A tanulmány célja

1. Hangsúlyozni: a gonosz és a bűn valós, nem képzeletbeli.

2. Rámutatni arra a felelősségre, amely a bűn és a gonoszság valóságában élő emberre hárul.

3. Megértetni, hogy csakis Isten – Krisztus által – lehet megoldás a bűn és a gonosz problémájára.

A tanulmány vázlata

I. A bűn valósága (Ef 2:2)

1. A gonosz létezik, függetlenül attól, hogy mit hiszünk e tekintetben.

2. A gonoszság a bűn és a gonosz tettek következménye.

3. A bűn következményei könnyen észrevehetőek a természetben és az emberiség állapotának folyamatos romlásában.

II. Az emberi természet (Ef 2:3)

1. A bűn Ádám és Éva engedetlensége következtében lépett be világunkba.

2. A halál – úgy a lelki, mint a testi – a bűn elkerülhetetlen következménye.

3. Minden ember, aki vétkezik – a szó legnemesebb értelmében – halott az ő bűnében.

III. “De Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből (Ef 2:4)

1. Minden ember, kezdve Ádámmal és Évával folytatója illetve áldozata volt a bűnnek.

2. Isten Krisztus által megszabadított a bűnből, és hit által új életre támasztott fel Krisztusban.

3. A keresztények csakis kegyelem által nyerik el üdvözült státuszukat.

Összefoglalás

A gonoszság mindenütt jelenvaló valóság világunkban, és minden megnyilvánulási formája az emberi bűnhöz kapcsolódik. Ez a valóság annyira kellemetlen, hogy sok ember korunkban úgy dönt, hogy nem is vesz róla tudomást, illetve árnyaltabban viszonyul hozzá. Mindazonáltal a bűn, a gonoszság és a halál továbbra is jelen van a világban, és csak Isten szabadíthat meg tőle.

Magyarázat

E heti tanulmányunk egy drámai és döntő jelentőségű változást mutat be: a halálból az életre, a bűnből a feddhetetlenségre, az Isten előtt idegen státuszából Isten szolgálóinak státuszába. A központi alak, mint mindig, Jézus, aki “megelevenített minket, akik holtak valánk vétkeink és bűneink miatt” (Ef 2:1), s akinek a teremtményei vagyunk. Pál három szakaszban írja le ezt a folyamatot: mik voltunk, mit tett értünk Isten és mik vagyunk ma.

I. Mik voltunk (Ef 2:1-3)

Jó nem elfelejtenünk múltunkat, hisz így módunk van újraértékelni múltbeli dolgainkat, és azok ismeretében elemeznünk a jelenbelieket. Ennek pedig a legjobban az üdvösség kérdése megértésében van a legnagyobb szerepe.

Milyen volt a múltunk? Íme, hogyan írja ezt le Pál Ef 2:1-3 verseiben: halottak voltunk a bűnben; és e világ járása szerint jártunk mi is; Sátán rabjai voltunk, s a világ fiai “között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatnak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is”, s emiatt Isten haragja van rajtunk.

Nem éppen kedvező kép, nem igaz? De hát ilyenek voltunk, mielőtt megismertük volna Krisztust: halottak – nem betegek, haldoklók. Halottak.

Soha nem fogjuk megérteni a megváltás bibliai fogalmát, ha nem értjük meg teljesen, mit tanít a Szentírás a bűnről. A bűn nem egy betegség, nem egy deviáns magatartásforma, nem erkölcsi gyöngeség vagy pszichés hiányosság. A bűn Isten elleni lázadás, és e lázadásban a bűnösöknek hűséges szövetségesük van: Sátán, a legelső lázadó. Ilyen szövetségessel vezetőként, akinek elsődleges vágya és létezési módja az Isten elleni lázadás, a bűn rabjaivá váltunk. Elismerni e bűnös múltat azt jelenti, hogy elismerjük: Isten ellen lázadtunk, haragjának alávetettjei vagyunk, az örök halál jelöltjei. Követhetjük vágyainkat, a világi élet kínálta gyönyöröket, s élhetünk úgy, mintha a bűn nem is lenne reális jelenség, választásunk következményétől – a haláltól – azonban nem szabadulhatunk (Róm 6:23).

II. Mit tett Isten értünk? (Ef 2:4-9)

Egy ilyen kegyetlen sorsú és reménytelen múlt, valamint a halál végső jellegzetességének kontextusában Pál bemutatja az evangélium boldog hírét. Sokatmondóan kezdi: “De Isten...”

A gonosz egyetlen ereje sem, egyetlen egy kétségbeesett állapot sem, de még Sátán sem állhat ellen Isten csodálatos tervének, amit e szavak kinyilatkoztatnak. Isten úgy döntött, hogy szétrombolja és véglegesen megsemmisíti a bűn és Sátán erejét, hogy megmenthesse az emberiséget a pusztulásból. Ennél kevesebb nem elég a bűnös üdvözítéséhez!

Miért döntött így Isten? Pál öt okot sorakoztat fel erre, amit mélyen a szívünkbe kellene vésnünk: 1. Isten gazdag irgalma; 2. bűnösök iránti végtelen szeretete; 3. Krisztus helyettes áldozata; 4. kegyelmének végtelen volta; 5. irántunk való jósága.

Az üdvösség alapja Isten kegyelme Krisztusban kinyilatkoztatva. “Mert kegyelemből tarttattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetből, hogy senki se kérkedjék” (Ef 2:8-9). “Isten az Ő Fiának felbecsülhetetlen adományozása által körülvette a Földet kegyelmi légkörével, amely oly valóságos, mint az a légkör, amely a Földet övezi” (Ellen G. White, Jézushoz vezető út, Advent, Budapest, 1999, 52).

Az Isten kegyelmén kívül élt élet a harag árnyékában és fenyegetésében élt élet (“a bűn zsoldja a halál” – Róm 6:23). Az Isten kegyelmében élt élet azonban kiemel az élvezetek és a testi gyönyörök mocsarából a feltámadás erejére és arra a privilegizált státuszra, hogy a mennyben lakozhatunk Jézussal (Ef 2:6-7).

És ami a legfontosabb: a megváltás teljes folyamata “Isten ajándéka” (8. vers). Egy ilyen ajándék előtt az egész emberiségnek meg kell hajolnia, és minden öndicséretnek meg kell szűnnie. Itt van Isten szeretete és kegyelme. Itt van a kereszt és Jézus feltámadása. Gyertek, lépjetek be a mennyei helyekre, és lássátok meg, mit kínál fel Isten számotokra Krisztus által!

III. Mik vagyunk ma? (Ef 2:10)

A halálból az életre – ez az az út, amelyet Pál a múlt reménytelenségétől a jelen felelősségteljes állapotáig megtett. A keresztények nincsenek többé a bűn fennhatósága alatt – immár megváltottak. Ők Isten gyermekei, és ezáltal “a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre vannak teremtetve” (Ef 2:10). Az apostol úgy mutatta be a megváltást, mint rabságból való szabadulást, halálból való feltámadást, a bűn megtorlása alól való megváltást. Most azonban áttér a teremtés tervére: a megváltás nem önkorrekció, sem pedig önteremtés. Semmi abból, amit az ember megtehet, nem elég ahhoz, hogy üdvösséget szerezzen. A megváltás ugyanis kizárólag Jézus teremtő munkájának az eredménye: tulajdonképpen egy új teremtés, újjáteremtés.

Isten kegyelme által – Jézus révén – újjáteremtve lenni nem azt jelenti, hogy a megváltott személy ezután már minden felelősség alól felszabadult! Isten általunk – újjáteremtett emberek által – végzi el munkáját. “Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:20), mondta Jézus, amivel azt akarta mondani, hogy a keresztény élet mint olyan még nem szabadít meg a bűntől, feljogosítván arra, hogy lustálkodva, céltalanul éljünk. A megváltás Isten munkájává tesz minket, Krisztusban, a jó cselekvésére, Isten feddhetetlenségének életünkben, tetteinkben való tükrözésére. A jó cselekedetek nem képezik a megváltás feltételét, hanem következményei annak. Nem jó tetteink alapján üdvözülünk, viszont üdvösségünk nem lehet hiteles ezt igazoló tettek nélkül.

Személyes bizonyságtétel

Amikor igazán szeretsz valakit, úgy tűnik, soha nem tehetsz eleget az illető személyért. Meg akarod mutatni neki az élet összes szépségét. Égető késztetést érzel arra, hogy minden lehetséges úton-módon kifejezd érzéseid mélységét. A szeretett személy minden szükségének és vágyának kielégítése életed céljává válik.

Ez a két személy közti rendkívüli lelki, testi és érzelmi kapcsolat szemlélteti az örök élet ígéretének hatását mindazok életére, akik elfogadják Isten megváltási tervét. Eggyé válnak Vele, gondolataik és tetteik az Ő befolyását tükrözik. Nélküle nem lennének teljesek.

Mivelhogy érzik Isten hívásának erőteljességét, gyermekei nem tarthatják meg csak maguknak ezt a jó hírt. Mély meggyőződésük, hogy a megváltás üzenete minél több emberhez el kell hogy jusson, s ezért minden alkalmat felhasználnak. A szeretettel és irgalommal átitatott tettek önmaguktól erednek, az Úr iránt való odaszentelődésből.

Amikor Jézus Krisztus átveszi az ellenőrzést a szíved felett, lehetetlen mások kárát kívánnod. A kegyelem mint olyan soha nem megérdemelt, ezért kegyelemben részesíteni valakit a Megváltó példája követését jelenti. Ha ezen a héten valaki csípős megjegyzéseket intéz hozzád, fogadd a támadását békítő, kedves válasszal. Ha autózás közben valaki be akar eléd vágódni vagy nem ad elsőbbséget, ne siess bosszút állni rajta, hanem inkább előzékenyen engedd be magad elé! Keress minél több alkalmat kimutatnod, hogy téged másfajta motivációk vezetnek: próbáld meg megnyugtatni a kedélyeket, ne gerjeszd a haragot; a jelentéktelen lehetőségeket alakítsd át üdvözítő alkalmakká! Még ha szándékaidat közönnyel fogadják is, te tudod, hogy kegyelmet és irgalmat gyakoroltál, és ennél többet nem tehettél.

Alkalmazás

Ha kertészkedtél már valaha, lehet, hogy veled is megtörtént, hogy egy általad halottnak vélt növény a következő tavasszal új életre kelt. Beszéljétek meg csoportotokban a kertészkedéssel, virággondozással kapcsolatos élményeiteket. Mire utalt Pál, amikor azt mondta, hogy “megeleveníttettünk” (Ef 2:5), noha halottak voltunk bűneinkben? Milyen helyet foglal el Isten kegyelme lelki újjászületésünkben?

Elmélkedésre

1. A bűn rút, értelmetlen, ragályos. Sorolj fel más jelzőket is. Miért esünk oly könnyen a testi kívánságok kísértésébe (Ef 2:3), holott a bűnt visszataszítónak tartjuk?

2. Volt-e alkalmad tapasztalni, hogy látszólag ingyenes szolgáltatásokért valamilyen formában mégis fizetned kellett? Lehet, hogy ezért nehéz elfogadnunk, hogy “megigazulhatunk ingyen az ő kegyelméből, a Krisztus Jézusban való váltság által” (Róm 3:24).

Gyakorlati kérdés

Mindannyian hallottunk olyan családokról, amelyek nehézségek, különböző bajok miatt szenvedtek. “Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Kor 5:18).

Felhasználva a Bibliát, készíts egy tanulmányt a megbékélés szóról. Kérd meg Istent, hogy segítsen megértened a megbékélés fontosságát, majd kérd, hogy adjon bátorságot megbékélned egy olyan személlyel, akit a Szentlélek eszedbe juttat. Milyen lenne a gyülekezeted, ha minden egyes tagja a megbékélés ügynöke lenne?