SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

7. tanulmány   −  2005 november 5 - 11.

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 10:5; János 4:9; Apostolok cselekedetei 10:26–28; Efézus 3

“Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” (Ef 3:20–21)

A titokra fény derül. A Szentlélek ihletésére Pál már korábban is írt arról a páratlan egységről, amit Krisztus létrehozott az egyházban. Az apostol előtt élő írók is foglalkoztak az egység kérdésével, de általában egy nép sorain belül, és nem a különböző társadalmi osztályok, fajok, nemzetiségek között létrejövő egységre gondoltak. Ez utóbbiról még nem is hallhattak az ókor világában. Pál azonban egészen más egységről írt, olyanról, amit addig a világ még soha nem látott: a Krisztusban létrejövő egységről.

Itt azonban még nem ért mondanivalója végére. Beszélt a zsidók és pogányok alkotta egyházról, valamint arról is, hogy mit fog az Úr elvégezni egyháza által. Az a legfontosabb, hogy az apostol Isten szeretetére irányítja olvasói figyelmét, aki Jézus áldozata által oly sokat tett értünk.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Miért nevezte Pál titoknak (Ef 3:3) azt, hogy Krisztusban az Isten ígéretei a pogányokra is vonatkoznak? Miért nem lett volna valójában ez olyan nagy titok? Mit kell az egyháznak bizonyítania a mennyei hatalmasságok előtt? Mi mindent tett Isten értünk Krisztusban? Mit kért Pál az efézusiakért mondott imájában?

Keressük ki a következő szövegeket! Ezekből kiderül, hogy miért tartotta Pál az egység gondolatát olyan nagy titoknak. 5Móz 14:2; Mt 10:5; Jn 4:9; ApCsel 10:26–28; Gal 2:11–14

Az Újszövetségben a titok nem valamiféle titkolt dolgot jelent, hanem olyan igazságot, amit korábban nem ismertek az emberek, amíg a maga idejében Isten ki nem jelentette azt a Szentlélek által. Pál utalt rá, hogy ő is kapott egy kinyilatkoztatást (Ef 3:3). “Isten kijelentette nagy titkát [Pál] életében. A titok: Isten szeretete, kegyelme és irgalma nem csak a zsidókért, hanem az egész emberiségért adatott… Az ókori világban feloldhatatlannak tűntek a válaszfalak. Soha senki még legmerészebb álmában sem gondolta, hogy az Istentől kapott kiváltságokban minden nép részesülhet” – (William Barclay: The Letters to the Galatians... [Edinburgh: S. A. P., 1976.] 122–123. old.).

Thomas Jefferson írta: “Magától értetődőnek tartjuk az igazságot, miszerint [Isten] minden embert egyenlőnek teremtett”. Szépen hangzik e nyilatkozat, ám a történelem történelem során különböző csoportok mindig is hatalmasabbnak és különbnek képzelték magukat más népeknél vagy nemzeteknél. Ez a gondolkodásmód annyira belevésődött az emberekbe, hogy még az izraelitákat is – akiknek pedig Isten kinyilatkoztatásai ismeretében bölcsebbnek kellett volna lenni – megfertőzte a felsőbbrendűség tudata. Következésképp még az olyan kiváló értelmű, szorgalmas és tanulni vágyó embernek is, mint Pál, Isten külön kinyilatkoztatására volt szüksége ahhoz, hogy megtisztítsa a belé rögződött előítéletektől. Teljességgel hihetetlennek tartotta a gondolatot, hogy a zsidók egységben legyenek a pogányokkal, ezért nevezte titoknak, olyan fogalomnak, amit a legtöbb ember ma sem képes felfogni. Miért is lenne ez titok? Korunkban az emberek általában elítélik az efféle származási, nemzeti és kulturális felsőbbrendűség-tudat megnyilvánulását, ami sajnos, ma is létezik. Még ha valaki nemzetiségi, faji vagy kulturális hovatartozása miatt különbnek is képzeli magát másoknál, ízléstelenségnek tűnik véleményének hangot adni.

Milyen értelemben mondhatjuk el, hogy kulturális vagy nemzetiségi hovatartozásunk miatt különbnek érezzük magunkat másoknál? Miért állnak szöges ellentétben az efféle gondolatok Jézus Krisztus evangéliumával?

Pál ugyan titoknak nevezi azt, hogy az evangélium eljut a pogányokhoz is, de ennek az ígéretnek a bizonyítékait az Ószövetség különböző részeiben is megtalálhatjuk. Olvassuk el az alábbi bibliaszövegeket! Milyen módon fejezik ki azt a gondolatot, hogy Isten igazsága minden néphez eljut?

1Móz 18:18 ____________________________________________________

Ésa 56:3–8 _____________________________________________________

Jer 16:19_______________________________________________________

Ésa 42:6_______________________________________________________

Ésa 49:6_______________________________________________________

Ésa 60:3_______________________________________________________

Zak 8:23_______________________________________________________

Szomorú és megdöbbentő tény, hogy a nemzetiségi, kulturális vagy vallási előítélet milyen nagy erővel hat gondolatainkra. Még Pál is, aki igen jól ismerte ezeket és számos hasonló bibliaszöveget, nagy titoknak tartotta, hogy a pogányokkal is tudatni kell Isten igazságát. Ezt a gondolatot ma természetesnek veszi a legtöbb keresztény, akiknek túlnyomó többsége pogány eredetű. Ebből a szemszögből nézve nehéz igazán megérteni, milyen forradalminak tűnt ez a gondolat egy olyan háttérből származó és olyan képzésben részesült ember számára, mint amilyen Pál volt.

Mindezek ellenére mégsem kellene annyira meglepődnünk, nem igaz? Az evangélium arra tanít, hogy szeressük ellenségeinket, áldjuk azokat, akik átkoznak minket (Mt 5:44), és ne fizessünk rosszal a rosszért (1Pt 3:9; Mt 5:39) stb. Más szóval az evangélium kívánalmainak nagy része valóban szöges ellentétben áll alaptermészetünkkel, ütközik a leginkább belénk vésődött és a legszélesebb körben elfogadott kulturális, nemzetiségi és politikai előítéleteinkkel. Ha Jézus szavai ilyen vagy olyan módon eddig nem vágtak elevenünkbe, akkor valószínűleg még nem is találkoztunk vele igazán!

Mikor hasítottak belénk utoljára Jézus szavai, azaz mikor éreztük azt, hogy az evangélium kívánalmai ellentétben állnak előítéleteinkkel vagy vágyainkkal? Mit tettünk akkor?

“Azért, hogy megismertessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége” (Ef 3:10).

Olvassuk el a mai szöveget! Milyen meglepő üzenetet közölt itt az apostol?

Olvassuk el Ef 3:9–13 verseit! Figyeljük meg, hogy a 9. versben Pál milyen kérdést kapcsolt a megváltási terv gondolatköréhez! Miért olyan fontos ez a téma?

Krisztusban új teremtéssé lettünk (lásd még: Gal 6:15; Ef 4:24; 2Kor 5:17), és részeivé váltunk az egyháznak, amit Isten alkotott. Isten teremtett, újjáteremt, és Ő hozta létre az egyházat is, aminek részei vagyunk, mint új teremtmények. Isten bölcsességét pedig a saját képére újjáteremtett lényekből álló egyház által láthatja meg az egész világegyetem (Ef 3:10).

“Nem csak e világ, hanem az egész világmindenség előtt be kell mutatnunk Isten országának alapelveit” – (Ellen G. White: Testimonies to the Church, 6. köt. 13. old.).

Ef 3:10 versében újból találkozunk a nagy küzdelem egész kérdéskörével. Megtudhatjuk belőle, hogy a világegyetem értelmes lényei érdeklődéssel figyelik világunk sorsát. Még inkább ámulatba ejtő az, hogy Isten terve szerint az egyház által kell megnyilvánulnia bölcsességének a világegyetem értelmes lényei előtt.

Próbáljuk meg elképzelni, mit gondolhatnak a világegyetem más pontjain élő lények – látva azt, ami az egyházban történik!

Ezek után az “azért” szóval kezdi Pál a 13. verset, ami a görög eredetiben azt is jelenti, hogy ami miatt. Vagyis valami miatt nem akarja, hogy az efézusiak aggódjanak érte. Mire is utal az azért szó?

Mivel a pogányok már Krisztus testéhez tartoznak, mivel Isten örök célja valóra vált Jézus által, mivel Isten bölcsessége az egész világmindenség előtt nyilvánvalóvá lett, és mivel szabadon járulhatunk Isten színe elé, mindezért arra kéri Pál levele olvasóit, hogy ne bánkódjanak szenvedései miatt, amelyek azért érték, mert elvitte nekik az evangéliumot.

Más szóval Pál azt mondja, hogy ne rám vagy a megpróbáltatásaimra figyeljetek, inkább arra a csodálatosan jó hírre, hogy mi mindent tett meg Isten a világért Jézus Krisztus által. Ez az örömhír sokkal fontosabb mindennél, ami velem történik.

Küszködünk? Aggodalmaskodunk? Félünk a jövőtől? Adjunk hálát Istennek Krisztus minden tettéért, amiről ebben a levélben olvastunk! Engedjük, hogy az ígéretek valósága elhalványítson életünkben minden mást! Ezek az ígéretek személyesen nekünk szólnak!

Olvassuk el többször is Pál imádságát (Ef 3:14–21)! Hogyan mondhatnánk el könyörgését más szavakkal? Miért fohászkodik, és vajon miért éppen ilyen imát mondott?

Pál azért imádkozott, hogy Krisztus lakjon a hívők szívében. A lakozni szóval fordított görög szó a katoikem, ami az állandó ottlétet jelenti. Krisztus nem csak vendég, hanem életünk állandó része.

Mennyire vagyunk biztosak Isten szeretetének valóságában? Mit válaszolnánk, ha valaki megkérdezné: Miből gondolod, hogy valóban szeret az Isten? Mennyire tudnánk meggyőzően felelni?

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Isten színe elé: “Krisztus nevének érdemei által járulhatunk Isten színe elé. Isten arra kér, hogy forduljunk hozzá megpróbáltatásainkban és kísértéseinkben, mert megérti azokat. Nem akarja, hogy embereknek panaszkodjunk. Krisztus vére által a kegyelem királyi székéhez jöhetünk, ahol kegyelmet találunk segítségül a nehéz időkben… Amint a földi szülő is arra biztatja gyermekét, hogy bármikor forduljon hozzá, az Úr is arra buzdít, hogy mondjuk el neki mindazt, amit szeretnénk, ami összezavar, de beszéljünk hálánkról és szeretetünkről is. Minden ígérete biztos. Jézus a biztosítékunk és a közbenjárónk, és megad mindent, hogy jellemünk tökéletessé válhasson. Egyedül Krisztus vérének örökös erejében bízhatunk, mert csakis Krisztus érdemei által nyerhetünk bocsánatot és békességet” – (Ellen G. White megjegyzései, Seventh-day Adventist Bible Commentary, 6. köt. 1116. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Egy híres prédikátor a következőket mondta: “Isten nem csak azért üdvözít, hogy megmeneküljünk a pokoltól. Azért juttat üdvösségre, hogy az egész világ előtt bemutathasson egy népet, amit mindenki ámulattal figyelhet.” Vajon az egyháznak mennyire sikerült beteljesítenie ezt a tervet?

2. Beszélgessünk Ef 3:10 verséről! Milyen utalást találhatunk a nagy küzdelemmel kapcsolatban? Hogyan hozható párhuzamba Jób könyvének első két fejezete ennek a versnek az üzenetével?

3. Beszéljünk arról a csoportban, hogyan tapasztaltuk Isten szeretetét az életünkben! Mit tanulhatunk egymás bizonyságtételeiből?

4. Hogyan beszélhetnénk Isten nagy szeretetéről – amit Pál olyan ékesszólással fejteget ebben a fejezetben –, ha csoportunkból valaki elmaradna a gyülekezetből?

Még a számítógépek is hallgatnak szavára

Nem volt egyszerû nap. A legnehezebb napok közt is elõkelõ helyet foglalt volna el. Legalább száz számlát kellett kiállítani aznap, és kipostázni a csomagokat. Úgy tûnt, csak a mi kitartásunkon fog múlni, hogy végzünk-e vagy nem. És akkor jött a nehézség. Mindig “akkor” jön!

A raktáros közölte velem, hogy a számítógép nem indul, holott ezen volt minden adat, és a számlázást is csak errõl lehetett végezni. A program maga olyan volt, ami nem volt meg másolatban, mivel ez egy számunkra formázott program, amelyet az operátor tett fel, és csak azon a gépen lehetett futtatni, amelyikhez installálták.

Természetesen, siettem, hogy amennyiben lehet, megoldjam a problémát. (Már sok ilyen jellegû nehézséggel sikerült megküzdenem korábban is.) De a hibaüzenet most a lehetõ legrosszabb volt: a winchester (az a része a számítógépnek, amely minden programot és adatot tárol, és amelyikrõl minden mûködik) rossz! Vagyis már a programok elindulása sem történt meg, magyarul: semmi sem indult el, és semmi sem mûködött!

Csak a hûtõventillátor ismerõs hangja törte meg a rideg csendet, amint az üzenetet bámultuk a képernyõn. Mit lehet most csinálni? Gyakorlatilag ez a legrosszabb, ami egy számítógéppel történhet. De azért optimisták voltunk. Megpróbáltunk mindent. Egész délelõtt a gép elõtt ültünk, hátha valami megoldást találunk. A rendszergazda (aki karbantartja és szereli a gépeket) tehetetlennek bizonyult. Minden telefonhívás és próbálkozás kudarccal végzõdött. Így ment el a délelõtt. Próbálkozás próbálkozás után, és nem történt semmi. Arra gondoltam, ha csak még egyszer elindulna a gép, akkor át tudnám írni CD-re a programot és az adatokat, hogy legalább délután már dolgozhassunk, de mindez csak vágy maradt abban a pillanatban. Délután arra gondoltam, hátha még egyszer érdemes megpróbálni, és menni fog. Ültem a gép elõtt, és reménykedtem. Ujjam a gombra tettem, és egy határozott mozdulattal megnyomtam. Az üzenet az elõzõkben tapasztalt volt. Elkeseredetten olvastuk.

És ekkor eszembe jutott Valaki! Rádöbbentem, hogy mindenkinek kértük már a segítségét, egyvalakit kivéve: Istent. Elszégyelltem magamat, hogy egy vallásos kiadóban ez jutott eszünkbe legutoljára. Lehajtottam a fejem, és csak annyit mondtam: – Uram! Kérlek, add, hogy a gép újra elinduljon! Csak annyi idõre, hogy át tudjam írni az anyagokat egy CD-re, hogy esetleg a másik gépen dolgozhassunk.

Felemeltem a fejem, és határozott mozdulattal ismét megnyomtam a gombot. A látvány lenyûgözõ volt. A számítógép, mintha elõzõleg semmi gond sem lett volna vele, betöltötte a programot, és minden hiba nélkül elindult. És nemcsak akkor, hanem még fél évig hibátlanul mûködött, és késõbb egy egészen más ok miatt cseréltük le.