A pátriárkák kora

Meghallgatom

14. / Sodoma pusztulása  (I. Mózes 19. fejezet)

Letöltöm

a hanganyagot

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134

122.  oldal A Jordán völgyének városai közül Sodoma volt a legszebb. A síkság, amelyen elhelyezkedett, olyan szép volt és termékeny "[...] mint az Úr kertje" (1Móz 13:10). A trópusok pazar növényzete díszítette a környéket. Pálmafa, olajfa és szőlő hazája volt ez, ahol egész évben virágok illatoztak. Gazdag termést kínáltak a mezők; nyájjal és csordával voltak tele a környező dombok. A művészet és a kereskedelem is növelte a síkság büszke városának gazdagságát. Palotáit kelet kincsei díszítették, és a sivatag karavánjai drága áruk sokaságával látták el piacait. Lakosai kevés munka árán megkaphattak mindent, amire szükségük volt; mintha az egész év ünnepek sorozata lett volna.

A mindenütt uralkodó bőség fényűzést és gőgöt szült. A tétlenség és gazdagság megkeményítette a szíveket, amelyeket sohasem sanyargatott nélkülözés, és nem sújtott a bánat. A gazdagság és kényelem táplálta a gyönyör szeretetét és az emberek érzéki élvezetekbe merültek. "Ímé, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek:" - mondja Ezékiel - "kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének utálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam" (Ezék 16:49-50). Semmit sem kívánnak az emberek jobban, mint a gazdagságot és a kényelmet, pedig ez szülte azokat a bűnöket, amelyek a síkság városainak pusztulását okozták. Haszontalan, tétlen életük miatt áldozatul estek Sátán kísértéseinek, és eltorzították Isten képmását. Inkább sátáni, mint isteni jellemvonásokat tükröztek. Az emberiség legnagyobb átka a tétlenség, mert erkölcstelenséget és bűncselekményeket von maga után. Gyengíti az értelmet, csökkenti a felfogóképességet, és 123.  oldal megrontja a lelket. Sátán lesben áll, készen arra, hogy tönkretegye a vigyázatlant, aki szabad idejével alkalmat kínál neki arra, hogy valamilyen vonzó álarc leple alatt hozzáférkőzzék. Akkor a legsikeresebb, amikor az embert tétlen óráiban kísérti meg.

Sodoma népe mulatozott és tivornyázott, dőzsölt és részegeskedett. Nem szabott határt a leghitványabb és legdurvább szenvedélyeinek sem. A nép nyíltan dacolt Istennel és törvényével, és örömét lelte az erőszakos cselekményekben. Bár előttük állt az özönvíz előtti világ példája, és tudták, hogy Isten haragja nyilvánul meg elpusztításával, Sodoma mégis a gonoszságnak ugyanazt az útját járta.

Amikor Lót Sodomába költözött, a romlottság még nem volt általános, és az irgalmas Isten fénysugarakat gyújtott az erkölcsi sötétségben. Amikor Ábrahám kimentette a foglyokat az elámiták kezéből, az emberek figyelme az igaz hit felé fordult. Ábrahám nem volt idegen Sodoma népe előtt, és maguk között kinevették, amiért a láthatatlan Istent imádta. De amikor a sokkal nagyobb katonai erőkkel szemben győzelmet aratott, s a foglyokról és a zsákmányról nagylelkűen lemondott, csodálkozást és csodálatot keltett. Amíg ügyességét és bátorságát magasztalták, nem némíthatták el meggyőződésüket, hogy mennyei erő által győzött. Ábrahám nemes és önzetlen lelkülete, amely annyira idegen volt Sodoma önző lakói előtt, vallása felsőbbrendűségének újabb bizonyítéka volt, amelynek bátran és hűséggel hódolt.

Ábrahámra mondott áldásával Melkhisédek elismerte, hogy Jahve a pátriárka erejének forrása és győzelmének szerzője: "[...] Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet" (1Móz 14:19-20). Isten gondviseléssel szólt ehhez a néphez, de ők elutasították az utolsó fénysugarakat, ahogy a korábbiakat is.

És most elérkezett Sodoma utolsó éjszakája. A bosszúállás fellegei már rávetették árnyékukat a pusztulásra ítélt városra. De lakó ezt nem vették észre. Amíg az angyalok közeledtek, hogy a pusztításra szóló megbízásukat végrehajtsák, az emberek jólétről és kedvtelésről álmodtak. Az utolsó nap is olyan volt, mint a többi, jött és elmúlt. Este szállt a kedves és zavartalan tájra. A páratlanul szép vidék a lenyugvó nap sugaraiban fürdött. A hűvös alkony előcsalogatta a 124.  oldal város lakóit, és a szórakozni vágyó tömeg sétálgatott, kihasználva a perc örömeit.

A szürkületben két idegen közeledett a város kapujához. Vándoroknak tűntek, akik éjszakai szállást keresnek. Senki sem ismerte fel az egyszerű vándorokban Isten ítéletének hatalmas hírnökeit. A vidám, gondtalan tömeg még csak nem is álmodta, hogy az, ahogyan a mennyei követekkel bánik azon az éjszakán, betetőzi a büszke város végzetét okozó bűnét. De volt egy ember, aki kedvesen, figyelmesen viselkedett az idegenekkel, és meghívta őket otthonába. Lót nem tudta, kik a jövevények, de mindenkivel udvarias és vendégszerető volt. Ez vallásához tartozott - olyan gyakorlat volt ez, amelyre Ábrahám példája tanította meg. Ha nem gyakorolta volna az udvariasságot, talán elpusztult volna Sodoma lakóival együtt. Sok család, bezárva ajtaját az idegen előtt, kizárja Isten küldöttét, aki áldást, reménységet és békességet hozott volna.

Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. Kicsiny dolgok teszik próbára a jellemet. A naponként vidám, készséges szívvel végrehajtott egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre Isten örömmel tekint. Nem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért. Csak akkor lehet életünk áldás, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, a kicsi, egyszerű szívességek az élet örömeit alkotják, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.

Látva, hogy az idegenekkel mily durván bánnak Sodomában, Lót kötelességének tartotta, hogy befogadja őket házába. A város kapujában ült, amikor a vándorok közeledtek, és megpillantva őket felállt, eléjük ment, udvariasan meghajolt és így szólt: "Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott". De ők udvariasan elutasították vendégszeretetét, mondván: "Nem, hanem az utcán hálunk meg" (1Móz 19:2). E válasszal kettős céljuk volt: egyrészt: próbára tegyék Lót őszinteségét, másrészt: úgy látszon, nem ismerik Sodoma férfiainak jellemét, hogy nem biztonságos éjjel az utcán maradni. Válaszuk még inkább arra késztette Lótot, ne szolgáltassa ki őket a 125.  oldal csőcselék kénye-kedvének. Addig erősködött, amíg azok engedtek, és bementek vele a házba.

Lót azt remélte, elrejtheti szándékát a kapuban tétlenkedők elől, ha az idegeneket kerülő úton viszi házába; de tétovázásuk, késlekedésük és az ő ismételt meghívása miatt észrevették őket, és mielőtt még lepihentek volna, vad tömeg gyűlt a ház köré. Nagyon sokan voltak, gonosz indulatoktól fűtött fiatalok és idősek. Az idegenek érdeklődtek a város sajátossága iránt, Lót pedig figyelmeztette őket, hogy ne menjenek ki éjszaka. Közben behallatszott a csőcselék kiabálása és gúnyolódása, azt követelve, hogy a férfiakat vigyék ki hozzájuk.

Lót tudta, hogy ha feldühödnek, könnyen betörhetnek házába. Ezért kiment, hogy megpróbáljon hatni rájuk. "[...] Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot" (1Móz 19:7). Az "atyámfiai" szót szomszédokra vonatkozó értelemben használta. Azt remélte, hogy le tudja csendesíteni őket, és elszégyellik magukat gonosz szándékuk miatt. De szavaival csak olajat öntött a tűzre. Dühük olyan lett, mint a vihar dühöngése. Gúnyolták Lótot, hogy bíróvá tette magát felettük, és azzal fenyegették, hogy rosszabbul fognak bánni vele, mint ahogy vendégeivel szándékoztak. Rárohantak, és darabokra tépték volna, de Isten angyalai megmentették. A mennyei követek "[...] kinyújták [...] kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót" (1Móz 19:10). A következő eseményekből világossá vált Lót előtt, hogy kiket látott vendégül. "Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében" (1Móz 19:11). Ha vakságuk nem lett volna kettős - hisz szívük is megkeményedett -, Isten csapása megfélemlítette volna őket, és elálltak volna gonosz cselekedetüktől. Az utolsó éjszakát sem jellemezték nagyobb bűnök, mint sok korábbit; de a kegyelem, amelyet oly sokáig semmibe vettek, nem járt többé közbe értük. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát - az Isten türelme és haragja közötti rejtett határt. Bosszújának tüze már-már lángra lobbant Siddim völgyében.

Az angyalok felfedték Lótnak küldetésük célját: "[...] elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt" (1Móz 19:13). Az idegenek, akiket Lót védeni próbált, most megígérték, hogy megvédik őt, és megmentik 126.  oldal családjának minden tagját, aki vele elmenekül a gonosz városból. A csőcselék kimerült és eltávozott, Lót pedig elment, hogy figyelmeztesse gyermekeit. Elismételte nekik az angyalok szavát: "[...] keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost" (1Móz 19:14). De azt hitték, hogy Lót tréfál. Nevettek babonás félelmén. Lányai férjük befolyása alatt álltak. Elég gazdagok voltak. A veszély semmi jelét nem észlelték. Minden úgy volt, ahogy azelőtt. Nagy vagyonuk volt, és lehetetlennek tartották, hogy a gyönyörű Sodoma elpusztul.

Lót szomorúan tért haza, és elmondta kudarcának történetét. Az angyalok megparancsolták, keljen fel, vegye feleségét és a még otthon levő két lányát, és hagyja el a várost. De Lót késlekedett. Bár naponta aggodalommal szemlélte az erőszakos cselekményeket, de nem volt igazán fogalma a gonosz város lealjasító és förtelmes romlottságáról. Nem fogta fel, hogy Isten kénytelen büntető ítéletével határt szabni a bűnnek. Gyermekei közül volt, aki ragaszkodott Sodomához, és felesége nem akart nélkülük távozni. Az a gondolat, hogy otthagyja azokat, akik a legdrágábbak számára a földön, több volt, mint amit Lót el tudott viselni. Nehéz volt elhagyni fényűző otthonát és mindazt a gazdagságot, amit egész életének munkájával szerzett, és nincstelen vándorként elmenni. Megbénította a fájdalom, és nem tudta rászánni magát a távozásra. Isten angyalai nélkül mindnyájan elpusztultak volna Sodoma romjai között. A mennyei követek kézen fogták őt, feleségét és lányait, és kivezették őket a városból.

Az angyalok ott magukra hagyták őket, és visszafordultak Sodomába, hogy elvégezzék a pusztítás munkáját. Valaki más - akivel Ábrahám vitába szállt - most Lóthoz szólt. A síkság összes városában még tíz igaz embert sem lehetett találni, de a pátriárka imájára válaszul Isten kiragadta a pusztulásból az egyetlen embert, aki félte őt. A parancs megdöbbentő erővel hangzott el: "[...] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Most végzetes lenne a tétovázás vagy halogatás. Egyetlen késleltető pillantás a romlásra ítélt városra; pillanatnyi megtorpanás, szép otthonuk elhagyása feletti sajnálkozás az életükbe kerülne. Isten ítéletének vihara csak addig várt, amíg ezek a szegény menekülők biztonságba jutottak.

127.  oldal A lesújtott és megriadt Lót úgy érezte, nem tudja megtenni, amit kérnek tőle; félt, hogy valami rossz éri és halál fenyegeti. Amíg e gonosz városban hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított iránta, nem őrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie akaratát és életét. De ahogyan oly sokan mások is, saját elképzelését akarta követni: "Imhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek kérlek oda, lám kicsin az; és én életben maradok" (1Móz 19:20). Az említett város Béla volt, később Czóárnak nevezték. Csak néhány mérföldnyire volt Sodomától, és ahhoz hasonlóan romlott volt. Isten azt is pusztulásra ítélte. De Lót kérte az Urat, hogy kímélje meg azt a várost, azt bizonyítva, hogy ez csak egy kis kérés. Kívánsága teljesült. Az Úr megígérte neki: "[...] tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, amelyről szólottál" (1Móz 19:21). Ó! milyen irgalmas az Isten tévelygő teremtményeihez!

Az ünnepélyes parancs újra felhangzott, hogy siettesse őket, mert a tüzes vihart nem lehetett már sokáig visszatartani. De az egyik menekülő megkockáztatta, hogy hátra tekintsen a pusztulásra ítélt városra, és Isten ítéletének emlékművévé változott. Ha maga Lót tétovázás nélkül engedelmeskedett volna az angyalok figyelmeztetésének, és egyetlen ellenvetés vagy tiltakozó szó nélkül határozott léptekkel a hegyek közé menekült volna, felesége is megmenekül. Példájának befolyása megóvta volna a végzetét megpecsételő bűntől. De Lót tétovázása és késlekedése miatt felesége könnyen vette a mennyei figyelmeztetést. Testileg a síkságon volt, de szíve Sodomához tapadt és vele együtt pusztult el. Fellázadt Isten ellen, mert ítélete elpusztította javait és gyermekeit. Bár Isten megtisztelte és kihívta a gonosz városból, úgy érezte, hogy szigorúan bánt vele, mert éveken át gyűjtött vagyonát ott kellett hagynia a pusztulásnak. Ahelyett, hogy hálásan elfogadta volna a szabadítást, vakmerően visszanézett, irigyelve azok életét, akik elvetették Isten figyelmeztetését. Bűne tanúsította: nem méltó az életre, arra az oltalomra, amely iránt nem sok hálát érzett.

Vigyázzunk, nehogy könnyen vegyük Isten üdvösségünkről való kegyelmes gondoskodását! Vannak olyan keresztények, akik ezt mondják: 128.  oldal "Nem akarok üdvözülni, ha társam és gyermekeim nem üdvözülnek velem együtt". Úgy érzik, hogy a menny nem is lenne menny a számukra szeretteik nélkül. De vajon azoknak, akik ilyen érzéseket táplálnak magukban, helyes fogalmaik vannak-e az Istenhez való viszonyukról és az ő irántuk tanúsított nagy jóságáról és kegyelméről? Elfelejtették-e vajon, hogy a szeretet, tisztelet és hűség legerősebb kötelékei kötik őket Teremtőjük és Megváltójuk szolgálatához? Mindenkinek szól az irgalmas meghívás; és mivel barátaink elutasítják a Megváltó közbenjáró szeretetét, forduljunk el mi is tőle? Drága dolog a megváltás! Krisztus végtelen árat fizetett üdvösségünkért, és aki értékeli ezt a nagy áldozatot, és felméri az emberi lélek értékét, nem utasítja el Isten felkínált kegyelmét azért, mert mások ezt teszik. Igyekezzünk inkább megdicsőíteni Istent, pontosan azért, mert mások nem vesznek tudomást Isten jogos követelményeiről, és akit csak tudunk, befolyásoljunk arra, hogy fogadja el Isten szeretetét.

"A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére" (1Móz 19:23). Mintha a reggeli nap fényes sugarai csak jólétről és békéről beszéltek volna a síkság városainak. Az élet mozgása elkezdődött az utcákon; az emberek dolgukra indultak, vagy a napot élvezték. Lót vejei tréfát űztek a "gyengeelméjű" öregember félelméből és figyelmeztetéséből. Hirtelen és váratlanul, mint derült égből a villámcsapás, kitört a vihar. az Úr kénkövet és tüzet bocsátott az égből a városokra és a termékeny síkságra, palotáira és templomaira, fényűző lakóházaira, kertjeire és szőlőire és a vidám, szórakozni vágyó tömeget, amely még előző éjjel sértegette a menny követeit, tűz emésztette meg. A tűzvész füstje, mint egy nagy kemence füstje szállt fel. A gyönyörű Siddim-völgy elnéptelenedett, hogy soha fel ne épüljön és soha ne lakják - tanúságul minden nemzedéknek, hogy Isten kétségtelenül megítéli a törvénytelenséget.

A síkság városait megemésztő lángok még a mi korunkra is intő fényt vetnek. Tanulnunk kell a félelmetes és ünnepélyes leckéből - hogy amíg az irgalmas Isten hosszan tűr a törvényszegőkkel szemben, türelmének határa van, amelyet az ember nem léphet át bűneivel. Amikor eléri ezt a határt, Isten visszavonja a felkínált kegyelmet, és elkezdődik az ítélet.

129.  oldal A világ Megváltója kijelenti, hogy vannak nagyobb bűnök is azoknál, amelyek miatt Sodoma és Gomora elpusztult. Akik hallják az evangélium bűnösöket megtérésre szólító hívását, de nem figyelnek rá, bűnösebbek Isten előtt, mint Siddim völgyének lakói voltak. Még nagyobb a bűnük azoknak, akik azt állítják, hogy ismerik Istent és megtartják parancsolatait, de jellemük és mindennapi életük megtagadja Krisztust. A Megváltó intésének fényénél Sodoma sorsa komoly figyelmeztetés nemcsak azoknak, akik látványos bűnöket követnek el, hanem mindenkinek, aki játszik a menny által adott világossággal és kiváltságokkal.

Így szólt a Hű Tanúbizonyság az efézusi gyülekezethez: "az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz" (Jel 2:4-5). A Megváltó nagyobb könyörülettel várja a felkínált szeretetére és bocsánatára adott választ, mint amilyen szeretettel földi szülő bocsát meg önfejű, bajba jutott fiának. Így szól a tévelygőkhöz: "Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek" (Mal 3:7). De végül a vétkező magára marad a sötétben, ha következetesen ellenáll annak, aki szánakozva és meleg szeretettel hívja. A bűn megkeményíti azt a szívet, amely sokáig semmibe veszi Isten kegyelmét; és a kegyelem nem tud többé hatni rá. Félelmetes lesz a sorsa annak, akiről a közbenjáró Megváltó végül kijelenti: "Bálványokkal szövetkezett [...] hagyd hát magára!" (Hós 4:17). Elviselhetőbb lesz az ítélet napján a síkság városainak sorsa, mint azoknak, akik megismerték Krisztus szeretetét, de elfordultak tőle, és a bűnös világ gyönyöreit választották.

Te, aki semmibe veszed a felkínált kegyelmet, gondolj azokra a feljegyzésekre, amelyeket rólad a mennyei könyvekben vezetnek; mert azokban a nemzetek, családok és egyének bűnei vannak. Isten hosszan tűr, amíg a jelentés készül. Megtérésre szólít és bocsánatot kínál. De eljön az idő, amikor a lista betelik; amikor az ember döntött, és saját választása alapján sorsa végleg eldőlt. Isten ekkor jelt ad az ítélet végrehajtására.

Ma okkal tartjuk riasztónak a vallásos világ állapotát. Játszanak Isten irgalmával. A tömegek érvénytelennek tartják Jahve törvényét, mert "[...] oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai"130.  oldal (Mt 15:9). Egyházi körökben a hitetlenség érvényesül, - nem a Biblia nyílt megtagadása -, hanem a keresztény mezbe öltözött hitetlenség, amely aláássa a Bibliába mint Isten kinyilatkoztatásába vetett hitet. Üres formalizmus váltotta fel a buzgóság és az élő istenfélelem helyét. Ennek következménye a hitehagyás és érzékiség elterjedése. Krisztus kijelentette: "[...] mint a Lót napjaiban is lett [...] ezenképpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik" (Lk 17:28.30). A mindennapi események tanúsítják Isten szavának teljesedését. A világ rohamosan érik a pusztulásra. Isten ítélete nemsokára megemészti a bűnt és a bűnösöket.

Ezt mondja a Megváltó: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap: Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, akik az egész föld színén lakoznak" - mindenkit, akinek az érdeklődése erre a világra összpontosul. "Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lk 21:34-36).

Sodoma pusztulása előtt Isten ezt üzente Lótnak: "[...] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Ugyanezt a figyelmeztető hangot hallották Krisztus tanítványai Jeruzsálem pusztulása előtt: "Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása. Akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre" (Lk 21:20-21). Ne késlekedjenek javaik megmentése érdekében, hanem ragadjanak meg minden alkalmat a menekülésre.

Ki kellett onnan jönniük, teljesen el kellett különülniük a gonoszoktól, menteni életüket. Így volt Noé napjaiban is, és Lót korában is; a tanítványokkal is Jeruzsálem pusztulása előtt; és így lesz az utolsó napokban is. Most is hallható Isten hangja, figyelmeztető üzenetben kérve népét, hogy különüljön el az eluralkodó gonoszságtól.

János, a próféta látta az utolsó napok vallásos világának romlottságát és hitetlenségét abban a látomásában, amelyet Babilonról kapott, "a nagy város"-ról "amelynek királysága van a földnek királyain" (Jel 17:18). Babilon pusztulása előtt így hangzik a mennyei szózat: "Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, 131.  oldal és ne kapjatok az ő csapásaiból" (Jel 18:4). Noé és Lót napjaihoz hasonlóan, most is határozottan el kell különülni a bűntől és a bűnösöktől. Nem lehet egyezség Isten és a világ között. Nem fordulhatunk hátra, hogy földi kincseket szerezzünk. "[...] Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak" (Mt 6:24).

Siddim völgyének lakóihoz hasonlóan az emberek most is jólétről és békéről álmodnak. "Mentsd meg a te életedet" - hangzik Isten angyalainak figyelmeztetése; de más hangok is hallatszanak: "Ne nyugtalankodj, semmi ok a riadalomra!" A tömegek így kiáltanak: "Béke és biztonság", miközben a menny azt hirdeti, hogy gyorsan közeleg a törvényszegő pusztulása. A síkság városai szórakozásba merültek a pusztulás előtti éjszakán, és nevettek Isten követének aggodalmain és intésein; de a csúfolódók elpusztultak a lángok között. Azon az éjszakán a kegyelem ajtaja örökre bezárult Sodoma gonosz, könnyelmű lakói előtt. Istent nem lehet mindig gúnyolni; nem lehet vele sokáig tréfálkozni. "Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról" (Ésa 13:9). A világ nagy többsége elutasítja Isten kegyelmét, és gyorsan, visszafordíthatatlanul elpusztulnak. Azok pedig, akik megfogadják az intést, "[...] a Felségesnek rejtekében" lakoznak, és "a Mindenhatónak árnyékában" nyugosznak. Igazsága pajzsuk és páncéljuk lesz. Nekik szól az ígéret: "Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat" (Zsolt 91:1.4.16).

Lót csak rövid ideig lakott Czóárban. Az a város olyan romlott volt, mint Sodoma. Attól félve, hogy a város elpusztul, elment onnan. Ahogy Isten már korábban is elhatározta, elpusztította e várost. Lót a hegyek közé ment, és barlangban lakott, elvesztve mindazt, amivel kitette családját a gonosz város befolyásának. De Sodoma átka még ide is elkísérte. Lányainak bűnös viselkedésében, a gonosz hely rossz társaságának befolyása érvényesült. A város erkölcsi romlottsága annyira áthatotta jellemüket, hogy nem tudtak különbséget tenni a jó és rossz között. Lót utódai, a moábiták és az ammoniták Isten ellen lázadó, gonosz, bálványimádó törzsek, Isten népének elkeseredett ellenségei voltak.

Milyen nagy különbség volt Ábrahám és Lót élete között! Valamikor társak voltak, egy oltárnál áldoztak Istennek, egymás mellett 132.  oldal laktak zarándoklásuk sátraiban, de milyen messze kerültek egymástól! Lót Sodomát választotta gyönyöréért és előnyeiért. Elhagyva Ábrahám oltárát és az élő Istennek hozott mindennapi áldozatot, hagyta, hogy gyermekei összevegyüljenek a romlott és bálványimádó néppel. De megőrizte szívében az istenfélelmet, mert a Szentírás azt mondja róla, hogy "igaz" ember volt. Lót igaz lelkét felkavarta a gonosz beszéd, amelyet naponta hallott, és a sok bűncselekmény, amelyeket nem tudott meggátolni. Végül "[...] tűzből kikapott üszög"-ként megmenekült (Zak 3:2), de megfosztva javaitól, feleségétől és gyermekeitől, meggyalázva idős korában, barlangban lakott, mint a vadállatok. A világnak nem igaz emberekből álló népet adott, hanem két bálványimádó nemzetet, akik Isten ellenségei voltak, és harcban álltak Isten népével, amíg gonoszságuk pohara be nem telt, és Isten pusztulásra ítélte őket. Milyen rettenetes következményekkel járt egyetlen oktalan lépés!

Ezt mondja bölcs Salamon: "Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagulj; ez ilyen testi eszességedtől szűnjél meg!" "Megháborítja az ő házát, aki követi a telhetetlenséget; aki pedig gyűlöli az ajándékokat, él az" (Péld 23:4; 15:27). Pál apostol pedig kijelenti: "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik" (1Tim 6:9 új prot. ford.).

Amikor Lót Sodomába költözött, komolyan elhatározta, hogy távol tartja magát a gonoszságtól, és ugyanezt megparancsolja családjának is. De teljes kudarcot vallott. Környezetének romboló befolyása hatást gyakorolt hitére, és gyermekeinek Sodoma lakóival való kapcsolata által érdekei bizonyos mértékig közösek lettek a sodomabeliekével. A következményeket ismerjük.

Sokan ma is hasonló hibát követnek el. Otthonuk megválasztásánál jobban figyelnek a remélhető földi előnyökre, mint arra az erkölcsi és társadalmi befolyásra, amellyel körülveszik magukat és családjukat. Gyönyörű és termékeny vidéket választanak, vagy valamilyen virágzó városba költöznek, azt remélve, hogy nagyobb jólétre tesznek szert. De gyermekeiket kísértések veszik körül, és nagyon gyakran olyan barátságokat kötnek, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az istenfélelemben való fejlődést és a tiszta jellem kialakítását. A laza erkölcs, a hitetlenség, a vallásos dolgokkal 133.  oldal szembeni közömbösség légköre könnyen semlegesíti a szülők befolyását. Az ifjúság mindig maga előtt látja a szülői és isteni tekintéllyel szembeni lázadás példáit. Sokan istentagadókhoz és hitetlenekhez kötik életüket, és közösséget vállalnak Isten ellenségeivel.

Isten azt akarja, hogy amikor otthont választunk, elsősorban azt vegyük figyelembe, hogy környezetünk milyen erkölcsi és vallási befolyást fog gyakorolni ránk és családunkra. Sokan nehéz helyzetbe kerülhetnek, mert nem tudják megválasztani környezetüket úgy, ahogy akarják. De amikor a kötelesség hív, Isten segít romlatlanul megállnunk, ha Krisztus kegyelmében bízva vigyázunk és imádkozunk. De ne tegyük ki magunkat szükségtelenül a keresztény jellem kialakításához kedvezőtlen hatásoknak. Megbántjuk Istent, és elűzzük a szent angyalokat otthonunkból, ha önként világias és hitetlen környezetet választunk.

Akik örökkévaló érdekeik rovására szereznek gyermekeiknek világi gazdagságot és megbecsülést, azoknak rettenetes veszteségként kell elkönyvelni ezeket az előnyöket. Lóthoz hasonlóan sokan láthatják gyermekeik vesztét, és épphogy megmenthetik saját lelküket. Életművük elvész; életük szomorú kudarc. Ha igazán bölcsen gondolkoztak volna, gyermekeiknek talán kevesebb földi vagyonuk lenne, de biztos jogcímet szereztek volna a hervadhatatlan örökségre.

Nem erre a világra szól az az örökség, amit Isten ígért népének. Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, "egy lábnyomnyi" sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg azt. Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az Ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt a Makpelah barlangjában.

De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt. "Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának" (Gal 3:16). Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben. Talán úgy tűnik, hogy Isten ígéretének teljesedése sokáig késik - mert "[...] egy nap az Úrnál 134.  oldal olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap" (2Pt 3:8). Úgy tűnhet, hogy késik, de a rendelt időben "[...] eljön, el fog jőni, nem marad el" (Hab 2:3). Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magában, hanem az egész földet. Így mondja az apostol: "Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által" (Róm 4:13). A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. Mindenki, aki Krisztusé, "[...] Ábrahám magva [...] és ígéret szerint örökös" - "Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség" (Gal 3:29; 1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse. Mert "Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének" (Dán 7:27); és "A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben" (Zsolt 37:11).

Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő ezzel a reménységgel meg volt elégedve. "Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten" (Zsid 11:9-10).

Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: "Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön" (13.v.). Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni "a jobb"-at, "tudniillik" a "mennyei"-t (16.v.). Azok, akik Ábrahám gyermekei, keresik azt a várost, amely után ő vágyódott, "melynek építője és alkotója az Isten".