Krisztus és a törvény - az örökkévaló evangéliumban

MP3-as formátumban

A keresztények reménységét Pál apostol fogalmazza meg a legtömörebben a Titushoz írott levelében: "Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését" Ezzel az eseménnyel kapcsolatban nagyon sok prófétikus  kinyilatkoztatást találunk a Bibliában. Jézus azt mondta: "amikor mindezeket látjátok (beteljesedni) tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt" De vajon megbízhatunk a bibliai próféciákban? Biztos, hogy minden úgy fog beteljesedni, ahogyan azt a prófétai írásokban találjuk leírva? Miért nyilatkoztatja ki és mondja el nekünk Isten a végidővel kapcsolatos eseményeket? Mi a célja ezzel, mit szeretne elérni általa?

Isten már Noé korában is küldött egy megtérésre felszólító üzenetet a korabeli emberekhez. Ez az üzenet Isten evangéliuma volt abban az értelemben, hogy a bekövetkező ítélet elől a szabadulás lehetőségét mondta el. Pár ezer évvel később Jézus a dicsőséges visszajövetelének körülményeit Noé korához hasonlítja. Ez azt jelenti, hogy Isten ebben az időben is fog megtérésre felszólító evangéliumot hírdetni az emberek között. Jézus azt mondta, hogy "az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég" (Mt. 24,14). A végidőben élő emberek számára küldött evangélium üzenete a Jelenések könyvének 14. fejezetében van leírva.

A keresztény világ nagyobbik rész azt hiszi és vallja, hogy amikor ezt a földi életét befejezi egy ember, akkor a test anyagi része ismét porrá lesz, a lelke azonban felmegy az Istenhez, és attól fogva a Mennyben él Jézussal együtt. Ha elfogadnánk ezt az általánosan elfigadott elképzelést, akkor sok egyébb bibliai kijelentés válna értelmetlenné és zürzavarossá Jézus visszajövetelével kapcsolatban. Ha ugyanis az igazak a Mennybe jutnak azonnal a halálik után, akkor miért van szükség az igazak feltámadására? Hogyan támadhat fel egyí olyan ember, aki él? Ha ezek az igazak a Mennyben élnek Jézussal, akkor miért kell Jézusnak ide visszajönni értük? Isten Igéje nagyon határozottan hirdeti, hogy mielőtt a meghalt igazak a Mennybe jutnának előbb Isten egy általános ítéletet tart mindazok felett, akiknek a neve be lett írva az "Élet könyvébe", amely a Bárányé.

A végidő üzenetét örökkévaló evangéliumként kell hirdetni az emberek felé, én mégis a törvényről szeretnék beszélni a következő előadásaimban. Amikor az emberek ezt a két szót hallják, hogy törvény és evangélium, akkor két egymástól teljesen külön álló dologra gondolnak. Egyesek csak az evangéliumot fogadják el, ezért Istennel kapcsolatban csak a kellemes dolgokról szeretnek beszélni, mert azt gondolják, hogy a törvény már a múltté. Mások viszont annyira a törvényre koncentrálnak, hogy evangélim nélkülivé válik az üzenetük, vagyis rideg és élet nélküli lesz, az emberek menekülnek előlük. Kevesen értik, hogy Isten evangéliumként adta a törvényt, hiszen az Isten szeretetének alapelve fogalmazódik meg benne. Pál apostol éppen ezért mondja azt, hogy "a törvény betöltése a szeretet" (Róm. 13,10).

Amikor a Jelenések angyalának üzenete arra szólít fel bennünket, hogy “imádjátok azt, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és a vizek forrásait”, akkor egy különleges istenimádatra szólít fel. A Teremtő Isten ugyanis egy emléket állított a teremtői munkájának, és a Tízparancsolat negyedik pontjában meghagyta az emberi család részére, hogy el ne feledkezzenek a teremtésnek erről az emlékünnepéről. Ezt az emléknapot, vagyis a szombatot azáltal különböztette meg a többitől már a teremtéskor, hogy megáldotta és megszentelte, mint a teremtési munkájának emlékünnepét. Ezen a napon Isten különleges áldása nyugszik, és ez mindazok számára megtapasztalható, akik Isten példája szerint megszentelik, vagyis elkülönítik életükben a többitől.

Sokakban fogalmazódott már meg az a gondolat, vajon miért teszi Isten kötelezővé a szülők iránti tiszteletet a gyermekek számára? A Biblia szerint minden hatalom és dicsőség egyedül Istené, ezért Őt illeti meg minden tisztelet is. Isten azonban a maga hatalmából és tekintélyéből részt ad az embereknek bizonyos időre és célra. Így ad hatalmat és tekintélyt a szülőknek is a gyermekeik előtt. Ebből adódóan a szülőknek előírt tisztelet adás tulajdonképpen az Istent megillető tiszteletnek a része. A zsidó felosztás rendszerében az ötödik parancsolat is az első törvénytáblán van. Mert véleményük szerint a szülők iránti tisztelet közvetett módon az Isten iránti szeretetünk kifejezője, hiszen Isten önmaga helyett állította a gyermekek elé a szülőket. Bizonyos módon az istentiszteletünknek egy sajátos megnyilatkozása kell legyen a szülők felé megnyilatkozó tiszteletünk.

A második kőtáblára felírt törvénypontokat Jézus úgy foglalta össze, hogy “Szeresd felebarátodat, mint magadat”. Ugyanis egyedül a szeretetnek van olyan visszatartó ereje, amely képessé tesz a felebarát életének védelmére. De vajon hogyan lehet azt a gyakorlatban is megvalósítani, hogy a felebarátunkat is úgy szeressük, mint önmagunkat, lehetséges ez egyáltalán? Jézus a búcsúbeszédében azt mondta tanítványainak, “nincs annál nagyobb szeretet, mintha valaki az életét adja a barátaiért” (Jn. 15,13).  A legnagyobb szeretet-adás az élet védelmében nyilatkozik meg, mert az élet a legfontosabb és legértékesebb kincsünk, amit Istentõl kaptunk. Ezért foglalta bele Isten az örök erkölcsi törvényébe is, a szeretet tételei közé azt a nagyon fontos figyelmeztetést, hogy “Ne ölj!”. De vajon mit foglal magába Istennek ez a nagyon rövid kijelentése, hogy “Ne ölj!”?

Korunk emberét leginkább az érzékiség területén éri a legtöbb támadás. Az erkölcstelenség csábításávaql és kísértésével találja szembe magát szinte az élet minden területén. A tömegtájékoztatási eszközök járnak élen az emberek lelki megrontásában. Az emberekben egyre inkább elhal a tiszta erkölcsi érzék, a jó lelkiismeret, egyre többen tartják természetesnek azt, ami bűn. Egyre több az olyan ember, aki nemcsak gondolkodásában deformálódott a bűnhöz, hanem a hajlamai és a természetes vágyai is romlottá váltak. Isten azzal a két szóval próbálja szabályozni életünknek ezt a területét, hogy “Ne paráználkodj!” De vajon mit foglal magába ez a két rövid szó, milyen területeket érint? Isten csodálatosan szépnek teremtette meg a férfi és a nő egyesülésében megvalósuló házasságot, amit viszont lehet rosszul is alkalmazni és gyakorolni.

A törvénynek ezt a rövid parancsolatát azért adta Isten, hogy megvédjen bennünket az önző, egocentrikus gondolkodástól és a hozzá társuló cselekményektől. Mivel az egész törvény a szeretetről szól, ezért aki nem ügyel erre a parancsolatra, az különösen szembe kerül a szeretet alapelvével. Az önzés legjellemzőbb megnyilatkozása az a cselekmény, amit a törvény egyszerűen lopásnak nevez. Ez a korszellem a társadalom minden rétegét áthatja, minden szinten jelen van és meghatározza az emberek cselekedeteit. Az az életcél, amit a legtöbb ember maga előtt tart, nem más, mint a gyors haszon, a gyors meggazdagodás, és ennek érdekében nem válogatnak az eszközökben. Ez a kegyetlen küzdelem szembe állítja az embereket egymással, ellenségekké teszi őket, az együttérzésnek és a szeretetnek minden csíráját kiöli a lelkekből.

Ezzel a parancsolattal a nyelvünk által elkövethető bűnöktől akar óvni Isten, bennünket is és embertársainkat is. Közvetve arra figyelmeztet általa, hogy nemcsak úgy árthatunk egymásnak, ha megölünk valakit, hanem úgy is, ha megszóljuk, ha ellene beszélünk, ha rossz hírt terjesztünk róla. Isten arra akar megtanítani, hogy szavainkat felelősséggel ejtsük ki.  Mert az emberi szónak ereje és hatalma van, amivel lelkesíteni is lehet, de elcsüggeszteni is, viszont lehet gyógyítani vagy éppen megsebezni is. A megújult életű hívő ember esetében, aki Istennel közösségben éli az életét, rendkívüli jelentősége van annak, hogy milyen a beszéde. Mert “A te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak”, mondta Jézus.( Mát. 12,37).

A Szentírás elég határozott üzenetben hirdeti meg azt, hogy egyszer “mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (I. Kor. 5,10). A Jelenések könyvében megjelenõ angyal üzenete is ezért szólít fel bennünket: “Féljétek az Istent, és Néki adjatok dicsõséget, mert eljött az Õ ítéletének órája” (Jel. 14,7). Jakab apostol viszont azt ismerhettük meg, hogy ebben az ítéletben az örök erkölcsi törvény pontjai alapján lesz megvizsgálva minden cselekedetünk, még a kimondott szavaink is. Ebben az ítéletben semmit sem tudunk elrejteni Isten elõl, hiszen Õ a szívünk indítékait is jól ismeri. De vajon hogyan vagyunk képesek megtartani Isten törvényét, öszhangban élni annak minden pontjával?

Csodálatos élmény és rendkívüli  eseménysorozat következik be, amikor végre személyesen is találkozhatunk a mi törvényadó és megváltó Istenünkkel, azaz Jézussal. Mielőtt elhagyta volna tanítványait, az utolsó vacsora alkalmával tartott búcsúbeszédében vigasztalni kezdte a szomorkodó tanítványait. Eltávozásom miatt “ne nyugtalankodjék a ti szívetek” mondta nekik, hanem “higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem”, mert vissza fogok jönni értetek. Ez a visszajövetel éppen olyan valóságos és mindenki által látható esemény lesz, mint amilyen az első advent alkalmával volt. Ez a visszajövetel nemcsak a kiváltságosak kis csoportjának lesz látható, hanem az egész Földön láthatják majd az emberek. Bár akkor sokan szeretnének lemondani erről az élményről, de már nem lesz lehetőségük a választásra, mindenkinek meg kell látnia Őt a dicsőségének királyi székében.