Megújjulási törekvések

az adventista egyházban

Vissza a főoldalra

„Készülj Istened elé óh Izráel"

(Ámós 4,12.)

Minneápolis, 1888. Ez volt az első olyan történelmi idő, amikor Isten ébredést és megújulást szeretett volna kezdeményezni az Egyházunk életében. Isten részéről minden adott volt, olyan üzenetet küldött népe közé, aminek az volt a rendeltetése, hogy az egyének és az egész Egyház életében Krisztusra kerüljön a hangsúly, Ő kerüljön az első helyre, Őt magasztalja fel a megváltozott és megszentelődő élet. Elmondható, hogy az akkor meghirdetett hit általi megigazulás üzenete megrázta az egész Egyházat, és éveken keresztül egyfajta ébrenléti állapotot idézett elő. Ennél többet viszont nem tudott elérni. Egyrészt azért, mert az első időben nagyon komoly ellenállásba ütközött, mindenek előtt a tekintéllyel bíró vezetők részéről. Másrészt pedig azért, mert az üzenet Istentől választott hírnökei később lelkileg tévútra siklottak, fanatizmus és erkölcstelenség váltotta fel életükben az Isten tiszteletét. Ez a körülmény szinte eleve meghatározta a csodálatos kezdet fokozatos elhalványulását.

Az 1952-ben újra feltámadt egy megújulási mozgalom az Egyházban, amely a Generál Konferenciától kiindulva végig vonult az Egyház minden területén. Úgy tűnt, hogy ebben a mozgalomban az 1888-ban elkezdődött, de holtpontra jutott megújulási törekvések támadtak fel újra. Magyarországot is megérintette ez az ébredési hullám, aminek hatására főként az ország déli részein, főként Békés-megyében,  egy nagyon komoly lelki ébredés és megújulási mozgalom indult el a gyülekezetekben. Ezzel párhuzamosan az egyházvezetés is összegyűlt tanácskozásra Balatonlellén, ahol 1954 augusztus 23-26-ig tartott ülésükön, "Reformációs Irányelvek" címmel egy  61 oldalas összeállítást dolgoztak ki. Ezek az irányelvek az Egyház minden területét érintően lettek összeállítva. Nagyon komoly célok fogalmazódtak meg ezekben a bizottsági határozatokban. Sajnos ez a megújulási mozgalom is oda jutott, ahová az előző. Némelyek részéről most is ellenállásba ütközött a megvalósítás fázisában. Sajnos a gyülekezetek többsége sem kapcsolódott bele, így bizonyos idő után az egész újra ellaposodott, és végül teljesen eltűnt az Egyház életének színteréről. Egy idő után már azok is csak egy szép emlékkel gondoltak vissza ezekre az évekre, akiknek a lelkét pedig egy szent tűz hatotta át a megújulás eseményeinek hatása alatt.

Az Istentől adott próféciákból tudjuk, hogy ez az ébredés és megújulás a végidőben mégis be fog következni Isten népe között. Isten ma is emberi eszközök által fogja ezt a munkát elvégezni. Mivel Isten Igéje azt írja, hogy a régiek megírattak a mi tanulságunkra, ezért gondoltam arra, hogy elevenítsük fel magunkban azokat a kezdeményezéseket, amiket a múltban Isten indított el, és áldott meg. Isten eredeti szándékának felidézésével együtt mindannyian készüljünk arra, hogy újból elküldhesse népe számára az ébresztő üzenetét, hogy bennünket használhasson fel, mint munkatársait, ahogy az előző időszakokban is kiválasztotta és megáldotta azokat az eszközeit, akiket Szentlelke állított arra a helyre, amikor egy rendkívüli üzenettel meg akarta szólítani alvó népét.

témacsoportok

1888

visszaemlékezés a Minneapolisi eseményekre

Krisztus a mi igazságunk

.

E.G. White írásai alapján összeállította: 

A. G. Dániels  1925

visszaemlékezés Minneapolisra

.

Visszaemlékezés az 1888-as eseményekre

100 évvel később, 1988-ban

1952-1954

Megújjulási mozgalom újbóli kibontakozása

a mi szilárd fundamentumunk

.

Az 1952-es Generál-konferencián kezdeményezett

megújjulási mozgalom tanulmányanyaga

Újjáéledés és reformáció Magyarországon

.

Balatonlelle, 1954 augusztus - szeptember

megújjulási irányelvek jegyzéke

     Vajon mikor szólít meg Isten bennünket újra? ? Vajon mikor támadhat fel rajtunk Isten dicsősége?

     Vajon mikor fognak hozzánk özönleni a népek, mert meglátták rajtunk feltámadni az Urat és a dicsőségét?

"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez. Emeld fel köröskörül szemeidet és lásd meg: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, és leányaid ölben hozatnak el. Ekkor meglátod és ragyogsz örömtől, és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága." (Ésaiás 60,1-5.)