A királyok kora

Meghallgatom

71. / Dávid bűne és bűnbánata 

(2 Sámuel 11-12. fejezetek)

Letöltöm

a hanganyagot

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677

667.  oldal A Bibliának kevés elismerő szava van az emberekről. Kevés helyet biztosít a legjobb emberek erényeinek felsorolására, akik valaha is ezen a földön éltek. A Biblia ezt szándékosan teszi. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel az emberek rendelkeznek, Isten ajándéka. Jócselekedeteiket Isten kegyelmével Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül őt illeti a tisztelet mindazért, amivé lettek és amit tesznek; ők csak eszközök kezében. Sőt mi több - mivel a Biblia történetének minden leckéje tanítja - veszélyes dolog dicsérni vagy felmagasztalni az embereket; mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való teljes függősége tényét és saját erejében bízik, biztos, hogy elbukik. Az ember olyan ellenségekkel küzd, amelyek erősebbek nála. "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak" (Ef 6:12). Lehetetlen számunkra saját erőnkkel megállni a küzdelemben. mindaz, ami eltereli gondolatainkat Istenről, ami önmagunk felmagasztalásához, vagy önmagunktól való függőségünkhöz vezet, az vereségünk útját készíti számunkra. A Biblia az emberi erőben való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni és arra bátorít, hogy bízzunk az isteni erőben.

A magabiztosság és önmagasztalás lelkülete készítette elő a Dávid bukásához vezető utat. A hízelgés, hatalom és a pompa csábítása hatással volt rá. A szomszédos nemzetekkel való kapcsolatai is rossz befolyással voltak. A keleti uralkodók között érvényes szokások 668.  oldal szerint azok a gonoszságok, amelyeket nem tűrtek el büntetés nélkül az alattvalóknál, büntetlenül maradtak a királyoknál. Az uralkodónak nem kellett ugyanolyan önmegtartóztatást gyakorolnia, mint alattvalóinak. Mindez hajlamossá tette Dávidot arra, hogy csökkenjen érzéke a bűn súlyossága iránt. Ahelyett, hogy alázatosan Jahve hatalmára támaszkodott volna, saját bölcsességében és hatalmában kezdett bízni. Abban a pillanatban, amikor Sátán el tudja választani a lelket az Istentől, az erő egyetlen biztos forrásától, felébreszti az ember testi természetének szentségtelen vágyát. Az ellenség nem váratlanul, nem mindjárt a kezdetben, hirtelen és meglepő módon végzi munkáját; az alapelvek erődítményeit titokban ássa alá. Látszólag kis dolgokkal kezdi munkáját; az Istenhez való hűség és a reá támaszkodás elhanyagolásával, a világ szokásainak és gyakorlatának követése iránti hajlammal.

Az ammonitákkal való háború befejezése előtt Dávid Joábra hagyta a hadsereg vezetését és visszatért Jeruzsálembe. A szíriaiak már alávetették magukat Izraelnek és az ammoniták teljes veresége is bizonyosnak látszott. Dávidot a győzelem gyümölcsei és a bölcs, kiváló képességű uralkodónak kijáró megtiszteltetés vették körül. Amikor átadta magát a pihenésnek és nem őrködött éberen magára, a kísértő megragadta az alkalmat és elfoglalta elméjét. Az, hogy Isten szoros kapcsolatban volt Dáviddal és igen nagy jóindulatot nyilvánított iránta, a legerősebb ösztönző erő kellett volna legyen jelleme szeplőtlen megőrzésére. Amikor azonban kényelmében és biztonságában elengedte Isten kezét, engedett Sátánnak és bűnnel szennyezte be lelkét. Dávid, akit az ég jelölt ki népe vezéréül, akit Isten választott ki törvénye végrehajtására, megtörte az Úr parancsolatát. A gonosztevők megfélemlítője kellett volna legyen, és ehelyett most saját cselekedetével erősítette meg őket.

Korábbi élete veszedelmei között tudatos becsületességgel mindig rá tudta bízni ügyét Istenre. Az Úr keze teljes biztonsággal vezette a számára elkészített megszámolhatatlan csapdák mellett. Most azonban a bűnös és bűnbánat nélküli Dávid nem a mennyből kérte a segítséget és a vezetést, hanem saját maga igyekezett kiszabadítani magát azokból a veszedelmekből, amelyekbe bűne sodorta. Bethsabé, akinek szépsége csapdának bizonyult számára, a Hitteus Uriásnak volt a felesége. Uriás egyike volt Dávid legbátrabb és leghűségesebb 669.  oldal tisztjeinek. Senki sem tudta előre, hogy mi lenne a következménye annak, ha a bűn kitudódik. Isten törvénye a házasságtörő bűnére halálbüntetést mondott ki. Az volt a kérdés, hogy ez a becsületes, büszke katona, akinek a becsületébe ilyen szégyenletes módon belegázoltak, vajon nem a király életének elvételével, vagy pedig a nép fellázításával áll-e bosszút a rajta esett sérelemért?

Dávid minden erőfeszítése, amit bűne eltitkolása céljából elkövetett, hiábavalónak bizonyult. Kiszolgáltatta magát Sátán hatalmának. Veszedelem vette körül. A halálnál keserűbb becstelenséggel kellett szembenéznie. Úgy tűnt, hogy a menekülésnek csak egy útja van. Kétségbeesésében sietett gyilkossággal tetézni a házasságtörést. Az, aki végrehajtotta Saul megsemmisítését, most arra törekedett, hogy Dávidot is romlásba döntse. Bár a kísértések különbözők voltak, mégis mind Isten törvényének az áthágásához vezettek. Dávid úgy okoskodott, hogyha Uriás a csatában esnék el az ellenség kezétől, akkor halálának bűne nem tudódna ki, s nem terhelné a királyt. Így Bethsabé szabad lenne, és Dávid feleségül vehetné. Ezzel minden gyanú elhárulna róla és a tisztessége meg lenne őrizve.

Így lett Uriás saját halálos ítéletének átadójává. ő maga adta át a király parancsát tartalmazó levelet. "Állassátok Uriást legelöl, ahol a harc leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon" (2Sám 11:15). Joáb, akit egy szándékos emberölés bűne már beszennyezett, nem vonakodott engedelmeskedni a király utasításának, és Uriás az Ammon fiainak kardjától esett el.

Mind ez ideig Dávid, mint uralkodó olyan életet élt, amelyhez hasonlót kevés uralkodó élt. Azt írták róla, hogy "[...] az egész nép között ítéletet és igazságot" (2Sám 8:15) szolgáltatott. Becsületessége megnyerte a nép bizalmát és hűségét. Amikor azonban elpártolt Istentől és átadta magát a gonosznak, akkor egy időre Sátán eszköze lett; mégis még mindig megtartotta rangját és tekintélyét, amit Isten adott neki, és ezért engedelmességet követelt azoktól, akiknek a lelkét veszélybe sodorta engedelmességük által. És Joáb, aki inkább engedelmeskedett a királynak, mint Istennek, áthágta Isten törvényét, mert a király parancsolta azt.

Dávidnak Isten adta a hatalmat, ezt azonban csak az Isten törvényével összhangban gyakorolhatta. Amikor valami olyat parancsolt meg, ami ellentétben állt Isten törvényével, akkor a parancsának 670.  oldal való engedelmesség bűn volt. "[...] amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek" (Róm 13:1), de nekünk nem szabad engedelmeskednünk azoknak a hatalmasságoknak, amelyek azt parancsolják meg, ami Isten törvényével ellentétes. Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében kifejti azt az alapelvet, amelynek az életünket kormányoznia kell. Azt mondja: "Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé" (1Kor 11:1).

A végrehajtott parancsról értesítést küldtek Dávidnak, és olygondosan szövegezték meg, hogy nem keverték bele az ügybe sem Joábot, sem a királyt. Joáb ezt mondta a követnek: "Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak [...] Akkor mond meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt. Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, amivel megbízta volt őt Joáb" (2Sám 11:19-22).

A király válasza ez volt: "Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál amiatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így bíztasd őt" (2Sám 11:25)

Bethsabé a gyász szokásos napjait megtartotta férjéért. E napok eltelte után "érette külde Dávid és házába viteté őt és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat" (2Sám 11:27). Az, akinek lelkiismerete és tisztességérzete még életveszélyben sem engedte meg, hogy kinyújtsa kezét az Úr felkentje ellen, most olyan mélyre süllyedt bűnében, hogy rosszat tudott tenni egyik leghűségesebb és legbátrabb katonájának, sőt megölette, és még azt remélte, hogy zavartalanul élvezi majd bűne jutalmát. Sajnos, hogy "[...] meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany" (JSir 4:1).

Sátán kezdettől fogva a törvényszegésből eredő nyereséggel kecsegtette az embereket. Így csábította el, így vitte bűnre az angyalokat. Így vezette bűnre Ádámot és Évát. Így téríti le még ma is az emberek sokaságát Isten ösvényéről. A törvény áthágásának útját kívánatosnak tünteti fel, de a "vége a halálra menő út" (Péld 14:12). Boldogok azok, akik - megkockáztatva az ezen az úton való járást - megtanulták, hogy milyen keserűek a bűn gyümölcsei és kellő időben letértek a bűn útjáról. Isten nagy irgalmasságában nem hagyta, hogy Dávidot a bűn csalóka jutalmaival teljes romlásba döntse.

671.  oldal Izrael érdekében is közbe kellett lépnie Istennek. Az idő múlásával ismeretessé lett Dávid bűne, amelyet Bethsabéval követett el. Egyre inkább erőre kapott az a gyanú, hogy Uriás halálát Dávid okozta. Ezzel meggyalázta az Urat. Isten pártfogolta és felmagasztalta Dávidot, bűne azonban hamisan mutatta be Isten jellemét és meggyalázta az ő nevét. Izraelben a kegyesség mértéke egyre alacsonyabb szintre süllyedt. Sokak elméjében csökkent a bűntől való irtózás, míg azok, akik nem szerették és nem félték Istent, vakmerőbbek lettek törvényének áthágásában.

Isten megparancsolta Nátán prófétának, hogy dorgáló üzenetet adjon át Dávidnak. Az üzenet a maga szigorúságában rettenetes volt. Kevés uralkodónak adhattak át ilyen feddést úgy, hogy a dorgálónak ne kellett volna életével fizetnie. Nátán megingathatatlanul továbbította Isten ítéletét olyan mennyei bölcsességgel, hogy elnyerte a király rokonszenvét, felébresztette lelkiismeretét és kimondatta önmaga feletti ítéletét. Nátán úgy fordult Dávidhoz, mint népe jogainak Istentől kijelölt oltalmazójához. A próféta egy történetet mondott el neki a rosszról és az elnyomásról, amely elégtételt követelt.

"Két ember vala egy városban," - mondta - "egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának. A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, amelyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya. Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, aki hozzá ment" (2Sám 12:1-4).

A király haragja felgerjedt és így kiáltott fel: "Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte. A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett" (2Sám 12:5-6).

Nátán, a szemeit a királyra szegezve, jobb kezét az égre emelve ünnepélyesen kijelentette: "Te vagy az az ember! [...] Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte?" (2Sám 12:7.9). A bűnös megkísérelheti, amint Dávid is tette, hogy elrejti elkövetett bűnét az emberek elől. A bűnösök arra törekedhetnek, 672.  oldal hogy bűnös tetteiket örökre elrejtsék az emberek elől, de "[...] mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk" (Zsid 4:13). "[...] Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne: és oly titok, ami ki ne tudódnék" (Mt 10:26).

Nátán kijelentette: "Én kentelek fel téged, hogy király légy Izrael felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből [...] Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte. A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; [...] Ímé én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak [...] Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt" (2Sám 12:7-12).

A próféta dorgáló szavai érintették Dávid szívét. Lelkiismerete felébredt. Bűne a maga teljes szörnyűségében jelent meg lelki szemei előtt. Remegő ajakkal mondta: "Vétkeztem az Úr ellen!" Mindaz a rossz, amit mások ellen cselekszünk, a megsértettről mindig Istenre hat vissza. Dávid súlyos bűnt követett el úgy Uriás, mint Bethsabé ellen, és ezt mélyen át is érezte. Végtelenül nagyobb volt azonban az, amit Isten ellen követett el.

Bár Izraelben nem találhatott volna senkit, aki végrehajtotta volna a halálos ítéletet az Úr felkentjén, Dávid mégis remegett, hogy Isten gyors ítélete által elveheti életét. Isten még nem bocsátott meg neki, bármelyik pillanatban lecsaphat rá. Isten azonban a prófétával újabb üzenetet küldött neki: "Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni" (2Sám 12:13). De igazságot kellett szolgáltatni. A halálbüntetést Isten áthárította Dávidról a bűnből született gyermekre. Így Isten alkalmat adott Dávidnak a bűnbánatra. Gyermeke halála, mint büntetésének egy része, számára sokkal keserűbb volt, mint amilyen saját halála lett volna. A próféta ezt mondta: "Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, aki lett néked, bizonnyal meghal" (2Sám 12:14).

Amikor gyermeke megbetegedett, Dávid böjtöléssel és mély megalázkodással könyörgött a gyermek életéért. Levetette királyi ruháit, félretette a koronát és éjszakáról éjszakára a földön feküdt és a fájdalomtól megtört szívvel könyörgött Istenhez az ő bűnéért ártatlanul szenvedő gyermekéért. "Felkelének azért az ő házának vénei és menének ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará" (2Sám 12:17). 673.  oldal Gyakran megtörtént, hogy amikor ítéletet mondtak ki egy személyre vagy városra, a megalázkodás és a bűnbánat elhárította a csapást és az Örökkévaló Irgalmasság gyorsan megbocsátott és elküldte békekövetét. Ettől a gondolattól felbátorodva Dávid kitartott könyörgésében mindaddig, amíg a gyermek meg nem halt. Amikor megtudta, hogy a gyermek halott, csendesen alávetette magát Isten akaratának. A megtorlásnak ez az első csapása így sújtott le rá és ezt a csapást ő maga is igazságosnak tartotta. Dávid azonban, mivel bízott Isten kegyelmében, nem maradt vigasztalás nélkül.

Nagyon sokan, akik már elolvasták Dávid bukásának történetét, megkérdezték: Miért kellett ezt a feljegyzést nyilvánosságra hozni és az emberek elé tárni? Isten miért látta helyesnek a világnak nyíltan megmutatni olyan valaki életének sötét szakaszát, akit a menny igen magasra becsült? A próféta Dávidhoz intézett feddésében ezt jelentette ki bűnéről: "[...] mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban" (2Sám 12:14). Az Istenhez hűtlenekké vált emberek az egymást követő nemzedékek élete folyamán gyakran mutattak Dávid jellemének erre a sötét foltjára és diadallal, csúfolással így kiáltottak fel: "Íme az Isten szíve szerint való ember!" Így hoztak szégyent a vallásra, káromolták Istent és az ő szavát, lelküket megkeményítették a hitetlenségben és sokan a kegyeskedés álruhájában merészek lettek a bűnben.

Dávid története azonban nem nyújt támogatást a bűnnek. Dávidot akkor mondták Isten szíve szerint való embernek, amikor még Isten tanácsa szerint járt el minden dolgában. Mikor azonban a bűn útjára lépett, megszűnt igaznak lenni, mindaddig, amíg bűnbánattal vissza nem tért az Úrhoz. Isten szava világosan kijelenti: "De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak" (2Sám 11:27). Az Úr azt mondta neki a próféta útján: "Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? [...] Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem" (2Sám 12:9-10). Bár Dávid megbánta bűnét és Isten megbocsátott neki és elfogadta őt, de az általa elvetett mag kikelt kártékony gyümölcsét neki kellett learatnia. A személyén és házán végrehajtott ítélet bizonyítja Isten bűntől való irtózását.

Eddig Isten gondviselése megőrizte Dávidot ellenségei összes cselszövéseitől, ez Saul megfékezésében mutatkozott meg a legjobban. 674.  oldal E bűnnel, Dávid megváltoztatta Istenhez való viszonyát. Az Úr semmiképpen sem nézhette el bűnét. Hatalmát nem használhatta fel arra, hogy Dávidot megvédje a bűn következményeitől, mint ahogy megvédte őt Saul gyűlölködésétől.

Dávidban nagy változás ment végbe. Lelkileg megtört bűne tudatától és annak messzire kiható következményeitől. Megalázottnak érezte magát alattvalói szemében. Befolyása gyenge lett. Jólétét eddig annak tulajdonították, hogy lelkiismeretesen engedelmeskedett az Úr parancsainak. Most azonban alattvalói, mivel tudomást szereztek bűnéről, maguk is szabadabban vétkeztek. Tekintélye - hogy tiszteletet kapjon fiaitól - saját családjában is lecsökkent. Bűnének tudata csendben maradásra késztette akkor, amikor a bűnt kárhoztatnia kellett volna. Erőtlen lett ahhoz is, hogy saját családjában, érvényt szerezzen az igazságnak. Rossz példája befolyást gyakorolt fiaira és Isten nem lépett közbe, hogy a következményeket elhárítsa. Hagyta, hogy a dolgok a maguk természetes módján folyjanak, és Dávid szigorúan meg lett büntetve.

Elbukása után Dávid egy egész évig látható biztonságban élt. Isten nemtetszésének nem volt semmi külső jele. Az isteni ítélet azonban állandóan a feje fölött lebegett. Az ítélet és a megtorlás napja gyorsan és biztosan közeledett, amelyet semmiféle bűnbánat nem háríthatott el. Gyötrődés és szégyen volt az, ami beárnyékolta földi életét. Azok, akik Dávid példájára való hivatkozással próbálják bűnüket kisebbíteni, tanulják meg a Biblia feljegyzéséből, hogy Isten törvénye áthágásának, a bűnnek az útja bizony nagyon kemény. Bár a bűnösök éppen úgy, mint Dávid, elfordulhatnak a gonoszság útjáról, a bűn következményeinek elhordozását még ebben az életben keserűnek és keménynek találják.

Dávid elbukásának történetét Isten figyelmeztetésnek szánta, mert még azok sem érezhetik magukat biztonságban, akiket Isten felettébb megáldott és pártfogolt, ha elhanyagolják az éberséget és az imádkozást. E lecke áldásnak bizonyul azok részére, akik Istentől jövő tanulságként szívükbe fogadják. Nemzedékről nemzedékre ezrek ismerték fel, hogy veszedelmük a kísértő hatalmából származik. Dávid elbukása - akit az Úr nagyon becsült - felébresztette bennük az önmaguk iránt való bizalmatlanságot. Megérezték, hogy egyedül Isten tarthatja meg őket hatalmával, hitük 675.  oldal által. Ha tudatában vannak annak, hogy egyedül Istenben van az erejük és biztonságuk, akkor félnek Sátán területére lépni.

Mielőtt kimondták az isteni ítéletet Dávid ellen, már aratni kezdte törvényszegése gyümölcseit. Lelkiismerete nem volt nyugodt. Lelki gyötrődése látható a harminckettedik zsoltárban, amelyben ezt mondja:

"Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott,

        vétke elfedeztetett.

Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít,

        és lelkében csalárdság nincsen.

Míg elhallgatám, megavultak csontjaim

        a napestig való jajgatás miatt.

Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed,

        életerőm ellankadt,

        mintegy a nyár hevében" (Zsolt 32:1-4).

Az ötvenegyedik zsoltár Dávid bűnbánatának a kifejezése, mikor Isten feddéséről szóló üzenete eljutott hozzá:

"Könyörülj rajtam én Istenem

         a te kegyelmességed szerint;

        irgalmasságodnak sokasága szerint

        töröld el az én bűneimet!

Egészen moss ki engemet az én álnokságomból,

        és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;

Mert ismerem az én bűneimet,

        és az én vétkem szüntelen előttem forog.

Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt,

        ami gonosz a te szemeid előtt;

        hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.

Ímé én vétekben fogantattam,

        és bűnben melengetett engem az anyám.

Ímé te az igazságban gyönyörködöl,

        amely a vesékben van,

        és bensőmben bölcsességre tanítasz engem.

Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek;

        moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.

676.  oldal Hallass örömet és vigasságot velem,

        hogy örvendezzenek csontjaim,

        amelyeket összetörtél.

Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől,

        és töröld el minden álnokságomat.

Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten,

        és az erős lelket újítsd meg bennem.

Ne vess el engem a te orcád elől,

        és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem.

Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét,

        és engedelmesség lelkével támogass engem.

Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra,

        hogy a vétkezők megtérjenek hozzád.

Szabadíts meg engemet a vérontástól, óh Isten,

        szabadításomnak Istene!

        hogy harsogja nyelvem a te igazságodat" (Zsolt 51:3-16).

E szent énekben - amelyet nyilvánosan kellett énekelni a nép nagy összejövetelein az udvar, a papok, a bírák, a fejedelmek és a harcosok jelenlétében, és mely ének megőrzi a legutolsó nemzedékig bukásának történetét - Izrael királya elbeszélte bűnét, bűnbánatát és reménységét az Isten irgalmassága útján elnyerhető bocsánatban. Ahelyett, hogy elrejtette volna bűnös voltát, azt akarta, hogy bukásának szomorú története másokat útbaigazítson.

Dávid bűnbánata őszinte és mély volt. Nem tett semmi kísérletet arra, hogy elfedezze bűnét. Nem igyekezett megszökni a fenyegető ítélet elől, ez inkább imára késztette. Látta Isten ellen elkövetett bűne szörnyűségét; beszennyezett lelkét; undorodott a bűntől. Nem csak bocsánatért, hanem szíve tisztaságáért is könyörgött. Dávid kétségbeesésében nem adta fel a küzdelmet. Bűneiket megbánó bűnösöknek adott isteni ígéretben meglátta Isten bocsánatát ez és biztosíték volt, hogy neki is megbocsát

 

"Mert nem kívánsz te véresáldozatot,

        hogy adnék azt,

        égő áldozatban sem gyönyörködöl.

Isten előtt kedves áldozatok:

        a töredelmes lélek;

        677.  oldal a töredelmes és bűnbánó szívet óh Isten

        nem veted te meg!" (Zsolt 51:18-19).

 

Bár Dávid elbukott, az Úr felemelte őt. Ezután, mint bukása előtt, teljes összhangban volt Istennel és embertársaival. Szabadításának örömében így énekelt:
 

"Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem.

        Azt mondtam:

        Bevallom hamisságomat az Úrnak -

        és te elvetted rólam bűneimnek terhét.

Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől;

        végy körül engem a szabadulás örömével!" (Zsolt 32:5. 7).

Sokan zúgolódnak és igazságtalannak tartják azt, hogy Isten megkímélte Dávidot, akinek olyan nagy volt a bűne; Sault pedig, akinek a bűne sokkal kisebb volt, elvetette. Dávid azonban megalázkodott és megvallotta bűnét, míg Saul megvetette a feddést és bűnei meg nem bánásával megkeményítette szívét.

Dávid történetének e szakasza nagy jelentőségű a bűnbánó bűnös számára. E, az emberiség harcáról, kísértéseiről, az Isten előtti őszinte bűnbánatról és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitről adott egyik legerőteljesebb szemléltetés. Évszázadokon át a bűnbe esett és vétkük terhe alatt küzdő lelkek számára bátorításul szolgált. Isten gyermekeinek ezrei, akik bűnbe estek és kétségbeesésükben már-már feladták a küzdelmet, megemlékeztek arról, hogy Dávid őszinte bűnbánatát és beismerését Isten miként fogadta el, noha szenvedett törvényszegéséért; és így bátorságot merítettek a bűnbánatra és erőt kaptak ismét Isten parancsolatainak útján járni.

Mindenki, aki Isten dorgálása alatt bűnbánattal és bűnvallással megalázza lelkét, amint Dávid is tette, biztos lehet abban, hogy van remény számára. Aki hittel elfogadja Isten ígéreteit, bocsánatot nyer. Az Úr egyetlen őszinte lelket sem vet el. Isten ezt az ígéretet adta: "[...] fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!" (Ésa 27:5). "Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban" (Ésa 55:7).