Pihenés

Három kérdésre keressük a választ a pihenéssel kapcsolatban. Az első, hogyan pihenjünk, a második, hogy mennyit, a harmadik, hogy mikor.

Hogy miképpen pihenjünk, a legtöbbünk tud válaszolni, aludjunk egyet. Minden esetben igaz ez? Minden esetben a legjobb pihenési mód, ha alszunk néhány órát? Mit gondolnak, azok számára, akik egész nap egy székhez vannak kötve, mi jelenti az igazi pihenést? A testmozgás. Vagyis az aktív pihenés, fizikai terhelés is jelenthet pihenést annak, aki szellemileg fáradt el. Az egyensúly, a szellemi és fizikai munka egyensúlya nagyon fontos.

Néhány megdöbbentő adatot hadd mondjak. A szívünk százezerszer üt naponta. Ez komoly munka. Nyolcvanezer liter vért pumpál keresztül huszonhatmillió kilométer hosszúságú érhálózaton minden egyes nap. Húszezerszer veszünk levegőt. És hétszázötvenszer mozgatjuk meg legfőbb izmainkat. Tizennégymillió agysejtet működtetünk. Látható, hogy milyen összetett az agyműködés, milyen csodálatos szervünk az agy.

De természetesen minden egyes testrészünknek szüksége van pihenésre. Szükség van arra, hogy a használt sejtek, szövetek feltöltődjenek, újraépülhessenek.
Gondolták-e, hogy a pihenés fontosabb az élethez, mint az étel?

Hány napig bírjuk evés nélkül? Van, aki negyvenig bírta. Azért ez veszélyes lehet, egy hónapnál tovább nem ajánlott. Viszont tíz nap alvás nélkül halált okoz. Nagyon komolyan kell venni tehát a pihenést.

Aki néhány álmatlan éjszakát eltöltött egyvégtében, az tudja, milyen értéke van a pihenésnek. Nem érdemes sokat kísérletezni vele. Emlékeznek, ugye, a huszonnégy órás biológiai ritmusra? Ebben az alvás is szerepel. Hét-nyolc órát célszerű alvással tölteni naponta. Tehát a meny-nyiségre megkaptuk a választ.

Mindegy-e, hogy mikor alszunk? Délután négytől? Nem hiszem. Nagyon fontos, hogy az éjszakát töltsük alvással. Az sem mindegy, hogy az éjszaka melyik szakaszában pihenünk. Éjjel egytől netán? Ha emlékeznek a grafikonra, láthatták, hogy este hattól már szinte alapállásban vannak a szervezetünk készenléti funkciói, működési feltételei. Egészen alacsony szinten tudnak csak teljesíteni. Igazából készülünk már a pihenésre, szervezetünk felkészülten várja a pihenést.

A legjobb pihenés, illetve a pihenés leghatékonyabb fázisa este kilenc és éjfél között van. Tehát, ha sikerül időben ágyba kerülni, kilenc óra körül, akkor az éjfélig alvással töltött idő valójában hatékonyabb lenne, mint az összes, amit éjfél után alszunk. Az éjfél előtti alvás tehát duplán számít. Aki éjfél előtt lefekszik, az nyert. Mert az éjfél előtti alvás mennyisége sokkal hatékonyabban regenerálja a szervezetet, mint a többi. Ilyenkor töltődik fel a legtöbb testfunkciónk.

Ne feledjük el, hogy a testünknek van egy ciklusa. A huszonnégy órás cikluson kívül van egy másik ciklus is, aminek most vagyunk a végén. Ez a heti ciklus. Tehát van egy hétnapos ciklus is. Ez tulajdonképpen a biológiai ritmusunknak felel meg. Egy Amerikában végzett kísérlet bizonyítja, hogy ez tényleg így működik. Föld alatti környezetbe vittek le embereket, ahol nem tudták követni a nappalok és éjszakák váltakozását, mert nem látták a napot. Azt vizsgálták, hogy miképpen reagál ilyen helyzetre az emberi szervezet. Egyértelmű volt a válasz, a szervezet ekkor is megtartotta a huszonnégy órás, illetve a heti ciklust.

Többször megpróbálták a hétnapos ciklust megváltoztatni. Például a francia forradalom alatt be akarták vezetni a tíznapos munkahetet. Teljes káoszhoz vezettek a kísérletek. Az első világháború alatt az Egyesült Államokban megnyújtották a munkahetet, arra gondolva, hogy a gyárak még több fegyvert tudjanak készíteni. Tizenöt százalékos teljesítménycsökkenés volt a következmény. Végül rájöttek, hogy valóban a negyvennyolc órás munkahét a leghatékonyabb. Ezt Angliában törvénybe is iktatták. Tehát törvény határozza meg, hogy heti egy pihenőnap és évente két hét szabadság jár a dolgozónak. Mert ez az, ami az ember szervezetének a leginkább megfelel, és a pihenést optimális módon tudja segíteni.

Tudták-e, hogy amikor valaki altatókat szed, mert nem tud természetes módon elaludni, egy nagyon fontos alvási szakasztól fosztja meg magát? Ugyanis van egy olyan alvási szakasz, amikor a mentális alvás történik, amikor az agyunk regenerálódik. Ez az, amikor a szemünk egy kicsit mozogni kezd, amikor álmodunk. Ha ezt a szakaszt az altatók használata miatt kiküszöböljük, a szervezetünk nem tud optimális módon feltöltődni. Az első, a fizikai alvás szakasza igazából csak a fizikai újra-épülést szolgálja, a fáradtság, kimerültség kipihenését. De erre a mentális feltöltődésre is nagyon nagy szükség van. Körülbelül kilencven perc után kerül az ember ebbe a fázisba, miután elaludt. Ha valaki nyugtalanul alszik, éjszaka többször felébred, pontosan akkor, amikor elérkezne ebbe a fázisba, az ébredés megszakítja ezt a folyamatot. Az újabb elal-vás újabb kilencven percet igényel, hogy megint eljusson idáig. Ahol a kisgyerek többször felébreszti a szülőket éjszaka, azért ébrednek ők olyan elgyötörtén, s nem azért, mert nem aludtak ki magukat, hanem azért, mert mindig megszakadt a folyamat, így nem tudott regenerálódni az agy.

Amikor valakinek az alvásából hiányzik ez a szakasz, másnap zavarodottabb, gyanakvóbb, sérülékenyebb, bizonytalanabb, aggodalmasko-dóbb, és nő az étvágya, ami természetesen súlynövekedéssel jár. A rossz alvók tehát gyakran túleszik magukat, mert így próbálják kompenzálni ezt a fajta kimerültséget. Ennyi összefüggés van az alvás és az evés, de mind a nyolc alappillér között.

Miért okozhat az elalvás problémát? Kinek milyen ötlete van ezzel kapcsolatban?

Az egyik oka, hogy az ember nem kész az alvásra, mert csak szellemileg merül ki, fizikailag nem. Akármennyire furcsa, kimerült állapotban, egy fárasztó nap után sokkal jobb, ha az ember egy kiadós sétát tesz, vagy élénk testmozgást végez, mielőtt ágyba kerül. Mert ilyenkor a fizikai fáradtság segíti abban, hogy elaludjon. Mert a test még nem fáradt, nem kész a pihenésre.

Természetes altatókról lesz most szó. Mi segíthet? Az első a testmozgás, az erőteljes mozgás. A második, erről is szó volt már, a rendszeresség. Emlékeznek arra a kis belső műszerre, ami ébreszt? Ezt a rendszeresség működteti jól. A táplálkozás, vagyis a legfontosabb étkezési időben, reggel együnk a legtöbbet. A vacsorát célszerű kerülni, már csak a rákellenes hormon termelődése érdekében is.

Ha jól akarunk aludni, ne feküdjünk le tele gyomorral. De ha mégis vacsorázni akarunk, lehetőleg hat óra előtt tegyük, hogy legyen idő, háromnégy óra az emésztéshez. A vacsora könnyű legyen, gyümölcs, pirítós, pattogatott kukorica. Ne terheljük túl a gyomrot lefekvés előtt, mert akkor egész éjjel dolgoznia kell.
Ne igyunk kávét, alkoholt, teát, kólát. A koffein stimuláló. Ha valaki este még kávét iszik, vagy kólát, a koffein megteszi a hatását, és ne csodálkozzon, ha éjfélkor még forgolódik. A fekete és zöld tea is tartalmaz koffeint.

Fontos, hogy nyugodt legyen a légkör az elalvás előtt. Ne legyen felfokozott állapotban az agy. Egy meleg zuhany ellazíthat. Kitágítja az ereket, felélénkül a vérkeringés, ilyen módon felfrissülünk, és ellazulunk.

Rengeteg hatás éri az embert nap közben. Sötétben pihenjünk, lehetőleg nyitott ablaknál. Bizonyára valamennyien érezték, milyen jó reggel ébredni, ha nyitott ablaknál, friss levegőhöz jutva pihentünk.

Ebben a stresszel teli, zaklatott világban a csend külön ajándék. Ha igazán pihenni akarunk, legyen csend körülöttünk. Nemcsak alvásidőben, de hétvégén, ha alkalom adódik, menjenek ki a városból, keressenek egy kellemes, csendes helyet, erdőt, tópartot, ahol hallani lehet a csendet. Egészen más lesz a közérzetük, és az egész hetük sokkal kellemesebben telik majd el.

Nem elég, hogy friss levegő van a szobában, az egészséghez jól kell tudni lélegezni is. A levegő témájánál fogjuk megtanulni a helyes lélegzés technikáját. Az emberek nagy százaléka nem lélegzik megfelelő módon.

A szellemi munkát végzők tehát kemény fizikai munkával tudják felüdíteni magukat, és így a megfelelő pihenésüket elősegíteni.

Feküdjünk le időben, és keljünk korán. A legtöbb ember ezt éppen fordítva teszi. Este megpróbálja még a maradék munkát elvégezni, amikor már igazán fáradt, és nem is tud koncentrálni. Megpróbál inkább reggel ráhúzni egy kicsit. Ha megfogadják a fenti tanácsot, megtapasztalják ennek áldásait.

Az agy reggel, ébredés után a legfogékonyabb.

Tudni kell, hogy az étkezés utáni alvás a legártalmasabb, mert ilyenkor az emésztéssel van elfoglalva a szervezet.

Ebéd után inkább sétáljunk egy jót. Ne este akarjuk bepótolni az egész napos hiányt az étkezés terén.

A nyolcadik törvény alapján a lelki nyugalomra is szükségünk van a megfelelő pihenéshez. Ezért szoktam én például elalvás előtt olvasgatni a Bibliát. Sokkal jobban alszom, mint egy krimi után. Ha voltak is zaklatott időszakai a napnak, ha este ilyen módon rendbe tesszük a dolgainkat, ez is megoldódik. Nem véletlenül mondta például Jézus a tanítványainak, hogy „Gyertek el ti magatok egy puszta helyre, és pihenjetek meg kissé.” A Bibliáról már volt szó, arról is, hogy minden alapelv szerepel benne.

A Teremtő alkotása vagyunk, Ő tudja, mire van szükségünk, és Ő adta a huszonnégy órás, illetve hétnapos ciklust. Tudja, hogy szükségünk van egy pihenőnapra, és ha ezt tiszteletben tartjuk, magunknak teszünk jót.

Amikor kipróbálják, és egy napot elkülönítenek a teljes pihenésre, kikapcsolódásra, hogy kimenjenek a természetbe a családdal, rájönnek, hogy ez szükséges az egészséghez. És akkor értékelni tudják azt a gondoskodást, amit Isten biztosít az ember számára nap mint nap.