SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

9. tanulmány     2005 február 19 - 25.

 

Tanító melléklet Bibliaiversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

FELTÁMADOTT!

„Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott” (Lk 24:5–6).

Úgy hívták: Rebbe (a Rabbi megfelelője) Menachem Schneerson, és halálakor, 1994-ben a Lubavitch zsidók ezrei körében terjedt el a spekuláció, hogy ez a 92 esztendős lelki vezető a régen várt Messiás. Hiszen – mondták róla – vissza tudja vezetni származását Dávid királyig (s egy ilyen igaz ember, mint ez a rabbi, csak nem hazudik). Testi szenvedései is teljesedtek Ésaiás 53. fejezete szerint – mondták – hiszen az intravénás csövekkel, amelyeket a testébe vezettek, beteljesedtek a jövendölések, hogy a Messiás kezeit és lábait átszúrják. Már csak annyi hiányzik – hiszik ezek az emberek – hogy a rabbi feltámadjon a halálból.

Ami azt illeti, Rebbe Schneerson még mindig csendesen pihen.

Vessük össze ennek a rabbinak az életét egy másik – kétezer évvel ezelőtt élt – rabbinak az életével és halálával, s máris egyértelmű, melyik a valódi Messiás.

A HÉTEN FELVETŐDŐ KÉRDÉSEK: Milyen különleges csodákat tett Jézus, amelyek fel kellett volna, hogy készítsék az embereket feltámadására, ha nyitottak lettek volna? Mennyire meggyőző Jézus feltámadásának bizonyítéka? Vajon Jézus feltámadása alapja lehet-e a mi feltámadásunknak? Mi történt a kereszten, ami előkészíti az utat a mi feltámadásunkhoz?

Vasárnap február 20.

ELŐJELEK

Földi szolgálata során Jézus sok csodát tett: meggyógyította a vakokat, megvendégelte az ötezer embert, borrá változtatta a vizet, meggyógyította a leprásokat, kiűzte a démonokat, helyrehozta a rendellenességeket, lecsendesítette a vihart és feltámasztott több halottat. János szavaival élve „maga a világ sem fogadhatná be a könyveket, amelyek írnának” Jézus tettéről (Jn 21:25).

Olvasd el a következő igéket! Milyen csodákat vitt véghez Jézus, és hogyan illeszkedik mindez saját feltámadásának a csodájához? (Lásd még: Mt 11:5)

Mk 5:35–43 ___________________________________________________

Lk 7:11–17 ____________________________________________________

Jn 11:1–46 ____________________________________________________

Ezekben a beszámolókban az a nagyon fontos elem, hogy bizonyítják: a Jézus szolgálatában megmutatkozó hatalom oly nagy, hogy még a halottakat is fel tudja támasztani. Kereszthalála előtt Jézus számos alkalommal beszélt nem csak haláláról, de feltámadásáról is (lásd: Mt 12:38–40; 17:22–23; 20:19). Normális körülmények között az ember némileg kételkedik (és joggal!) ha valaki azt állítja, hogy bár hamarosan meg fog halni, három nappal halála után feltámad. Krisztus helyzete azonban aligha nevezhető „normálisnak”, hétköznapinak. Sőt, azzal, hogy halottakat támasztott fel, Jézus tagadhatatlan bizonyítékát adta tanítványainak s azoknak, akik hallottak róla, hogy Istennek hatalma van feltámasztani a halottakat, így hát a saját feltámadásáról szóló ígéretet is könnyebb volt elhinni az embereknek.

Olvasd el Jn 11:25-öt! Mi olyan fontos Jézus itt elhangzott szavaiban? Az adott körülmények között miért voltak oly hatalmasak és reményteljesek e szavak?

A házi por nagy része gyakorlatilag belőlünk tevődik össze: bőrünk elhalt hámrétegéből áll. Húzd végig az ujjad a polcon, és ott látod a jövődet, legalábbis rövid távon. Van azonban egy hosszú távú reménységünk. Hogyan kapcsolódik ez Jézus feltámadásához?

Hétfő február 21.

A FELTÁMADOTT KRISZTUS

Lev Tolsztoj több orosz arisztokrata családról írta a Háború és béke című nagyszerű regényét. A cselekmény az 1800-as évek elején játszódik, amikor Napóleon háborúzott Oroszország ellen. Maga a történet, a szereplők és azok élete csak fikció: az író képzeletének szüleménye.

Most képzeljük el, hogy Tolsztoj ragaszkodik ahhoz, hogy ezek a személyek valóságosak, tényleg léteztek, és azt tették, amit ő leírt a regényben! Képzeljük el továbbá, hogy a hatóságok azt parancsolnák neki: ne mondja többé az embereknek, hogy a regényhősök valódi emberek, különben a rendőrség börtönbe veti vagy megöli őt. Hacsak nem őrült az író, biztosan felhagyna ezzel, nemde? Miért halna meg azért, hogy hirdessen egy olyan történetet, amit ő maga talált ki, és tudja róla, hogy nem igaz?

Bizonyos értelemben ezzel a dilemmával kerülnek szembe azok a kritikusok, akik kétségbe vonják Jézus feltámadását: Miért találták volna ki a Biblia írói azt a történetet, hogy Jézus feltámadt, ha nem ez lett volna a valóság? Egyáltalán nem lettek gazdagok, népszerűek vagy sikeresek azáltal, hogy ragaszkodtak ehhez a történethez; éppen ellenkezőleg, kiközösítés, üldözés, kínzás, börtön és némely esetben halál várt rájuk. Miért vállalták volna mindezt egy olyan történetért, amit szándékosan agyaltak ki?

Az alábbiakban néhány beszámolót találsz Krisztus feltámadása utáni megjelenéseiről: Mt 28:9; Lk 24:33–49; Jn 20:10–23; Jn 21:1–14; ApCsel 1:4–9. Mi történt e találkozások alkalmával? Milyen reménységről beszélt Jézus azoknak, akiknek megjelent? Miért lett volna értelmetlen dolog ilyen történetet csak úgy kitalálni?

Jézus számos alkalommal megjelent követőinek. Egyértelmű, hogy azt szerette volna: legyenek erősek hitükben arra vonatkozóan, hogy ki Ő, és mit tett. Így is történt. Az elcsüggedt, szétszórt, rémült emberek (Mt 26:56; Mk 14:50; Lk 24:17; Jn 20:19) olyan lelki értelemben vett óriás nők és férfiak csoportjává kovácsolódtak, akik bátran hirdették Jézus életét, halálát és feltámadását; Aki Izrael és a világ Messiása. Egyértelműen hittek abban, hogy Jézus feltámadt, mert hátralévő életüket arra szentelték, hogy hirdessék ezt az igazságot (lásd még: 1Kor 15:3–6).

A világon élő emberek nagy része azonban nem látta a feltámadott Jézust. Mégis hangzik a felhívás, hogy higgyünk benne. Ha valaki megkérdezné tőled, miért hiszel Jézus feltámadásában, mit válaszolnál neki?

Kedd február 22.

TANÚK A SÍRBÓL

„És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének” (Mt 27:52–53).

Krisztus halálának pillanatáról Máté három eseményt jegyez fel: (1) A templom kárpitja kettéhasadt (Mt 27:51); (2) a föld megremegett, a kősziklák megrepedeztek (51. vers); (3) és sírok nyíltak meg (52. vers). Az azonban, hogy „sok elhúnyt szentnek teste föltámada” (52–53. versek), csak akkor történt meg, miután maga Jézus feltámadt a hét első napjának hajnalán.

Miért csak Krisztus feltámadása után támadtak fel ezek a szentek?

Mennyire helyénvaló, hogy csak Jézus feltámadása után támadt fel ez a néhány szent is; hiszen az Ő feltámadása volt az ő feltámadásuk garanciája (és a miénk is). Ezen tette által az Úr még több okot adott a világnak (nem is szólva azokról az emberekről, akik látták őket) arra, hogy higgyenek az Ő feltámadásának erejében.

Máté szerint mit tettek ezek a szentek feltámadásuk után?

Ezen a néhány igeversen kívül a Szentírás semmi konkrétumot nem említ meg ezekről a szentekről. Kik voltak ők? Mi történt velük? Milyen hatással voltak azokra, akik látták őket (emlékezz arra, mit mondott Jézus Lk 16:30–31-ben!)? Ellen White azt írja, hogy a feltámadt emberek mártírok voltak, akik az Úrért adták életüket, és ők „az örök életre támadtak fel” (ellentétben azokkal, akiket Jézus korábban támasztott fel, s akik továbbra is alá voltak vetve a halálnak), s amikor Jézus felment a mennybe, őket is magukkal vitte: „Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. Ezek – mondotta Krisztus –, többé nem foglyai a Sátánnak, mert megváltottam őket. Hatalmam első gyümölcseiként kihoztam őket sírjukból, hogy velem legyenek ott, ahol én vagyok, és hogy soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak nyomorúságot” (Ellen G. White: Jézus élete, 693. oldal).

„Soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak nyomorúságot.” Gondold át, mit jelent ez! Képzeleted segítségével (bizony szükséged lesz rá), írj néhány sort arról, milyen lesz az élet halál vagy nyomorúság nélkül! (Gondolatébresztőnek lásd: Jel 21:1–5. verseit.)

Szerda február 23.

JÉZUS FELTÁMADÁSA ÉS PÁL

Bár Pál apostol keveset beszél Krisztus életéről, a Megváltó halála és feltámadása képezi leveleinek állandó témáját. Ezen események az ő számára az egész keresztény reménység alapját jelentik.

Olvasd el 1Kor 15:3–8 verseit, majd válaszolj az alábbi kérdésekre!

  1. Miről vélekedett Pál úgy, hogy főképpen el kell mondania?

  2. Pál azt mondta, hogy Krisztus halála és feltámadása egyaránt „az írások szerint” történt. (Lásd még: ApCsel 17:2) Miért olyan fontos ez? Ki volt az, aki szintén az írásokkal kapcsolt össze bizonyos eseményeket? (Lásd: Lk 24:25–27)

  3. Az 5–7-ig terjedő versekben Pál sok időt tölt egy téma taglalásával. Mi ez a téma, és miért hangsúlyozza ennyire?

A korinthusi első levél 15. fejezetének hátralévő részében Pál egy dolgot hangsúlyoz: a halálból való feltámadásunk reménysége azon alapul, hogy Krisztus feltámadt a halálból. Mi, emberek nem vagyunk természetünktől fogva halhatatlanok (1Tim 6:15–16). A halál öntudatlan alvás (Jn 11:11; 1Thess 4:13), nem valamiféle felszállás, vagy alászállás valamilyen más létformába. Az Úr az élet Ura; a halál pedig az ellenség (1Kor 15:26), aminek legyőzésében mi, emberek önmagunkban nem reménykedhetünk. Ha a halált nem győzi le valaki, végül minden, amiért éltünk, véget ér a sírban. Pál azt mondja, hogy a feltámadás nélkül „hiábavaló” a mi hitünk (1Kor 15:17). E kifejezés abból a görög szóból ered, ami azt jelenti: „haszontalan”, „céltalan”.

Másrészről viszont, Krisztus feltámadt a halálból, legyőzte a halált, és mi hit által részesei lehetünk ugyanennek a győzelemnek. Ő lefizette bűneink büntetését – ami maga a halál. Mivel a büntetést lerótta, nekünk már nem kell szembesülnünk vele; hanem az Ő feltámadásához hasonlóan, mi is fel fogunk támadni, és örök életünk lesz, amit a bűn miatt elveszítettünk, de Jézus visszaszerezte nekünk. Amivel most szembesülünk, az csak ideiglenes alvás; a végső, az örök büntetést, ami a bűn zsoldja, már elhordozta értünk valaki ott a kereszten. A megváltottak – akár ébren vannak, akár alszanak – egyszerűen várják azt a beteljesülést, amit Krisztus megszerzett számukra. Ez a végső beteljesülés pedig az örök életre való feltámadás.

Csütörtök február 24.

FELTÁMADÁS, AKKOR ÉS MOST

Olvasd el Jn 5:24–25 verseit! Úgy tűnik, Jézus itt az örök élet két „típusáról” beszél. Melyek ezek, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz?

A Biblia beszél egy olyan „feltámadásról”, amelyet a hívők még a halál előtt megtapasztalhatnak. Aki hisz Jézusban, az már most átment a halálból az életbe. A halálból az életbe való átmenet mi más lehetne, ha nem a feltámadás? Más szóval azok, akik hisznek Őbenne, radikális változáson mennek keresztül, nem csak akkor, amikor majd feltámadnak a sírból, hanem ez a változás már most bekövetkezik az életükben: az újjászületés tapasztalata, amelynek során maga Krisztus lesz életük középpontja és célja. Ez olyan radikális, életet megváltoztató átalakulás, hogy Jézus valami olyan radikális dologhoz kapcsolja hozzá, mint amilyen a halottak feltámadása az idők végén.

Olvasd el Róm 6:4–6 verseit. Pál szavai miben hasonlítanak Krisztus Jn 5:24–25-ben elhangzó szavaihoz? Pál miért használja Krisztus feltámadásának hasonlatát?

Pál számára Jézus halála és feltámadása nem csupán történelmi esemény volt, mint mondjuk Máriának, a skót királynőnek a halála; hanem olyan élő szimbólumok, amelyeket nekünk mint Krisztus követőinek jelenlegi életünkben is meg kell tapasztalnunk.

Pál azt mondja itt, hogy lelki értelemben át kell mennünk mindazon, amit Krisztus megtapasztalt. Meg kell tapasztalnunk a halált; azt, hogy meghalunk az énnek, a bűnnek, s nem a testnek éljünk. De nem csak ezt, hiszen ugyanaz a hatalom, amely előhozta Jézust a sírból, bennünket is új életre tud hívni, olyan életre, amelyben már nem vagyunk többé a bűn és a test uralma alatt. Ez a keresztényi élet fontos, elválaszthatatlan része.

Mit válaszolnál, ha valaki megkérdezné tőled: „Átélted-e már azt, amiről Jézus és Pál a fenti igékben beszélnek?” Ha a válaszod igen, és ő erre azt kérdezné: „És milyen volt ez a tapasztalat?”, mit mondanál? Vajon amiről Pál itt beszél, az egy egyszeri tapasztalat, vagy valami olyasmi, amit folyamatosan át kell élni? Indokold válaszodat!

Péntek február 25.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: „A tanítványok e napok alatt, melyeket Krisztus velük töltött, új tapasztalatot szereztek. Amikor szeretett Mesterük írásmagyarázatát hallották a történtek fényében, hitük teljesen megalapozódott benne. Elérték azt a pontot, hogy elmondhatták: »…tudom, kiben hiszek« (2Tim 1:12). Kezdték megérteni munkájuk természetét, nagyságát és azt, hogy nekik kell hirdetniük a világnak a rájuk bízott igazságot: Krisztus életének eseményeit, halálát, feltámadását, az eseményekre rámutató próféciákat, a megváltás tervének titkait, Jézus bűnbocsátó hatalmának erejét. Mindezeknek tanúi voltak és ezt nékik kellett megismertetni a világgal. Hirdetniük kellett a béke és az üdvösség evangéliumát a megtérés és a Megváltó ereje által” (Ellen G. White: Az apostolok története, IV. kiadás, 18. oldal).

„A csoda, mellyel Krisztus feltámasztotta Lázárt a halálból, az összes elhalt igazak feltámasztását jelképezi. Szavai és cselekedetei által Jézus a feltámadás Szerzőjének jelenti ki magát. Ő, Aki hamarosan kereszthalált halt, ott állt a halál kulcsaival a sír legyőzőjeként, s kinyilvánította: joga és hatalma van, hogy örök életet adjon” (Jézus élete, 447. oldal).

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Jézus miért nem tárta fel kilétét azonnal Kleofásnak és barátjának, miközben azok keseregve mentek hazafelé, Emmausba? Miért magyarázta nekik oly részletesen a Szentírásból a halálára, temetésére és feltámadására vonatkozó szakaszokat? (Lk 24:13–32)

  2. Gondold át, micsoda különbséget jelentett az apostolok életében az, hogy egy feltámadott Megváltót szolgáltak, s nem csak egy mártírt, Akinek nevét tisztelni kell. Személyesen számodra mit jelent az, hogy egy feltámadott Megváltót szolgálsz, s nem csak egy régi korban meghalt, híres hőst tisztelsz?

  3. Hogyan értelmezed azt a gondolatot, hogy azoknak, akik hisznek Jézusban, már most örök életük van? Mit jelent ez számodra? Hogyan magyaráznád ezt, például egy jó keresztény temetésén?

A RETTENTHETETLEN

Victor korán elindult lefelé azon a bizonyos lejtőn. Még csak tizennégy éves volt, amikor drogot kezdett használni, és hamarosan terjesztő lett belőle, hogy káros szenvedélyét finanszírozni is tudja. Egy évvel később már egy gengszter banda tagja volt, amelyben számos betörést, lopást és gyilkosságot követett el. Gátlástalan volt és kegyetlen. Huszonegy évesen végül börtönbe került.

A börtönben azonban keményebb és veszélyesebb az élet, mint kint, az utcán. A raboknak folyton résen kell lenniük, hogy megvédjék magukat a váratlan támadásoktól. De éjszakánként a magánzárkában Victornak volt ideje gondolkodni. Egyik nap a börtön lelkésze meglátogatta a férfit, és felajánlotta neki, hogy imádkozik érte. Victor elfogadta, és később próbálta olvasni a Bibliát is, de nem nagyon értette, ezért járni kezdett a börtönben tartott istentiszteletekre is, hogy jobban megismerje Istent és elnyerje azt a belső békességet, amely után már annyira sóvárgott.

De az ördög nem akarta a foglyát elengedni. A bűnözés a börtön falain belül is általános volt. Az elítéltek gyakran támadtak egymásra, az erősebb a gyengébb ellen fordult. Az egyik rab éppen Victort szemelte ki magának, ám amikor sor került köztük az összecsapásra, a támadó húzta a rövidebbet, és kórházba került. Victor büntetését emiatt megszigorították és meghosszabbították.

Szabadulását követően Victor találkozott egy kereszténnyel, akinek a tanácsára elment egy drogelvonó szanatóriumba. A kúra ideje alatt a férfi sokat imádkozott Istenhez bátorságért, kitartásért, és arra kérte, hogy bocsássa meg soksok elkövetett gonosztettét, és adjon neki testi-lelki gyógyulást. Idővel átkerült egy keresztény rehabilitációs központba, ahol napról napra tapasztalta Isten hatalmát és szeretetét. Szívében olyan békességre és örömre talált, amelyről korábban nem is sejtette, hogy létezhet. Isten Lelkének munkája nyomán élete gyökeresen megváltozott. Most már hasznos és értékes embernek érzi magát. Beiratkozott egy tanfolyamra, ahol olyan szakképesítést szerezhet, melynek segítségével könnyen beilleszkedhet a társadalomba. Boldogan tesz bizonyságot mindazoknak, akik korábban kegyetlen, gátlástalan és rettenthetetlen embernek ismerték, hogy jobban megismerjék Megváltóját, akinek hatalma és szeretete kiragadta és megmentette a bűn és a pusztulás mocsarából.

Victor Santos jelenleg szakácsként dolgozik „A Mester érintése” Rehabilitációs Központban San Jose-ban (Puerto Rico).