SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

7. tanulmány     2005 február 5 - 11.

 

Tanító melléklet Bibliaiversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

ÚT A GOLGOTÁIG

„Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust; De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!” (Lk 23:20–21).

Franz Kafka cseh író A per című regényében egy Joseph K. nevű banki tisztviselőről ír, akit olyan vádakért tartóztattak le, ítéltek el és végeztek ki, amelyeket nem is magyaráztak el neki. A történet során abszurd és igazságtalan kihallgatások, idézések és késleltetések egész labirintusába kerül. Bár folyamatosan ártatlanságát hangoztatja (még ha nem is tudja, mivel vádolják), Joseph K.-t végül egy elhagyott kőfejtőbe vezetik, és kivégzik.

Bármilyen abszurd és igazságtalan is a főhős tapasztalata, mégis csak halvány árnyéka mindannak az abszurd és igazságtalan eljárásnak, amiben Jézus részesült elfogatása után. S bár egy részrehajló „bíróság” elé hurcolták, amelynek egyáltalán nem állt szándékában a tényeket kideríteni (csak az érdekelte őket, hogy Jézust a kezükben tarthassák), a Megváltó megőrizte azt a nemes, szeretetteljes, együttérző lelkületet irántuk, ami egész szolgálatát jellemezte. Ez az eljárás hűen mutatja, mire képes az emberiség még a végtelen szeretettel szemben is.

A HÉTEN FELVETŐDŐ KÉRDÉSEK: Hogyan mutatott együttérzést Jézus ellenségeivel szemben még a Gecsemáné kertben is? Hogyan jelent meg az evangélium Krisztus letartóztatásában és az ellene folytatott perben? Hogyan viszonyult Krisztus azokhoz, akik megkínozták őt? Mi árulta el a vezetők – Krisztus iránti – vakságát?

Vasárnap február 6.

LETARTÓZTATÁS A KERTBEN

Milyen alkalmat adott Isten arra, hogy a gyülevész nép bűntudatra ébredjen, amikor eljöttek, hogy letartóztassák Jézust? (Jn 18:2–9)

Amikor azt mondták, hogy a názáreti Jézust keresik, az Úr szóhasználatában a később görögben fordított ego eimi, szerepel, ami azt jelenti: „Én vagyok”; s ezek ugyanazok a szavak, amelyeket akkor használt, amikor azt mondta a zsidó vezetőknek: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8:58). Ez az egyszerű kifejezés kapcsolódik Isten héber nevéhez, amit az Ószövetség gyakran Jahveként idéz (2Móz 3:11–14). Ez valószínűleg abból a héber gyökből ered, ami azt jelenti: „lenni.” Ezért vannak, akik úgy hiszik, ez a név azt jelenti: „az Egyetlen”, vagy „az Önmagában Létező”. Azzal, hogy ezt a kifejezést használta, Jézus talán finoman arról tett nekik bizonyságot, hogy ki is Ő valójában.

Amikor Jézus kimondta: „Én vagyok”, a tömeg hátratántorodott, s az emberek a földre estek. „Az isteni világosság fénnyel árasztotta el az Üdvözítő arcát s egy galambhoz hasonló árnyék esett alakjára. Ez isteni dicsőség jelenlétében a gyilkos indulatoktól megszállott tömeg egy pillanatig sem tudott megállni. Hátra tántorodtak. A papok, a vének, a katonák és még Júdás is halott emberként estek a földre” (Jézus élete, 598. oldal).

Péter tette miként jelezte azt, hogy mennyire nem érti, mi történik? (Mt 26:51; Mk 14:47; Lk 22:50; Jn 18:10)

Az ember azt gondolná Péterről, hogy miután látta, hogyan esik földre a tömeg Krisztus isteni dicsősége előtt, már rájött: az Úrnak nincs szüksége tanítványai gyenge kardjára ahhoz, hogy megvédje magát. Szavaival, s azzal, hogy a zabolátlan csőcselék a földre esett az Ő jelenlétében, az Úr bemutatta, önként engedi, hogy elfogják. Sőt mi több, ezen cselekedetei által Jézus még mindig bizonyította isteni jellemét és természetét, így téve bizonyságot a tömegnek, amely azért jött, hogy Őt elfogja. Jézus még itt, a végzetes események közeledtével is azoknak az üdvéért munkálkodott, akik gyűlölték Őt.

A Szentírásban semmi sem bizonyítja azt, hogy a csőcselékben lett volna bárki is, aki látva az isteni hatalom megnyilvánulását, megváltoztatta volna Jézussal kapcsolatos véleményét. Miért olyan kemény a szívünk az Úr iránt, még ha látjuk is létezésének és szeretetének bizonyítékait?

Hétfő február 7.

JÉZUS ANNÁS ELŐTT, PÉTER A FIATAL LÁNY ELŐTT

Olvasd el Jn 18:12–23 verseit! Péterre és Jézusra egyaránt kérdések várnak. Mi a különbség a két helyzet között: milyen körülmények közt hangzottak el a kérdések, kik kérdezték őket, s hogyan válaszoltak a kérdésekre? Mit tanulhatunk ezekből az ellentétekből?

Milyen hatalmas különbség van Jézus és Péter között! Péter kinn van a szabadban, hétköznapi környezetben, egy olyan személy előtt, akinek sem valódi rangja, sem pozíciója nincs, és természetesen jogi tekintélye sem arra, hogy ártson neki. Mégis, amikor a fiatal lány Jézussal való kapcsolatáról kérdezi őt, Péter hazudik: „Nem vagyok.” Vele ellentétben ott van Jézus, bent a teremben, a zsidó nép egyik tisztviselője előtt, akinek van rangja és hatalma. Amikor pedig a tanítványairól kérdezik Őt, Jézus egyértelműen, nyíltan válaszol. Még amikor saját szavai miatt kérik számon, Jézus akkor is olyan őszintén válaszol, hogy kétség sem férhet hozzá: nincs mit rejtegetnie.

Olvasd el figyelmesen Jn 18:20–23 verseit! Különösen azokat a szavakat, amelyeket Jézus szólt a katonához, aki arcul ütötte (23. vers). Ez az apró jelenet – amelyben azt látjuk, hogy egy tisztviselő igazságtalanul arcul csapja Jézust – hogyan példázza az evangélium legfontosabb alapelvét? (Lásd: Ésa 53:5; 2Kor 5:21)

Péter hazudik, Jézust pedig megütik, pedig semmi rosszat sem tett. Milyen hatalmas példája ez annak, micsoda ellentét van a bukott emberiség és a szerető Isten között, Aki eljött, hogy megmentse gyermekeit. Jézus válaszában burkolt célzást fedezhetünk fel az evangéliumra vonatkozóan: Ellenségei semmi rosszat nem találhatnak benne: Őt ártatlanul büntetik meg.

Ez a beszámoló, amely arról szól, hogyan bántak Jézussal, mennyiben segít nekünk jobban kezelni azokat a helyzeteket, amikor velünk bánnak igazságtalanul?

Kedd február 8.

AZ ESTI KIHALLGATÁS

Olvasd el Mt 26:57–68 verseit (lásd még: Mk 14:53–65 verseit is), annak beszámolóját, mi történt Jézussal Kajafás, az írástudók és a vének előtt! Ezek a versek hogyan bizonyítják az előítéletekkel megterhelt kihallgatás igazságtalanságát?

Miért nem volt szükséges, hogy Jézus válaszoljon azoknak, akik Őt vádolták? (Mk 14:56–59)

Mivel a kihallgatás során semmire sem jutottak, a főpap végül feltette neki a kérdést: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?” (Mt 26:63). Krisztus teljesen tudatában volt annak, hogy igenlő válasza halálos ítéletét fogja jelenteni, de nem tagadta le kilétét, illetve Atyjával való kapcsolatát. Azonban figyelmeztette az Őt kihallgatókat, hogy egy napon látni fogják Őt isteni dicsőségében.

Hogyan válaszolt Jézus a főpap kérdésére?

Milyen lenyűgöző, hogy a főpap kérdésére válaszul Jézus nem a világ bűneiért való engesztelő áldozatára, feltámadására, vagy jövőbeni, mennyei főpapi szolgálatára utalt. Ehelyett egyértelműen és határozottan az Ő második eljöveteléről beszélt, amikor meg fogják Őt látni – nem egy vándortanítóként, akit letartóztathatnak, meggyötörhetnek, megkínozhatnak, majd halálra adhatnak, hanem mint „az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben” (64. vers). Krisztus szolgálata során sokszor beszélt tanítványainak a második adventről, s most, ebben a sorsfordító pillanatban erről beszél ellenségeinek is. Ezek után nem mondhatják, hogy „sosem hallottunk erről”.

Azzal, hogy második eljöveteléről beszélt, Jézus – a közvetlen körülmények ellenére – a keresztények hatalmas, mindennél fontosabb reménységére mutatott rá. Különösen az embert próbáló időszakokban miért a második advent ígérete jelenti egyedüli reménységünket? Végül is miért ez az egyedüli reménységünk?

Szerda február 9.

A REGGELI KIHALLGATÁS

Az éjszakai kihallgatás után Jézus ismét szemben áll a vezetőkkel, talán azért, hogy formálisan is meghozzák az előző éjjelen ellene kimondott halálos ítéletet.

Az evangélisták közül Lukács számol be a legrészletesebben erről a reggeli kihallgatásról. Olvasd el ezt a beszámolót (Lk 22:66–71)! Milyen hasonlóságokat fedezel fel azzal kapcsolatban, ami előző éjszaka történt? Mik a különbségek?

A vének tanácsa még több ember előtt teszi fel Jézusnak alapvetően ugyanazt a kérdést, amit előző éjjel kérdezett tőle. Figyeld meg, hogyan válaszolt Jézus (67–69. versek)! Mivel Jézus ismerte a szívüket és tudta, hogy nem azért kérdezik Őt, mintha az igazságot akarnák tudni, hanem csakis azért, hogy elítélhessék, nem válaszolt közvetlenül a kérdésre, bár szavaiban ott volt a válasz. „Ha mondom néktek, nem hiszitek” (67. vers). Mit nem hisznek? Hogy Ő a Krisztus! Mi mást? Persze, hogy hittek volna neki, ha azt mondta volna, hogy nem Ő az. Valójában azért idézték oda, mert nem hitték, hogy Ő a Krisztus (máskülönben nem bántak volna vele úgy, ahogy bántak). Jézus így bizonyította nekik, hogy átlát ezen a színjátékon. Nem érdekelte őket, hogy kiderüljön az igazság; csak az érdekelte őket, hogy az Igazság eltűnjön végre.

Ott, az egész tanács előtt, Jézus ismételten utalt arra, hogy az Embernek Fia Isten jobbján ül majd. Így hivatkozott saját hatalmára és tekintélyére. A vezetők – mivel nyilvánvalóan úgy vélték, hogy önmagáról beszél – nyíltan rákérdeztek: „Te vagy tehát az Isten Fia?” (70. vers).

Jézus itt ismét használja az „én vagyok” kifejezést, bár nem válaszol közvetlenül kérdésükre, ám a válasz ott van. A vének reakciója egyértelműen elárulja, hogy megértették; Jézus Istennek vallja magát. Mint ahogy az előző éjjelen is, Jézus ismét világossá tette előttük kilétét. Mindazon bizonyítékokkal együtt, amelyek egész szolgálatát végigkísérték, s amelyek isteni képességeit mutatták, a vezetőknek hinniük kellett volna benne. Sajnos nem tették.

A vezetők vakságának egyik oka az volt, hogy rosszul értelmezték a próféciákat. Ők azt várták, hogy a Messiás egészen másképp jön el. Ez a tudatlanság segít megmagyarázni – bár nem lehet mentség rá –, hogy miért voltak olyan rosszindulatúak vele. Mit mond ez el nekünk arról, miért olyan fontos, hogy helyes ismeretünk legyen a próféciákról, vagy általában véve a Biblia tantételeiről?

Csütörtök február 10.

PILÁTUS FELESÉGÉNEK ÁLMA

A három vallási „kihallgatás” után Jézust három politikai „kihallgatásra” vonszolták Pilátus, Heródes, majd ismét Pilátus elé. Különösen lenyűgöző az, ami Pilátussal történt azt követően, hogy felesége óvta őt attól, hogy Jézusnak ártson. Figyeljük meg, milyen erőteljesen figyelmezteti férjét (Mt 27:19)! Bármit látott is álmában, az elég valóságosnak és meggyőzőnek tűnt számára ahhoz, hogy meghagyja férjének: ne csak kedves legyen hozzá és igazságos, hanem teljességgel tartsa magát távol tőle. Mit látott vajon?

„Válaszul Krisztus imádságára, Pilátus feleségét álmában egy angyal látogatta meg a mennyből, és álmában találkozott az Üdvözítővel és beszélgetett is vele. Pilátus felesége nem volt zsidó, de amikor Jézusra nézett álmában, semmi kétsége nem volt lényéről, jelleméről és küldetéséről. Isten Fejedelmét ismerte fel. Látta Őt, mikor kihallgatták a palota udvarán. […] Látta a keresztet a Golgotán, és látta, mikor a Földet sötétség borította be, és hallotta a titokzatos kiáltást felszakadni Jézus ajkáról: „Elvégeztetett!” Azután még egy másik jelenet tárult fel előtte. Felismerte Jézust, aki egy hatalmas, fehér felhőn ült, mialatt a Föld megremegett, és Jézus gyilkosai lélekszakadva menekültek dicsősége jelenléte elől. A borzalom kiáltásával ébredt fel álmából, és azonnal írt Pilátusnak egy figyelmeztető üzenetet.” (Jézus élete, 638–639. oldal).

Elemezd az álmot! Figyeld meg a három konkrét elemet Jézussal kapcsolatban, amit Isten megmutatott neki (lásd az alábbi igéket)! Melyek ezek, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Mi a jelentősége annak a ténynek, hogy Pilátus felesége nem zsidó volt, hanem pogány?

1. Róm 5:18; 2Kor 5:21 __________________________________________

2. Fil 2:8; Zsid 12:2 _____________________________________________

3. Mk 14:62; ApCsel 1:11 ________________________________________

Bizonyos értelemben Pilátus feleségének ebben az álmában megjelent a megváltási terv dióhéjban: Krisztus igaz jellemétől kezdve a második adventig. Figyeljük meg, milyen párhuzam van itt Krisztus azon szavaival, amelyeket a vezetőkhöz intézett úgy az éjszakai, mint a reggeli kihallgatásokon! Azon kívül, hogy világos látomást kapott a keresztről, Pilátus feleségének megmutatta Isten a második eljövetelt is. Az első és második advent olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy az angyal mindkettőnek a képeit felvillantotta előtte.

Péntek február 11.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Jézus élete 602–648. oldalai (75–77. fejezetek). „Hasznodra válik, […] ha gyakran tanulmányozod Üdvözítőnk életének záró jeleneteit. Ma, amikor körülvesznek a kísértések – ahogy Őt is körülvették – mindannyian végtelenül fontos leckéket tanulhatunk meg tőle. Jól tennénk, ha naponta egy órát töltenénk azzal, hogy elmélkednénk Jézus életén – a jászoltól a Golgotáig. Át kellene néznünk pontról pontra, s engednünk, hogy képzeletünk élénken megragadjon minden jelenetet, különösen földi életének záró jeleneteit. Ha így elmélkedünk tanításain és szenvedésein, valamint végtelen áldozatán, amelyet hozott az emberiség megváltásáért, ezzel erősíthetjük hitünket, növelhetjük szeretetünket, és mélyebben átitathat bennünket az a lélek, amely éltette Megváltónkat is… Lelkünk minden nemes és emelkedett gondolata válaszolni fog arra, amikor a kereszten függő Krisztus személyén elmélkedünk…” (Ellen G. White: Testimonies for the Church, 4. kötet, 374. oldal).

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Az, hogy meggyógyította Málkus fülét, s közben megfeddte Pétert, mit árul el arról…

  1. Amikor Pilátus egymás mellett mutatta be Krisztust és Barabbást, és felajánlotta a sokaságnak, hogy válasszák ki azt az embert, akit szabadon engednének, a csőcselék Barabbás szabadon bocsátását sürgette. Bár kevésbé drámai módon, de hogyan követik az emberek még ma is azt az elvet, hogy Barabbást választják Krisztus helyett?

  2. Szerinted mi az oka annak, hogy Pilátus kapott figyelmeztetést, Heródes pedig nem?

ÉNEKES HÍRNÖKÖK

Juan Carlos operaénekesnek tanult, felesége Janet Rodriguez pedig az opera kórusának tagja volt, amikor Juan számára lehetővé vált, hogy Olaszországban folytassa tanulmányait. Janet is Juannal tartott, és bár az európai kultúra sokszínű gazdagsága mindkettejüket lenyűgözte, Janet hamarosan hiányolni kezdte azt a közösségi életet, amelyet otthon, Puerto Ricoban élt. Bár nem volt megkeresztelt tagja az Adventista Egyháznak, rendszeresen járt a gyülekezetbe, énekelt a kórusban, és a cserkészcsapat programjain is részt vett. Egyik nap már annyira vágyott Isten közelsége és adventista barátainak társasága után, hogy amikor a férje hazaért, őt az ágyuk mellett találta, térdein imádkozva. Hallotta, hogy felesége úgy beszél Istenhez, mint baráthoz. Ez nagyon meghatotta és felkeltette az érdeklődését, hiszen őt gyermekkorában csak imakönyvekben olvasható mintaimákra tanították. Azt javasolta Janetnek, hogy ezentúl imádkozzanak mindig együtt. Közös imáik eredményeként hamarosan Juan is úgy imádkozott Istenhez, mint legkedvesebb barátjához.

Olaszországból Amerikába utaztak, ahol megismerkedtek egy szintén Puerto Rico-i adventista családdal, akik meghívták őket az ottani gyülekezetbe. Juan nagyon örült a meghívásnak, mert már alig várta, hogy közelebbről is megismerje az adventistákat, akikről a feleségétől már annyi szépet és jót hallott. A testvérek meleg szeretettel fogadták, és amikor megtudták, hogy hivatásos énekes, felkérték, közreműködésével tegye színesebbé a szombati szolgálatokat. Egy teljes éven át a házaspár naponta komoly, imádságos szívvel tanulmányozta a Bibliát a gyülekezet tagjainak segítségével, majd átadták szívüket Krisztusnak, és megkeresztelkedtek. Juan azóta többször is visszautasított olyan szerepeket, amikor szombaton kellett volna színpadra lépnie, de ezt sosem bánta, mivel ilyenkor mindig bizonyságot tehetett Isten iránti szeretetéről és hitéről.

A házaspár idővel visszaköltözött Puerto Ricoba, ahol nyilvános bizonyságtevő szolgálatot vállaltak az Úrért. Együtt énekelnek és imádkoznak az emberekkel, s olykor rövid igehirdetést is mondanak. Örömmel tapasztalják milyen csodálatosan dolgozik Isten az emberek életében. Szolgálatuk híre egyre terjed. Legutóbb a Dominikai Köztársaságba kaptak meghívást, hogy az ott élő emberek figyelmét énekeik és imádságaik által Isten felé fordítsák.

Juan Carlos és Janet Rodriguez jelenleg San Juanban él (Puerto Rico).