A tanulmány célja

1. Hangsúlyozni a tényt, hogy Isten megváltási terve már azelőtt megszületett, hogy létezésünk elkezdődött volna.

2. Aláhúzni Krisztus áldozatának megváltásunk folyamatában játszott központi szerepét.

3. Rámutatni arra, hogy Krisztus által az üdvösség minden ember számára lehetséges.

A tanulmány vázlata

I. Isten kiválasztottjai (Ef 1:4-6)

1. Isten kezdettől fogva ismert és országában akart tudni bennünket.

2. Isten azon döntése, hogy megmentse teremtményeit nem önkényes: magából a természetéből fakad.

3. Mi eleve az üdvösségre vagyunk elrendelve, nem a pusztulásra!

II. A megváltó vér (Ef 1:7)

1. A bűn árat követel, így a bűnből való megváltás is.

2. A bűn halálhoz vezet, és azért, hogy a bűn eltöröltessen, halálra van szükség.

3. Normális körülmények között a bűnösnek kellett volna meghalnia saját bűneiért. Krisztus azonban magára vállalta a bűnös halálát.

III. Egyetlen egy test (Ef 1:22-23)

1. Isten legfőbb terve egyesíteni Önmagával az egész teremtett világot.

2. E dolog előízeként Isten minden népet egyesített az Ő egyházában.

3. A Szentlélek az, aki egyesíti az embereket Krisztus testében, amely az Ő egyháza.

Összefoglalás

Isten már azelőtt ismert és szeretett minket, hogy léteztünk volna. Tervet készített, amely által mi is a magunk során megismerhetjük és szerethetjük Őt. Ez a terv Jézus élete, szolgálata és kereszthalála révén lett kinyilatkoztatva, ami jósága és természete nyilvánvaló eredménye. Nekünk, keresztényeknek hirdetnünk kell mindazoknak, akik még nem ismerik Istent mindazt, amit jelleméből és szeretetéből megismertünk.

Magyarázat

A görög nyelvben az Efézus 1:3-14 verseket felölelő igeszakasz egyetlen egy hosszú mondatot képez: Pál hálaimáját. Ez a doxológia széles rálátást biztosít a megváltási tervre, mindarra, ami a mennyben, a Földön és az idők végén történik.

I. A megváltás: a terv a mennyben született meg

Pál köszönete és hálaadása azzal kezdődik, amivel minden hívő napjának kellene kezdődnie és végződnie: tudniillik annak a ténynek az elismerésével, hogy Istennek köszönhetjük családja tagjainak státuszát. Isten “megáldott minket” (Ef 1:3), “magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt” (4. vers), “eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad” (5. vers), és “dicsőségének magasztalására” eszközökül választott minket (12. vers).

Milyen istenre utalt Pál apostol egy olyan korban, amelyben – akárcsak ma is – “vannak úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr” (1Kor 8:4)? Semmi esetre sem a mitológia Diánájára, vagy a kor bölcseletének vonzó csomagolásába öltöztetett istenekre. Nem Platón jólétről alkotott fogalmára vagy Arisztotelész ős okára. Pál arról az Istenről beszél, aki a mennyekben lakozik (Ef 1:3), de aki (köz)belépett a történelem és az idő folyamába Krisztus testet öltése által (5-9 versek). Ő a mi Istenünk, Jézus Krisztusunk Atyja, s ezáltal a mi Atyánk is, “aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban” (Ef 1:3), aki elpecsételt minket “az ígéretnek ama Szentlelkével” (13. vers).

A Szentháromság – Atya, Fiú és Szentlélek – keresztény tana áll örömünk és hálánk központjában a számunkra felajánlott üdvösségért. Ha nem vallanánk meg ezt a hitet imában és dicséretben, lelki tapasztalatunk értelmetlen, alaptalan lenne.

II. A megváltás Földön történő megvalósítása

Ami arra késztette Pált, hogy kiöntse szívét ebbe a csodálatos hálaadó dicshimnuszba, az az a munka, amit Isten az érdekünkben végez. Pál néhány szó, szókapcsolat ismétlésével hangsúlyozza ezt: kiválasztott minket, eleve elrendelt minket, fiaivá fogadott minket, megbocsátás, megváltás és örökség (amit a Szentlélek által pecsétel el számunkra).

Isten elsősorban kiválasztott, eleve elrendelt és fiaivá fogadott minket. Az apostol félreérthetetlenül leszögezi, hogy Isten nem létezésünk kezdete után választott ki minket, hanem jóval azelőtt: “Amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4). Az Isten által való kiválasztásunk kulcsa Őbenne, azaz Krisztusban van. “A mennyei tanácsban, a világ teremtése előtt, az Atya és a Fiú együtt elhatározták, hogy abban az esetben, ha az ember hűtlennek bizonyul Isten iránt, Krisztus, aki egy az Atyával, átveszi a törvényt áthágó ember helyét, elszenvedvén Ő a bűn elkövetésének büntetését” (Ellen G. White, The SDA Bible Commentary, 6/1070).

Jézus által Isten kiválasztott és előre (eleve) elrendelt minket arra, hogy az Ő fiai és leányai legyünk. A predesztináció bibliai tanítása korántsem azt a gondolatot közvetíti, hogy Isten önkényes módon dönti el, kik üdvözüljenek és kik vesszenek el. A predesztináció vagy eleve elrendelés azt jelenti, hogy Isten azt akarja: mindenkinek fel legyen ajánlva az üdvösség, viszont nem Ő dönti el, hogy ki fogadja ezt el és ki nem. Az elfogadás teljes egészében az embertől függ (Jn 3:16; lásd 2Pt 3:9). Ha az ember elfogadja az üdvösséget, Isten családjának tagjává válik (Róm 8:13-14; Ef 2:5).

Másodsorban Isten megváltott, megbocsátott és örökösökké tett minket. Mindeme három tényező szorosan összefonódik Istennek a kereszten véghezvitt művével. Isten gyermekeivé való elfogadásunk a megváltási tervtől függ, amelyet Jézus teljesített a kereszten. Pál nagyon egyértelműen fogalmaz, és a kételynek még az árnyékát is elűzi a tekintetben, hogy miként nyerhető el az üdvösség. Bűneink Jézus kereszten ontott vére árán bocsáttatnak meg. E vér híján, anélkül, hogy egy bűntelen Megváltó meghalt volna a világ bűneiért, nem léteznék sem megbocsátás, sem üdvösség (Zsid 9:22). Jézus vére fizetett bűneinkért. Amikor elfogadjuk ezt a helyettes halált, bűneink eltöröltetnek, és a Szentlélek által elpecsételt és garantált mennyei örökség várományosaivá válunk. Ha félretesszük a keresztet, nem marad számunkra sem megbocsátás, sem üdvösség, sem ígéret, és a Szentlélek elpecsételése sem.

III. Isten eszkatológikus terve

Pál igazi hála- és dicshimnusza nem csak Isten mennyben vagy a Földön, Jézus által a kereszten végzett munkájának köszönhető, hanem a jövőre vonatkozó ígéretnek is, hogy tudniillik “ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek a földön vannak” (Ef 1:10). A keresztény teológia hiányos az eszkatológia nélkül. Az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem, amely széthúzást, konfliktust okozott a mennyben, végül meg fog oldódni, és az egész világegyetemet “harmónia és öröm fogja áthatni” (Ellen G. White, A nagy küzdelem, 2002, 592, EVS, rom. szerk. ford.).

Amint megsemmisül a bűn, Sátán és a megtéretlen bűnösök, a kozmikus konfliktus helyét átveszi a kozmikus egység és harmónia. Az egész teremtett világ újra összhangban lesz, és a megmentettekkel együtt minden teremtett lény a nagy győzelem és a tökéletes egység Szerzőjét dicsőíti: “Hallám, hogy minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel 5:13).

Személyes bizonyságtétel

Bigottság. Előítéletek. Intolerancia. Gyűlölet. Érzelmi töltettel gazdagon telített szavak ezek, amelyek konfliktusokra, sérelmekre, sebző szívekre és lelkekre, igazságtalanságra utalnak, olyan fogalmakra, amelyeknek nem lenne szabad megfordulniuk Isten gyermekeinek elméjében, lelkében.

A társadalmi vagy faji megkülönböztetések sorompóinak ledöntése és az Isten előtti teljes egyenlőség – íme, a maradék egyházhoz való tartozás “következményei”. A támogatás, bátorítás és viszonzott szeretet, amely egyéni, különleges vonásainknak köszönhetően (nem pedig dacára) megnyilatkoznak és megkülönböztetnek egymástól, végül elvezetnek az egység létrejöttéhez, amelynek alapja a közös hit, s hogy mindannyian Isten értékes gyermekei vagyunk.

Kétezer évvel ezelőtt mondta Péter apostol: “Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik” (Csel 10:34-35). A maradék egyházban tapasztalható egység túlnő minden faji, nemi, korbeli vagy társadalmi-gazdasági státusz korlátain. Egy olyan világban, amelyben ezek a tényezők széthúzást gerjesztnek, micsoda világosság lehetünk az emberek számára! Mennyire fontos az üzenetünk a Krisztusban való egységre vonatkozóan!

A körülöttünk lévők érdeklődéssel figyelnek bennünket, és látják, hogy mikor éljük is azt, amit prédikálunk, vagy hogy mikor tesszük pont az ellenkezőjét. Gyakran meghatározó a példánk, ha valaki pozitív változás küszöbén áll saját magatartását illetően. A mód, ahogyan bizonyságot teszünk odaszentelődésünkről és a minket elválasztó sorompók lebontásába vetett bizalmunkról, pozitívan befolyásolja azokat a személyeket, akik le akarják járatni Urunkat és egyházát. Felelősek vagyunk úgy élnünk, hogy a körülöttünk élők egy jótányit se kételkedjenek abban, hogy egységes egyház vagyunk: a hívők azon közössége, amelyben mindenki számára van hely.

Alkalmazás

1. Volt-e alkalmad gyermekkorodban több újszülött kiskutya közül egyet kiválasztanod magadnak?

2. Mi szerint döntötted el, hogy melyiket választod és viszed haza?

3. Pál azt mondja, hogy minket Isten választott ki (Ef 1:4). Mire támaszkodott Isten e határozata?

4. Isten kiválasztási módszere milyen értelemben alapoz az emberitől teljesen más kritériumokra? Miért jó hír ez?

Elmélkedésre

1. “És csodálván, az egész föld követé a fenevadat” (Jel 13:3). Miért követne valaki egy fenevadat, főként a Jelenések könyve 13. fejezetében leírtat? A szombatiskolai csoport keretében beszélgessetek a nagy küzdelem témájáról. Miért leplezte le Isten az emberiség előtt ezt a titkot? Hogyan, miben segít ismerete? Ha munkatársaid közül egyesek “követik a fenevadat”, hogyan igazíthatod lépéseiket a Megváltó felé?

2. Terveket szövünk gyermekeink jövőjéről, még mielőtt azok megszülettek volna. Elgondolkodunk azon, milyen iskolába íratjuk, milyen szakmai pálya felé irányítjuk, hogy sikeres legyen az életben. Isten is már létezésünk előtt elrendelte, hogy az ő gyermekei legyünk (Ef 1:5). Miért fontos naponta elhatároznunk, hogy Krisztusban leszünk? A csoport tagjai mondják el egymásnak, hogy miért hálásak Istennek rájuk vonatkozó tervéért.

Gyakorlati kérdések

1. Hogyan kezdjük szeretteinknek címzett leveleinket? Pál ezzel az üdvözléssel kezdi az Efézusbeliekhez írt levelét: “Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban” (Ef 1:3).

2. Olvasd újra Ef 1:3-14 verseit. Készíts egy listát azokkal az áldásokkal, amelyekkel Isten meg szeretne ajándékozni minket. Milyen hatása van rád annak a ténynek, hogy tudod: Isten meg akar téged áldani, noha nagyon jól ismer, és tudja, ki s milyen vagy.

3. Szervezzetek gyülekezetetekben egy olyan istentiszteletet, amelyben a közösség dicsérheti Istent azokért a jó dolgokért, amelyeket “nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel” (Ef 1:8).