SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

13. tanulmány     2005 március 19 - 25.

 

Tanító melléklet Bibliaiversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

A KERESZT ÉS A NAGY KÜZDELEM

„Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok” (Jn 12:31–32).

Bármennyire is kulcsfontosságú Jézus kereszthalálával kapcsolatban az emberiség megváltása, nagyban korlátozza a téma megértését az, ha csak az emberiségre vonatkoztatva értelmezzük azt. Teljesen csak a nagy küzdelem összefüggésében érthetjük meg, miért kellett Krisztusnak meghalnia a kereszten. Ha az Úr nem lett volna tekintettel e nagy küzdelemre, és az el nem bukott világok érdekeire, azonnal elpusztíthatta volna Sátánt lázadása után; vagy egyszerűen dönthetett volna egy olyan megoldás mellett, hogy megmenti ugyan az emberiséget, de nem önmaga feláldozásának drága áldozata által. Mivel azonban nem vagyunk egyedül, s a bűnnel, az üdvösséggel, Isten törvényével és Isten szeretetével kapcsolatos kérdések túlmutatnak e bolygó határain, az Úr úgy döntött, nem csak az emberiség, de az egész világegyetem előtt bemutatja, milyen elvek és kérdések forognak kockán ebben a kozmikus drámában. S ezzel nem csak Sátánnak mutatkozott be, de az el nem bukott világok lakói előtt is soha nem látott módon bizonyította, milyen az ő Teremtőjük.

Ennek a kinyilatkoztatásnak a középpontjában Krisztus keresztje áll. Ha mi, akik „tükör által homályosan látunk”, csodáljuk a kereszten történteket, vajon mit tesznek azok a lények, akik személyesen ismerték Jézust testté létele, s megaláztatása előtt? Közvetett módon, bár természetesen nem pontosan olyan értelemben, mint a mi esetünkben, Krisztus kereszthalála az ő érdekükben is történt.

A HÉTEN FELVETŐDŐ KÉRDÉSEK: Hogyan beszél a Biblia a nagy küzdelemről? Milyen tétek forognak itt kockán? Mit tapasztalt Jézus a kereszten? Szenvedései milyen értelemben voltak sokkal nagyobbak annál, mint amit emberi lény bármikor is megtapasztalhat? A kereszt hogyan válaszol a nagy küzdelemben felmerült kérdésekre?

Vasárnap március 20.

A KOZMIKUS KONFLIKTUS

Olvasd el a következő igéket, és írd le, mit nyilatkoztatnak ki a nagy küzdelemről, például arról: Ki vesz részt benne? Hogyan válik nyilvánvalóvá a küzdelem mibenléte? Milyen dolgok forognak kockán? Hol folyt a harc a múltban, s hol dúl a jelenben? Ki győz? (Lásd: 1Móz 3:15; Jób 1:6–12; Ésa 14:12–15; Zak 3:1–10; Mt 4:1; 25:41; Róm 16:20; 1Kor 15:57; Ef 6:12; 1Pt 5:8–9; Jel 12:7–17)

A hatalmas és igen komoly betekintést nyújtó látomások mellett, amelyeket az Úr adott nekünk Ellen G. White szolgálata által, a Biblia teljes szövegében, mindkét testamentumban ott vannak a nagy küzdelemre való utalások és hivatkozások. Valójában a fent említett bibliaversek csak példái annak, mit mond a Szentírás a „kozmikus konfliktusról”, arról a valóságos csatáról, ami a világegyetem egy másik részében kezdődött, s amely most már a földön dúl.

A Szentírás kezdetétől a végéig ott vannak a csatára vonatkozó utalások, Sátán és az emberek közötti ellenségeskedéstől kezdve, amelyet az Úr először plántált az emberi szívbe (1Móz 3:15), addig a sátáni haragig, ami az idők végén nyilvánul meg azok ellen, akik az Isten parancsolatainak megőrzői, „és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jel 12:17).

A jó hír azonban az, hogy e csata kimenetele már a világ megalkotása előtt biztos volt (Ef 1:4; Jel 13:8). A kérdés nem az volt, vajon Isten képes-e legyőzni Sátánt, hanem inkább az, hogy hogyan, milyen áron fogja legyőzni őt. A kereszt mindennél jobban bemutatja, mibe került ez Neki.

Mindennapi életedben hogyan tapasztalod a nagy küzdelem realitását? Az a tudat, hogy a harc kimenetele biztos, mennyire kell, hogy segítsen erősen megállni saját harcaidban, ebben a sokszor igen fájdalmas és próbára tevő küzdelemben?

Hétfő március 21.

A KERESZT ÉS SÁTÁN VERESÉGE

Olvasd el Jn 12:31–33; Zsid 2:14; 1Jn 3:8 verseit! Ezek az igék hogyan vonatkoztatják a kereszten történteket Sátán végső megsemmisítésére a nagy küzdelemben?

A keresztnél elérkezik a nagy küzdelem döntő pillanata. Sátán „kivettetett”, elvettetett, lelepleződött. János apostol látomásban hallott egy „nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (Jel 12:10). A menny csak akkor jelenthette ki, hogy elérkezett az üdvösség, amikor a Megváltó meghalt az egész világ vétkeiért (lásd: 1Jn 2:2). Isten ígérete, amely először 1Móz 3:15-ben jelenik meg, a Golgotán vált valósággá.

Hogyan kapcsolhatjuk össze Krisztus áldozati halálát a nagy küzdelemmel?

Ahogyan már korábban láttuk, bár maga Krisztus bűntelen volt, mégis Isten ítélete alatt halt meg, mint a bűnök hordozója (Ésa 53:6, 11, 12; 1Pt 2:24; 3:18). A kereszten Isten magára vette a bűn feletti, saját ítéletét. A Teremtő magára vette emberi természetünket, hogy élete – amely több mint a teremtett lényeké – engesztelést szerezhessen az egész emberiség bűneiért. Így tehát Krisztus halála megerősítette az erkölcsi törvény érvényességét, és bemutatta, hogy Isten jelleme egyaránt kegyelmes és igazságos. Pál apostol ekképpen magyarázza a kereszt jelentőségét, különösen a nagy küzdelem fényében: „Kit [Krisztust] az [Atya] Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa [az emberiség és az el nem bukott világok előtt] az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt [vagyis: az Ótestamentum idején elkövetett erkölcsi bűnért valójában nem az állat vére tudott engesztelést szerezni], az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való” (Róm 3:25–26).

A kereszten Jézus megerősítette a törvény érvényességét, elegendő helyettesítő áldozatot mutatott be minden bűnösért, feltárta Sátán valódi jellemét a világegyetem előtt, és biztosította azt az eszközt, amely által mindenki üdvözülhet. Mit jelentenek ezek a dolgok személyesen számunkra, akik a nagy küzdelem részesei vagyunk? Mindezek közül véleményed szerint melyik a legfontosabb „vívmány”, és miért?

Kedd március 22.

A KERESZT ÉS AZ EMBERI SZENVEDÉS (1. RÉSZ)

A kereszt és az általa nekünk felajánlott üdvösség kulcsfontosságú a nagy küzdelemben. Az eszközök, amelyek által az Úr megerősítette a törvény érvényességét, ugyanakkor megváltotta azokat, akik áthágták a törvényt, létfontosságúak voltak, hiszen ezekkel tudott válaszolni Sátán ellene irányuló vádjaira, a világegyetemben élő értelmes lények előtt, akiknek szintén befolyásolta életét a nagy küzdelem kimenetele (lásd: Róm 8:22).

Olvasd el Jel 5:11–14 verseit! Hol zajlik ez a jelenet? Kik a szereplői? Kit imádnak, és miért? Ezek az igék hogyan segítenek megérteni a kereszt központi szerepét a nagy küzdelemben?

Bármilyen mélyen érintett is a világegyetem a kereszten meghozott áldozatban s a nagy küzdelemben, s bármilyen mélységesen érdeklődik is ez iránt, sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megváltást itt, a Földön teljesítette be az Úr, az emberi lényekért. Krisztus emberi, és nem angyali természetet öltött magára (Zsid 2:16), mert az embereket jött megmenteni, s nem angyalokat. A kereszt, és annak minden következménye nélkül (beleértve a feltámadást is) az emberiségre az örök megsemmisülés várt volna.

Jn 12:32-ben Jézus arról beszélt, hogy halála minden embert magához vonz. Mit jelent ez? A kereszten történt eseményekben mi az, ami magához vonz bennünket?

Az, hogy Krisztus magára vette az emberi testet és természetet – bár fontos a megváltás tervében – mégsem volt elég ahhoz, hogy megmentse az emberiséget. Az örökkévaló terv szerint (2Tim 1:9), Krisztusnak meg kellett halnia a világért, isteni és emberi természetében magára véve a világ bűneit, s mindazt a bűntudatot és szenvedést, ami azokkal jár. Micsoda hihetetlen jelenet volt ez a világegyetem számára, szemlélni, amint bűntelen Vezérük ott szenved egyedül a bukott emberiségért! Bár Jézus kereszthalálának fő célja az volt, hogy megváltson bennünket, sokat elárult a világegyetemnek Isten jelleméről is.

Minden emberi szenvedésünk bűneink következménye. Ezt szem előtt tartva Pál szavai mit árulnak el arról, mennyit szenvedett Krisztus érettünk a kereszten: „azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (2Kor 5:21)? Jobban vonz-e bennünket hozzá ez a tudat?

Szerda március 23.

A KERESZT ÉS AZ EMBERI SZENVEDÉS (2. RÉSZ)

Az egyik legnehezebb kérdés, amivel a keresztények szembesülnek, a szenvedés kérdése. Ha létezik egy mindenható és végtelenül szerető Isten, akkor miért van annyi szenvedés? Melyik keresztény ne érezte volna időnként, hogy ez az ijesztő kérdés próbára teszi a hitét?

Persze, a nagy küzdelem alapgondolata, amely elmondja a jó és rossz közötti harc lényeget, egészen biztosan segít megértenünk a szenvedések mögött rejlő „nagy képet”. Azt is tudjuk, hogy egy napon mindez véget fog érni olyan módon, hogy az Isten jellemét igazolja. Ennek ellenére a szenvedés kérdése továbbra is támad bennünket, egyszerűen azért, mert túl gyakran megesik, hogy nincsenek rá reális válaszaink, legalábbis nem olyanok, amelyek jelenleg értelmesnek tűnnek.

Olvasd el Jób 1., 2., és 42. fejezetét! Ez a történet hogyan segít megértenünk a nagy küzdelem hátterét, ami bizony része az emberi szenvedésnek? Jób szenvedéseivel kapcsolatban azonban néhány kérdés továbbra is megválaszolatlan marad. Melyek ezek?

Ha Jób vagy bármely más emberi lény szenvedéseit tekintjük, egy dolgot nem szabad szem elől tévesztenünk: minden emberi szenvedés egyéni szenvedés. Akár önmagunkért sírunk, akár másokért, csak a mi könnyünk az, amit ejtünk. Sosem tudunk beilleszkedni mások idegei közé, hogy megérezzük fájdalmuknak csak egy rohamát, bánatuknak csak egy szikráját is; mindegy, milyen közel vagyunk egymáshoz. Más emberek fájdalmait csak saját fájdalmunkként érezzük, csak a sajátunkat ismerhetjük. Mindannyian csak saját fájdalmunkat, saját szenvedésünket tapasztaljuk meg, sohasem a másokét. Akár egyedül, akár tömegesen viseljük a szenvedést vagy a haldoklás folyamatát, fájdalmunk sosem lehet nagyobb, mint amennyit saját szervezetünk elvisel; nem tapasztalhatunk meg több fájdalmat, mint amennyit szenvedő sejtjeink elhordozhatnak. Senki sem szenvedett még annál többet, mint amennyire egyénileg képes, hiszen amikor ezt a küszöböt átlépi a szenvedés, akkor beáll a halál.

Gyakran elborzaszt bennünket – és jogosan! – milyen sok ember szenved a rengeteg tragédiában. Mégis mindegy, mennyiről van szó (egyről vagy egy millióról), minden egyén szenvedését az a tény határozza meg, hogy nem tud többet szenvedni annál, amire egy személy képes. Ez az elgondolás mennyire segít jobban megértened az emberi tragédiák kérdését?

Csütörtök március 24.

A KERESZT ÉS AZ EMBERI SZENVEDÉS (3. RÉSZ)

„Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!” (Ésa 53:4).

Eddig azt láttuk, hogy minden emberi fájdalom és szenvedés a bűn következménye. Azt is megfigyeltük, hogy mi emberek csak saját fájdalmunkat ismerjük, csakis a sajátunkat, másokét soha. Az emberi szenvedés mindig, és kizárólag egyéni szenvedés. Végül pedig azt is láttuk, hogy a kereszten az egész világ bűne (és az egész világ szenvedésének oka) Jézusra, bűneink hordozójára nehezedett.

A fenti gondolatokat elmédben forgatva olvasd el Ésa 53:1–12 verseit! Figyeld meg különösen a 4. verset! Azzal összefüggésben, amit az elmúlt néhány napban tanultunk, mint mond el ez a fejezet – különösen a 4. vers – arról, hogy maga Isten mit szenvedett a nagy küzdelemben a bűn miatt?

A lényeg tehát az, hogy bár mi csakis a saját fájdalmunkat, saját szenvedésünket érezzük, Isten a kereszten mindezt egyszerre érezte. Amit mi egyénileg ismerünk, azt az Úr egyetemesen érezte a kereszten. A Golgotán az Úr Jézus emberségünk lényegén – fájdalmunkon – keresztül kapcsolódott hozzánk, ám annak magasabb fokozatát és nagyobb intenzitását érezte, amilyet soha egyetlen ember sem érezhet.

Ezért amikor a nagy küzdelem véget ér, és minden kérdés lezárul, senki sem mondhatja, hogy kegyetlenebbül szenvedett, mint maga Isten. A kereszten az Úr bizonyította az emberiség és az egész figyelő világegyetem előtt: annak érdekében, hogy igazságos, méltányos és kegyelmes módon válaszoljon a Sátán által felvetett kérdésekre, hajlandó szörnyűbb szenvedést elviselni, mint amilyenre bármely bukott lény valaha is képes lenne. Betegségeinket Ő viselte, fájdalmainkat hordozta, vagyis minden betegséget és minden fájdalmat, amit egyénileg érzünk, Ő egyszerre érezte.

Vajon ki az, aki csak sejteni kezdi ezt a felfoghatatlan realitást? Nem csoda, hogy a világegyetem hódolattal, imádattal és csodálattal tekint a keresztre! (Jel 5:11–14)

Ez a gondolat, hogy Isten a kereszten függő Krisztusban borzasztóbb szenvedést élt át, mint amilyet bármely emberi lény képes lenne elviselni, hogyan helyezi az emberi szenvedés kérdését olyan megvilágításba, ahogyan már könnyebb megérteni?

Péntek március 25.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: „Látni fogjuk, hogy az, akinek bölcsessége végtelen, csak Fiának odaáldozásával válthatott meg minket. De a Megváltót ezért az áldozatért kárpótolja a megváltott, szent, boldog és halhatatlan lényekkel benépesült Föld. Annak a küzdelemnek az eredményeként, amelyet a Megváltó a sötétség hatalmaival vívott, a megváltottak boldogsága növelni fogja Isten dicsőségét az örökkévalóságon át. Egyetlen léleknek oly nagy értéke van, hogy az Atya elfogadja az érte fizetett árat. Krisztus is boldogan nézi mérhetetlen áldozatának gyümölcseit” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 579. oldal).

„Sátán látta, hogy álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok előtt és a mennyei világegyetem előtt. Gyilkosként mutatta meg magát. Isten Fia vérének a kiontásával kiszakította magát a mennyei lények rokonszenvéből. Sátán és a mennyei világ között meglevő kapcsolat utolsó láncszeme is elszakadt” (Jézus élete, 669. oldal).

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Az osztályban beszéljétek meg az ezen a héten felvetett gondolatot, amely arról szólt, hogy az emberi szenvedés individuális (egyéni) jellege ellentétben áll azzal, amit Krisztus egyetemes jelleggel elszenvedett a kereszten. Ez a gondolat mit mond el nekünk Isten jelleméről? Mit jelent az, hogy maga Isten szenvedte el az egész világ minden bánatát? Mit nyilatkoztat ez ki Istenről az el nem bukott világok számára is?

  2. Ha arra gondolunk, hogy Krisztus a mi bűneink hordozója – mint ártatlan, aki a gonoszokért szenved – ez hogyan hat egymással való bánásmódunkra? Az a gondolat, hogy „egymás terhét hordozzátok” (Gal 6:2), hogyan tükrözi kicsiben azt, amit Krisztus tett értünk a kereszten?

  3. Sok olyan Bibliában hívő ember van, aki a bűn, a szenvedés és a megváltás fogalmait a nagy küzdelem alapgondolata nélkül próbálja megérteni. Képzeld magad az ő helyükbe, és próbáld másképp megmagyarázni ezeket a dolgokat, a nagy küzdelem gondolata nélkül. Hogy sikerül?

KERESZTEN IRGALOM

Voltak szép napok,

voltak rosszak.

Voltak örömök, bánatok.

Életünknek ilyen az útja

hol tűnik a nap,

hol felragyog.

Múlnak az évek, elsuhannak,

alig-alig vesszük észre.

Mire feleszmélünk, már késő!

Messzi múltba hullt

éltünk nagy része.

– A vágyak kihullnak szívünkből

borongós őszben botorkálunk,

mohos-emlékekre, avarra lép

szüntelen megsebzett lábunk.

Salétrom kúszik egyre feljebb

érzésünk megroggyant falán,

sárgult emlékek hulldogálnak

életünk szürke alkonyán.

Mély sodrású titkok bomlanak,

kísérnek szelíd bánatok:

Külön utakon, külön sorsunk

külön keresztje ránk ragyog,

és rajta az örök fénysugár.

Szent álmaink nincsenek veszve!

Még nem voltunk, mikor az Irgalom

megbocsájtást írt a keresztre.

Páskulyné Kovács Erzsébet