speciális témák

Háló Sándor igehirdetései

A nyelveken szólás a Szentlélek ajándékainak egyike, amit Isten Lelke osztogathat az Egyházban, "amint akarja". Korunk vallásos mozgalmaiban egyre általánosabban elfogadott megnyilatkozása a nyelveken szólás, mint a Lélektől való keresztség megnyilatkozása és jele. De vajon ez a nyelveken szólás a Szentlélek ajándékának a megnyilatkozása, vagy egy idegen lélektől való csalás és megtévesztés. Isten Igéje ugyanis figyelmeztet bennünket, hogy az utolsó időben Sátán "a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival" fog működni annak érdekében, hogy "elhitesse, ha lehet, a választottakat is". Ezért Isten arra int, "ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é". Ez vonatkozik a nyelveken szólás megnyilatkozására is.

Számtalan ember vallotta már be, hogy javára vált, amikor Isten betegség, gond vagy szenvedés formájában megterhelte őt. Természetesen az emberi természetünk először minden eszközzel küzd a betegség és fájdalom, az öregedés és a szenvedés, a halál és a gyász ellen. Ugyanakkor az egyik ember szenvedését sem lehet összehasonlítani a másikéval, minden szenvedés egyedi eset. A Bibliában úgy találjuk, hogy Isten különböző céllal enged szenvedést az emberek életében. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a szenvedés olyan, mint a Nap sugara; az egyik anyagot megkeményíti, a másikat pedig meglágyítja. szabad akaratú döntésedtől függ, hogy Te milyen anyag leszel az Isten kezében

A Biblia úgy mutatja be az Egyházat, mint amit Isten alapított. Ezért „Isten anyaszentegyházának”, „Isten gyülekezetének” nevezi azt. Már a hajdani Izráellel is az volt a célja, hogy benne és általa létre hozza a legnagyobb Egyházat, egy olyan gyülekezetet, ahová a világ minden népének képviselői összegyűlhetnek az igaz Isten imádatára. A zsidóság azonban a történelem folyamán tanúsított hűtlenségük és hitetlenségük miatt elveszítették ezt a küldetést. Így már ők is csupán csak egy népnek vannak tekintve a többi között, de többé már nem az Isten Egyházának. Helyettük egy új népet hívott el Isten, egy új egyházat alapított, amely tovább viszi a Tőle kapott küldetést az egész világon. A Biblia nagyon sok hasonlatot és jelképet használ annak érdekében, hogy minél tökéletesebben megérthessük az Isten által alapított Egyház lényegét, és képesek legyünk felismerni a sokféle egyházi irányzat labirintusában azt a közösséget, amely az Isten látható Egyházát képezi.

Az adventista közgondolkodásban lelki ajándéknak nevezzük azokat a megnyilatkozásokat, ahogy a Szentlélek segíti és építi az Egyházat rajtunk keresztül. Az Újszövetségben a pünkösdi események kapcsán áradnak ki a kegyelmi ajándékok, és így kerül be a kereszténység gondolkodásába. A lelki ajándékok meghatározásánál nagyon fontos szem előtt tartani, hogy vannak olyan kegyelmi ajándékok, amiket csupán öröklött és szerzett képességeinkként tartunk számon, pedig azokat is Isten ajándékaként kaptuk. A természetes képességeinken túl lehetnek olyan természetfeletti lelki ajándékaink is, amiket csak különleges esetekben ad Isten. Ezek az ajándékok viszont kizárólag csak az Isten megváltó művében hasznosíthatók. Ugyanakkor a természetes képességeink is válhatnak az Isten művét szolgáló és építő lelki ajándékká. Ez az átalakulás azonban csak az Istennel élő közösségben lévő ember esetében lehetséges.

A gyülekezeti fegyelem mindig egy nagyon fontos, és az emberek elevenébe vágó kérdés volt az egyháztörténelem folyamán. Ennek ellenére a reformátorok az igaz Egyház egyik ismertetőjelének tartották. De vajon mit nevezünk egyházfegyelemnek: a büntetést vagy a lelkigondozást? Sérti-e az egyén lelkiismereti szabadságát a gyülekezeti fegyelem? Szeretetlenség-e a gyülekezet részéről, ha fegyelmezi a tagjait? -- A múltban "Isten arra akarta megtanítani népét, hogy tisztelettel, szent félelemmel, és az Általa meghatározott módon közeledjenek Hozzá. Ő nem elégedhet meg részleges engedelmességgel. Nem volt elég, hogy az ünnepélyes istentiszteletnél majdnem minden úgy történt, ahogy azt Ő elrendelte. Isten megátkozta azokat, akik eltértek a parancsolataitól, és nem különböztették meg a szentet a közönségestől." (EGW: PP. 318,3.)

A korinthusi gyülekezethez küldött üzenetében egy olyan problémát vet fel Pál apostol, ami minden korszakban kísértést és egyúttal veszélyt jelentett Isten népe és az egyes keresztények számára. Amikor Krisztus tanítványa elveszíti tekintete elől a Mestert, mert a tanítványtársa élete és cselekedetei kötik le a figyelmét, akkor kialakul az egymás bírálatának lelkülete és a pártokra osztódás, vagyis szétesik Isten népének egysége. Ebben az állapotban az önmagát teljesen jónak látó ember mindenképpen el akar különülni azoktól, akik szerinte bűnösebbek attól, mintsem hogy közösségben maradjon velük. Ez a függetlenedés, és elkülönülés olyan ajtót nyit ki az Ősellenség előtt, amin keresztül szabadon bejöhet Isten Egyházába, hogy a romboló munkáját elvégezze. Vajon Isten is ilyen mereven elzárkózik népétől és az egyes keresztényektől, ha azok bűnt követnek el, akár sorozatban is? Mit mond a Biblia Istenről, hogyan viszonyult a múltban a vétkező népéhez?

Ha valaki komoly szándékkal nyitja fel a Bibliát, akkor ezt nem tudja úgy tenni, hogy eközben lelke mélyén ne érezne valamiféle vonzódást egy magassabbrendü élet iránt. Közvetve vagy közvetlenül a Biblia minden oldalán ilyen irányú késztetés hangzik felénk. Már a Szentírás első könyvében is azt mondja Isten Ábrahámnak, a hívők atyjának: „Járj én előttem, és légy tökéletes!”. Ezért nem meglepő, hogy Jézus már egyetemesen állítja oda a hívő emberek elé ezt az isteni igényt: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!” Ennek pedig természetes következménye az a állapot, amit a végidő szentjeiről mond el a Biblia: „Az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.” Isten gyermekei azonban elég vegyes érzésekkel gondolnak erre az isteni kívánalomra, mint elérendő célra. De vajon eleget tudunk-e tenni ezeknek az isteni normáknak, meg tudunk-e felelni Isten elvárásainak? Az igazi nagy kérdés éppen ezért nem az, hogy eljuthatunk-e vagy sem a tökéletességre, hanem sokkal inkább az, hogy mit jelent a Biblia szerinti tökéletesség, a Biblia írói mit értettek a tökéletesség szó alatt?

Ahhoz, hogy fogalmat alkothassunk a mennyei templomról és a benne folyó szolgálatról, ezért Isten itt a Földön is készíttetett egy földi templomot, a mennyeinek a másolatát. Ebben a templomban jelképes cselekmények által minden évben el kellett végezni azt az eseménysorozatot, ami a nagy valóságban történik Isten megváltói tervében. Évenkénti körforgásában két fő részre választhatjuk szét a benne végzett szolgálatot: naponként végzett szolgálatra, amely a bűnbocsátó kegyelmet biztosította, majd pedig az évenkénti szolgálatra, amelyben a bűntörlő kegyelmet adta Isten. Jézus úgy végzi értünk főpapi  közbenjáró szolgálatát a Mennyben, mint az örökkévaló Istenség egyik tagja, de egyúttal az emberi család tagja is. Ez a körülmény sokkal nagyobb lehetőséget biztosít számára az érdekünkben végzett munkájában. A Biblia tanítása szerint a bűn világában élő ember csak úgy juthat örök életre vagy a kárhozat büntetésére, hogy előtte Isten megvizsgálta az életét, és ítéletet hozott az esetére vonatkozóan. Ez az ítélkezés folyik most a Mennyben Isten trónja előtt.

A