Meghallgatom

23. / Az Úr szőlőskertje

Letöltöm

a hanganyagot

(Mt 21:33-44)

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

192

193

194

195

196

197

198

199

200

201

202

203

204

205

206

207

208

209

192. oldal A két fiúról mondott példázatot a szőlőskertről szóló példázat követte. Az előbbiben Krisztus bemutatta a zsidó vezetőknek az engedelmesség fontosságát, az utóbbiban pedig az Izraelre árasztott áldásokról beszélt. E példázatok által kifejezte, hogy Isten igényt tart engedelmességükre. Eléjük tárta Isten dicsőséges szándékát, amelyet engedelmességükkel valóra válthattak volna. Fellebbentve a jövő fátyolát megmutatta, hogy e szándék semmibevevésével az egész nemzet miként játszotta el Isten áldásait, és vitte romlásba önmagát.

"Vala egy házigazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepüvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék."

Erről a szőlőskertről Ésaiás próféta így ír: "Hadd énekelek kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot épített, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem" (Ésa 5 :1-2).

A gazda kiválaszt egy darab földet a pusztaságban. Bekeríti, megtisztítja, megműveli, nemes szőlővel beülteti, és gazdag termésre számít. Azt reméli, hogy az a darab föld, amelyhez fogható nincs a megműveletlen pusztaságon, a gondozás és a ráfordított munka eredményeképpen elismerést szerez neki. Így választott ki Isten egy népet a világból, hogy Krisztus iskolájában tanuljon és nevelődjék. Ezt mondja a próféta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 : 7). Isten nagy kiváltságokban részesítette ezt a népet, gazdagon árasztva rájuk nagy jóságának áldásait, és várta, hogy gyümölcsterméssel megdicsőítse. Hirdetniük kellett volna országának elveit. A bukott, gonosz világnak be kellett volna mutatniuk Isten jellemét.

193. oldal Az Úr szőlőskertjének olyan termést kellett volna hoznia, amely egészen más; mint a pogány népeké. E bálványimádó népek a gonoszságnak hódoltak. Gátlástalanul erőszakoskodtak, telhetetlenkedtek, bűnöztek, zsarnokoskodtak, és a legromlottabb szokásokat követték. A romlott fa a becstelenség és szenvedés gyümölcseit hozta. Az Isten által plántált szőlőnek egészen más gyümölcsöt kellett volna teremnie.

A zsidó nép abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy úgy mutathatta be Isten jellemét, miként Isten Mózesnek kinyilatkoztatta. Mózes "mutasd meg nékem a Te dicsőségedet" imájára válaszként az Úr ezt ígérte: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el." "És az Úr elvonula előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2 Móz 33:18-19; 34:17). Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Tiszta jellemükkel és szent életükkel, irgalmasságukkal, jóságukkal és könyörületükkel kellett volna megmutatniuk, hogy "az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt 19:8).

Izrael által Isten gazdag áldást akart küldeni minden népnek. Izrael útján kellett volna a világosságnak szétterjednie az egész világon. A világ népeiből a romlott szokások kitörölték Isten ismeretét. Az irgalmas Isten mégsem vonta vissza tőlük az életet. Egyháza által akart alkalmat adni a pogányoknak arra, hogy megismerjék. A népe által megmutatott elvekkel akarta erkölcsi képmását helyreállítani az emberben.

E terv megvalósítása érdekében hívta ki Isten Ábrahámot bálványimádó rokonai közül, és megparancsolta, hogy lakjék Kánaán földjén. "Nagy nemzetté tészlek - mondta - és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz" (1 Móz 12 : 2). Isten levitte Egyiptomba Ábrahám leszármazottait: Jákóbot és ivadékait, hogy bemutassák e nagy és gonosz nemzetnek Isten országának alapelveit. József becsületessége és csodálatra méltó tevékenysége, amellyel megőrizte Egyiptom egész népét, Krisztus életét tükrözte. Mózes is - és sokan mások - bizonyságot tettek Istenről.

Isten hatalma és irgalma mutatkozott meg akkor is, amikor 194. oldal kivezette Izraelt Egyiptomból. Csodái, amelyekkel megszabadította a szolgaságból, és gondoskodása a pusztai vándorlás alatt nemcsak Izrael javát szolgálta. Isten szemléltető oktatást akart adni népe által a környező nemzeteknek. Minden emberi hatalmat és nagyságot felülmúló Istenként nyilatkoztatta ki önmagát. A népe érdekében megmutatott jelek és csodák tanúsították, hogy ura a természetnek és a természet imádói közül a legnagyobbaknak is. Isten kinyilatkoztatta önmagát a büszke Egyiptomnak. Az utolsó napok eseményei által is hasonlóképpen fogja jelenlétét éreztetni a földön. A nagy VAGYOK tűzzel és fergeteggel, megrázkódtatással és halállal szabadította meg népét. Kivitte a szolgaság földjéről. Átvezette "a tüzes kígyóknak, skorpióknak, szomjúságnak nagy pusztáján." Vizet hozott elő neki "a kemény kősziklából", és "mennyei gaboná"-val táplálta (Lásd 5 Móz 8:15; Zsolt 78: 24). "Mert az Úrnak része az Ő népe - mondta Mózes -, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt rá, őrizte, mint a szeme fényét; mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ővele" (5 Móz 32 :9-12). Így vonta önmagához, hogy a Magasságos árnyékában lakozzék.

Krisztus vezette Izrael fiait pusztai vándorlásuk alatt. Nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban rejtőzve mutatta nekik az utat. Megőrizte őket a puszta veszedelmei között. Elvitte őket az ígéret földjére, és az Istent nem tisztelő népek szeme láttára letelepítette Izraelt, választott népét, az Úr szőlőjét.

Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Törvénye rendelkezései - az igazság, jogosság és tisztaság örökkévaló elvei - kőfalként vették körül őket. Isten azért adta népének a törvényt, hogy védbástyája legyen. Ezeknek az elveknek követése megmentette volna őket a bűnös szokások rontásától. Isten az ország közepébe helyezte szent templomát mint tornyot a szőlőskertbe.

Krisztus volt tanítójuk. Miként velük volt a pusztában, itt is tanította őket, és mutatta nekik az utat. Dicsősége ott volt a szent sátorban és a templomban. A frigyládát borító szent fényességben lakott. Nagy szeretetének és türelmének állandóan tanújelét adta.

Isten azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, az Izraelt. 195. oldal Mindent megadott nekik, ami lelkileg javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjék, amellyel képviselhetik Őt.

Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket a világ népei csodálták volna. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet tudott nekik adni, továbbra is tanítani akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel Isten dicsőségét és hatalmának magasztos voltát kellett volna megmutatniuk. Isten papok és fejedelmek birodalmává akarta Izraelt tenni. Mindent megadott nekik ahhoz, hogy a föld legnagyobb népévé legyenek.

Mózes által Krisztus félreérthetetlenül feltárta népe előtt Isten szándékát, és világosan meghatározta jólétük feltételeit: "Az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén ... És ... megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, Ő az Isten, a hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik Őt szeretik, és az Ő parancsolatait megtartják... Tartsd meg azért a parancsolatot, a rendeléseket és végzéseket, amelyeket én e mai napon parancsolok néked, hogy azokat cselekedjed. Ha pedig engedelmeskedtek e végzésnek, és megtartjátok, és teljesítitek azokat: az Úr, a te Istened is megtartja néked a szövetséget és irgalmasságot, amely felől megesküdött a te atyáidnak. És szeretni fog téged, és megáld téged, és megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak ellését azon a földön, amely felől megesküdt a te atyáidnak, hogy néked adja azt. Áldottabb lészesz minden népnél; ... És távol tart az Úr tetőled minden betegséget, és Egyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, amelyeket ismersz; nem veti azokat tereád" (5 Móz 7:6.9 11-15).

Isten megígérte, hogy ha megtartják parancsolatait, a legjobb búzát adja nekik, mézet hoz elő a sziklákból, hosszú élettel ajándékozza meg őket, és megmutatja nekik szabadítását.

Ádám és Éva elvesztették az Édent, mert engedetlenek voltak, és 196. oldal Isten megátkozta az egész földet a bűn miatt. De ha Isten népe követte volna a mennyei útmutatást, földje újra termékeny és szép lett volna. Isten maga tanította őket a talaj megművelésére. Együtt kellett volna működniük vele a helyreállítás munkájában. Isten irányítása mellett egész országuk szemléltető oktatást nyújtott volna a lelki igazságokról. Ahogy a föld a természet törvényeit követve feltárja kincseit, úgy kellett volna a népnek az erkölcsi törvénynek való engedelmességükkel Isten jellemvonásait visszatükröznie. Még a pogányok is elismerték volna az élő Isten szolgáinak és imádóinak felsőbbrendűségét.

"Lássátok - mondta Mózes -, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!" (5 Móz 4: 5-8.)

Isten azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet, amelyet kijelölt számukra, elfoglalják, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket uralmuktól megfosszák. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban Isten önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az evangélium meghívását az egész világra eljuttassa, és az áldozati szolgálat útján Krisztust a népek előtt felmagasztalja, hogy mindenki, aki feltekint reá, élhessen. Mindazoknak, akik a kanaánita Ráhábhoz és a moábita Ruth-hoz hasonlóan, felhagyva a bálványimádással, az igaz Istent imádják, Isten választott népével kellett volna egyesülniük. Izraelnek, amint szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma felöleli az egész világot.

Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy a földet öröm és béke töltse be. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy az emberek szívét 197. oldal a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná.
Izrael azonban nem töltötte be Isten szándékát. Az Úr kijelentette: "Úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges magot: mi módon változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává?" "Buja szőlőtő az Izrael, amely termi az ő gyümölcseit" (Jer 2:21. Hós 10:1). "Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; és parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! ... várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; irgalomra, s ím lőn siralom! (Ésa 5 : 3-7).

Az Úr Mózes által elmondta a népnek, hogy mi lesz hűtlenségük következménye. Ha megtörik a szövetséget, amelyet vele kötöttek, elszakadnak tőle, az Élettől, és áldásai nem áradhatnak rájuk. ,,Vigyázz magadra - mondta Mózes -, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az Ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket én parancsolok néked e mai napon; hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban; és mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről ... És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot! ... Ha pedig teljesen megfelejtkezel az Úrról, a te Istenedről, és idegen istenek után jársz, és azoknak szolgálsz, és meghajtod magadat azoknak; bizonyságot tészek e mai napon ti ellenetek, hogy végképpen elvesztek. Mint azok a nemzetek, akiket az Úr elveszt előletek, azonképpen vesztek el; azért mert nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára" (5 Móz 8:11-14. 17. 19-20).

A zsidó nép nem fogadta meg az intést. Elfeledkeztek Istenről, és szem elől tévesztették azt a szent kiváltságot, hogy Istent képviselhetik. Az áldások, amelyeket kaptak, nem jelentettek áldást a világnak. 198. oldal Előnyös helyzetüket csak a maguk dicsőségére használták ki. Megfosztották Istent a tőlük várt szolgálattól, embertársaikat pedig a vallási eligazítástól és a szent példamutatástól. Az özönvíz előtti világ lakóihoz hasonlóan gonosz szívük elgondolásait követték. Üres mutatvánnyá tették a szent dolgokat, amikor ezt mondták: "az Úr temploma, az Úr temploma ez" (Jer 7 :4). Hamis színben tüntették fel Isten jellemét, meggyalázták nevét és beszennyezték templomát.

A munkások, akiket az Úr megbízott szőlője gondozásával, hűtlenek voltak megbízatásukhoz. A papok és tanítók nem tanították lelkiismeretesen a népet. Nem emlékeztették őket Isten jóságára és irgalmára. Nem mondták nekik, hogy igényt tart szeretetükre és szolgálatukra. E munkások maguknak akartak dicsőséget szerezni. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcseit. Azon töprengtek, hogy miként vonhatnák magukra az emberek figyelmét, és ébreszthetnének maguk iránt tiszteletet.

Izrael e vezetőinek bűnei nem hasonlíthatók az átlagember bűneihez. Nagyon súlyosak voltak azok a kötelességek, amelyekkel Istennek tartoztak. Elkötelezték magukat arra, hogy tanítják, amit "szól az Úr", és ők maguk is szigorúan ahhoz szabják életüket. De nem ezt tették, hanem kiforgatták a Szentírást. Súlyos terheket helyeztek az emberekre. Életük minden területén szertartásokra kötelezték őket. A nép állandó nyugtalanságban élt, mert nem tudta teljesíteni a rabbik által rákényszerített követelményeket. Amikor látták, hogy képtelenek eleget tenni az ember alkotta parancsolatoknak, nem törődtek Isten parancsolataival sem.

Az Úr felvilágosította népét, hogy Ő a szőlőskert tulajdonosa, és hogy mindenüket, amijük van, megőrzésre kapták, hogy értékeiket szolgálatában használják. A papok és tanítók azonban nem úgy végezték szent szolgálatukat, mint akik az Úr tulajdonát kezelik. Módszeresen rabolták Istent, mert a rájuk bízott eszközöket és képességeket nem ügye előbbrevitelére használták. Fösvénységük és kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Így adtak alkalmat a pogány világnak Isten jellemének és országa törvényeinek félremagyarázására.

Isten atyai szeretettel hordozta el népét. Irgalma gyakorlásával és visszavonásával próbált hatni rájuk. Türelmesen eléjük tárta bűneiket, és béketűréssel várta, hogy beismerjék őket. Prófétákat és 199. oldal követeket küldött hozzájuk, hogy hangsúlyozzák követelményeit a munkások előtt. De ahelyett, hogy szívesen fogadták volna őket, úgy bántak velük, mintha ellenségeik lettek volna. Üldözték és megölték őket. Isten újabb követeket küldött, de velük is éppúgy bántak, mint az elsőkkel, csak még nagyobb gyűlölettel.

Végül Isten utolsó mentsvárként elküldte Fiát, és ezt mondta: "A Fiamat meg fogják becsülni." De ellenszegülésükből bosszúállás lett, és ezt mondták egymás közt: "Ez az örökös; jenek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét." Akkor élvezhetjük a szőlőt, és azt tehetjük a gyümölccsel, amit akarunk!

A zsidó főemberek nem szerették Istent. Elszakadtak tőle, és elvetették az igazságos megoldásra tett minden ajánlatát. Eljött Krisztus, Isten szeretett Fia, hogy érvényesítse a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa megvetéssel bántak vele, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjék rajtunk! ~ Irigyelték Krisztus jellemének szépségét. Tanítási módszere jóval felülmúlta az övékét, és féltek sikerétől. Krisztus megintette őket, leleplezte képmutatásukat, és megmutatta nekik eljárásuk biztos következményeit. Erre haragra gerjedtek. Szenvedtek a dorgálás miatt, amelyet nem tudtak elhallgattatni. Gyűlölték az igaz élet magas normáját, amelyet Krisztus bemutatott. Látták, hogy tanításaival olyan helyzetbe hozza őket, amelyben lelepleződik önzésük, és elhatározták, hogy megölik. Gyűlölték példás megbízhatóságát, kegyességét és minden tettében megmutatkozó emelkedett lelkiségét. Jézus egész élete önzésük megfeddése volt, és amikor eljött a végső próba - amelyben engedelmességükkel az örök életet vagy engedetlenségükkel az örök halált választhatták -, elvetették Izrael Szentjét. Amikor választaniuk kellett Krisztus és Barabbás között, így kiáltottak: "Bocsásd el nékünk Barabbást!" És amikor Pilátus megkérdezte: "Mit cselekedjem hát Jézussal?" - indulatosan kiáltották: "Feszíttessék meg!" "A ti királyotokat feszítsem meg?" - kérdezte Pilátus. A papok és főemberek így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!" Amikor kezét mosva Pilátus így szólt: "Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől", a papok a tudatlan csőcselékkel együtt szenvedélyesen kiáltották: "Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon" (Lk 23: 18; Mt 27:22; Jn 19:15; Mt 27:24-25).

200. oldal A zsidó vezetők ezt választották. Döntésüket bejegyezték abba a könyvbe, amelyet János a trónon ülő kezében látott; a könyvbe, amelyet senki ember nem nyithatott fel. E bosszúszomjas döntésükkel találkozniuk kell azon a napon, amikor Júda törzsének Oroszlánja feltöri a könyv pecsétjét.

A zsidó nép azt az elképzelést dédelgette, hogy a menny kegyeltje, és mindig Isten egyházaként fogják magasztalni. Ábrahám leszármazottainak mondták magukat, és jólétük alapját olyan szilárdnak tartották, hogy véleményük szerint sem a föld, sem a menny nem foszthatja meg őket jogaiktól. De hűtlen életükkel kihívták a menny ítéletét, és elszakadtak Istentől.

Miután Krisztus a szőlőskertről szóló példázatában előrevetítette a papoknak gonoszságuk betetőzését, feltette a kérdést: "Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?" A papok nagy érdeklődéssel figyelték a történetet, és anélkül, hogy átgondolták volna, milyen kapcsolatban áll velük, a néppel együtt válaszolták: "Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében."

Akaratlanul kimondták saját ítéletüket. Jézus rájuk nézett, és fürkésző tekintete elárulta, hogy olvas szívük titkaiba. Istensége félreérthetetlen erővel villant fel előttük. A munkásokban meglátták önmagukat, és önkéntelenül felkiáltottak: "Távol legyen!"

Krisztus ünnepélyes komolysággal és szánakozva kérdezte: "Sohasem olvastátok-é az írásokban, Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki e kőre esik szétzúzatik, akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt."

Krisztus elhárította volna a zsidó nemzet pusztulását, ha a nép befogadta volna Őt. Irigységük és féltékenységük azonban kérlelhetetlenné tette őket. Elhatározták, hogy nem fogadják el Messiásként a Názáreti Jézust. Elvetették a világ Világosságát, és ettől kezdve életüket éjféli sötétség vette körül. A zsidó népet utolérte megjövendölt végzete. Saját vad indulataik, zabolátlan szenvedélyeik okozták romlásukat. Elvakult haragjukban egymást pusztították. Lázadó, 201. oldal konok gőgjükkel magukra vonták a győztes rómaiak haragját. Jeruzsálem elpusztult, a templom romokban hevert. Helyét felszántották, mint a mezőt. Júda fiai a legborzalmasabb halállal pusztultak el. Embermilliókat adtak el közülük, hogy pogány földön rabszolgaként szolgáljanak.

A zsidók - mint nép - nem töltötték be Isten szándékát, és a szőlőskertet elvette tőlük. A kiváltságokat, amelyekkel visszaéltek, a feladatot, amelyet semmibe vettek, mások kapták meg.

ISTEN EGYHÁZA MA

A szőlőskertről szóló példázat nemcsak a zsidó népre vonatkozik. Számunkra is van benne tanulság. Isten korunkban is nagyszerű kiváltságokban és áldásokban részesíti egyházát, és elvárja, hogy a kapott kiváltságok és áldások arányában teremjünk gyümölcsöt.

Isten drága váltságdíjat adott értünk. Csak e váltságdíj nagyságából tudunk fogalmat alkotni a belőle fakadó áldásokról. Ezen a földön, amelyet Isten Fia könnyeivel és vérével öntözött, kell megteremnünk az Éden drága gyümölcseit. Az Igében foglalt igazságok dicső és nagyszerű voltának Isten népe életében kell megmutatkoznia. Népe által akarja Krisztus kinyilatkoztatni jellemét és országának elveit.
Sátán megkísérli Isten munkáját megakadályozni, és a maga elvei elfogadására ösztönöz embereket. Isten választott népét becsapott népnek tünteti fel. Ő az atyafiak vádolója, és vádaskodó befolyását az igazság munkásai ellen használja fel. Az Úr úgy akar válaszolni Sátán vádjaira, hogy népe útján megmutatja, milyen áldást hoz a helyes elvek követése.

Ezeknek az elveknek meg kell mutatkozniuk a keresztények életében - az egyénben, a családban, az egyházban és az Isten szolgálatára alapított intézményekben -, hogy tanúsítsák, mit lehet tenni a világért. Hirdessék mind az evangélium igazságainak megmentő hatalmát! Mindegyik egy-egy eszköz, amely által Isten meg akarja valósítani szándékát, az ember megmentését.

A zsidó vezetők büszkén szemlélték pazar templomukat és istentiszteleteik impozáns ceremóniáit. De hiányzott belőlük a jogosság, 202. oldal az irgalom és az Isten iránti szeretet. A templom ragyogása és szolgálatainak pompája nem tehette őket kedvessé Isten előtt, mert az Isten szemében egyetlen értékes dolgot - az alázatos és töredelmes lélek áldozatát - nem nyújtották. Ott sokasodnak meg a ceremóniák, ahol a hivők nem érvényesítik Isten országának létfontosságú elveit. Amikor a jellemépítést elhanyagolják, amikor a lélek szépsége hiányzik, amikor a kegyesség egyszerű voltát szem elől tévesztik, akkor a hivalkodás szeretete és a kérkedés igényt tart fényűző épületekre, nagyszerű díszítésekre és impozáns szertartásokra. Ezek azonban nem dicsőítik meg Istent. A népszerű vallás, amely ceremóniákból, formaságokból és hivalkodásból áll, nem kedves Istennek. A menny követei nem mondanak "ámen"-t istentiszteleteikre.

Isten szemében a gyülekezet nagyon drága. De nem külső szépségéért becsüli, hanem azért az őszinte kegyességéért, mely megkülönbözteti a világtól. Isten a gyülekezetet a Krisztus ismeretében való növekedés és a lelki fejlődés szerint értékeli.

Krisztus nagyon szeretné szőlőskertjében megtalálni a szentség és önzetlenség gyümölcseit. Keresi benne a szeretetet és jóságot. Semmilyen művészi szépség nem érhet fel azzal a szépséggel, amelynek Krisztus képviselői természetében és jellemében meg kell mutatkoznia. A kegyelem légköre, amelyben a hivők élnek, és a Szentlélek munkája, amelyet értelmükben és szívükben végez, életüket az élet illatává teszi, és Isten megáldhatja munkájukat.

Lehet egy egyházi közösség a legszegényebb az országban. Nélkülözheti a látványos pompa minden varázsát, de ha tagjai a Krisztus jellemét tükröző alapelvek szerint élnek, akkor Krisztus örömét érzik, és angyalok is részt vesznek istentiszteleteikben. A dicsőítés és köszönet kedves áldozatként száll fel Istenhez a hálás szívekből.

Az Úr azt akarja, hogy beszéljünk jóságáról és hatalmáról. Dicséretünkkel és hálaadásunkkal megdicsőítjük Őt. Ezt mondja: "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem" (Zsolt 50:23). Izráel népe szent énekekkel dicsőítette Istent a pusztai vándorlás alatt. Parancsolatait és ígéreteit megzenésítették. A zarándokok egész úton énekelték ezeket az énekeket. Kánaánban pedig, amikor szent ünnepet ültek, elsorolták Isten csodálatos tetteit, és hálás szívvel mondtak neki köszönetet. Isten azt akarta, hogy népe egész életében dicsőítse. Így 203. oldal kellett volna megismertetni "e földön" Isten útját, és "minden népek közt" szabadítását (Zsolt 67: 3).

Istennek ma is ez a vágya. A világ hamis isteneket imád. Ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával próbáljuk őket hamis istentiszteletüktől eltéríteni. Ismertessük meg velük Isten jóságát! "Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok" (Ésa 43 :12).

Az Úr szeretné, ha értékelnénk a csodálatos megváltási tervet, ha felismernénk Isten gyermekeiként kapott szent kiváltságunkat, ha hálás szívvel engedelmeskednénk neki. Szeretné, ha megújultan és boldogan szolgálnánk Őt mindennap. Szeretné, ha szívünk túlcsordulna a hálától, mert beírta nevünket az élet könyvébe, amely a Bárányé, és mert reá - aki törődik velünk - vethetjük minden gondunkat. Azt mondja, hogy örvendezzünk; mert az Úr öröksége vagyunk; mert Krisztus igazsága a szentek által viselt fehér palást, mert megvan az a boldog reménységünk, hogy Megváltónk nemsokára eljön.

Éppoly kötelességünk Istent teljes szívből, őszintén dicsőíteni, mint imádkozni. Meg kell mutatnunk a világnak és a mennyei lényeknek, hogy értékeljük Istennek a bukott emberiség iránti csodálatos szeretetét, és egyre nagyobb áldásokat várunk végtelen tárházából. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk áldott tapasztalatairól. Amikor a Szentlélek különleges mértékben árad reánk, nagyobb örömünk lesz az Úrban és sokkal eredményesebben szolgálunk, ha beszélünk gyermekei iránti jóságáról és értük tett csodáiról.

Ezzel a módszerrel leküzdhetjük Sátán hatalmát. Megszabadulhatunk a zúgolódó, panaszkodó lelkülettől, és a kísértő csatát veszít. Kialakulnak bennünk azok a jellemtulajdonságok, amelyek a föld lakóit alkalmassá teszik a mennyei életre.

Ennek a bizonyságtevésnek másokra is hatása lesz. A lélekmentésnek nincs ennél eredményesebb eszköze.

Tetteinkkel is Istent kell megdicsőítenünk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt neve dicsőségének növelésére. Isten ajándékokat ad nekünk, hogy mi is adhassunk, és adományaink útján ismerné tegyük jellemét a világ előtt. A zsidó üdvrendben az ajándékok és adományok az istentisztelet lényeges részét képezték. Izrael népe 204. oldal azt a tanítást kapta, hogy minden jövedelme tizedét a szentély szolgálatára szentelje. Ezenkívül bűnért való áldozatot, önkéntes áldozatot és hálaáldozatot is kellett adniuk. Annak idején ezek képezték az evangélium munkájának anyagi alapját. Isten ma sem vár el tőlünk kevesebbet, mint ősi népétől. Ma is végeznünk kell a lélekmentés szent munkáját. Isten a tizeddel, az ajándékokkal és az áldozatokkal gondoskodik erről a munkáról. Akarata szerint ezek képezik az evangélium szolgálatának anyagi alapját. Isten igényt tart a tizedre. Ezt szent pénznek kell tartanunk, és be kell adnunk tárházába ügyének támogatására. Önkéntes adományainkat és hálaáldozatunkat is kéri. Mindezt arra kell felhasználni, hogy az evangélium eljusson a föld legtávolabbi részeibe is.

Az istenszolgálat személyes szolgálatot is jelent. Személyes munkával kell együttműködnünk vele a világ megmentéséért. Krisztus megbízása: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16 :15) - minden követőjének szól. Akiket elhívott a krisztusi életre, azokat arra is elhívta, hogy embertársaik üdvösségéért dolgozzanak. Dobbanjon szívük Krisztus szívével egy ütemre, és vágyakozzanak lelkek megmentésére éppúgy, mint Ő! Nem mindenki töltheti be ugyanazt a helyet Isten művében, de mindenki számára van hely és tennivaló.

Isten annak idején Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, a szelíd, bölcs Mózest és a sokoldalú Józsuét a maga szolgálatába állította. Mirjám zenéjére, Debóra bátorságára és kegyességére, Rúth gyermeki ragaszkodására, Sámuel engedelmességére és becsületességére, Illés rendíthetetlen elvhűségére, Elizeus szelíd, mérséklő befolyására - mindre szükség volt. Hasonlóképpen ma is mindazoknak, akikre Isten áldást árasztott, az Ő szolgálatában kell kamatoztatniuk a kapott áldásokat. Minden ajándékot országa építésére és neve dicsőségére kell felhasználni.

Mindazoknak, akik elfogadták Krisztust személyes Megváltójuknak, életükkel kell tanúsítaniuk az evangélium igazságát és megmentő hatalmát. Isten nem állít fel olyan követelményt, amelynek teljesítéséhez ne adna erőt. Krisztus erejével Isten minden kívánalmát megvalósíthatjuk. Isten a menny minden értékét fel akarja tárni népe által. "Abban dicsőíttetik meg az én Atyám - mondja Krisztus -, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim" (Jn 15:8).

205. oldal Isten az egész földre mint szőlőskertjére formál jogot. Bár most a föld a bitorló kezében van, de mégis Istené. A megváltás által nem kevésbé, mint a teremtés által. Krisztus a világért hozta áldozatát. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta" (Jn 3:16). Ebben az ajándékban az ember minden más ajándékot is megkap. Az egész világ naponta részesül Isten áldásaiban. Minden csepp eső, a hálátlan emberiségre áradó minden fénysugár, minden falevél, minden virág és minden gyümölcs Isten nagy türelméről és csodálatos szeretetéről tanúskodik.

És vajon mit adunk mi viszonzásul a nagy Ajándékozónak? Hogyan fogadjuk Isten kívánalmait? Az emberiség tömegei kinek a szolgálatára szentelik életüket? A mammonnak. Gazdagság, rang, a világ gyönyörei - ez a céljuk! Gazdagsághoz rablással jutnak. Nemcsak embertársukat rabolják meg, hanem Istent is. Képességeiket önző énjük kielégítésére használják. Mindazzal, amit megkaparinthatnak, kapzsiságukat és önző élvezetvágyukat szolgálják.

A világnak ma épp az a bűne, mint ami romlásba vitte Izraelt. Az emberek hálátlanok Istennel szemben. Az alkalmakat és áldásokat semmibe veszik. Isten ajándékait önzően használják. Ezeket sűríti magába az a bűn, amellyel Izrael Isten haragját vonta magára. E bűnök okozzák ma is a világ romlását.

Krisztus, amikor letekintett a kiválasztott városra, nemcsak Jeruzsálemért hullatta könnyeit az Olajfák hegyén. Jeruzsálem sorsában a világ pusztulását látta.

"Vajha megismerted volna te is, csak a te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől" (Lk 19:42).

"A te mostani napodon. " A nap nemsokára leáldozik. Az irgalom és kiváltságok ideje már-már lejár. Sűrűsödnek már a bosszúállás felhői. Az orvosolhatatlan veszedelem nemsokára rázúdul Isten kegyelmének visszautasítóira.

De a világ alszik. Az emberek nem veszik észre, hogy elérkezett meglátogatásuk ideje.

Hol áll vajon a gyülekezet ebben a válságban? Eleget tesznek-e tagjai Isten kívánalmainak? Teljesítik-e megbízatásukat, és bemutatják-e Isten jellemét a világnak? Felhívják-e embertársaik figyelmét az utolsó intő és egyben kegyelmet hirdető üzenetre?

206. oldal Az emberiség veszélyben van. Tömegek pusztulnak el, és Krisztus állítólagos követői közül nagyon kevesen éreznek felelősséget ezekért a lelkekért. A világ sorsa van a mérlegen, de ez még azokat is alig nyugtalanítja, akik hitet tettek e legnagyobb horderejű igazság mellett. Nincs meg bennük az a szeretet, amely Krisztust mennyei hazája elhagyására indította, és arra, hogy az ember természetét magára öltse. Krisztus emberré lett, hogy emberként emberközelbe juthasson, és az embert Isten-közelbe vonhassa. Isten népére rátelepszik valami bénító kábultság. Ezért nem tudja mi, a kötelessége. Ezért nem érti meg az idők szavát.

Amikor Izrael népe bevonult Kánaánba, nem foglalta el az egész országot, pedig Istennek ez volt a szándéka. Kánaán részleges meghódítása után letelepedtek, hogy élvezzék győzelmeik gyümölcsét. Hitetlenségből és kényelemszeretetből összesereglettek a már meghódított részeken ahelyett, hogy továbbnyomultak volna új területek elfoglalására. Így kezdtek eltávolodni Istentől. Mivel nem valósították meg szándékát, Ő sem áraszthatta rájuk megígért áldását. Vajon nem érvényes ugyanez a ma egyházára is? Krisztus állítólagos követői megtartják maguknak az evangélium nyújtotta kiváltságokat. Pedig előttük van az evangéliumot nélkülöző egész világ. Nem érzik, hogy új területeket kellene elfoglalniuk, és a megváltás üzenetét távoli vidékekre elvinniük. Nem hajlandók teljesíteni e krisztusi megbízatást: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15). Vajon ezek kevésbé vétkesek, mint a hajdani zsidó egyház?

Krisztus állítólagos követőinek ügye a mennyei ítélőszék előtt van. Lagymatag istenszolgálatukkal és erőtlen próbálkozásaikkal megpecsételik hűtlenségüket. Ha ennél több nem telne tőlük, az ítélet nem kárhoztatná őket. De ha szívüket belevinnék a munkába, sokkal többre volnának képesek. Tudják - és a világ is tudja-, hogy sokat vesztettek önmegtagadó, kereszthordozó lelkületükből. Sok embernek a neve mellett áll majd a mennyei könyvekben: Nem gyűjtött, hanem tékozolt. Sokan, akik Krisztus nevét viselik, elhomályosítják dicsőségét, elrejtik szépségét, és nem szereznek neki tiszteletet.

Sok olyan ember neve szerepel az egyház névsorában, aki nincs Krisztus uralma alatt. Krisztus tanítását nem fogadják meg, és 207. oldal munkáját nem végzik. Így az ősellenség befolyása alatt állnak. Mivel semmi olyant nem tesznek, ami kifejezetten jó, ezért felmérhetetlen kárt okoznak. Mivel életük nem az élet illata, ezért halált áraszt.

Az Úr így szólt: "Avagy ne büntessem-é meg az ilyeneket?" (Jer 5 :9). Mivel Izrael fiai nem valósították meg Isten szándékát, Isten félreállította őket, és más népeket hívott el. Ha ők is hűtlennek bizonyulnak, vajon Isten nem veti el éppúgy őket is?

A szőlőskertről szóló példázatban Krisztus a munkásokat mondotta ki vétkesnek. Ezek a munkások nem akarták gazdájuknak kiadni földje termését. Izraelben a papok és tanítók a nép megtévesztésével megfosztották Istent attól a szolgálattól, amelyre igényt tartott. Ők vonták el a népet Krisztustól.

Krisztus az emberi hagyományoktól megtisztítva mutatta be Isten törvényét, az engedelmesség magasztos normáját, és ezzel kiváltotta a rabbik ellenségeskedését. A rabbik az emberi tanítást Isten Igéje fölé emelték, és befolyásukra az emberek elfordultak előírásaitól. Nem akartak az ember csinálta parancsolatok helyett Isten Igéje kívánalmainak engedelmeskedni. Nem voltak hajlandók az igazság ügyéért lemondani saját okfejtésükről, és az emberektől kapott dicsérgetésekről. Amikor Krisztus eljött, és feltárta Isten kívánalmait a népnek, a papok és a vének tagadták, hogy joga volna közéjük és a nép közé állni. Nem fogadták el dorgálásait és intéseit. Sőt elhatározták, hogy a népet szembeállítják vele, és Őt magát félreteszik az útból.

Krisztus elvetéséért és ennek következményeiért ők voltak felelősek. Egy nép bűne és romlása a vallási vezetőket terhelte.

Vajon nem éppilyen hatásoknak van korunk is kitéve? Az Úr szőlőjének munkásai közül nem járnak-e sokan a zsidó vezetők nyomában? Nem térítenek-e el vallási vezetők embereket Isten szavának világos kívánalmaitól? Nem tanítják-e őket törvényszegésre az Isten törvénye iránti engedelmesség helyett? Sok templom szószékéről tanítják, hogy Isten törvénye nem kötelező. Az emberi hagyományoknak, előírásoknak és szokásoknak pedig rangos helyet adnak. Mialatt Isten kívánalmait figyelmen kívül hagyják, önelégülten kérkednek azokkal az ajándékokkal, amelyeket Istentől kaptak.

208. oldal Az ember nem tudja, mit tesz, amikor félredobja Isten törvényét. Ez a törvény Isten jellemét tükrözi. Benne fejeződnek ki Isten országának elvei. Ezeknek az elveknek megtagadásával az ember elzárja magát azoktól az eszközöktől, amelyeken át eljutnak hozzá Isten áldásai.

Az Izrael elé tárt dicsőséges lehetőségek megvalósulásának az Isten törvénye iránti engedelmesség volt a feltétele. Az Izraelnek megígért emelkedett jellemet és az áldások teljességét - az értelem, a lélek, a fizikai élet, a ház, a föld, a jelen és eljövendő élet áldásait - Isten csak az engedelmeseknek kínálja fel.

A gyümölcstermés feltétele - mind a lelki életben, mind a természet világában - az Isten törvényeinek való engedelmesség. Az Istent megdicsőítő gyümölcsterméstől vonják el társaikat azok, akik Isten parancsolatai áthágására bíztatják őket. Az ő vétkük is, hogy az Úr nem kapja meg a szőlőskert gyümölcsét.

Isten követei a Mester parancsát teljesítik, amikor Krisztushoz hasonlóan arra szólítanak, hogy engedelmeskedjünk Isten Igéjének. E követek elmondják, hogy Isten igényt tart a szőlőskert termésére: a szeretet, alázatosság és önfeláldozó szolgálat gyümölcseire. Vajon nem lobban-e haragra ma is a zsidó vezetőkhöz hasonlóan sok szőlőmunkás? És amikor Isten törvénye az emberek elé tárul, vajon e tanítók nem kísérlik-e meg befolyásuk latbavetésével rávenni őket e törvény elvetésére? E tanítókat Isten hűtlen szolgáknak nevezi.

A hajdani Izraelhez intézett isteni kijelentésekben komoly figyelmeztetés rejlik korunk egyháza és egyházi vezetői számára is. Ezt mondta az Úr Izraelről: "Ha tízezer törvényt írnék is elébe, idegennek tekintenék azokat" (Hós 8 :12). A papoknak és tanítóknak pedig kijelentette: "Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged ... És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról" (Hós 4:6).

Fogadjuk meg Isten intéseit! Használjuk ki a szolgálatra kínálkozó lehetőségeket! Ne tartsa vissza a világ megvetése, az ész dicsőítése, az emberi szokásokhoz és hagyományokhoz való alkalmazkodás Krisztus megvallóit Isten szolgálatától! Ne vessük el Isten szavát, mint annak idején a zsidó vezetők Krisztust! Ismerjük Izráel 209. oldal bűnének következményeit. Fogadja el a ma egyháza a figyelmeztetést!

"Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; ne kevélykedjél... hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez" (Róm 11:17-21).