|
VASÁRNAP
-
HÉTFÖ
 Amikor
egy anyának egyszerre két gyermeke születik, azokat ikreknek nevezzük. Ismersz ikreket? Az ikerpárok, legyen az
lány vagy fiú ikerpár, többnyire hasonlítanak egymásra úgy kinézetre, mint viselkedésre. De az is megesik, hogy
sem külsőre, sem viselkedésükben nem hasonlítanak egymásra. És az is előfordul, hogy az ikerpár egyik tagja fiú,
a másik pedig lány.
Izsáknak és gyönyörű feleségének, Rebekának, sokáig nem született gyermeke.
Mindketten szóltak erről a vágyukról Jézusnak.
Mennyire meglepődhettek, amikor kiderült számukra, hogy Rebekának ikrei
lesznek! Hasonlítanak majd egymásra? Nem, egyáltalán nem fognak hasonlítani egymásra. Hasonlítanak egymásra a
viselkedésükben? Nem, ebben is különbözni fognak egymástól.
A családokban az elsőként születő fiú vagy lány a legidősebb. A ti
családotokban ki a legidősebb? Ha ikrek születnek, az elsőként születő gyermeket tekintik idősebbnek, akkor is,
ha csak néhány perc különbséggel jöttek világra.
Abban a korban Istennek volt egy szabálya, mely szerint a családban elsőként
születő fiúgyermeknek nagyon különleges helye volt. Őt nevezték az elsőszülöttnek. És őt illette az
elsőszülöttségi jog. Ez azt jelentette, hogy amikor az apa meghalt, ő lett a család papja, ő töltötte be ezt a
szerepet, amit addig az apa. Ő mutatta be az áldozatokat. Most ő lett felelős a családért, ahogy korábban az apa
volt. Továbbá az apai vagyonból őt kétszer akkora rész illette meg, mint amekkora részt a többi gyermek kapott.
Ha azonban az elsőszülött fiú nem törődött az elsőszülöttségi joggal, az apa odaadhatta azt valamelyik másik
fiának.
Még mielőtt az ikrek világra jöttek volna, Jézus elmondta Izsáknak és
Rebekának, hogy fiaik lesznek. És azt is, hogy az ikrek nagyon különbözni fognak egymástól.
Jézus előre elmondta, hogy a fiúk felnőnek és családot alapítanak. És a második
fiútól származó nép nagyobb jelentőségre tesz szert, mint az elsőként születő fiútól származó nép.
A másodiknak születő fiú hozza majd meg azt a választást, hogy igazán Jézust
szereti és Neki engedelmeskedik. Ő akarja majd megismerni azt a csodálatos tervet, amely a Sátántól való
megmentésünkre irányul. Az övé lesz az elsőszülöttségi jog.
Így tehát Izsák és Rebeka már a gyermekek megszületése előtt tudta, melyik
fiukat tudja Isten majd használni az Ábrahámnak és Izsáknak tett ígéret beváltásában. Máris tudták, melyik fiuk
gyermekei alkotnak majd valamikor nagy nemzetet. Ez a nemzet az ikerpár másodiknak születő tagjától származik.
Ez a nép ismerteti meg majd másokkal azt a Jézust, aki eljön a megmentésünkre.
KEDD
-
SZERDA
 A gyermekek megszülettek, és
tényleg úgy volt, ahogy előre megmondatott: cseppet sem hasonlítottak egymásra. Izsák és Rebeka az első
gyermeknek az Ézsau, a másodiknak a Jákób nevet adta. És hát persze mindkettejüket nagyon szerették. De ahogy a
fiúk felnőttek, könnyen kivehető lett a kettejük közötti különbség: tényleg úgy lett, ahogy azt Jézus előre
megmondta.
Ézsau szerette a vakmerő kalandokat. Semmitől sem félt. Hamar megtanulta az íj
és a nyíl használatát. A nyílvesszők nagyon hamar engedelmeskedtek neki: pontosan ott értek célba, ahová
kilőtte. Szeretett vadászni. Szerette az erdőket járni és vadakat elejteni.
A táborba megtérve mindig elmondta Izsáknak, mi minden izgalmas dolog történt
vele. Izsák szívesen hallgatta Ézsau történeteit, és szerette azokat az ételeket, amiket Ézsau az elejtett
vadakból készített.
Viszont Ézsau nem volt túl előzékeny. Valószínűleg soha nem jutott eszébe, hogy
megkérdezze Rebekát, hogy szüksége van-e segítségre. Nem nagyon törte magát az ilyesmik miatt. Ő egyszerűen jól
akarta érezni magát, és egyszerűen azt akarta csinálni, amihez kedve van.
 Ézsaut egyáltalán nem érdekelte,
hogy atyja halála után ő lehessen a család papja. Ézsaut az egészből annyi érdekelte, hogy amikor apja meghal,
kétakkora részt kaphasson az atyai javakból, mint Jákób.
Jákób egészen más volt. Ő is erős volt és bátor. Mégsem volt olyan, mint
nyughatatlan és türelmetlen bátyja. Jákób megtanulta gondozni a hatalmas jószágállományukat. Kedves és
segítőkész is volt. Ha Rebekának bármikor segítségre volt szüksége, ő mindig ott volt, hogy megtegye, amire
anyja kérte őt. Mit gondolsz, vajon örömöt szerzett ezzel Rebekának? Egész biztosan!
Rebeka elmondta Jákóbnak, mit mondott Jézus, hogy tudniillik egy napon őhozzá
kerül az elsőszülöttségi jog. És Jákóbot örömmel töltötte el ez a tudat. Semmit sem akart annyira, mint ezt: az
elsőszülöttségi jogot. Tudta, hogy Ézsau nem törődik sem Istennel, sem azzal, hogy engedelmeskedjék az Ő
boldogság-szabályainak.
Ézsau nem akart a család papja lenni, nem akart tanítani másokat Jézus
megismerésére. Egy dolgot akart: az elsőszülöttségi joggal járó vagyonrészt, ami őt gazdaggá teheti. Jákób
ellenben nem ezt akarta leginkább. És Jákób sokszor töprengett azon, hogyan fog reá szállni az elsőszülöttségi
jog.
Rebeka és Izsák mindkét gyermeküket nagyon szerették. De mindkettejüknek
megvolt a maga kedvence. Kitalálod, kit szeretett jobban Rebeka és kit Izsák?
1Móz 25:27,28.
CSÜTÖRTÖK
-
PÉNTEK
 Mint minden gyermek, Jákób és
Ézsau is egyre nagyobbak lettek, míg végül felnőtt emberekké cseperedtek. Egy napon aztán Ézsau végképp
nyilvánvalóvá tette, hogy őt valóban nem érdekli az elsőszülöttségi jog. Egyszerűen eladta az elsőszülöttségi
jogot Jákóbnak!
Mindez pedig így történt: Ézsau egy napon hosszú mezei vadászatról tért meg. És
nagyon-nagyon éhes volt.
Jákób sátrának közelében megütötte az orrát annak a finom lencsefőzeléknek az
illata, amit Jákób épp készített. „Jákób, annyira, de annyira éhes vagyok! Kaphatnék egy kicsit abból a
főzelékből?” − kérlelte Ézsau.
Jákób rátekintett fáradt, éhes fivérére. Hirtelen egy rossz gondolat fészkelte
be magát az elméjébe. „Ha neked adom a főzeléket, amit kívánsz, te nekem adod az elsőszülöttségi jogot?” −
unszolta.
„Annyira, de annyira éhes vagyok. Úgy érzem, mindjárt meghalok! − mondta Ézsau
Jákóbnak. − Ha éhen halok, mi nekem az egész elsőszülöttségi jog? Persze, a tiéd lehet.”
„Megígéred?” − igyekezett Jákób biztosra menni. És Ézsau megígérte.
1Móz 25:29−34. Ennek ellenére azonban később Ézsau meggondolta magát.
Izsák nagyon megöregedett és már szinte teljesen vak volt. És jóllehet tudta,
hogy Jákóbé lesz majd az elsőszülöttségi jog, azt akarta, hogy Ézsau kapja meg. Egy napon szólt is erről
Ézsaunak. 1Móz 27:1−4.
Csakhogy amikor Izsák erről Ézsauval beszélgetett, valaki − mégpedig Rebeka −
fültanúja volt ennek az egész beszélgetésnek. És azonnal járni kezdett az agya és mindjárt ki is gondolt egy
tervet.
 Jákób
biztos volt benne, hogy az egész nem helyes. Biztos volt benne, hogy atyja számára is ki fog derülni, hogy ő nem
Ézsau.
Rebeka azonban egyre erősködött, hogy Jákób fogadjon neki szót. És addig-addig,
hogy Jákób végül ráállt a dologra, és megtette, amire Rebeka kérte. 5−17. v.
Mi történt akkor, amikor Jákób bevitte az ételt Jákóbnak?
18−28. v.
Izsák Jákóbra adta az elsőszülöttségi áldást. Nem tudta, hogy Ézsau már
odaígérte azt Jákóbnak. Most már azonban visszavonhatatlanul Jákóbé lett az elsőszülöttségi jog.
Nemsokára azonban Ézsau is megérkezett az általa készített étellel. És Izsák
hamar rájött, hogy Jákób csúnyán rászedte.
Izsák megremegett. Az egész egy nagy tévedés. Jákóbra adta az elsőszülöttségi
áldást, és ezen már nem lehetett változtatni. 30−33. v.
Ézsau persze nem látott a haragtól. Izsák pedig nagyon szomorú volt. Izsák
persze tudta, mit mondott Jézus: azt, hogy Jézus lesz az a fiú, aki elnyeri az elsőszülöttségi jogot.
És Jézus is szomorú volt. Mindenkit megóvhatott volna a rossz dolgok
elkövetésétől, ha a Benne való bizalmat választják.
Ézsau nem bízott Jézusban. A maga útját akarta követni. Rebekának is bíznia
kellett volna Isten ígéretében. Rá kellett volna bíznia a dolgot Istenre, hogy majd ő véghezviszi azt. És
Jákóbnak nem kellett volna rászednie Izsákot, akkor sem, ha az anyja mondja. Ha valamiről tudjuk, hogy nem
helyes, azt ugye sosem szabad megtenni?
 Jákób azzal csapta be az apját,
hogy valaki másnak adta ki magát. Ez annyi, mint hazudni, nemde? És az elsőt újabb hazugságok követték! Meg
tudod számolni, hány ízben hazudott itt egymás után? 19−24. v.
Jézus azt akarja, hogy boldogok legyünk. Sátán akar bennünket bajba keverni. Az
ikrek története segítségével megtudhattuk, hogy a boldogság-szabályokkal szembeni engedetlenség soha nem tesz
bennünket boldoggá. Jézus azonban mindig segíteni akar nekünk abban, hogy engedelmeskedni tudjunk. Ugye örülsz
annak, hogy erről tanulhatunk nap mint nap? Köszönjük meg Jézusnak, mondjuk el Neki, hogy ezután is szeretnénk
tanulni a Neki való engedelmességet.
| |
Történet sarok
Isten néha nemet
mond
Írta: Amy Sherrard |
 |
 −
„Hány hét van még karácsonyig?” − kérdezte Jancsi.
„Már csak négy” − mondta anyukája, a konyha falára akasztott naptárt pásztázva.
Majd a kicsi fiára pillantva mindjárt el is komorult az arca. „Bár lenne pénzünk ajándékokat venni, Jancsi, de
tudod, milyen nehezen élünk azóta, hogy apa meghalt.” Anya nagyokat sóhajtva préselte ki e szavakat.
„Tudom, anya” − bólintott Jancsi. Majd felragyogott az arca. „De Jézus gondot
visel rólunk, nem igaz?” Most anya bólintott és viszonozta a mosolyt. „És különben sem foglalkoztatnak az
ajándékok” − nyugtatta Jancsi kedvesen az édesanyját.
„Ha nem is veszünk ajándékot, vagy ünnepeljük a karácsonyt úgy, ahogy a legtöbb
ember, elmehetünk a városi nagyáruházba, és bámulhatjuk a dolgokat − állt elő az ötlettel anya. − Mit szólnál
hozzá, Jancsi?”
Jancsi szeme ragyogott az izgatottságtól: „Ó, az nagyon jó lenne! Mikor
mehetünk?” − akarta tudni máris.
Így történt, hogy pár nap múlva ott jártak-keltek a városi nagyáruházban.
Olyan volt az, mint ha tündérországban jártak volna. Az áruház minden
szegletében karácsonyi díszek csillogtak-villogtak. És hát jaj, a játékok! Kedvtelve nézegettek egy bábukból
kirakott betlehemet, Mária és József, valamint a pásztorok kicsiny alakjaival, amint amaz kis jászol köré
gyűlnek, amelyben Jézus feküdt. A tevéken érkező bölcsek az ajándékaikat hozták és vitték be a szerény jászolba.
Az áruház közepén állt egy hatalmas fa, amely tele volt aggatva csillogó
gömbökkel és égőkkel, illetve mindeféle ragyogó díszekkel. A fa alatt halomban hevertek a becsomagolt ajándékok.
Jancsi és anyukája annak találgatásával múlatták az időt, hogy mi lehet az egyes dobozokban. Majd amikor lassan
megkerülte a fát, Jancsi hirtelen meglátott valamit, amitől hirtelen hevesen verni kezdett a szíve. „Jaj” −
mondta ellágyulva, ahogy arra a bizonyos tárgyra meresztette a tekintetét. Olyasvalami volt, amit valószínűleg
mindenki szívesen kapna meg karácsonyra. Egy villanyvonat volt, amely egy hidakon átívelő nyomvonalon gördült,
megállt egy-egy állomáson, zakatolás közben pedig nagyokat füttyentett.
 Jancsi letérdelt és hosszasan
bámulta. Aztán az anyjára nézett és így szólt: „Imádkozni fogok minden este, hogy kaphassak egy ilyen vonatot
ajándékba.”
Anyja csak zavartan mosolygott, mert nem tudta, mit mondjon erre. Tudatában
volt annak, hogy neki soha nem lesz annyi pénze, amiből meg tudja azt venni, és ezzel Jancsi is tisztában volt.
Mindenesetre otthon Jancsi tényleg minden este imádkozott a vonatért. De eljött
a karácsony, és a kisvonat még mindig sehol.
„Remélem, Jancsi, hogy nem vagy csalódott, hogy Jézus nem hallgatta meg az
imádságodat” − fürkészte Jancsi arcát anyja.
„De, Anya, Jézus meghallgatta az imáimat − válaszolta Jancsi derűsen. −
Egyszerűen azt válaszolta, hogy „nem”. Pontosan ugyanazt válaszolta, amit te is mondasz időnként, amikor tudod,
hogy az, amit kérek, nem lenne jó nekem! És én tudom, hogy ha ezt teszed, azért teszed, mert szeretsz engem. És
én tudom, hogy Jézus is szeret engem.” Anyja magához vonta és szorosan átölelte Jancsit. Mennyire örült, hogy
fia eldöntötte, hogy Jézusban fog bízni!
Te is meg akarsz tanulni Jézusban bízni, ahogy Jancsi is megtanult?
|
