A királyok kora

Meghallgatom

66. / Saul halála  (1 Sámuel 28.  31. fejezetek)

Letöltöm

a hanganyagot

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

626 627 628 629 630 631 632

626.  oldal Háborút hirdettek ki Izrael és a filiszteusok között. "És [...] a Filiszteusok egybegyűlvén, eljövének és tábort járának Sunemnél" (1Sám 28:4), Jezréel síkságának északi szélén; miközben Saul és haderői csak néhány mérföld távolságra onnan a Gilboa hegy lábánál táboroztak le, vagyis a síkság déli határán. Ezen a síkságon Gedeon háromszáz emberével menekülésre késztette Midián seregeit. Az a lélek azonban, amely akkor ott megihlette Izrael szabadítóját, nem az, amely most a király szívében volt. Gedeon erős hittel jelent meg és bizakodott Jákób hatalmas Istenében. Saul magányosnak és védtelennek érezte magát, mivel Isten elhagyta őt. Amikor megtekintette a filiszteusok hatalmas seregét "[...] megfélemlék és az ő szíve nagyon megrémüle" (1Sám 28:5).

Közben Saul értesült arról, hogy Dávid és emberei a filiszteusokkal vannak és arra gondolt, hogy Isai fia most megragadja az alkalmat és megtorolja mindazt a rosszat, amelyet elszenvedett. A király kétségbeesett. Saját értelmetlen szenvedélye, - amely arra sarkallta, hogy pusztítsa el Isten választottját, - volt az, ami a népet ebbe a nagy veszélybe sodorta. Mialatt Dávid üldözésével töltötte idejét, elhanyagolta országa védelmét. A filiszteusok kihasználták az ország őrizetlen helyzetéből eredő előnyt, behatoltak az ország szívéig. Miközben Sátán arra ösztökélte Sault, hogy minden erejét Dávid üldözésére pazarolja, hogy elpusztítsa őt, ugyanaz a szellem arra indította a filiszteusokat, hogy ragadják meg az alkalmat és pusztítsák el Sault, és igázzák le Isten népét. Gyakran ma is ugyanezt a ravaszságot alkalmazza az ősellenség. Megszenteletlen szívekben a gyülekezetben az irigység és a viszálykodás tüzét szítja, és aztán kihasználva 627.  oldal Isten népének megosztott helyzetét, ügynökei által az egyház romba döntését munkálja.

A következő nap Saulnak meg kellett ütköznie a filiszteusokkal. A küszöbön álló végzet sötét árnyékai vették körül. Segítségre és vezetésre vágyott. Hiába igyekezett azonban tanácsot kérni és kapni Istentől. "És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által" (1Sám 28:6). Az Úr pedig soha nem fordult el attól, aki őszintén és alázatos szívvel ment hozzá. Miért nem felelt most Saulnak? Azért, mert a király cselekedeteivel eljátszotta Isten megkérdezése minden módszerének lehetőségét. Elvetette Sámuel próféta tanácsát. Száműzte Dávidot, Isten választottját. Legyilkoltatta az Úr papjait. Vajon elvárhatta-e, hogy Isten majd válaszol neki, amikor elvágta az Istennel való érintkezés összes csatornáját? Vajon felelhetett-e neki az Úr álomlátásban vagy kijelentések útján, amikor vétkezett a Szentlélek ellen? Saul nem tért vissza Istenhez alázatossággal és bűnbánattal. Most sem a bűneiért való bocsánat és az Istennel való megbékélés volt az, amit keresett, hanem csak ellenségeitől szeretett volna megszabadulni. Makacsságával és lázadásával elvágta magát Istentől. Istenhez pedig nem térhetett vissza csak a bűnbánat és a szív töredelme útján. A gőgös uralkodó azonban kínjában és kétségbeesésében azt határozta el, hogy a bűnbánat és a töredelem helyett valami más forrásból igyekszik segítséget keresni magának.

"Akkor monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek nékem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és megkérdezzem őt" (1Sám 28:7). Saul teljes ismerettel rendelkezett a halottidézés jellegéről. Az Úr kifejezetten megtiltotta a halottakkal való érintkezést, és halálbüntetést mondott ki mindazokra, akik gyakorolták ezt a szentségtelen tudományt. Még Sámuel élete alatt maga Saul parancsolta meg, hogy az összes varázslót és jóst ki kell végezni. Most azonban a kétségbeesés meggondolatlanságában, most ő maga folyamodott olyan módszerhez, amit utálatként előzőleg halálra ítélt.

A királynak megmondták, hogy Endorban rejtekhelyen él egy asszony, aki jóslással foglalkozik. Ez az asszony szövetségre lépett Sátánnal és uralma alá adta magát, hogy teljesítse szándékait. Viszonzásul az ördögök fejedelme csodákat számára és titkos dolgokat jelentett ki neki.

628.  oldal Saul álruhában öltözve éjnek idején két kísérőjének társaságában elment Endorba, hogy megkeresse a jósnő rejtekhelyét. Ó! mily szomorú látvány! Izrael királyát saját akarata szerint a Sátán fogolyként vezette!

Milyen sötét annak az embernek az ösvénye, aki elhatározta, hogy a maga útján jár és ellenáll a Szentlélek szent befolyásának. A legszörnyűbb bilincs az, amely azon az emberen csörög, aki önként adta magát a leggonoszabb zsarnok uralma alá! Istenben való bizalom és az Isten akaratának való engedelmesség voltak az egyedüli feltételei annak, hogy Saul Izrael királya maradjon. Ha Saul eleget tett volna ezeknek a feltételeknek uralkodása egész ideje alatt, akkor országa biztonságban lett volna; Isten lett volna vezetője; a Mindenható lett volna pajzsa. Isten hosszú ideig elnéző volt Saullal szemben. Bár lázadásai és önfejűsége már elhallgattatták Isten szavát a szívében, még mindig volt alkalma a bűnbánatra és a megtérésre. Amikor azonban veszélybe került és elfordult Istentől, szövetséges társától, Sátántól akart világosságot kapni, akkor az utolsó szálat is elvágta, amely még Teremtőjéhez kötötte. Teljesen a démoni hatalom ellenőrzése és uralma alá adta magát, amelyet az évekig gyakorolt is rajta, és amely a teljes pusztulásra vitte.

A sötétség leple alatt Saul és kísérői átvergődtek a síkságon és biztonságban elmentek a filiszteusok serege mellett. Miután átjutottak a hegygerincen is, megérkeztek az endori jósnő magányos otthonába. A jósnő gonosz szellemével itt rejtőzött el, hogy titokban folytathassa szentségtörő varázsigéinek mondását. Saul ugyan álruhában volt, de magas termete és királyi tartása elárulta az asszonynak, hogy nem közönséges katonával van dolga. Sőt az asszony sejtette, hogy látogatója Saul. Gazdag jutalma pedig, amit adott, megerősítette gyanúját. Kérésére: "Mondj jövendőt nékem halottidézés által, és idézd fel nékem azt, akit mondok néked", monda az asszony néki: "Ímé te jól tudod, hogy mit cselekedett Saul, hogy kiirtá a földről a varázslókat és jövendőmondókat; miért akarod azért tőrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engem?! És megesküvék néki Saul az Úrra, mondván: Él az Úr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen" (1Sám 28:8-10). Amikor az asszony megkérdezte tőle, hogy "kit idézzek fel néked?", akkor Saul azt felelte: "Sámuelt idézd fel nékem" (1Sám 28:11).

629.  oldal Ezután az asszony elmondta varázsigéit és így szólt: "[...[ istenfélét látok feljönni a földből [...] Egy vén ember jő fel, és palást van rajta. És megismeré Saul, hogy az Sámuel, és meghajtá magát arccal a föld felé, és tisztességet tőn néki" (1Sám 28:13-14).

Természetesen nem Isten szent prófétája jött fel a jósnő varázsigéinek kimondására. Sámuel nem volt jelen a gonosz lelkek tanyáján. Ez a természetfeletti jelenség Sátán hatalmának eredménye volt. Sátán éppen olyan könnyen magára tudta ölteni Sámuel alakját, mint ahogy a világosság angyaláét is, amikor a pusztában megkísértette Krisztust.

Az asszony első szavait a varázsige alatt a királyhoz intézte: "Miért csaltál meg engem? Hiszen te vagy Saul!" (1Sám 28:12). Így az ördögi léleknek, amely megszemélyesítette a prófétát, az első cselekedete az volt, hogy közölte az asszonnyal azt a csalást, amelyet vele szemben elkövettek. A Saulnak szóló üzenet az állítólagos prófétától ez volt: "Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? És felele Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozék tőlem, és nem felel már nékem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondjad nékem, mit kelljen cselekednem?" (1Sám 28:15).

Amikor Sámuel még élt, Saul megvetette tanácsait, dorgálásait pedig rossz néven vette tőle. Most azonban szorultsága és a balsors órájában úgy érezte, hogy a próféta vezetése volt az egyedüli reménysége. Azon célból, hogy kapcsolatban lehessen mennyel, segítségért fordult a pokol hírnökéhez! Saul teljesen Sátán hatalmába adta át magát. Most pedig az, akinek a nyomorúság és a pusztítás okozása volt az egyetlen öröme, megragadta az alkalmat, hogy a boldogtalan király romlását előidézze. A kétségbeesett király könyörgésére, ez a rettenetes üzenet érkezett az állítólagos Sámuel ajkairól: "Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé lőn?! És aszerint cselekedett az Úr, amint általam megmondotta vala: elvette az Úr a királyságot a te kezedből, és adta azt a te társadnak, Dávidnak. Mivel nem hallgattál az Úrnak szavára, és nem hajtottad végre az ő felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az Úr. És az Úr Izraelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja" (1Sám 28:16-19).

630.  oldal Saul lázadó eljárását egész idő alatt Sátán csak dicsérte és így becsapta őt. A kísértő mindig úgy működik, hogy lekicsinyli a bűnt, könnyűvé és vonzóvá teszi a bűn ösvényét és elvakítja az elmét, amely így nem veszi észre, sőt semmibe veszi az Úr intéseit és fenyegetéseit. Sátán megbabonázó hatalmával rávette Sault, hogy igazolja magát Sámuel dorgálásaival és intéseivel szemben. Most azonban Saul végső szorultságában Sátán ellene fordult és feltárta előtte bűne szörnyűségét és a bocsánat reménytelenségét, hogy kétségbeesésbe hajszolja őt. Valójában nem választhatott jobbat bátorsága elpusztítására, minthogy elméjét összezavarva a kétségbeesésbe űzze és önmagát megsemmisítse.

Saul a fáradságtól és a böjtöléstől teljesen kimerült. Megrettent és a lelkiismerete is mardosta. Amikor pedig meghallotta ezt a félelmetes jövendölést, termete megingott, mint a tölgyfa a viharban, és ájultan elterült a földön.

A jósnő megrémült. Izrael királya halottként feküdt előtte. Vajon mi történne vele, ha az ő rejtekhelyén halna meg? Könyörgött neki, keljen fel és egyék valamit. Arra ösztönözte, hogy mivel ő veszélyeztette életét azzal, hogy teljesítette kívánságát, neki is engednie kell az ő kérésének és meg kell tartani saját életét. Szolgái is csatlakoztak a jósnő könyörgéséhez. Saul végül is engedett a kérésnek. Az asszony hízott borjú húsát tette eléje és nagy sietséggel kovásztalan kenyeret is készített számára. Micsoda jelenet! A jósnő barlangjában, amely még csak egy kevéssel előbb - Sátán hírnökének jelenlétében - visszhangzott a végzet szavaitól, az, akit Isten Izrael királyának kent fel, leült és evett és így készült fel a másnapi halálos küzdelemre.

Napkelte előtt kísérőivel együtt Saul visszatért Izrael táborába, hogy megtegye a szükséges előkészületeket az ütközetre. Saul azzal, hogy tanácskozott a sötétség lelkével, tulajdonképpen megsemmisítette magát. A kétségbeesés rémülete annyira lehangolta, hogy képtelen volt bátorságot önteni hadseregébe. Elszakadt az erő forrásától, nem tudta rávenni az izraelitákat arra, hogy úgy tekintsenek Istenre, mint egyedüli segítőjükre. Mindez siettette a gonosz lélek által mondott jövendölés beteljesedését.

Izrael haderői és a filiszteusok seregei Sunem síkján és Gilboa lejtűin csaptak össze és vívták meg véres küzdelmüket. Bár az endori 631.  oldal barlangban lejátszódott félelmetes jelenet a reménység utolsó szikráját is kioltotta a király szívében, Saul mégis elszánt hősiességgel harcolt trónjáért és országáért. Mindezt azonban hiába tette. "[...] elfutottak Izráel férfiai a Filiszteusok elől és elhullának a seb miatt a Gilboa hegységén" (1Sám 31:1). A király három bátor fia ott halt meg apja mellett. Az íjászok rátámadtak Saulra. Látnia kellett, hogy katonái egymás után esnek el körülötte és miként vágják le karddal fejedelmi fiait. Maga Saul is megsebesült. Már nem tudott sem harcolni, sem elmenekülni. Lehetetlenség volt számára a menekülés, ezért elhatározta, elevenen nem adja magát a filiszteusok kezébe. Megparancsolta fegyverhordozójának: "Húzd ki kardodat, és szúrj keresztül azzal engem" (1Sám 31:4). Amikor ez a férfi nem volt hajlandó kezét emelni az Úr felkentje ellen, akkor Saul önmaga vette el életét úgy, hogy beledűlt saját kardjába.

Így pusztult el Izrael első királya az öngyilkosság bűnének terhével lelkén. Életét elhibázta. Tiszteletlenség és kétségbeesés jellemezte életét és halálát is, mert saját akaratát szembeállította Isten akaratával.

A vereség híre elterjedt. Rémület tört egész Izraelre. Az emberek elmenekültek a városból, így azokat zavartalanul vehették birtokukba a filiszteusok. Saul Istentől függetlenné vált uralma majdnem az egész nép pusztulását eredményezte.

A csatát követű napon, amikor a filiszteusok átkutatták a csatateret és kifosztották az elesettek holttesteit, felfedezték Saul és három fia holttestét. Hogy diadalukat teljessé tegyék, levágták Saul fejét és lerángatták róla fegyverzetét. Azután a véres fejet és fegyverzetét diadaljelvényként elküldték a filiszteusok országába "[...] hogy hírt mondanának bálványaiknak templomában és a nép között" (1Sám 31:9). "Fegyverzetét Astarot templomában helyezték el", míg fejét Dágon templomába vitték; "testét pedig felfüggeszték Bethsán kerítésére" (1Sám 31:10). Így a győzelem dicsűségét hamis isteneik hatalmának tulajdonították, Jahve nevét pedig meggyalázták.

Saul és fiai holttestét Bethsánba hurcolták. Ez a város közel a Jordánhoz, nem nagyon távol Gilboától feküdt. Itt felaggatták a holttesteket, hogy a ragadozó madarak falják fel azokat. Jábes-Gileád bátor férfiai azonban visszaemlékezve arra, hogy korábban Saul szabadította fel városukat, most úgy nyilvánították ki hálájukat, hogy 632.  oldal elhozták a király és a hercegek tetemeit és tisztességesen eltemették őket. Éjnek idején keltek át a Jordánon. "Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és miután levették Saul testét és az ő fiainak testeit Bethsán kerítéséről, elmentek Jábesbe, és ott megégették őket; Csontjaikat pedig felszedték és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és böjtölének hét napig" (1Sám 31:12-13). Így a negyven évvel ezelőtt véghezvitt hűstett szerető szíveket és kezeket mozgatott meg a megaláztatás idején, és Jábes-Gileád derék férfiai végtisztességgel adóztak Saulnak és fiainak.