SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

3. tanulmány   −  2005 október 8 - 14.

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Korinthus 2:7; Róma 8:15–16; Efézus 1:3–14; 1Péter 1:20; Jelenések 13:8

“Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Ef 1:7).

Pál kifejtette, hogy Isten ugyan cselekszik az emberiség történelmének és idejének keretein belül, de “a mennyekben” lakozik. Ez a kifejezés öt alkalommal fordul elő az efézusi levélben azzal kapcsolatban, hogy honnan jön az áldás (3. vers), hol tartózkodik a feltámadott Krisztus (20. vers), hol leszünk majd mi is (2:6), hol nyilatkoztatja ki Isten szándékait az egyháznak (3:10) és honnan származnak a sötétség erői, amelyekkel tusakodnunk kell (6:12).

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Mit jelent az eleve elrendelés a bibliai nyelvhasználatban? Az efézusi levél szerint mit tett értünk Isten Krisztusban? Mit ért Pál azon, hogy Isten gyermekeivé fogad minket? Hogyan váltotta meg Krisztus az embert?

“Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által” (Ef 1:4).

Pál kifejtette: Isten határozta el már eleve, hogy létrehívja az egyházat (Ef 1:4–5). Isten megváltási terve és a megváltottakkal való szándéka nem a véletlen műve. Már az idők kezdete és a teremtés előtt készen állt tervével. Gondolatban megfogalmazta célját, hogy kiválasztja az embert Krisztusban. Isten már akkor látott minket a Krisztussal való kapcsolat által, amikor még nem is léteztünk, és ezért fogadhatott gyermekeivé. Ebből következik, hogy nem az biztosítja üdvösségünket, amik vagyunk vagy amit teszünk. Nem befolyásolhatjuk Istent, nem juthatunk el Istenhez saját erőfeszítéseink által. Valójában amikor még nem is léteztünk, Istennek már akkor is szándékában állt üdvösségre juttatni minket. Azt akarta, hogy amikor megszületünk, ne kelljen mást tennünk, csak elfogadni, amit Krisztus felkínál.

Hogyan világítják meg a predesztináció, azaz az eleve elrendelés kérdését a következő szövegek? 1Kor 2:7; Ef 1:4–5; Ef 3:11; 1Pt 1:20; Jel 13:8

Sokakat összezavar az a gondolat, hogy Isten előre kiválasztotta az embert az üdvösségre, mivel ebből arra következtetnek, hogy akkor másokat bizonyára a kárhozatra szánt. De a Bibliából nem ezt a tanítást ismerhetjük meg. Valójában az Isten szándéka szerint előre elkészítette a megváltási tervet azért, hogy mindenki üdvösségre jusson (1Tim 2:6; 2Pt 3:9). Már a világ kezdete előtt elhatározta a minden emberre kiterjedő megváltási tervet. Azt azonban nem döntötte el, ki-ki egyénileg hogyan fogadja majd tervét. Isten előre tudja, mi lesz a sorsunk, ám ez nem ugyanaz, mintha Ő határozná meg azt, hogyan döntsünk. Krisztus értünk hozott áldozata következtében ajánlja fel Isten az üdvösséget nekünk, és ezt a tervét már a teremtés előtt megalkotta az Úr. Egyedül az a kérdéses, mi hogyan fogadjuk ajánlatát.

Isten már a teremtés előtt azt akarta, hogy üdvösségre jussunk, azaz eredeti terve szerint örökké vele legyünk a mennyben és az újjáteremtett földön. Gondolkodjunk el azon, mit jelent személy szerint nekünk ez az áldott reménység! Adjunk hálát Istennek a megváltás ajándékáért! Beszélgessünk erről is a szombatiskolai csoportunkban!

Olvassuk el Ef 1:4–6 verseit! E versek szerint mi az a három dolog, amit Isten megtesz értünk? 4. vers; 5. vers; 6. vers

Amikor Isten már a világ teremtése előtt megalkotta a megváltási tervet, gondolt az egyházra is. De kikből áll majd az egyház? Isten családjának kik lesznek tagjai? Ef 1:4-ben Pál részben megadta már a választ: azok, akiket Isten kiválasztott Krisztusban, hogy “szentek és feddhetetlenek” legyenek, és szeretetben járjanak. A Krisztusban való kiválasztás nem jelenti Isten önkényes döntését, hanem azt fejezi ki, hogy Isten megteremtette a lehetőséget, és elérhetővé tette az üdvösséget az egész világ számára. Ezt azonban csak azok nyerik el, akik igényt tartanak rá.

Ehhez Pál még hozzáfűz egy gondolatot. Isten eleve elhatározta, hogy Jézus Krisztus által gyermekeivé fogadja azokat, akik elfogadják a felkínált üdvösséget Jézusban (Ef 1:5). Tehát nem mondhatjuk, hogy Isten kiválasztott némelyeket, másokat pedig kárhozatra rendelt. Akik elfogadják, amit Krisztus értük tett, egyszerűen beteljesítik, amit Isten már kezdettől fogva eltervezett velük kapcsolatban.

Figyeljük meg, mennyire hangsúlyos a gyermekké fogadás gondolata (5. vers)! Miért ezzel a kifejezéssel akarta érzékeltetni Pál, hogy mit tett értünk Isten (lásd még: Róm 8:15–16; Gal 3:26–29; 4:5)?

Isten gyermekei alkotják az egyházat. Akik nem lettek Isten gyermekei, azok árvák és tékozlók. Bűneik miatt nem tagjai Isten családjának és azért, mert eldöntötték, hogy megmaradnak az Isten elleni lázadás útján. Amikor azonban elfogadják Isten eleve elrendelt ajándékát, az Úr őket is befogadja családjába. Ettől kezdve velük is létrejön a szereteten alapuló családi kapcsolat.

Mi motiválja tetteinket az általunk szeretett emberek irányába? Milyen legyen kapcsolatunk Istennel, aki gyermekeivé fogadott? Segítenek emberi kapcsolataink abban, hogy jobban megérthessük ezt?

Hogyan részesülhetünk a megváltásban Ef 1:7–8 versei szerint? Nyerhet-e üdvösséget bárki is véráldozat nélkül (lásd még: Zsid 9:22)?

A megváltás azt jelenti, hogy a szolga felszabadul, ha valaki kifizeti érte a váltságdíjat. A Szentírásban a megváltás azt jelenti, hogy Isten Krisztusban megváltotta az embert a bűn rabságából. Krisztus kereszten kiontott vére nemcsak a bűnbocsánatot, de a megváltást is lehetővé tette a bűnös számára, és azt, hogy Isten befogadja családjába (Gal 4:4–6; Ef 1:7–8). Krisztus nélkül ezek közül egyik sem történhetne meg.

A bűnbocsánat nekünk semmibe sem kerül, hiszen nem is határozhatnánk meg az árát, és meg sem tudnánk fizetni. Isten azonban igen sokat áldozott azért, hogy megbocsássa bűneinket – Jézus vérével fizetett érte. A bűn természetéből fakad, hogy halált hoz. A bűnösnek kellene meghalnia, de helyette valaki más halt meg. Az ószövetségi áldozati rendszerben Isten akkor adott bűnbocsánatot, ha a bűnös kiontotta egy állat vérét. Az áldozati rendszer előremutatott arra a napra, amikor Krisztus, az Isten báránya “elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). A kereszten Jézus a mi bűneinkért fizette ki a váltságot. Kiontott vére szerezte meg a bűnbocsánatot (Róm 5:8–9; Ef 2:13; Kol 1:20).

“A kegyelem meg nem érdemelt jóindulat. A hívő nem a saját érdemeire való tekintettel igazul meg, hiszen nem adhat semmit az Úrnak. Isten a megváltás által igazítja meg az embert, és ezt a mennyei törvényszéken a bűnös helyetteseként és kezeseként álló Krisztus Jézusban nyerhetjük el” – (Ellen G. White: Selected Messages, 1. köt. 398. old.). Tanuljuk meg ezt az idézetet! Segítségünkre lehet, különösen akkor, ha üdvösségünk miatt aggódunk, ha elcsüggedünk vagy ha kétségek gyötörnek.

Olvassuk el Ef 1:9–12 verseit! Figyeljük meg, hányszor említi Pál ebben a néhány versben, hogy Isten akarata vagy célja megvalósul! Ez a gondolat fordul elő a fejezet első nyolc versében is! Hogyan erősíti bizalmunkat, hogy Isten valóra váltja velünk kapcsolatos szándékait?

Isten népének bőven van oka dicsérni az Urat: a kiválasztásért, az Isten családjába való befogadásért, a megváltásért, a bűnbocsánatért és azért, hogy elfogad minket. A mai tanulmányunk még egy dolgot említ: Isten megismertette velünk akaratának “titkát az Ő jó kedve szerint” (9. vers).

A titok szót hatszor használja Pál az efézusi levélben. A görög szónak kétféle jelentése is van. Az első: valami titkos dolog, amit csak néhányan ismernek; a második: valami korábban titok volt, de Isten mostanra felfedte. Pál a második értelemben használja a szót.

Mi “az Ő akaratjának titka”, amiről Pál Ef 1:9–12 verseiben beszél?

“Isten szándéka, hogy visszaállítsa a felbomlott egységet, aminek szükségképpen Krisztusban kell megtörténnie, mert Ő a központja mindennek… A bűn megtörte a világegyetem egységét. Isten akaratának titka Isten terve arra nézve, hogy a megfelelő időben helyreállítsa az egységet, mégpedig Krisztusban. Akkor ér csúcspontjára ez a titok, amikor a nagy küzdelem lezárul, és Krisztusban egységre jut mennyen és földön minden. Ekkor mindenki elismeri, hogy tökéletes az Istenség jelleme” – (Ellen G. White magyarázatai, Seventh-day Adventist Bible Commentary, 6. köt. 1000. old.).

Milyen értelemben jöttek előbb a zsidók? Isten először őket választotta népének (5Móz 4:20; 9:29; Zak 2:12). “...reájok bízta az Ő beszédeit” (Róm 3:2). Nekik hirdettetett először az evangélium (Róm 1:16), és így először ők hittek Jézusban (Jn 1:11; 8:31; ApCsel 1:8; 3:26).

Pál nem a zsidó keresztények felsőbbrendűségére gondolt, amikor megjegyezte, hogy előbb tértek hitre a zsidók. Ef 1:13-ban azt írta a pogányokból lett keresztényekkel kapcsolatban, hogy “ti is…hittetek”, és a Szentlélek lett a záloga “a mi [a zsidóból és pogányból lett keresztényeknek egyaránt] örökségünknek” (14. vers). Isten országában senki nem juthat kiemelt helyhez azáltal, hogy előbb ismerte meg vagy fogadta el Krisztust. Nem az a lényeg, mikor fogadjuk el az evangéliumot, inkább az, hogy hűségesen kitartunk-e mellette!

Pál a Szentlélek munkájára utalva hangsúlyozta, hogy biztos az örökségünk. A Szentlélekkel kapcsolatban három meghatározást mondott el. Először: az ígéretnek Lelke. Isten Jézus által mindenkinek megígérte a Szentlélek ajándékát, aki megtér és hisz (Lk 24:49; Gal 3:14, 16). Másodszor: a Lélek Isten pecsétje. A pecsét a tulajdonjogot és hitelességet fejezi ki. Ha a Szentlélek bennünk lakozik, ez annak jele, hogy Istenhez tartozunk (lásd még: Róm 8:14–17; 2Kor 1:22). Harmadszor: a Lélek Isten záloga. A zálog szót fordíthatjuk még “foglalónak”, “biztosítéknak” is. A Lélek által Isten zálogot, foglalót adott, amivel jelzi, hogy úgy a zsidóknak, mint a pogányoknak tett minden ígéretét beteljesíti “az Ő dicsőségének magasztalására” (Ef 1:14).

Az Ef 1:13–14 verseiben megismerkedhetünk az üdvösségre jutás három alapvető lépésével. Olvassuk el ezt az igeszakaszt, majd írjuk le a folyamatot! Miben különböznek az olvasottak attól, amit mi éltünk át?

Tehetnénk, esetleg változtathatnánk valamit azért, hogy elmélyítsük és gazdagítsuk ezt az élményt? Ha igen, akkor mi volna az?

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: “A világ alapítása óta” (Jel 13:8): “Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve »ama titoknak kijelentése’ volt ‘mely örök időtől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva… Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, »hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)” – Ellen G. White: Jézus élete, 13–14. old).

Az eleve elrendelés: “A mennyei tanácsban Isten megtalálta a módját annak, hogy még ha törvényszegővé is lettek az emberek, ne kelljen elveszniük engedetlenségük miatt, hanem Krisztusba, mint helyettesükbe és zálogukba vetett hit által Isten gyermekei lehessenek, akiket akarata jótetszéséből előre kiválasztott magának Jézus Krisztusban. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. […] Akik elvesznek, azért vesznek el, mert nem engedik, hogy Isten gyermekeivé fogadja őket Krisztus Jézus által” – (Ellen G. White magyarázatai, Seventh-day Adventist Bible Commentary, 6. köt. 1114. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A vasárnapi tanulmány alapján beszéljük meg, ki miért ad hálát, és miért dicsőíti Istent leginkább! Mit tanulhatunk egymástól?

2. Képzeljük el, hogyan érezheti magát az az árva gyermek, akit egy szerető, gondoskodó család befogad, és épp olyan szeretettel veszi körül, mint a család többi gyermekét! Mit tudhatunk meg ebből az Isten irántunk való szeretetéről és arról, hogy hogyan kell bánnunk “testvéreinkkel”?

3. Beszéljük meg, hogyan segíthetünk valakinek a gyülekezetben – talán egy új gyülekezeti tagnak, esetleg valakinek, aki elcsüggedt vagy a fiataloknak – megérteni, mit jelent Isten családja tagjának lenni!