK… KÖVETŐI AZ ISTENNEK” (Efézus 4:31–5:1) |
Csütörtök november 24. |
Pál arra kérte az üdvösségre jutottakat, akik a zsidók és pogányok egységbe forrt közösségében éltek, hogy az új élet szerint járjanak. Az új élettel sok minden jár együtt: bizonyos dolgokat levetkőzni ill. felöltözni, kitartani, nem okozni szomorúságot a Szentléleknek. A mai szakaszban Pál egyetlen mondatban foglalta össze az új életforma lényegét:
“Legyetek annakokáért követői az Istennek” (Ef 5:1).Bukott emberként hogyan lehetünk mégis követői az Istennek? Mire gondolt itt az apostol?
Miután Pál Isten követésére szólított fel, gondolatait közvetlenül, személyes hangon folytatta:
“mint szeretett gyermekek” (Ef 5:1). Ha a szülő és gyermeke között szoros, bensőséges a kapcsolat, sokat vannak együtt, és közösen végzik az élet különböző teendőit, a gyermek hasonul szüleihez. Mi is minél több időt töltünk Istennel imádkozva, a vele kapcsolatos dolgokról gondolkozva, az Igét tanulmányozva, annál jobban hasonlíthatunk hozzá.“Utánozzuk Krisztust, mint ahogy a kisgyermek is utánozza szüleit! Krisztust irántunk érzett határtalan szeretete késztette az áldozatra, hogy azáltal mi élhessünk. A mi szeretetünk is hasonló természetű legyen – olyan szeretet, ami az érzelmeken túlmutatva önfeláldozó szolgálatra késztet” – (Life Appplication Bible, On Ephesians 5:1-2).
Ef 4:32 versében Pál arra kérte a hívőket, hogy életüket három tulajdonság jellemezze. Melyek ezek, és hogyan tükrözik Isten lényét? Mit tehetünk, hogy mind jobban megmutatkozzanak életünkben e tulajdonságok?
Karácsonyeste volt. Egy kislány kopott ruhában vágyakozva nézett a csillogó kirakat üvegén át egy babát. Tudta, nem veheti meg, de még ránézni is öröm volt. Azután elszomorodott, mert valaki kivette a játékot a kirakatból. A következő pillanatban mégis felderült az arca, mert a férfi az üzletből kilépve kezébe adta a csodaszép babát. A gyerek felnézett, és megkérdezte: “A bácsi az Isten?” Valószínűleg senki nem gondolt még ilyesmit rólunk, mégis hogyan fordulhat elő, hogy rajtunk keresztül valaki meglátja Istent?
|
Péntek november 25. |
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Krisztus átalakító munkája: “Jézus végtelen kegyelméből munkálkodik az emberi szívben, és munkája nyomán olyan változás jön létre, amit az angyalok is csodálattal és örömmel figyelnek. A Mesterre jellemző önzetlen szeretet mutatkozik meg őszinte követői életében is. Krisztus azt várja el, hogy az ember már itt a földön részesedjen az isteni természetben, tehát ne csak Krisztus dicsőségét tükrözze vissza Isten áldására, hanem a menny fényével ragyogja be a világ sötétségét” – (Ellen G. White: Testimonies for the Church, 5. köt. 731. old.).
A meg nem újult életről: “Az egyház azért gyenge, mert olyan tagok csatlakoznak, akiknek szíve nem újult meg, és életüket nem reformálták meg. Általában szemet hunynak e tény felett. Egyes lelkészek és gyülekezetek olyannyira áhítják a taglétszám növekedését, hogy nem beszélnek nyíltan a keresztényhez nem illő szokások és dolgok ellen” – (i. m. 172. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
Bizonyos nézetek szerint helytelen, sőt egyenesen káros az a keresztény felfogás, miszerint az ember eredendően bűnös. Hogyan érvelnénk, ha valaki ilyen véleménynek adna hangot?
Olvassa fel valaki a második White idézetet, majd beszéljük meg közösen ezt a gondolatot a csoportunkban! Hogyan tarthatjuk fenn az egyensúlyt, vagyis hogyan élhetünk olyan gyülekezetként, amely befogadja és a kereszthez vezeti a bűnösöket, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz a színvonalhoz, ami az őszinte keresztény élethez szükséges?
Beszélgessünk a csoportban valakiről, aki valóban Isten követője volt! Ki volt az, mit tett, és hogyan hatott mások életére?
Mindenki feleljen a következő kérdésre: Mit változtatott meg Isten az életemben? Beszélgessünk a válaszokról!
“Kérjetek és adatik néktek…”
Kellemes nyári nap volt, bár a buszban egy kicsit melegnek éreztük az idõt. Azért jó hangulatban haladtunk a németországi utakon Svédország felé. Csupán egyetlen kérdés borított halvány fátylat a fiatalos jókedvre: elérjük-e a kompot, amivel behajózunk Svédországba? Az elõírások szerint már egy órával az indulás elõtt ott kellene lennünk a kompnál a berakodáshoz, mivel a buszunkat el kell helyezni.
Ezekkel a gondolatokkal haladtunk, és közben számoltuk a kilométereket. Nem voltunk hanyagok, idõben elindultunk Magyarországról, de a hosszú úton nem várt helyzetek megnyújtották a menetidõt, így egyre kevesebb esélyt láttunk arra, hogy elcsípjük hajónkat. Egyesek azt híresztelték, hogy már fél évvel korábban meg kellett rendelni a jegyet a kompra, és ha nem érjük el, akkor itt ragadunk. Mindenesetre nem szívesen késtünk volna le a nemzetközi cserkésztalálkozóról, amire igyekeztünk.
Az idõ haladt, a jókedv maradt, az esély pedig egyre csökkent, hogy ott leszünk idõre. Végül a komp menetrendszerinti indulása körül még kb. kétórányira voltunk a tengerparttól. A hangulat kicsit komorabbá vált, amikor arra gondoltunk, hogy elúszott a lehetõség, és lehet, hogy nem tudunk eljutni a célállomásra, vagy ha eljutunk is, talán csak napokkal késõbb. Ekkor a velünk utazó lelkész azt javasolta: imádkozzunk, hogy Isten tegyen csodát, és valahogy sikerüljön átjutni Svédországba, késedelem nélkül.
Életemben talán akkor elõször éltem át azt, hogy egy csapat kételkedés nélkül Istentõl kéri a megoldást, és hitben halad tovább elõre. Az ima után nem emlékszem kételkedõ emberekre. Egyszerûen folytattuk tovább az utunkat, mintha minden rendben lenne, és idõben lennénk. Akkor még csak hittük, hogy minden rendben is van.
Kb. három óra késéssel értünk a tengerpartra, ahol két magas drótkerítéssel elkerített folyosón kellett végighaladni a busszal a komp felé. Meglepõdtünk, amikor azt láttuk, hogy a szépen öltözött kikötõi alkalmazottak, akik a haladást figyelték, hevesen integetnek, hogy gyorsan, gyorsan haladjunk. A sofõr erre bátran haladt elõre a rakpart irányába. Akkor vettük csak észre, hogy a komp, amire a jegyünk szól, benn áll a kikötõben.
Ahogy felhajtottunk a hajóra, az ajtó záródott mögöttünk, és a hatalmas acéltest megmozdult, hogy elinduljon velünk Svédország felé.
Leírhatatlan volt, amit akkor éreztünk. Hálás elégedettséggel mentünk fel a fedélzetre. Izgatottan kérdeztük, hogy mi történt, miért nem indult el idõben a komp. A válasz az volt, hogy valami probléma keletkezett a vasúti kocsik berakodása közben, ezért több órát kellett vesztegelni, és csak késéssel indulhattunk. (Azt is elmondták, hogy ilyen nem nagyon fordul elõ.)
Azt hiszem, Isten tartotta vissza a kompot, meghallgatva imánkat.
Jézus azt mondta, ha hisztek (kételkedés nélkül bíztok), akár a hegynek is szólhattok, hogy menjen és ugorjon a tengerbe, és megteszi nektek.
(Gy. G.)