Jézus gyakran tanított kérdezve, mert a kérdezés felébreszti a figyelmet és foglyul ejti a gondolatokat.

Ezek a kérdések azonban mindig önvizsgálatra késztetnek bennünket, a korábbi életünk és elképzeléseink újra átgondolására.

Esetleg annak felismerésében segít, hogy milyen keveset tudunk az örökkévaló dolgokról, és így közvetve továbbtanulásra ösztönöz.

Jézus kérdésének történeti háttere Cézárea Filippi környékén játszódik le, ahol a nép tanításától félrevonult megpihenni a tanítványaival. Itt tette fel nekik először azt a kérdését, hogy "Engem, az embernek fiát, kinek mondanak az emberek?" A tanítványok válaszából kitűnt, hogy milyen sokféle vélemény alakult ki jézusról az emberek között.  Később pedig azt tudakolta tőlük, és "Ti pedig kinek mondotok engem?". − Jézus nekünk is felteszi ezt a kérdését, tőlünk is azt tudakolja, vajon a szívünk mélyén kinek tekintjük Őt? Nem mindegy, hogy mi a válaszunk Jézus kérdésére. A válaszunkat nem szavakban kell megfogalmazni és elmondani, hanem beszéljen erről az életünk és a cselekedeteink.

Jézus utolsó útját teszi Jeruzsálem felé, amikor ezt a különös kérdését teszi fel egy vak embernek, aki szünet nélkül kiált hozzá: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam". A Jézust kísérő emberek először el akarják hallgattatni, Jézus parancsára azonban már oda vezetik, sőt ők biztatják kitartásra: "Bízzál, a Mester hív téged". − Mi mindannyian Bartimeushoz hasonlóan nyomorult, Jézusra utalt emberek vagyunk. Vajon meg teszünk-e mindent kitartó állhatatossággal, hogy Jézus közelében lehessünk, és meggyógyuljunk, tiszta látáshoz jussunk? Mint Jézus tanítványai és szolgái, meg teszünk-e mindent azért, hogy a lelkileg vak embereket Jézushoz segítsük és vezessük?