prédikációk 1.

Jézust követni nem lehet tanítási irányzatokhoz való igazodással, hangzatos vallástétellel és a nevére való folytonos hivatkozással. Ez önkéntes, szabad akaratból történő esemény kell legyen. Jézus két feltételét emeli ki a követésének: "tagadja meg magát, és vegye fel a keresztjét". Korunk problémái között talán a legkritikusabb helyen áll az önmegtagadás hiánya, amely az elégedetlenségből táplálkozik. A emberek mindig többre vágynak, mint amivel rendelkeznek, és ez a körülmény rettenetes indulatokat szabadít el. ? Sokakat izgató kérdés az is, vajon hogy lehet felvenni a keresztünket? De mi az, amit keresztnek nevezhetünk? Mit kell elveszítenünk azért, hogy Jézust követhessük? Akik ezt megteszik, vajon veszteségként élik meg?

Ezekben a versekben az örökkévaló evangélium legtömörebb megfogalmazását találjuk meg.  "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". Nemcsak azért adta, hogy a bűneinket hordozza, és meghaljon értünk mint áldozat, hanem Isten végleg nekünk adta az Ő Fiát. Jézus örökre az emberi család tagja marad, örökre ember Fia marad. De vajon mire gondolt Péter akkor, amikor azt mondta, hogy "nem adatott az emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nekünk megtartatnunk"? Melyik az a név, amit Jézus csak azért visel, hogy általa bennünket tartson meg?

Ez az üzenet elsősorban azoknak szól, akik azt a feladatot kapták Istentől, hogy őrködjenek Isten házanépe felett, és amikor szükséges, akkor hirdessék Isten népének a bűneit. Vajon kik azok, akik ilyen feladatot kaptak Istentől? Vannak, akik nagyon szívesen felvállalják azt, hogy mások bűnét leleplezzék és szétkürtöljék, szeretnek mások hibáival és bűneivel foglalkozni, vajon ők az Isten által megbízott őrállók? Hogyan kell Isten népe között kiáltani, teljes torokkal a bűnöket? Egyáltalán, milyen bűnöket kell trombitához hasonló hangon harsogni, hiszen olyan bemutatás van adva erről a népről, amely csak ideális körülmények között mondható el? Amikor Isten arra szólít fel, hogy "ne kíméld", akkor kit  vagy mit ne kíméljünk: a bűnöst, vagy magunkat?

A böjt jelentőségéről általában pozitív tanítást ad a Biblia, hiszen vannak dolgok, amiket csak böjtöléssel és imádsággal lehet megoldani. Ésaiás azonban nagyon komor képet fest Isten népének böjtöléséről, hiszen Isten tudomást sem vesz róla. − Az Isten előtt kedves böjtben kifejezésre kell jutni, hogy készek vagyunk önmagunkat megtagadni, és az Isten akaratával teljesen azonosulni. Ez a böjt az isteni lelkületet hozza felszínre bennünk, ahol háttérbe szorul a saját érdek, és előtérbe kerül a segítségre szoruló ember, akin rajtam keresztül akar Isten segíteni. Ha ezt a böjtöt gyakoroljuk, akkor Isten szinte elhalmoz bennünket olyan ígéretekkel, mely szerint az áldása vesz körül bennünket életünk minden területén.

Ésaiás azokhoz szól ebben az üzenetében, akik félnek Isten elutasításától, ezért nem mernek hozzá közeledni. Miközben az elbizakodás elszakít bennünket Istentől, addig az Isten félreismeréséből adódó félelem miatt nem tudunk közösségbe kerülni vele. Az ilyenképpen gondolkodó emberek felé Ésaiás szinte csodálkozva veti fel a kérdését: "Hát nem tudod és nem hallottad?". Majd pedig azokat az érveit sorolja fel, amit ha megismertünk Istenből, akkor biztosan elmúlik minden aggodalmunk. Ésaiás szerint a legkülönbekkel is előfordulhat, hogy "elfáradnak, meglankadnak és megtántorodnak". "De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!" 

Az emberiség történelme folyamán mindig voltak olyan emberek, akik azzal az igénnyel álltak elő, hogy az általuk képviselt üzenetre úgy kell tekinteni, mint ami Istentől származik, mert őket az Úr küldte ezzel az üzenettel. Isten válasza szerint viszont vannak önjelölt hírnökök, akik nem állnak az Isten tanácsában és nem az Ő Igéjét hirdetik. Isten ebben az Igében arra figyelmeztet: "Akinél pedig az én Igém van, beszélje az én Igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr. Nem olyan-é az én Igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly?". Az Isten küldöttei nem kevernek polyvát az Ige tiszta magja közé. De nem is használják felelőtlenül az Igét. Isten Igéjével meg lehet égetni az embereket és halálos ütéseket lehet mérni vele másokra, ha a saját fejünk után akarjuk alkalmazni.

Pál apostol úgy beszél Isten gyermekeiről, mintha azok teljesen a világ értelmetlen és buta rétegéből kerülnének ki. Más helyen viszont azt állítja a Biblia, hogy "a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek az ismerete az eszesség" (Péld. 9,10). Vajon hogy oldható fel ez a látszólagos ellentmondás az Igében? − Másrészt arról írt pál ebben az üzenetében, hogy Jézus Krisztus milyen sokrétűen gondoskodik arról, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Ennek érdekében Ő "bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul" lett nékünk és értünk. Mindez csak akkor érvényesül a mi életünkre is, ha elfogadjuk a felülről jövő bölcsesség megvilágosító befolyását, ha készek vagyunk Krisztus igazságába öltözni és Krisztus szívünkbe fogadásával a megszentelődés útján előre haladni.

Amikor Jézus ott állt a római helytartó előtt, Pilátus akkor mondta ki élete legnagyobb kérdését: "Mit cselekedjem akkor Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?".  Erre a kérdésre adott válasza meghatározója lett egész további életének. A ma emberének is ugyanezzel a kérdéssel kell szembesülni újra és újra, mit kezdjek Jézussal az életemben? És ma is mást kiáltanak felénk az emberek, mint amit kellene, a tömeg viszont most is azt szeretné, ha befolyásolni tudna a személyes döntésedben, azt szeretné, ha te sem Jézust választanád. De te választhatod Jézust is a tömeg nyomásával szemben is. Választhatod Őt úgy, mint barátot, akit nagyon közel engedsz magadhoz, akit mindig kedves vendégként fogadsz életedbe, amikor szívedben érzed Jézus kopogtatását, érzed azt, hogy most szeretne közelebb kerülni hozzád.

Pál apostol nagyon különös gondolatok között mondja el a szeretet himnuszaként is emlegetett üzenetét. A korinthusi gyülekezet lelkileg nagyon mély ponton volt. Pál az egész levelét a fegyelmezés és a rendezés jegyében írta, aminek meg is lett az eredménye a második levele szerint. A szeretet himnusza azért íródott, hogy leleplezze a lélek nélküli formális kegyességet, ami nagy dolgokat akar felmutatni, de hiányzik belőle a szeretet indítéka. Szeretet nélkül csupa semmit érő minden cselekedetünk, bármilyen nagynak tűnik is a saját szemünkben. Ezért Jézus iskolájában meg kell tanulnunk a szeretet leckéjét. Addig tanulhatunk, hogy végül még az ellenségünket is fogjuk tudni szeretni. 

Az imádkozásnak ezt a módját, csak Jézussal együtt élve tanulhatjuk meg mi is, miként egykor a tanítványai. Az ima egy közvetítő eszköz, ami a természetfelettihez kapcsol bennünket, és a Menny tiszta, szennyezetlen légkörével vesz körül bennünket, amin nem hatolhatnak át a sátáni erők gonosz támadásai. A szüntelen imádkozás nem sok beszédet jelent, hanem azt, hogy minden helyzetben kapcsolatom van Istennel, és ennek tudata határozza meg cselekedeteimet. Jézussal barátként kell beszélgetni az imáinkban, vagyis őszintén, nemcsak panaszkodva hanem örömmel, és nem egyoldalúan hanem hagynunk kell Jézust is szóhoz jutni ebben a beszélgetésben. Ha pedig Jézus nevében kérünk valamit az Atyától, akkor azt biztosan meg fogjuk kapni. De mit jelent Jézus nevében kérni az Atyát?

Keresztény életünk nagy dilemmái közé tartozik az a kérdés is, hogy minek függvényében változik meg életünk jó vagy rossz irányban? Pál apostol a megoldás egyetlen útjaként azt állítja elénk, hogy "az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől". De vajon mit jelent Jézus dicsőségének szemlélése és hogyan kell azt csinálni? Hogyan kell fedetlen orcával szemlélni, mivel fedezhetjük el orcánkat Krisztus szemlélése közben? Vajon velünk is előfordulhat az, hogy leplezett értelemmel és leplezett szívvel keressük Isten akaratát az Igéjében? Mit ért a Biblia átváltozás alatt? Nekem kell meghatároznom az átváltozásom mértékét és jellegét, vagy Isten akarja ezt előírni számunkra?

Pál apostol szerint Isten csodálatos ajándékot készít az Őt szeretőknek: "Amiket szem nem látott, fül nem hallott és az embernek szíve meg sem gondolt... Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által". Te hallottál már erről az országról, el tudod gondolni, hogy milyen lesz az, magad előtt tudod látni amikor behunyod a szemed? Isten országát és Isten elkészített ajándékait felismerni csak akkor tudjuk, ha már vettünk Szentlelket. Ezt viszont csak azok mondhatják el magukról, akiknek életében a Lélek gyümölcse mások által is látható módon van jelen. Akiben viszont nincs jelen a Krisztus Lelke, az nem az Övé. Akinek az életét betölti a Krisztus iránti szeretet és az általa készített ajándék várása, az nem tudja magában tartani, muszály elmondania, másokkal is megosztani az örömét.

Péter apostolnak ezek a kijelentései a megváltás titkával, a Jézus Krisztusban való megigazulásunk gondolatával foglalkoznak. Akik már el tudtak jutni a megtérésnek arra a szintjére, amiről Péter beszél, azok kivétel nélkül egy tapasztalati élménysorozaton esnek át. Ez a tapasztalat először megdöbbenti az embert, mert hirtelen új megvilágításban látja önmagát. Ebben az új helyzetben ismeri fel azt is, ha valóban szeretne megváltozni, akkor egy kívülről jövő segítségre van szüksége, mert a saját erőfeszítései gyengének bizonyulnak. De mi is az a szent élet, amiről Péter apostol beszél, kiről és mikor mondható el az, hogy már szent? A bűn világában élő ember eljuthat arra a szinvonalra, hogy az Isten által adott mértékek szerint is szentnek mondható? Nem csupán egy elérhetetlen vágyálom az, hogy Isten ítéletében elnyerjük azt a minősítést, hogy szent?

Mintha Jézus szavait hallanánk Ésaiás üzenetében megismételve, aki azt mondta: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan" (Mt. 11,28). Ésaiáson keresztül a lelkükben szomjazó embereket hívja Isten magához. Arra szólítja fel őket, hogy ne máshol, idegen forrásoknál elégítsék ki szomjukat, hanem menjenek Hozzá, és Ő ingyen adja nekik az élet vizét. Felszólít arra is, hogy addig keressük Őt, amíg megtalálható közelségben van hozzánk. Ha pedig már megtaláltuk Őt, akkor hagyjuk el a bűnös és gonosz útjainkat és térjünk az Úrhoz, mert Ő könyörül rajtunk, hiszen bővölködik a megbocsátásban. A bennünket megszólító isteni Ige sohasem tér vissza üresen, mindíg megcselekszi azt, amit Isten akar. Vagy megtérünk és Istenhez vezet bennünket, vagy bizonyság lesz ellenünk az ítélet napján.

Jézus a saját küldetését azokkal a szavakkal összegezte, amit Lukács evangéliumában olvashatunk: "Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett". Jézus azonban tovább adta a tanítványainak ezt a küldetést: "Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket" (Jn. 20,21). De vajon kit kell elveszettnek tekinteni, és mit kell tennünk azért, hogy megtaláljuk az elveszetteket és megtartsuk azokat, akiket már megtaláltunk? Az ember elveszettségének különböző fokozatai és dimenziói vannak, amit Jézus egy példázat sorozattal próbált érzékeltetni. Ebből következően a megkeresés munkáját nem lehet azonos módon végezni mindenki esetében. Ha nem vigyázunk a megtartásra, akkor esetleg az elveszettség egyik állapotából csak a másikba kerülnek át az emberek.

Amikor Jákób elhagyta apósának otthonát, és családjával együtt elindult a szülőföldje felé, útközben újra rendkívüli körülmények történtek vele. Béthelhez közeledve Isten angyalai jöttek vele szembe, aminek hatására úgy érezte, az "Isten tábora ez". Amikor viszont megtudta, hogy Ézsau nem békés szándékkal fogadja közeledését, hanem négyszáz felfegyverzett harcossal indul ellene, akkor kétségbeesett. Majd pedig a Jabbok-révénél egész éjszaka egy ellenségnek vélt férfival küzdött, akiről egy váratlan fordulat következtében kiderült, hogy az Isten Angyala. Ettől kezdve Jákób már nem azért küzdött, hogy megszabaduljon, hanem hogy az Isten Angyala el ne hagyja őt áldás nélkül. − Jákóbnak ez a küzdelme jelképes fogalommá lett a Bibliában, és az utolsó időben ismétlődni fog Isten népének életében.

Megszentelődésre eljutni csak akkor lehet, ha előtte már felszabadultunk a bűn uralma alól. A szabadulásnak ezt az útvonalát Isten készítette el az emberek számára, és ezt az utat Sátán senki előtt sem zárhatja el. A bűn uralma alól való felszabadulás azt jelenti, hogy a védelmet jelentő hatalom mindig a rendelkezésünkre áll. A megoldás a mi kezünkben van, mert akinek odaszánjuk magunkat az engedelmességre, annak leszünk a szolgái. Az odaszánáson túl van a menekülésünknek még egy másik nagyon fontos része is. Ha "füleid meghallják a kiáltó szót mögötted; ez az út, ezen járjatok" (És. 30,21). Jézus azt mondta: "az enyéim ismernek engem... és hallgatnak az én szómra" (Jn. 10,14. 16). Ezért ne ingadozz, amikor Sátán kísért, hanem hallgass a lelkedben megszólaló isteni hangra.

Jézus a búcsúbeszédében egy megbízatást ad a tanítványainak, illetve a tanítványaiból álló új egyházközösségnek. Sokakban felvetődik az a kérdés, hagy a huszonegyedik században a megsokasodott egyházak labirintusában vajon hol és hogyan lehet megtalálni a Krisztus Egyházát, milyen ismertetőjelek alapján kereshetjük? Hogyan tudja Krisztus Egyháza megfelelni Jézus elvárásának, és hogyan tudja elvégezni azt a munkát, amit eltávozása előtt rábízott?  Mit kell érteni azon, amikor a Biblia egy nyájhoz, akolhoz, menyasszonyhoz, vagy éppen az emberi testhez hasonlítja Krisztus Egyházát? Mikor érvényes Jézusnak az az ígéret, mely szerint: "én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig"?

Az apostoli gyülekezetről egy rendkívüli dolgot állít a Biblia:  "Az Úr pedig minden napon szaporítja a gyülekezetet az üdvözülőkkel". Ennek a csodálatos növekedésnek a hátterében a gyülekezet lelki és közösségi élete áll. Azt olvashatjuk a Bibliában róluk, hogy ők "foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben". Sajnos nemzedékenként gyengül az Egyházban az a gyakorlat, hogy a híveknek a Bibliával való kapcsolatát tudományos foglalkozásnak lehetne nevezni. A gyülekezeti élet sem jelenti azt a közösséget a benne lévő tagok számára, mint kellene. Az pedig teljesen kizárt, hogy mindennap készek lennének a közös igekutatásra. Valami tehát hiányzik az Egyházban, és Isten ezért nem tudja mindennap gyarapítani üdvözülőkkel.

A Jézussal való találkozás szembe fordít bennünket a régi életünk bűnös természetével és szokásaival. Mivel az Egyház alapja és szegletköve Jézus, ezért nekünk is mint élő köveknek fel kell épülnünk Rá. Ennek érdekében Isten formálni és faragni akarja jellemünk éleit és felületét, hogy alkalmasak legyünk a nekünk kiválasztott hely betöltésére. Minden követ aszerint hasznosítanak, hogy milyen mértékben lehet a felületét megmunkálni. Ha nemcsak faragni, hanem csiszolni és fényesíteni is lehet a jellemünk felületét, akkor Isten templomában a legfontosabb helyet tölthetjük be. Megjobbulásunk eredményeként olyan lelki áldozatokat fogunk hozni Isten elé, ami Neki is tetsző, "a töredelmes és bűnbánó szívet óh Isten nem veted te meg".