Milyen fegyver vásárlására biztatta Jézus a tanítványait?

A téma bevezetése

Luk. 22,35-39.

35.     És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem.

36.     Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát.

37.     Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.

38.     Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég.

39.     És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is.

Nagyon izgalmas az a kérdés, amit e bibliaversek hátterén sokan megfogalmaznak magukban. Éppen ezért a Jézus által mondottakat szeretném a teljes Írás és a közvetlen szövegkörnyezet összefüggésében megvizsgálni. Az a kérdés, amit a 36. versben található jézusi kijelentés vethetne fel az emberekben, azok közé tartozik, amivel nemigen szoktak foglalkozni a Bibliát olvasók, általában mindenki átsiklik felette, mint egy jelentéktelen részleten a nagy egészben. Még az evangéliumot megíró tanítványok sem térnek ki írásaikban erre a részletre. Lukács azonban olyan emberként mutatkozik be, aki eléggé precíz a dolgaiban, szereti a pontosságot. Ezért amikor valamelyik tanítvány elbeszélésében meghallotta ezt a részletet is, akkor őt ez is megragadta, és azonnal belevette a gyűjteményei közé, a történeti feljegyzéseibe. Lukács így nyilatkozik ezekről a részletekről: „Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek, A mint nékünk előnkbe adták, a kik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak…” (Lk. 1,1-3.) No, így került a Szentlélek vezetése és háttérmunkájának eredményeként az utókor birtokába ez a jézusi tanítás.

A téma felvetés háttere

Ez a beszélgetés az utolsó vacsora színhelyén történik Jézus és tanítványai között, közvetlenül a Gecsemáné kertbe való elindulás előtt. Jézus tart attól a kiábrándító körülménytől, amiben nemsokára része lesz a tanítványainak a küszöbön álló elfogatásakor, és tudta, hogy utána teljesen egyedül maradnak 31. v.). Ezért felfrissíti az emlékezetükben azokat az élményszerű emlékeket és bizonyítékokat, amelyeket Isten akkor adott nekik, amikor a múltban nehéz helyzetben voltak. Gondolhatnak arra, sőt bizonyosak lehetnek benne, hogy a gondviselés ezúttal sem fogja elhagyni őket. Az első missziós utak alkalmával biztosíték, eszközök és támasz nélkül nehéz helyzetben voltak, mégsem esett semmiféle bántódásuk (35. v.). Jézus a múltra emlékeztet, hogy biztosítsa őket a jövőről. De azt sem tudja elhallgatni, hogy a helyzet gyökeresen megváltozott. A Krisztus és követői iránti ellenségeskedés nagyon nehézzé teszi az Őt követő emberek tevékenységét a jövőben, amihez megfelelően hatékony fegyverre lesz szükségük. Jézus ezért arra biztatja az övéit, hogy inkább mindent adjanak el, de ezt a fegyvert szerezzék meg maguknak, mert igen nagy szükségük lesz rá.

A kardra történő utalás teljesen zavarba hozza az apostolokat. Nem értik sem Jézus kérdésének a jelentőségét, sem azt, hogy miért zárja le olyan gyorsan az erről folytatott beszélgetésüket.

A jelképes nyelvezet

Még az utókor keresztényeit is zavarba hozza Jézusnak ez a kijelentése. Nagyon keveseknek jut eszébe, hogy a „kard” szót nem kell feltétlenül az eredeti jelentésében érteni, használhatta ezt a szót Jézus jelképes értelemben is. Ha az összes evangéliumi feljegyzések összefüggésében vesszük vizsgálat alá, akkor a leghatározottabban ki lehet zárni azt, hogy Jézus valóságos kardra, vagyis öldöklő fegyverre gondolt ebben a kijelentésében. A következő kijelentéseket adja Jézus ebben a témában:

Amikor Péter a Gecsemánéban történő elfogatáskor kardot rántott Jézus védelmében, akkor Jézus megállítja, és a szavaiból itt is egyértelműen kitűnik, hogy az előző beszélgetés alkalmával nem arra gondolt, hogy a rátámadók ellen karddal akar védekezni. Azt mondja Péternek, hogy Ő azonnal kérhetne több sereg mennyei angyalt a védelmezésükre, ha szükség volna rá. „Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?” (Mt. 26,53.) Vagyis Jézusnak és az Őt kísérő tanítványoknak nem volt szükségük ezekre a földi és emberi kardokra, mint fegyverekre. Jézus egy tanító leckének szánta az egész beszélgetésen felépülő péteri magatartást. Másfajta kardra lesz nekik szükségük, ami megvédi őket sokféle veszélytől.

Példázatban való tanítás

Jézus nagyon sok tanítását rejtette el egy-egy metaforikus kijelentés mögé. Metaforának nevezzük a példabeszédnek azt a formáját, amikor a mondanivaló egy hasonló fogalommal vagy dologgal kerül kimondásra, de az elbeszélésben hiányzik a hasonlító szócska. Hadd idézzek Jézus tanításaiból ilyen metaforákat.

Ezekben a példákban senki sem gondol arra, hogy Jézus valóban egy oroszlán lenne, vagy éppen ajtó, netán az a kenyér, amit megehetünk. A szövegben érezzük, hogy jelképes fogalomként kerülnek elő ezek szavak. Ugyanígy kellene érezni az aktuális történetben elhangzó jézusi kijelentésben is, hogy Jézus nem egy ilyen öldökléshez használatos kardra gondolt a tanításában, hiszen ez teljes mértékben ellentétbe kerülne a többi kijelentéseivel. Ezt az ellentmondást pedig nem feltételezzük Jézusról.

Ugyanolyan értetlenség jellemezte a tanítványokat a kard kérdésében is, mint akkor, amikor Jézus a farizeusok kovászától óvta őket. Akkor is félre értették Mesterük szavait, mint ez alkalommal. Akkor a Betsaida felé vezető úton Jézus figyelmeztette a farizeusokkal és a sadduceusokkal kapcsolatban. „És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!” (Mk. 8,15.). A tanítványok azonban félre értették Jézusnak ezt a figyelmeztetését, úgy gondolták, attól szeretné visszatartani őket, hogy mivel kevés a kenyerük, vagyis szükséges vásárolniuk, de nehogy a farizeusoktól vegyék meg a hiányzó kenyeret.

„Az írástudóknak és a farizeusoknak megtévesztő, félrevezető elveik voltak. Álcázták tanításaik igazi célját, s minden alkalmat felhasználtak, hogy ezeket mesterien belophassák hallgatóik elméjébe. Ezek a hamis elvek, ha egyszer elfogadták őket, úgy munkálkodtak, mint a kovász a lisztben, átjárták és átformálják a jellemet… Az ételbe kevert kovász észrevétlenül hat, az egész tésztát saját természetére formálja. Ugyanígy, ha a képmutatás helyet kap a szívben, átjárja a jellemet és az életet.” (JÉ 344,2)

Miért volt fegyver Péternél?

A kardnak fordított szó az eredeti jelentésében vonatkozhat egy késre vagy tőrre is. Nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy a háromféle eszköz közül melyik volt megtalálható a tanítványoknál. Személyes véleményem szerint csak kés vagy tőr lehetett az a fegyver, ami a tanítványoknál volt, hiszen abban az időben sem hordhatott mindenki kardot az oldalán, Jézus tanítványai számára pedig eléggé feltűnő viselet lett volna. Jézust pedig valószínűleg még az is zavarta, hogy a tanítványai közül ketten még ilyen védelmi eszközre gondoltak, a közelgő válságból való megmenekülésre.

Gondoltak erre azért is, hiszen ebben az időben már mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a Lázár feltámasztásával kiváltott népszerűsége miatt, a vezető főpapok felkészültek Jézus elfogatására és megölésére. „Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék. Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodék az ő tanítványaival.” (Jn. 11,53-54.). Ezért a tanítványok közül ketten is úgy gondolták, hogy minden eshetőségre felkészülten, ők készen fognak állni a Mesterük megvédésére. Ezért boldogan jelentették ki, amikor Jézus megkérdezte őket, hogy kettejüknél is van fegyver.

Ekkor azonban még nem értették, hogy Isten országának ügye teljesen másfajta fegyverek védelme alatt áll. Éppen ezért nem ilyen ember készítette fegyverre van szükségük, hanem olyanra, amely a mennyei műhelyben készült, és amely sokkal hatékonyabb minden ember alkotta készítménynél.

A Jézus által ajánlott kard

Ez a kard Pál apostol tanítása szerint lehet a „Lélek kardja, amely az Isten beszéde” (Eféz. 6,17.). Erről a kardról Pál később még azt mondja: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid. 4,12.). Ez a kard lehet az Isten szájából kijövő teremtő és újjáteremtő szó, az Isten szájából származó igazság szimbóluma. Ez fogalmazódik meg a jelenések könyvében is, amikor János, Jézus végső, diadalmas küzdelmét, és a pogányok, vagyis a gonoszok seregének megítéléséről prófétál: „És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat” (Jel. 19,15.). Erre az Isten szájából származó igazságra van szüksége minden Jézust követőnek. Egyedül a minden emberi közbeavatkozástól mentes Isteni szó, a hamisítatlan Isteni Ige az, ami igazi védelmet jelenthet a gonosz erők támadásaival szemben. Ennek a megszerzésére biztatta tanítványait Jézus az utolsó tanításában.

Az előzőek hátterén Jézusnak az a kijelentése, amikor azt mondja: „Elég”, akkor nem a fegyverek számára érti, hanem egyszerűen le akarta zárni a beszélgetésnek ezt a részét. Az „Elég” felszólítással lezárt egy olyan beszélgetést, ami akkor meghaladta a tanítványainak a felfogóképességét. Jézus nem akarta, hogy olyan irányba menjen el a témát most még nem értő tanítványok közötti beszélgetés, amely teljesen ellentétes érzelmeket, indulatokat és szándékokat váltott volna ki mindannyiukból. Ezért ezzel a határozott szavával lezárta a témát.

Adja el mindenét

Még egy zavaró körülmény van ebben a történetben, ami félreértésre adhat okot, ha nem a teljes Írás összefüggésében értelmezzük Jézus tanítását, hanem pusztán a saját értelmezésünkre hagyatkozunk. Jézus ugyanis arra szólítja fel tanítványait, elérkezett annak az ideje, hogy a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát” (36. v.).

Ez a kijelentés is ahhoz a példázatos tanításhoz hasonlítható, amit Jézus előszeretettel alkalmazott a tanításaiban. Korábban elmondott két példázatot az elrejtett kincsről és a drágagyöngyről. „Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres; A ki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván a mije volt, megvevé azt.” (Mt. 13,44-46.).

Mindkét példázatban arról van szó, hogy aki megtalálja a felbecsülhetetlen értékű kincset, az mindenét eladja, csakhogy az övé lehessen ez a drága kincs. Ezt akarja Jézus érzékeltetni ebben a tanításában is. Jézus követőitől azt várja Isten, hogy mindennél többre tudja értékelni azt a lelki fegyverzetet, ami megvédhet a gonosznak minden ártó szándékától, amellyel ki tudják védeni a hamis tanítások minden támadását, amely egyedül képesíthet arra, hogy sziklaszilárdan álljunk meg Isten oldalán, abban a nagy lelki harcban, amit még Sátán indított el a Mennyben, és azóta is tart itt a földön.

Ezzel a kijelentésével Jézus azt akarta hangsúlyozni, hogy Isten tőlünk is vár cserébe valamit, mint fiaitól. „Odaadásunkkal és kitartásunkkal tanúsíthatjuk, hogy a világon mindenről le tudunk mondani érte.” (KP 74,4.) Jézus is lemondott mindenről, ott hagyta a Mennyet, lejött ide a bűn világába és önmagát teljesen odaadta értünk. „Ha teljesen átadjuk magunkat neki, akkor Krisztus a Menny minden kincsével együtt nekünk adja Önmagát.” (KP 74,1) Amit Isten cserébe vár tőlünk, azt „a legszegényebb éppúgy megadhatja, mint a leggazdagabb, mert nem földi vagyon az ára.” (KP 74,3.)