SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: Ésaiás 14:12; Apostolok cselekedetei 26:9–19; Róma 1:7; 1Korinthus 1:3; Galata 1:11–17; Efézus 3:11–12; Kolossé 1:20–21; Jelenések 12:7

“Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban” (Ef 1:3).

Hála a gyülekezet közösségéért. Amint az elmúlt héten is említettük: Pál a harmadik misszióútja végéhez közeledve, amikor Jeruzsálem felé tartott, elmondta efézusi barátainak, hogy “nem látjátok többé az én orcámat” (ApCsel 20:25). Igaza is lett, hiszen hamarosan letartóztatták, majd bebörtönözték Rómában. A pogányok apostolának a misszió frontvonalától távolabb kerülve, a császár fogságában volt ideje visszaemlékezni életére (Ef 3:8).

A börtön magányában írta meg leveleit Filippi, Kolossé gyülekezetének valamint Filemonnak és az efézusi gyülekezetnek, miközben örömmel gondolt arra, milyen nagyszerű a Jézusban való közösség.

Az efézusi gyülekezetnek szóló levélben sem a tantételekkel, sem a társadalmi problémákkal nem foglalkozott, kizárólag a Krisztusban való közösség, az emberi kapcsolatok és az egység miatti örömét fejezte ki. Nagyszerűen megfogalmazta háláját, dicsőítette Istent mindazért, amit Krisztusban tett az egyház létrehozásával.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Miért volt annyira biztos Pál abban, hogy Isten hívta el? Hogy határozhatnánk meg, ki az apostol? Mit jelent szentnek lenni? Mit jelent a Bibliában a béke fogalma? Mit értett Pál a Krisztusban kifejezés alatt?

“Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek” (Ef 1:1).

Pál már levele kezdetén apostolnak nevezte magát. Az ókori görög nyelvben a szó jelentése követ, nagykövet, hírnök. Ezek a szavak pontosan illenek Pál életére és szolgálatára, hiszen valóban fontos üzenetet közvetített.

Az evangéliumok az apostol szót szinte kizárólag a tizenkét tanítványra használják, akiket Jézus elhívott, és elküldött a szolgálatra (lásd: Mt 10:2–4; Mk 3:14–19; Lk 6:13–16). Annak ellenére, hogy Pál nem tartozott a tizenkettő közé, mégis ezzel a kifejezéssel utal magára az efézusi levélben és még számos más helyen. Ez is azt jelzi, hogy biztos volt elhivatásában.

Miért és hogyan érvelt apostoli tekintélye mellett Pál?

Gal 1:1________________________________________________________

Gal 1:11–17 ___________________________________________________

1Kor 9:1–2 ____________________________________________________

ApCsel 26:9–19 ________________________________________________

Pál számára sosem volt kérdéses, hogy Isten apostolnak hívta el. A Damaszkusz felé vezető úton történtek erősen emlékezetébe vésődtek. Ott hívta el Jézus, hogy Isten eszköze legyen a pogányok elérésére (ApCsel 9:15; 22:21). Attól a pillanattól kezdve nem a saját útját járta, hanem Jézus szolgája lett. Isten akarta, hogy apostol, követ, küldött legyen, aki Jézus Krisztus hírnöke. Pál teljes szívvel elfogadta a hívást, és attól kezdve élete egészen megváltozott. De nemcsak az ő élete, hanem az egyház és a világ is megváltozott ezután.

A levél “az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek” (Ef 1:1) szól. Az őskeresztény egyházban általánosan elfogadták, hogy az efézusi gyülekezetnek szólt ez a levél, noha néhány fontosabb régi kódexből kimaradt az Efézusban szó. Emiatt vált néhány kutató számára kérdésessé, hogy eredetileg valóban az efézusiaknak írta-e levelét Pál. A konzervatív teológusok általánosságban elfogadják, hogy a címzettek az efézusiak voltak, majd az üzenetet továbbküldték más ázsiai gyülekezeteknek is. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért hagyott ki Pál minden személyes utalást a helyi emberekre vagy problémákra vonatkozóan. Helyette Krisztus tettének kozmikus hatását méltatta, beleértve Isten munkáját a mennyekben, Krisztus kereszthalálát valamint az egyház tusakodását “fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen” (Ef 6:12).

Pál a leveleiben elég gyakran használja a “szentek” kifejezést. Az Újszövetségben összesen 61 alkalommal fordul elő ez a szó, és ebből 39-szer Pál írásaiban. Az alábbiakban felsoroltunk öt ilyen esetet. Tanulmányozzuk mindegyiket, és vizsgáljuk meg, milyen vonatkozásban utal a szentségre! Jel 14:12; 1Kor 1:2; Ef 4:12; Ef 5:3; Kol 1:26

A szent szó nem valamiféle lelki elitre utal, hanem minden hívőre vonatkozik. Szó szerint annyit jelent, mint elkülönített, itt pedig: Krisztus Jézusban elkülönített a belé vetett hitre. Az újszövetségi szóhasználattól idegen az a gondolat, miszerint a szentek bűntelenek vagy erkölcsileg tökéletesek volnának. Fontos, hogy a szentek “megtartják az Isten parancsolatait és Jézus hitét” (Jel 14:12), a hangsúly mégsem az erkölcsi tökéletességre, hanem a Jézushoz való hűségre kerül. Krisztus kegyelme által megváltást nyert ember a szent. Az efézusi szentek Krisztus Jézusban vannak. Kettős állampolgár, aki elfogadta Krisztust: Efézusban és Krisztusban él. Otthona ez a világ, de az eljövendőnek is polgára.

“Egy kislány az istentiszteleten látta az ólomüveg ablakokat a templomban. Amikor megkérdezték tőle, ki a szent, így válaszolt: ‘az a szent, akin átsugárzik a fény’. Az a szent, akinek Jézusra mutat egész élete: beszéde, tettei, magatartása és emberi kapcsolatai is” – (Life Application Bible Commentary, Ephesians, [Wheaton, Ill.: Tyndale House, 1996.] 4. old.). Mennyire mutattak Jézusra tegnapi tetteink és szavaink? Van valami, amit másképp csinálnánk?

“Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” (Ef 1:2).

Pál legtöbb levelét szokás szerint a “kegyelem… és békesség” üdvözlettel kezdte (Róm 1:7; 1Kor 1:3; 2Kor 1:2; Gal 1:3; Fil 1:2; Kol 1:2 stb). A görög szó, amit itt a kegyelemre használt más, mint a megszokott köszöntés. Nem egy általános jókívánság a másik ember egészségére és jólétére vonatkozóan. Ahelyett, hogy olvasóinak jó egészséget és minden jót kívánt volna, Pál a kegyelemre egy olyan görög kifejezést használt, ami a keresztény szóhasználatban új jelentést kapott. Utalás volt arra, hogy az érdemtelen bűnösöket Isten jóindulatával veszi körül. Egyedül Isten szeretete által és az Ő kezdeményezésére menekülhet meg bárki is a bűntől. Ezt a gondolatot Pál később is hangsúlyozta: “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2:8). A kegyelem mellett Pál még békességet is kívánt olvasóinak.

Krisztus halála és feltámadása új jelentést adott a békesség fogalmának. Az Isten és ember, valamint az ember és ember kapcsolatának kapuit szélesre tárva új tapasztalatokhoz vezet. Olvassuk el a következő szövegeket: Jn 14:27; Róm 5:1; Ef 2:14–15; 6:15! Hogyan értelmezhetjük a békesség fogalmát az itt felsorolt részekben?

A kegyelem és a békesség egyaránt “a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” (Ef 1:2) ered. Ebben a versben is az látszik, hogy Krisztus egyenrangú az Atyával, tehát a Szentírásban itt is Jézus istenségéről olvashatunk. Jézus nélkül Isten kegyelme nem nyilvánulhatott volna meg az emberek között, sőt az Isten és a bűnösök közötti békesség sem válhatott volna lehetővé. Ebből eredően az efézusi levélben az a leghangsúlyosabb, hogy mit tett értünk Isten Krisztusban. Ő a váltságunk, Krisztus kegyelme miatt üdvözülhetünk. Ő a békességünk, hiszen általa kerülhetünk új kapcsolatba az Úrral.

Hogyan tapasztalhatjuk Isten békességét? Miben különbözik ez a világ nyújtotta békességtől? Mit kellene tennünk azért, hogy jobban megismerjük és átéljük azt a békességet, amit Isten kínál?

“Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak” (Ef 1:9–10).

Figyeljük meg, hogy a versek fő témája az egység. Milyen egységet akar az Úr? Jobban fel tudjuk mérni az egység fontosságát, ha ismerjük a nagy küzdelem gondolatkörét, amelyhez hozzátartozik Lucifer bukásának története is? (Lásd még: Jel 12:7; Ésa 14:12; Kol 1:20–21!)

Pál e két versben levele központi témájaként említi az egység gondolatát. “Levelét olyan gyülekezetnek írta, amelynek tagjai zsidók és görögök, ázsiaiak és európaiak, rabszolgák és szabadok voltak. Ez is azt példázta, hogy a darabjaira hullott világ Krisztusban válik majd újból teljes egésszé. Ennek megvalósulásához elengedhetetlen az emberek, a családok, a gyülekezetek és…Isten egész világegyetemének egysége” – (Ellen G. White megjegyzései, Seventh-day Adventist Bible Commentary, 6. köt. 995. old.).

Pál szerint kétféleképpen értelmezhető az egység gondolata. Az egyik az egyházzal kapcsolatos, ahol zsidók és pogányok egy testület tagjaivá váltak. A másik értelmezés egyetemes, amely szerint mennyen és földön minden a Krisztusban való végső egység felé halad.

Az emberek közötti ill. a világegyetemet összefogó egység forrása, indítóoka és kiváltó eszköze nem lehet emberi igény, képesség, és nem található a természet semmiféle evolúciós, történelmi vagy gépiesen működő folyamatában. Az efézusbelieknek írt levélben Pál nemesebb, biztosabb útra utalt. Az apostol kifejtette, hogy Isten gondolata és akarata biztosítja a világegyetem igazi egységének megvalósulását. Minden előre halad “az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában” (Ef 1:9).

Pál írásaiban közel 200 alkalommal fordul elő a Krisztusban kifejezés, illetve ennek valamilyen változata. Az efézusi levélben ez egy olyan kulcsszó, ami annak mélységét érzékelteti, hogy Pál megértette, milyen sokat tett Isten értünk és az elbukott világért Krisztus élete, halála és feltámadása által. A levélben harmincnál is többször fordulnak elő a Krisztusban, az őbenne vagy az akiben szavak. Ezeknek többsége arra utal, hogy Krisztus által valósította meg Isten eredeti szándékait a teremtésben, a történelemben, a megváltásban és a helyreállításban.

Pál tehát nemcsak Krisztus emberi testben végzett küldetésének jelentőségét ismeri el, hanem nagy bátorsággal jelenti ki azt is, hogy Krisztus nélkül nem juthatnánk üdvösségre, nem válhatnánk Isten gyermekeivé. Nélküle nem nyerhetnénk bűnbocsánatot, nem fordulhatnánk Istenhez, nem mutatkozhatott volna meg Isten szeretete, nem lenne egyház, nem következhetne be az egész világegyetem helyreállítása és nem lenne jövő sem. Így tehát az efézusi levél minden tekintetben Krisztus-központú irat. Jézust dicsőítő ének, hiszen nélküle csak “idegenek” és “távolvalók” volnánk (Ef 2:12).

Mi történt értünk Krisztusban a következő versek tanúsága szerint? Kol 1:13-14; Ef 3:11-12; Ef 1:7; Ef 1:10-11; 2Kor 5:19; Kol 2:10

Keresztényként egyedül Krisztusban kaphatunk meg mindent, amink csak van vagy amire vágyunk. Krisztus megtette értünk, amit semmiképp sem tehettünk volna meg önmagunkért. Ezért tartozunk neki olyan sokkal, ezért illeti meg őt az első hely életünkben, és emiatt kell alárendelnünk az akaratunkat neki. Nincs bocsánat arra, ha az ember visszautasítja Krisztust és mindazt, amit Ő jelent. Ha elvetjük Jézust, az életet vetjük el!

Krisztusé a fő hely életünkben, aki kimondhatatlanul fontos számunkra, hatása mindenre kiterjed. Elengedhetetlen, hogy Ő álljon otthonunk, munkánk, értékrendünk és istentiszteletünk középpontjában. Krisztusban mindent lehetővé tett Isten.

Ha Krisztus bennünk lakozik, mindez valósággá válik. Mit kell megváltoztatnunk az életünkben ahhoz, hogy valóban Isten maradjon a középpontban?

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Pál apostoli küldetéséről: “Pál ügyesen igényt tartott tisztségére, mint Krisztus apostola. Kijelentette, hogy apostolsága ’nem emberektől, nem is emberek által kapta elhivatását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül’ (Gal 1:1). Nem emberektől, hanem a menny legmagasabb tekintélyétől kapta megbízatását. Ezt a tisztséget a jeruzsálemi gyűlés is elismerte, amely döntésnek Pál eleget tett a pogányok közötti munkájában” – (Ellen G. White: Az apostolok története, 255. old.).

A röntgenosztályon várakoztam, amikor elhaladt elõttem egy tolószékben ülõ hölgy, nehezen forgatva széke kerekeit. Felálltam és elsegítettem oda, ahová igyekezett. Miután végzett, visszasegítettem. Kért, hogy mellém ülhessen. Nehézkesen kiszállt a tolószékbõl és leült a padra. “Milyen vizsgálatra vár?” – kérdezte.

“Gyomorröntgenre – válaszoltam –. A gipszkása miatt nem lesz kellemes dolog!”

“Ó, nem kell félni! Nekem már többször is csinálták.”

“Nem félek! – válaszoltam. Hívõ ember vagyok, tudom, hogy a Teremtõ megsegít.”

“Én is az vagyok – mondja –, olvasom is a Bibliát, csak nehezen értem. Fõleg a jövendölések nehezen érthetõk.”

Beszélgetni kezdtünk, majd megkérdeztem: Megengedi, hogy elmondjam, hogyan kell értelmezni pl. Dániel könyvébõl egy próféciát?

“Örülnék neki!” – válaszolta.

Elmondtam nagyon röviden a következõket: Nabukodonozor babiloni király álmában egy hatalmas álló szobrot látott, amelynek arany feje, ezüst melle, réz hasa, lábszára vasból, lábujjai részint cserépbõl voltak. Majd egy kõ leszakad, a szobor elé repül, és darabokra zúzza azt, a kõ pedig betölti a földet. A megfejtés pedig így szól: az arany fej te vagy, ó, király, Babilon. Az ezüst mell Médo-Perzsia, a réz has Görögország, majd következik a Római Birodalom. Ezek mind-mind beteljesedtek. A vas és cserép korszakában vagyunk, jön majd a kõ, az Úr Jézus Krisztus, betölti az egész földet, és igazságot hoz.

“Ó, ezt nekem így még soha senki nem mondta el!” – mondta leplezetlen lelkesedéssel az asszony. Ekkor nyílt az ajtó, és éppen õt szólították. Elindult, de visszalépett, és hangosan egy telefonszámot mondott nekem, amit én azonnal a kezemben lévõ papírzsebkendõre írtam. A bemutatkozás akkor történt, amikor felhívtam a hölgyet telefonon. A fenti témát lefénymásoltattam bõvebb magyarázattal együtt, és elküldtem neki. Baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Az Úr ismét küldött hozzám valakit, aki keresi az igazságot.

N. N.