SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

5. tanulmány   −  2005 október 22 - 28

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 3:24–28; 6:8-11; Efézus 2:1–10; 2Korinthus 5:18; Kolossé 2:12

“Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és az nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8–9).

A francia Michael Foucault azt hirdette, hogy minden börtönt le kell rombolni, és a rabokat szabadon kell engedni. Miért? Foucault úr úgy gondolta: az emberi agy szüleménye minden olyan erkölcsi meghatározás, mint helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, amit a hatalom birtokosai fogalmaztak meg azért, hogy a többi embert elnyomás alatt tarthassák ezekkel. Gondolatmenetének logikus végkövetkeztetése pedig, amit ki is jelentett, hogy még a bűnözés fogalma is emberi kitaláció, ezért minden elítéltet szabadon kellene engedni.

Elképzelését bármennyire túlzottnak érezzük is, jól tükrözi az emberekben uralkodó általános érzést, miszerint nincs bűn, az erkölcs, a helyes és a helytelen fogalmának meghatározása pedig nem több egyéni véleménynél.

Pál apostol korában fel sem vetődött ilyen elképesztő gondolat. Ezen a héten először a bűn valóságosságával foglalkozunk, majd szót ejtünk arról, hogy a bűn elkerülhetetlen következménye a halál. Ezt aligha mondhatnánk pusztán az emberi fantázia termékének. Tanulmányunk végén elérkezünk a reménység és a bizalom szavaihoz. Figyeljük meg, mit akart elmondani Pál nemcsak a gonoszságról, hanem a bűn problémájának egyetlen megoldásáról is!

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Milyen állapotban volt az ember Krisztus előtt? Miért kegyelmezett Isten az embernek? Mivel adta tanújelét irgalmának? Mi mindenre vonatkozik az, hogy Isten alkotása vagyunk? Hogyan üdvözülünk?

Mit árulnak el a bűn természetéről a következő szövegek?

1Jn 3:4 ________________________________________________________

Jak 1:15_______________________________________________________

Ésa 59:2 ______________________________________________________

Róm 14:23 ____________________________________________________

Keressük ki Jak 4:4 versét! Mit jelent a világ barátjának lenni? Hogyan értsük mi keresztények ezt a fontos kérdést (hiszen ha valaki a világ barátja, akkor az Isten ellensége)? Gondoljunk ebben az összefüggésben Jn 3:16-ra, ahol az áll, hogy Isten szereti a világot! Beszélgessünk erről a csoportunkban!

Pál mesterien fogalmazta meg Isten nagyszerű igazságait. Ef 2:1–3 verseiben a hitetlenek szánalmas helyzetét ecsetelte: holtak bűneikben, Sátán rabjai, a test kívánságai szerint élnek, a harag gyermekei, akikre ítélet vár, reménytelen, szorult helyzetben vannak, képtelenek segíteni magukon. A 4. versben az apostol két drámai szóval érzékelteti ennek a rettenetes helyzetnek a dicsőséges megoldását: “De Isten…”

Talán a Biblia leggyönyörűbb szavai között tarthatjuk számon ezt a két szót is. Halottak voltunk, de Isten; lázadók voltunk, de Isten; kimondatott ránk a halálos ítélet, de Isten; idegenek voltunk, de Isten; látszólag talán Sátáné a győzelem, de Isten. Van okunk a reménységre, amíg ez a két szó megtalálható a Bibliában!

Keressük ki a következő szövegeket, és figyeljük meg, hogyan szerepel bennük a “de Isten”-hez hasonló gondolat! Milyen reménységet mutatnak ezek a versek? Zsolt 73:26; Róm 5:7-8; 6:16–17; ApCsel 13:29–30; Fil 2:27

Miért kezdeményezte Isten, hogy megszabadítja az embereket a halál rabságából? Miért döntött úgy, hogy kiment a bűn szorításából? Miért nem engedte, hogy Ádám és Éva elvesszen rossz választásuk miatt? Miért nem hozott létre új teremtményeket, akik megingathatatlanul szeretnék és követnék az Urat?

Pál újból és újból olyan kifejezéseket használt Isten kegyelméről, szeretetéről és a bűnösök iránti irgalmáról szólva, mint gazdagság, nagyság vagy hatalmasság. Ebből is látszik, hogy az egykori farizeus milyen hatalmas értéknek tartotta Isten ajándékát, az üdvösséget, ami nem emberi erőfeszítés eredménye. Ef 2:1–8 egyértelműen felvázolja azt a folyamatot, ami által a bűnös a halálból az életre megy át.

Olvassuk el Ef 2:5–6 verseit, és figyeljünk meg három fontos dolgot, amit Isten tesz értünk Krisztusban – “megelevenített”, “feltámasztott”, “ültetett”!

Hogyan tapasztaltuk azt, hogy megeleveníttettünk Krisztussal együtt?

Hogyan tapasztaltuk, hogy feltámasztattunk Krisztus által?

Hogyan tapasztalhatjuk, hogy Jézussal együtt ülünk a mennyben már most?

“Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8–9).

A két vers szerint az üdvösségben Isten része a kegyelem, amire a hit az ember válasza. Az üdvösség pedig Isten ajándéka, amit kegyelemből nyerünk, hit által, nem lehet megdolgozni érte. A kegyelem és a hit itt a kulcsszó. A kegyelem arra utal, hogy a kezdeményezés Istentől ered, és ez az alapja a bűntől való megváltásunknak. Bűnösök vagyunk, tehát halált érdemelnénk, Isten mégis életet ajánl. A bűn és az ítélet kötelékében vergődünk, ám Isten szabaddá tesz. Nem érdemeljük meg, amit felkínál. A kegyelem Isten meg nem érdemelt jóindulata a bűnös ember iránt.

2Kor 5:18 verse mit árul el a kegyelem fogalmáról?

A hit az ember válasza arra, amit Isten tett. A kereszténység szóhasználatában a hit nem olyan erény, amit az ember önmaga fejleszt ki. Ez a csodálatból fakadó válaszunk arra, amit Isten tett a bűntől való megmentésünkért. Hit által készségesen elfogadjuk, hogy Isten munkálkodik az életünkben. A megmentő hit azt jelenti, hogy énünk helyett Istenhez akarunk hűségesek lenni. Az istentagadás vagy az Istennel szembeni közömbösség helyett már fenntartások nélkül elfogadjuk Istent. A hit kitárja szívünk ajtaját, hogy befogadhassuk Krisztust. A hit tehát nem alakulhat ki magától a szívben. “A hit Isten ajándéka, de a mi dolgunk, hogy gyakoroljuk ezt az ajándékot. A hit az a kéz, amellyel a lélek megragadhatja azt a kegyelmet és irgalmat, amit Isten felajánl nekünk” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 399. old.).

Milyen lépéseket követve erősíthetjük hitünket? Hogyan hat ránk mindaz, amit olvasunk, mondunk vagy gondolunk?

Pál világosan kifejti Ef 2:8–9 verseiben, hogy nem a cselekedeteink által üdvözülünk. Majd a 10. versben hozzáfűzi, hogy “a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre” teremtett, és még előre el is készített az Isten, hogy azokat tegyük. Vajon nincs itt valami ellentmondás? Hogyan értelmezhetjük, amit Pál ebben a három versben mond?

A keresztényeknek kétféle tévedéstől is óvakodniuk kell: (1) nekünk is hozzá kell tennünk valamit Isten kegyeleméhez; (2) Krisztusban szabadok vagyunk, tehát már nem kell engedelmeskednünk.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Hit általi megigazulás: “Szögezzük le határozottan és egyértelműen, hogy semmivel nem tüntethetjük fel magunkat jobb színben Isten előtt. A teremtmény saját érdemeiből semmivel nem egészítheti ki Isten ajándékát. Ha hitével vagy cselekedeteivel az ember megvásárolhatná az üdvösség ajándékát, akkor a Teremtő tartozna a teremtménynek. Itt fennáll a veszélye annak, hogy egy helytelen gondolatot igazságként fogadjanak el. […] Ha jó cselekedeteinkkel nem érdemelhetjük ki az üdvösséget, akkor az üdvösséget kizárólag kegyelemből kaphatja meg a bűnös ember, mégpedig azért, mert elfogadja Jézust, és hisz benne. Az üdvösség teljes egészében ingyen kapott ajándék. A hit általi megigazulás tana vitán felül áll” – (Ellen G. White: Faith and Works, 19–20. old.).

A gyümölcstermésről: “Akik a Krisztus Jézusban új teremtmények, a Lélek gyümölcseit hozzák: a szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, barátságot, jóságot, hitet, nyájasságot és mértékletességet (Gal 5:22–23). Nem találnak többé örömet a régi élvezetekben, hanem az Isten Fiában való hit által, nyomdokait követik, az Ő jellemét tükrözik vissza, és »megtisztítják magukat, aminthogy Ő is tiszta«. Amit régente gyűlöltek, azt most szeretik; s amit régebben szerettek, azt most gyűlölik. Akik azelőtt büszkék és akaratosak voltak, most nyájasak és alázatosak; akik azelőtt a hiúság és önérzet rabjai voltak, most szerények és komolyak lesznek. Az iszákos mértékletes és józan, a szemérmetlen pedig erényes lesz. A világ hiú szokásait elhagyják” – (Ellen G. White: Jézushoz vezető út, 48. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk a vasárnapi rész végén feltett kérdésről, hogy mit jelent a világ barátjának lenni!

2. Beszéljük meg az előbbi két White idézetet! Hogyan hozhatjuk összhangba az itt felvázolt tanításokat?

3. Beszéljünk arról az elképzelésről, miszerint mindig csak viszonylagos lehet minden erkölcsi kérdés és érték, a helyes és a helytelen fogalma! Van olyan dolog, aminek helyességéről ill. helytelenségéről kizárólag viszonylagos, egyéni véleményt mondhatunk, vagy minden ilyen kérdés egyértelműen eldönthető?

4. Mit tehet a szombatiskolai csoportunk annak érdekében, hogy a gyülekezet minden tagja jobban megértse a hit általi megváltás nagyszerű igazságát?

Az igazgatónõ

Amikor az elõadó a gyülekezet megbízásából elment a falu mûvelõdési házába, izgult, vajon kap-e termet a sorozat megtartásához. Ha igen, akkor sem mindegy, mennyiért! “Ha az Úr akarja, hogy itt dolgozzam, akkor nem lesz akadály” – gondolta bizakodva.

Míg ezen töprengett, a folyosó végére ért, az igazgatói irodához. Bekopogott. Egy határozott nõi hang válaszolt. “Igen!” Az elõadó belépett, tisztelettudóan, udvariasan beszélt a középkorú igazgatónõvel. Elmondta, miért is jött. Közben többször megállt, és elgondolkodva nézte az igazgatónõt, aki viszonozta töprengõ pillantását. Már úgy tûnt: nem lesz sem terem, sem elõadás, hiszen a hölgy határozottan közölte, hogy õ utál mindent, aminek a valláshoz köze van. Elvégre nem véletlenül ismerik õt a falu “legistentelenebb” emberének! Ekkor az elõadó tapintatosan megkérdezte: “Nem Magdinak hívják önt véletlenül?"

“De igen” – válaszolt kissé mogorván a bizalmaskodó férfinak.

“Ne haragudjon, de olyan ismerõsnek tûnt az elsõ perctõl kezdve. Nem a szomszéd községben járt iskolába?”

“De igen! Hát ez nem lehet igaz! Csak nem azt akarod mondani, hogy te vagy…” – kérdezte leplezetlen meglepetéssel a hölgy.

“De, egy iskolába jártunk!” – válaszolt az elõadó.

“Jól megváltoztunk az elmúlt 15–20 év alatt! – ismerte el az igazgatónõ. Na mi az a program, amit ajánlasz?”

A férfi felvázolta, hogy bibliai témájú elõadásokat tartana, majd a rendszeresen járó vendégekbõl egy bibliakör alakulna, hiszen a Biblia ismerete által Isten jobb emberekké teheti a falu lakóit. Beszélgettek még az elmúlt 20 év eseményeirõl. Elmondta az asszony, hogy egy életre megutálta a vallást, amikor hittanórán a pap megkövetelte a diákoktól, hogy letérdelve csókoljanak neki kezet, amit õ igen megalázónak érzett. Elmesélte az életét.

Idõvel megkezdõdött a sorozat. Az elsõ elõadáson Istenrõl volt szó. Az igazgatónõ az ajtóban állva, karba tett kézzel figyelt. Amikor az elõadó ránézett, zavartan szabadkozott. “Csak hivatalból vagyok itt. Tudnom kell, milyen elõadás folyik az általam vezetett intézményben.”

Az elõadó megértõen bólintott, és folytatta beszédét. A következõ héten Magdi is beült a terembe, és figyelt, még jegyzetelt is. A harmadik héten átadott az elõadónak egy papírlapot, egy tucat kérdéssel. Még aznap este az elõadás keretein belül megbeszéltek egy pár témát a felírtak közül. Nagyon késõre járt már, de ez senkit nem zavart, hiszen izgalmas, mindenkit érdeklõ kérdések voltak. A beszélgetés után Magdi odament az elõadóhoz: “Te Józsi! Tudnál nekem szerezni egy ilyen Bibliát? Szeretek olvasni, gondoltam belelapozok.”

Gyorsan elõkerült egy ajándék Biblia a kocsiból.

A következõ szerdán olyan kép tárult az elõadó elé, amit álmában sem gondolt volna. A falu “legistentelenebb” asszonya hóna alatt egy nagy családi Bibliával vidáman, felemelt fejjel ment végig a Fõ utcán, hogy saját maga nyissa ki a mûvelõdési ház ajtaját. Magdi a környék egyik legmeggyõzõdésesebb hívõ embere lett. Késõbb családjával együtt felkínálta, hogy otthonukban biztosítanak helyet a bibliakörnek, ami igen aktívan mûködött.

T