|
|
Az első korinthusi levél 14. fejezetének vizsgálata
|
|
Ez abban nyilvánul meg, hogy részesülnek a “Lélek” keresztségben, aminek következtében nyelveken szólnak.
Ezek a mozgalmak szinte minden vallási közösségben megtalálhatók.
Egy ilyen világszéles jelenséggel szemben mi sem lehetünk közömbösek, tehát állást kell foglalnunk.
Komoly igei vizsgálat nélkül nem szabad sem elfogadni, sem elvetni semmit sem.
Ha igaz valami és jó, akkor el kell fogadnunk.
Ha viszont nem állja ki az Ige próbáját, akkor őrizkednünk kell még a csírájától is.
Isten Igéje nagyon sok helyen int óvatosságra bennünket.
“Mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok. Mindentől ami gonosznak látszik, őrizkedjetek.” I. Thess. 5,21-22.
“Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-é, mert sok hamis próféta jött ki e világba.” I. Jn. 4,1.
“Józanok legyetek, mert a ti ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen. Akinek álljatok ellent, erősek lévén a hitben.” I. Pét. 5,8-9.
Az ősellenségünk az által akar megsemmisíteni és elnyelni bennünket, hogy megtéveszt és becsap bennünket, vagy megrendíti a hitünket.
Isten viszont arra int, hogy józanok legyünk és vizsgáljunk meg minden új eszmét és tanítást.
Ha észre vesszük a tévedést, akkor álljunk ellent a befolyásának.
Még az olyan személyes élményeinket is, mint a “Lélek keresztség”, a Szentírásban adott isteni kijelentések által kell megvizsgálni és hitelesíteni.
Akik ezt elmulasztják, azok egykor azok között fogják találni magukat, akiknek Jézus bezárt ajtaja előtt kell zörgetniük, mert nem engedték be őket. Mt. 7,22-23.
Ezért tartom szükségesnek, hogy a nyelveken szólás kérdését is vizsgáljuk meg az Isten Igéje alapján.
Samáriában az újonnan megtértekről nem említi a Biblia, hogy a Szentlélek keresztségekor nyelveken beszéltek volna. Csel. 8,14-17.
A pünkösdi prédikáció után megtértekről sem olvassuk az Igében, hogy nyelveken beszéltek volna.
Pedig az ő esetükben a megtérést követő ígéretek között az is elhangzott, hogy akkor “veszitek a Szentlélek ajándékát”. Csel. 2,38.
Pál apostol éppen a korinthusiakhoz írott levelében veti fel a kérdését, amivel azt szeretné lerögzíteni, hogy nem mindenki szól nyelveken, aki a Szentlélek ajándékával rendelkezik. I. Kor. 12,30.
Ezután pedig azt ajánlja, hogy törekedjenek értékesebb ajándékokra. I. Kor. 12,31. 14,5.
Ezzel az ajánlatával azt is kimondja, hogy nem feltétlenül kell nyelveken beszélnie annak, aki a Szentlélek keresztségében részesült.
Mindenek előtt a jelképesen vett Krisztus testéhez tartozás feltétele a Szentlélek általi keresztség.
“Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg.” I. Kor. 12,13.
“Akiben pedig nincs a Krisztusnak Lelke, az nem az övé” Róm. 8,9.
A Szentlélek általi keresztség az istenfiúságot is adja, és az állandó isteni vezetést jelenti.
“A fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm. 8,15-16.
A Szentlélek keresztség a Menny hitelesítő pecsétje arról, hogy Isten a megváltást és az örökéletet hatályba léptette annak az embernek az életében. Ján. 11,25.
“És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” Eféz. 4,30.
Néhányan a karizmatikus keresztények közül azt gondolják, hogy a nyelveken szólás az imádkozásnak egy speciális megnyilatkozását jelenti.
Ennek igazolására hivatkoznak Pál szavaira, amikor azt mondja, hogy a “Szentlélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodással”. Róm. 8,26.
Ezzel az állítással kapcsolatban azonban felvetődik a kérdés:
Ha kimondhatatlan az amit a Szentlélek mond a nyelveken szóló által, akkor egy másik ember hogyan képes mégis kimondani, sőt értelmes módon lefordítani és mindenki által érthetővé tenni?
Márpedig Pál apostol éppen ezt követeli meg a korinthusiaktól. I. Kor. 14,27-28.
A nyelveken szólás ajándékának éppen az volna a lényege, hogy ne legyen szükség egy közbeiktatott fordítóra.
Vagyis a Szentlélek közvetlenül szólhasson, akihez csak akar.
Ennek hiányában nem beszélhetünk nem beszélhetünk arról, hogy a nyelveken szólás a Szentlélek ajándéka, hiszen nem lehet vele mit kezdeni.
Az előzőek alapján tehát el kell választani egymástól a nyelveken szólást és a Szentlélek esedezését, mert ez két egymástól teljesen független, más természetű dolog.
Itt ismételten felmerül az előbbi kérdés:
Ha lélekben beszél, vagyis csak a Lélek tudja kimondani, akkor egy másik ember, - a magyarázó - miért tudja mégis kimondani?
Ha pedig titkos dolgokat beszél a nyelveken szóló, akkor a magyarázó miért mondhatja el?
A fordító által tolmácsolva már elveszíti a titkosságát, a fordító kimondhatja, csak a nyelveken szóló nem?
Itt most egy későbbi gondolatot szeretnék megelőlegezve kimondani:
Pál apostol nem a saját véleményét fogalmazza meg ebben a versben a nyelveken szólásról, hanem a korinthusiak állítását idézi.
Ez abból tűnik ki, hogy ugyanebben a fejezetben a saját véleményeként pont az ellenkezőjét mondja el.
“A példa mutatja, hogy oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” I. Kor. 14,10.
Ezért, ha hozzátok megyek, bár “mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni; De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken”. I. Kor. 14,18-19.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek képesítette az apostolokat arra, hogy más népek nyelvét is tudják beszélni úgy, hogy nem kellett hosszú időn keresztül tanulniuk
A Szentlélek viszont még a nyelveken szólás ajándékát is úgy osztogatta, amint akarta, vagyis nem mindenkinek ugyanazt a nyelvismeretet adta.
“És megtelének mindnyájan Szentlélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.” Csel. 2,4.
Másrészt a pünkösdi élmény azt is jelenthette, hogy esetleg egy apostol beszélt, de minden ember a saját anyanyelvén értette az elhangzó beszédet.
A Szentlélek így tolmácsolta személyre szabottan, hogy kiki úgy hallja az evangélium üzenetét, amelyik nyelven a legvilágosabban képes megérteni azt.
“Mimódon halljuk hát, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?” Csel. 2,8.
A nyelveken szólás tehát mindig értelmes és érthető módon nyilatkozott meg az apostoli korban, amikor azt a Szentlélek adta.
Pál apostol azt mondja, hogy “mindenkinek azonban haszonra adatik” a lelki ajándék, így a nyelveken szólás is. I. Kor. 12,7.
Másik levelében még hozzá teszi: “A szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére”. Eféz. 4,12.
E kijelentések alapján a következő tényszerű dolgokat kell meghatározni és kimondani:
Isten senkinek sem ad lelki ajándékot azért, hogy azt csak a saját érdekében hasznosítsa, esetleg fitogtassa és kérkedjen vele.
Istentől való lelki ajándékról csak akkor beszélhetünk, ha az a gyülekezet szolgálatában, építő jelleggel nyilatkozik meg.
Ha valaki a Lélek ajándékát nem a gyülekezet építésére használja, az rövidesen el fogja veszíteni azt, vagy pedig nem a Szentlélektől volt az egész.
Versengés, pártoskodás, ami szinte szakadáshoz vezetett. I. Kor. 3. fej.
Paráznaság, amilyen még a pogányok között sincs. I. Kor. 5. fej.
Világi bíróságok előtt pereskednek egymással, miközben az egész világ megítélésére hívta el őket Isten. I. Kor. 6. fej.
A házasélettel kapcsolatos szélsőséges problémák. I. Kor. 7. fej.
A pogányból lett keresztények már szinte kérkedve botránkoztatták a zsidókat a bálványáldozati húsok fogyasztása miatt. I. Kor. 8. 10. fej.
A nők egyenjogúsági versengése, a férjek nyilvános megszégyenítésével. I. Kor. 11,3-16.
Az Úrvacsorát már közönséges lakmározássá változtatták, ahol a gazdagok fitogtatják a gazdagságukat. I. Kor. 11,17-től.
A lelki ajándékokkal kapcsolatos tudatlanság és visszaélés, ami a démoni erők előtt nyitotta meg az ajtót a gyülekezetben. I. Kor. 12,1-től.
Súlyosbította a helyzetét az is, hogy a pártoskodásból adódóan a gyülekezet nagy része szembe fordult Pállal.
Ebből adódóan az apostol nem nyúlhatott hozzá akárhogyan a problémához, hanem csak megfelelő előkészítés után.
Ennek a lényege az, hogy a rád bízott isteni üzenet ismertetése előtt személyes lelki kapcsolatot kell teremtened az emberekkel, mert ellenkező esetben többnyire süket füleknek fogsz beszélni.
Pál ezt úgy oldotta meg, hogy látszólag azonosult a hallgatóival, mintha ő is közülük való lenne, mintha az adott dologban azonosan gondolkodnának. I. Kor. 9,19-23.
Ennek a munkamódszernek a mintapéldájaként áll előttünk az az eset, amikor Athénben találkozott a görög filozófusokkal.
Először még a “lelke háborog ő benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele”. Csel. 17,16.
Mikor azonban szemtől-szembe állt velük az Areopágusnak közepén, akkor nem azt mondta el, hogy mennyire felháborodott a lelke a bálványok láttán, hanem: “Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket”. Csel. 17,22.
Pál ugyanezzel a módszerrel közelíti meg a korinthusi gyülekezetben lévő problémát is a lelki ajándékok vonatkozásában.
A nyelveken szólásról adott tanításának az volt az alapja, hogy a korinthusiak tudatlanságban voltak a lelki ajándékokra vonatkozóan.
A nyelveken szólással kapcsolatban írt három fejezet megértésének éppen ezért ez a szó a kulcsa, hogy “tudatlanság”.
Ezzel a szóval, illetve meghatározással kezdi el üzenetét és magyarázatát, és ezzel is fejezi be.
“A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.” I. Kor. 12,1.
“Aki pedig tudatlan, az legyen tudatlan.” I. Kor. 14,38.
Ha Pál tanításának megértéséhez nem vesszük figyelembe ezt a szót, akkor az egész korinthusi jelenség megítélése vonatkozásában téves következtetésre jutunk.
A Szentlélek nem akarja uniformizálni az Egyházat oly módon, hogy csak egy lelki ajándékot ad mindenkinek.
A Szentlélek által adott kegyelmi ajándékok különbözőek. 12,4.
A különböző ajándékokat viszont ugyanaz a Lélek osztogatja. 12,11.
Ez a Lélek azonban a saját akarata szerint osztogatja az ajándékait, mindenkinek azt ad, amit Ő akar. 12,11.
Minden lelki ajándék haszonra adatik, mármint az egész test, vagyis a gyülekezeti közösség hasznára, nem pedig az egyén saját hasznára. 12,7.
A Szentlélek keresztség által ugyanis mi mindnyájan “egy testté kereszteltettünk meg”. 12,13.
Ezért mi ennek az isteni testnek a tagjai vagyunk, éspedig olyan tagjai, amilyenné a Szentlélek tett bennünket abban. 12,18.
Isten Lelke azért teszi ezt velünk, hogy egymásért éljünk, és egymásról gondoskodjunk a kapott ajándék által. 12,25-26.
Az előzőekkel összefüggésben felvet Pál apostol egy nagyon fontos kérdést. 12,29-30.
Milyen lenne az a test, amely csupa lábakból vagy fülekből állna?
Ugyanilyen torzzá válna az a gyülekezet is, ahol a Lélek csak a nyelveken szólás ajándékát adná mindenkinek.
Pál újra és újra hangsúlyozza azt, hogy a közösség építése szempontjából a Lélek ajándékai közül a nyelveken szólás a legkevésbé értékes, ezért a felsorolásaiban mindig utoljára említi. 12,8-10. 28.
Ezért ismételten felszólítja a korinthusiakat, hogy értékesebb és hasznosabb ajándékokkal való szolgálatra igyekezzenek. 12,31.
“Ezenfelül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek.” 12,31.
Ez a még egy különleges út fogalmazódik meg a szeretet himnuszának üzenetében, ami elsődlegesen a nyelveken szólás problémájáról szól Pál üzenetében.
“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, akkor olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom.” 13,1.
Pál tehát mindenáron kivezető utat próbál keresni a korinthusiak számára ebből a jelenlegi helyzetükből.
Ezért a 14. fejezetben leírt üzenetét már azoknak szánja, akiknek határozott és kemény beszédre van szükségük.
Mivel minden nyelv érthető, ezért a ti beszédeteknek is érthetőnek kell lenni a gyülekezetben, hogy mindenki megértse, amit ott mondotok. 14,9-11.
A közöttetek megnyilatkozó ajándékoknak mindig a gyülekezet építését kell szolgálni, másként nincs értelme és jelentősége. 14,12-13.
Mivel minden áron lelki ajándékot kívántak maguknak, ezért Pál arra kéri őket, hogy imádkozzanak azért, hogy a nyelveken szólás ajándékát úgy kapják meg, hogy a gyülekezetet építeni tudják vele.
A közösség előtt elmondott imákat nem lehet úgy elmondani, hogy az értelmünk ki van kapcsolva, és csak lélekkel imádkozunk, hiszen akkor senki sem tud áment mondani rá, mivel mások számára is értelmetlen volt. 14,14-17.
Isten Igéje arra tanít, hogy akin az Úrnak Lelke megnyugszik, azon a “bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke” nyugszik meg. Ésa. 11,2.
Pál elég lesújtó módon fejezi ki véleményét az olyan beszédről, amit a másik nem ért meg.
“A gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogynem mint tízezer szót nyelveken.” 14,19.
Az a beszéd, amelyik a hallgató számára érthetetlen, olyan, mint egy kisgyerek gügyögése.
Ezért Pál azt ajánlja a korinthusiaknak, hogy “ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek”, vagyis beszéljetek mindenki által érthető módon. 14,20.
A nyelveken szólás ajándékát nem azért adja Isten, hogy legyen mivel bizonyítani a hívő életben való komolyságunkat a gyülekezet előtt, mert lám-lám, már az Isten is úgy ítélte meg, hogy a nyelveken szólás ajándékával jutalmazta meg azt.
Egy ilyen gyakorlat csak önteltséget és lelki büszkeséget ápolna bennünk, és abban segítene, hogy legyen mivel kérkedni és hivalkodni mások előtt.
Pál apostol viszont azt mondja, hogy a nyelveken szólás ugyan jelként adatott Istentől, de nem a gyülekezeten belül, nem a hívőknek egymás előtt, hanem a gyülekezeten kívüli munkában a hitetlenek előtt. 14,22/a.
Mert ha egy hitetlen az anyanyelvén hallja tőlem az evangélium üzenetét, és tudja, hogy én korábban nem tudtam beszélni az ő nyelvét, akkor ez olyan hatással lesz rá, mint pünkösdkor a Jeruzsálemben összegyűlt tömegre. Csel. 2,7-8. 41.
Ha pedig egyszerre többen is beszélnek érthetetlen nyelven, egy jelenlévő vendég nem azt fogja gondolni, hogy ezek megőrültek és most őrjöngenék? 14,23.
És itt jut el Pál ahhoz a ponthoz, amikor a helyreigazító szándékában már megtehet egy hatásában drasztikus lépést is.
Ezzel a lépésével viszont teljesen egyértelművé tette az utókor számára, hogy milyen jelenségnek tekintette a korinthusiak nyelveken szólását.
Az apostolok ilyen irányú magatartását hűen szemlélteti a Kornélius házanépével kapcsolatos eset.
Amikor Péter felment Jeruzsálembe, akkor a zsidóságból való atyafiak felelősségre vonták, amiért Kornélius házanépét pogány létükre megkeresztelte. Csel. 11,2-3.
Péter védekezésül a következőket mondja: “kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?”. Csel. 11,17/b.
Ez a magyarázat viszont teljesen megváltoztatta ezeknek az atyafiaknak a véleményét és a dolgokhoz való viszonyulását.
“Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” Csel. 11,18.
Csak kettő, vagy legfeljebb három személy szólhat nyelveken egy istentiszteleti alkalmon. 14,27.
Ezek a személyek is csak egymás után tehetik, de semmiképpen sem egyszerre. 14,27.
Ezt is csak akkor tehetik, ha van valaki, aki a gyülekezet számára is érthetővé tudja tenni az elhangzottakat. 14,27.
Ha nincs magyarázó, ha senki sem tudja a gyülekezet építésére lefordítani, akkor senki sem szólhat nyelveken, akkor az ilyen emberek hallgassanak és maradjanak csöndben a gyülekezetben. 14,28.
Ezzel a rendelkezésével csak a negatív emberi szándékokat akarta megállítani, és azokat a démoni erőket, amik ezeken az embereken keresztül nyilatkoztak meg ott a gyülekezetben.
Ezzel a bölcs intézkedésével szinte teljesen megszüntette a nyelveken szólásnak ezt az ártalmas formáját, és a démoni erők ártalmas jelenlétét.
Nem merte volna korlátozni a lelki ajándékok működését a korinthusi gyülekezetben történő eseményekkel kapcsolatban.
Arról nem is beszélve, hogy egy ember nem is tudná megakadályozni Isten Lelkét abban, hogy emberek által megnyilatkozzon, ha Ő úgy látja jónak és úgy akarja.
Nem írta volna a korlátozó szabályokat tartalmazó levelének végére azt, hogy “amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok”. 14,37.
Remélem, hogy senki sem gondolja azt, hogy Pál az Atya nevében vagy Jézus nevében mondja ki a korlátozó rendelkezéseit a Szentlélek megnyilatkozási felett.
Felveti előttük azt a kérdést: “Vajon tőletek származott az Isten beszéde, avagy csak eljutott hozzátok?”. 14,36.
Pál ezzel emlékeztetni akarja őket arra, hogy az evangélium ismeretét tőle hallották először, Ő vitte el azt hozzájuk.
Ne tegyenek tehát úgy, mintha ők lennének az evangélium első kinyilatkoztatói.
Második levelében még egyszer visszatér erre a gondolatra az irántuk érzett óvó szeretetének figyelmeztető szavaival.
“Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit mi nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” II. Kor. 11,3-4.
Azt írja ugyanis: “Ha valaki azt hiszi, hogy ő... lelki ajándék részese”. 14,37.
“Ha valaki azt tartja magáról” (új protestáns fordítás)
Ezzel mindenek előtt arra figyelmezteti őket finoman, hogy amit eddig hittek magukról, az nem biztos hogy feltétlenül valóság is.
Akik viszont ezt hiszik magukról, azok vegyék eszükbe azt is, hogy “amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok”. 14,37.
Akiben és aki által az Isten Lelke munkálkodik, az alázatosan mindig felismeri és elfogadja, amikor a másik testvérén keresztül nyilatkozik meg ugyanaz a Lélek.
“A próféta lelkek engednek a prófétáknak” 14,32.
Ha valaki annyira meg van átalkodva, hogy ezt a tanítást nem akarja elfogadni Isten rendelkezéseként, az tudja meg, hogy Isten sem fogja Őt elismerni ama napon. Mt. 7,22-23.
Ha ugyanis a prófétálás Istentől jövő ajándéka teret nyerne közöttük, akkor az majd elvégzi a gyülekezet lelki életének a feltámasztását és megújulását.
“A nyelveken szólást se tiltsátok”, amivel arra figyelmezteti őket, nehogy átessenek a másik oldalra, hogy esetleg még az Isten Lelkétől származó nyelveken szólás adománya is tiltva és elnyomva legyen. 14,39.
Háló Sándor
