7. tanulmány − 2005
augusztus 6 - 12.
JÉZUS, A KAPCSOLATAINK URA
E HETI TANULMÁNYUNK: 2Móz 20:14, 17; Zsolt 127; 128; Lk 6:27–28; ApCsel 2:41–47; Ef 4:32; 5:25; 6:1–4
„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6:2).
KULCSGONDOLAT: Isten arra teremtette az embert, hogy közvetlen kapcsolatot tartson fenn Teremtőjével és az emberekkel. Ha Jézus Ura kapcsolatainknak is, helyreállhat bensőséges viszonyunk vele, amit eredetileg tervezett.
KÖZÖSSÉGRE TEREMTVE. Ádám teremtése után Isten azt mondta:
„Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2:18). Ádám nem műalkotás volt, akit azért hozott volna létre az Úr, hogy csak gyönyörködjön benne. Közösségi lénynek teremtette azért, hogy bensőséges kapcsolatban éljen Alkotójával és a többi teremtménnyel. Amikor Isten odavezette Évát társához, Ádámban megfogalmazódott az érzés: „Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett” (23. vers).Annyi minden változott az első emberpár találkozása óta! A kapcsolatokat tönkretette és összetörte a bűn. Isten szeretné, hogy mi is olyan tartalmas és bensőséges közösségben éljünk, amilyet eredetileg tervezett.
| ISTEN A KAPCSOLATAINK URA |
Vasárnap augusztus 7. |
Az ember közösségi lény. Ezt lehetetlen elkerülni. A természet maga is példát mutat erre.
Minden ember azért él, mert létrejött egy-egy kapcsolat, amelynek eredményeként megszületett. A születés után a csecsemők alig néhány órát élnének, ha magukra hagynák őket. Ahhoz, hogy életben maradjanak, szükségük van legalább egy emberre, aki gondoskodik róluk. Az érzelmi és lelki szükségletek is éppen olyan fontosak, mint a fizikaiak. A csecsemők éhezik a szeretetet, a figyelmet, a kötődést. A kisbabák születésüktől fogva érzékelik a szeretetet, és a maguk módján viszonozzák is az érintést, a szavakat, a hangulatváltozást és a viselkedést. A babák természetesen kötődnek, de nem az ágyhoz vagy a tárgyakhoz, hanem az emberekhez. Sokkal jobban megállják a helyüket azok a gyermekek, akiket szüleik szeretnek, és akikkel jó kapcsolatban vannak, mint akik nem tapasztalták a szeretetet. Ez azért van így, mert Isten kapcsolatra teremtette az embereket.
A kapcsolatok terén azonban elromlott valami. Bármerre nézünk, mindenütt szenvedéssel és keserűséggel találkozunk, leginkább megromlott kapcsolataink következtében.
Isten szeret, így nem mindegy neki, hogy milyen viszonyban vagyunk egymással, hiszen a közösség életünk nagyon fontos része. Szeretné, ha minden emberi kapcsolatunk jó, egészséges és biztonságot nyújtó lenne. Ezért találhatunk a Bibliában olyan sok utalást erre a fontos területre!
Olvassuk el a következő szövegeket: 2Móz 20:14, 17; Lk 6:27–28; Ef 4:32; 5:25; Fil 2:2–3; Róm 12:2–21; Gal 6:2! Mit tudhatunk meg ezekből a az emberi kapcsolatokról? Hogyan viszonyuljunk másokhoz? Amennyire időnk engedi, keressünk a Bibliában olyan igéket, amelyek a kapcsolatokra vonatkoznak, és beszélgessünk is erről a kérdéskörről!
Az emberekhez való viszonyunk árulja el leginkább, hogy közösségben vagyunk-e Krisztussal. Ezért olyan fontos, hogy Jézus Krisztus legyen kapcsolataink Ura.
Kapcsolataink tükrözik-e a fenti igékben kifejtett elveket? Mi mindenen kellene változtatnunk még áldozatok árán is?
| KAPCSOLATUNK ISTENNEL |
Hétfő augusztus 8. |
Mindannyian jó, egészséges kapcsolatok kialakítására törekszünk, ezt azonban nem mindig könnyű elérni. Minden ember bűnös, sok olyan hibánk és tulajdonságunk van, ami miatt nem könnyű velünk az élet.
Emberi kapcsolatainkat jelentősen befolyásolja Istenhez fűződő viszonyunk. Isten teremtett, és egyedül Ő képes megváltoztatni. Csak akkor viszonyulunk jól másokhoz, ha szoros kapcsolatot ápolunk az Úrral.
Olvassuk el Mt 22:36–39 verseit! Hogyan támasztják alá Jézus szavai az eddigieket? Mi köze van az Istennel való kapcsolatunknak ahhoz, hogy békében élünk-e másokkal? Mit tesz Isten azért, hogy kapcsolataink rendben legyenek?
Keressük ki az alábbi szövegeket! Hogyan segítenek ezek a fenti kérdésekre való válaszadásban?
Zsolt 51:12____________________________________________________
Gal 4:19_______________________________________________________
2Pt 1:4________________________________________________________
2Kor 5:17–19__________________________________________________
„Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll”
(Jób 19:25). Jób kijelentése több puszta ténymegállapításnál. A héber ige: a yada szó már 1Móz 4:1-ben is szerepel, ami azt jelenti, hogy „ismeré” Ádám a feleségét, aki később fiút szült. Jób szavai bensőséges kapcsolatra utalnak. Ellen White „Növekedés a kegyelemben” című cikkében a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Ahhoz, hogy élő hitű keresztények legyünk, élő kapcsolatban kell állnunk Krisztussal. Az igaz hívő elmondhatja: ’Tudom, hogy az én Megváltóm él’. Ez a bensőséges kapcsolat a Megváltóval megszabadít a földi, érzéki örömök utáni vágytól. Fontos, hogy testünk, lelkünk és elménk minden erejét Istennek szenteljük” (Review and Herald, 1882. március 30.).Milyen hatással van kapcsolatainkra az Istenhez fűződő viszonyunk? Vajon megnyilvánul-e emberi kapcsolatainkban az, hogy ismerjük Istent? Mely területen kell még leginkább fejlődnünk?
| ISTEN AJÁNDÉKA A HÁZASSÁG (Efézus 5:22–33) |
Kedd augusztus 9. |
A házasság, mint a szombat is, az Édenből származik. Sajnos, sok mai házasságban nyoma sincs annak, hogy Isten ajándéka volna. Valószínűleg kevés területe van az életnek, ami jobban árulkodna a bűn romboló hatásáról az emberi kapcsolatok terén, mint a házasság, amivel eredetileg Isten beteljesedést, boldogságot és örömet akart adni.
Olvassuk el 1Móz 2:24 versét, amit Mt 19:5 és Ef 5:31 is idéz. Vajon csak a fizikai egységről van itt szó vagy többről?
Ha Jézus Krisztus az életünk és kapcsolataink Ura, akkor ez meghatározza a házasságról alkotott képünket is. „Az ember elérheti azt a szintet, amit Isten megkíván, ha elfogadja Krisztust segítőtársául. Amit az emberi bölcsesség képtelen megtenni, Isten kegyelme megadja azoknak, akik szeretettel, bízva átadják magukat neki. Az isteni gondviselés mennyei szálakkal egyesíti a szíveket, aminek nyomán a szeretet nem csupán kedves, hízelgő szavakban nyilvánul meg. A mennyei szövőszéken szőtt kelme erősebb mindennél, amit a földön készítenek, nem vékony fátyol, hanem olyan szövet, ami minden kopást, próbát és nehézséget kibír” (Ellen G. White: The Adventist Home, 112–113. old.).
Válaszoljunk az alábbi kérdésekre, miután elolvastuk Pál gondolatait a házasságról Ef 5:22–33 verseiben!
1. Hogyan viszonyuljon a feleség férjéhez?
_______________________________________________________________
2. Hogyan bánjon a férj a feleségével?
_______________________________________________________________
3. Milyen példát állít Krisztus és az egyház kapcsolata a házasságelé?
_______________________________________________________________
4. Milyen elveket fogalmaz meg ebben a részben Pál a szeretettel és a tisztelettel kapcsolatban? Mennyiben erősítheti a házasságot, ha a felek követik tanácsait?
_______________________________________________________________
| A CSALÁD ISTEN AJÁNDÉKA |
Szerda augusztus 10. |
Mit tudhatunk meg a család ajándékáról a Zsoltárokból (Zsoltár 127 és 128)?
Isten áldása a család. Akár egyedül élünk, akár házasságban, akár vannak gyermekeink, akár nincsenek, mindnyájan tagjai vagyunk egy családnak, és ez a kör még szélesedik, amikor csatlakozunk Isten családjához. Jézus drága vérén váltott meg, és most az Ő uralma alatt élünk. Ezért fontos családunkban krisztusi lelkülettel és szeretettel élni, másként, mint akik nem hisznek.
A szülők szent kötelessége, hogy otthon hitük alapelvei szerint éljenek. Rendkívül fontos a szeretet, a megbocsátás, a kedvesség, az együttérzés, a gondoskodás és a fegyelem. A gyermek Istennel kapcsolatos első benyomásait abból szerzi, hogy bánnak szülei vele és egymással. Otthonunkban semmi sem légüres térben történik: szavaink kellemetlen hatása, gesztusaink, hangnemünk és tetteink érezhetők az egész házban, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Szavaink, tetteink, sőt viselkedésünk nyoma is sokkal tovább megmarad a gyermekek szívében és elméjében, mint hinnénk. A kicsik igen fogékonyak, gyengék és érzékenyek. Fontos tehát, hogy a szülők, nevelők szelíden bánjanak velük!
Mit tanácsol Pál apostol a keresztény családoknak a szülők és gyermekek közötti kapcsolat terén (Ef 6:1–4)?
Az Úr Jézus Krisztus elvárja tőlünk, hogy ne durván, zsarnokoskodva bánjunk gyermekeinkkel, de ne is legyünk közömbösek, túlzottan engedékenyek. A szülőknek meg kell találni az egyensúlyt a két véglet között. Fegyelmet tartsanak, irányítsák gyermekeiket, ahogy szükséges, de mindig vegyék őket körül szeretettel, jósággal, megbocsátással, amit ők is kapnak Istentől. Ez szent és komoly felelősség. Mint minden kapcsolatban, itt is Istentől tanuljunk a kereszt lábánál!
| ISTEN AJÁNDÉKA A KÖZÖSSÉG (Apostolok cselekedetei 2:41–47) |
Csütörtök augusztus 11. |
Akik Krisztus uralma alatt élnek, tapasztalhatják a közösség egyedülálló érzését. Az Újtestamentumban gyakran használják a koinonia szót, amit „közösség”- nek fordíthatunk. Egyes kutatók utalnak arra, hogy „a Szentléleknek közössége” kifejezést úgy is lehet fordítani: „a Szentlélek által létrehozott közösség”. Más szóval, amennyire engedjük, hogy a Szentlélek munkálkodjon életünkben, olyan mértékig lesz közösségünk egymással.
Nézzük meg, mit találunk az őskeresztény közösségről ApCsel 2:41–47 verseiben! Lukács feljegyzi, hogy „foglalatosak valának… a közösségben”. Miután elolvastuk ezt a szakaszt, válaszoljunk a következő kérdésekre!
1. Mi jellemezte egységüket a gyakorlati életben és a teológiai kérdésekben?
_______________________________________________________
2. Milyen volt a közösségük?
_______________________________________________________________
3. Hogyan viszonyultak egymáshoz?
_______________________________________________________________
4. Milyen kép alakult ki közösségükről a világban?
_______________________________________________________________
Bámulatos kép ez az ősegyházról! Nagyszerű bizonysága azoknak a kapcsolatokról szóló elveknek, amelyeket maga Jézus tanított és mutatott meg saját életében. Próbáljuk meg elképzelni, milyen hatalmas erőt jelentene, ha gyülekezetünk ilyen közösség lenne! Milyen csodálatos bizonyságtétel lenne (lásd: Jn 13:35)!
Min kellene változtatni gyülekezetünkben annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a ma érintett ideális állapothoz? Ne feledjük, a változásnak először bennünk kell elkezdődnie! Egyedül hogyan valósulhat ez meg?
|
Péntek augusztus 12. |
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: A kapcsolatok építésének létfontosságú eleme a hallgatni tudás művészete. Isten hangját elsősorban Igéjében és alkotásain keresztül hallhatjuk. Figyeljünk oda a másik emberre, de ne csak szavaira, hanem azokra a jelekre is, amelyeket gesztusai és mozdulatai közvetítenek.
Figyeljük meg, mivel mutatta be Jézus, mennyire fontos meghallgatni az embereket (Jn 3:1–21; 4:4–42)!
„Az első szolgálat, amivel az ember a közösségnek tartozik az, hogy meghallgatja a másikat. Isten iránti szeretetünk is azzal kezdődik, hogy meghallgatjuk Igéjét. Testvéreink iránti szeretetünk pedig azzal kezdődik, hogy megtanuljuk meghallgatni őket. Isten szeretete nem csak abban nyilvánul meg, hogy Igéjét adta, hanem abban is, hogy odafigyel ránk. Ha meghallgatjuk a másikat, akkor azt a munkát végezzük, amit az Úr bízott ránk... A keresztények azonban elfelejtették, hogy a hallgatás szolgálatát Isten bízta rájuk, aki példaképünk a meghallgatásban is. Ebben a munkában nekünk is részt kell vennünk. Isten fülével hallgassuk az embereket, hogy azután Isten Szavát szólhassuk” (Dietrich Bonhoeffer: Life Together, 97–99. old.)!
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
Emberi kapcsolataink minden területén egy fontos kérdés kerül előtérbe, és ezt Mt 16:24 fejezi ki a legszemléletesebben. Olvassuk fel hangosan a csoportunkban ezt a részt! Milyen alapelv fogalmazódik meg itt? Miért olyan fontos ez az elv a jó kapcsolatok kialakításához?
Gondoljuk végig, melyik három kapcsolat a legfontosabb jelenleg az életünkben! Mit teszünk azért, hogy ápoljuk ezeket?
Hogyan segíthetünk azoknak, akiknek az életéből hiányzik a tartalmas emberi kapcsolat?
Olvassuk el együtt Bonhoeffer gondolatát az előbbi idézetben! Milyen gyakorlati lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy jobban oda tudjunk figyelni másokra?
Nincs értelme! Vagy mégis?
„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki”
(Ésa 42:3).Tamás lehajtott fejjel, enyhén ittasan ballag a kisváros határából kivezető földúton. Az élete romokban hevert. Semmije nem maradt. A családja rég széthullott, a vállalkozásából csak az adósság és az emlékek maradtak. Egyre az járt a fejében, hogy nincs értelme az életének. Ahogy így ballag, egy autó halk zaját hallja hátulról. Egyre közelebb, már majdnem a sarkába ér. Kit érdekel! – gondolta. Ha akar valamit, majd kikerül.
A személyautó sofőrje egyre türelmetlenebb, hiszen nem fér el az út közepén tántorgó embertől. Telnek a drága percek. Egy asztalos iparosnak nincs ráérő ideje, főleg a nap kellős közepén. Végre Tamás félretántorog az útból, és megáll a kocsi mellett.
A nyári melegben kikönyöklő asztalos kissé cinikusan kérdezi: – Hova ez a nagy rohanás?
A borvirágos arcú, üveges tekintetű vándor rekedt hangon mondja: – Megyek, felakasztom magam.
Na és, hol a kötél? – kérdi a sofőr felélénkülve.
Majd lesz! – feleli Tamás mélán.
Gyere, elviszlek! Előbb odaérsz, ha ennyire unod az életed! – ajánlja a sofőr.
Az autó fékez, a fiatalember beszáll az ismeretlen mellé. Szó szót követ, majd pár kilométerrel arrébb a személyautó visszafordul a két utassal.
Másnap Tamás már az asztalosműhelyben dolgozott. Pár héttel később Zoli, az asztalos vállalkozó a gyülekezetbe is magával vitte Tamást, és bemutatta a testvéreknek. A gyülekezet vezetősége tanácstalanul, vívódva fordult Istenhez: „Urunk! Ez az ember részeges, dohányzik, még a kocsmában is nehezen viselhető, trágár stílusban beszél. Mit tegyünk?” A kérdésre hamar megjött a válasz. Egyre csak az járt a fejükben, hogy Krisztus mit tenne most?
Attól kezdve a gyülekezet hihetetlen türelemmel és szeretettel foglakozott Tamással. Naponta felkereste valaki kis tanyasi házában, ahol többször is olyan részegen találtak rá, hogy gyomormosásra kellett beszállítani a helyi kórházba. A gyülekezet tagjai folyamatosan imádkoztak érte, türelemmel gondozták. Segítettek rendbe hozni a házát. Így telt el egy egész év.
Tamás pedig szorgalmasan járt minden gyülekezeti rendezvényre. Néha az ital hatása alatt nem az imaházba illő szavakat mondott, jó hangosan, de a többiek lankadatlan szeretettel csitították, pedig sokszor reménytelennek érezték a fáradozást.
Egy szombat délelőtt azután Tamás mindenkit meglepett, amikor felállt, és elmondta: nem maradt más az életében csak a gyülekezet és Isten. Könnyes szemmel vallotta be, hogy már egy hónapja szeretne leszokni az italról, de amikor elkapja a „hév”, nem tud ellenállni a vágynak. Kérte a gyülekezetet, segítsenek neki. Együtt imádkoztak Krisztushoz, hogy szabadítsa meg a szenvedély rabságából. Hamarosan megtört a jég. Azóta eltel több mint két év, és ő továbbra is ott van a legtöbb rendezvényen. Új családot alapított, munkahelyet talált, és nemrég meg is keresztelkedett a feleségével együtt. Pár hete kaptam tőle levelet, benne egy fénykép, mellette a szöveg: „Megszületett a kislányunk!
”Nincs az a mélység, ahonnan Isten ne tudna felhozni, ahonnan ne tudna új útra vezetni! De ehhez szükség van olyan gyülekezetekre és testvéri közösségre is, mint amelyik befogadta, türelemmel ápolta és nevelte Tamást. Olyan emberekre, mint Zoli, akik nem mennek el közönyösen egy bajba jutott ember mellett!
(T)