Pál rabságának időszaka

Meghallgatom

45. / Rómából írt levelek

Letöltöm

a hanganyagot

(Pál levele a kolossébeliekhez és filippibeliekhez)

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332

322. oldal Pál apostolnak már keresztényi tapasztalatai kezdetén különös alkalmakat adott Isten, hogy megismerhesse akaratát, Jézus követőit illetőleg. "Elragadtatott a harmadik égig", "elragadtatott a paradicsomba és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie." Bizonyságot tett arról, hogy többször kapott "látomásokat és az Úrnak kijelentéseit." Az evangélium alaptételeinek ismeretében "egyenlő volt a fő-főapostolokkal". (2. Kor. 12, 2. 4. 1. 11.) Világos, teljes volt a megértése abban is, "hogy mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága" a "Krisztus minden ismeretet felülhaladó szereteté"-nek. (Ef. 3, 18. 19.)

Pál nem mondhatott el mindent, amit látomásaiban látott, mert voltak olyan hallgatói is, akik visszaéltek volna szavaival. Amit azonban Isten kinyilatkoztatott előtte, képesítette arra, hogy mint jó vezető és bölcs tanító munkálkodjék. Ezek a kinyilatkoztatások hatották át azokat az üzeneteket is, amelyeket a későbbi években a gyülekezeteknek küldött. A benyomások, amelyeket látomásai folyamán nyert, lelkébe vésődtek és lehetővé tették számára, hogy a keresztényi jellemet kellőképpen szemléltesse. Szóval és írásban olyan üzenetet hirdetett, mely azóta is mindenkor segítséget és erőt adott Isten egyházának. Ez az üzenet napjaink hívőihez is világosan szól, azokról a veszélyekről, amelyek a gyülekezetet fenyegetik és azokról a tévtanokról, amelyek útjában állnak.

Az apostol mindazoknak, akikhez tanácsadó és buzdító tartalmú leveleit intézte, őszintén kívánta, "hogy többé ne legyenek gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele", hanem hogy "eljussanak mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére." Felkérte követőit, akik a pogányok között éltek, hogy: "többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában, kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől... az ő szívük keménysége miatt", hanem "okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem, mint bölcsek" és az időt jól kihasználjátok. (Ef. 4, 14. 13. 17. 18; 5, 15. 16.) 323. oldal Bátorította a hívőket, hogy várják azt az időt, amikor Krisztus, aki "szerette az egyházat, és ónmagát adta azért", majd "önmaga elébe állítsa azt dicsőségben, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy afféle", "hogy legyen szent és feddhetetlen." (Ef. 5, 25. 27.)

Ezek az üzenetek, melyeket nem emberi erő, hanem Isten ereje, Isten Lelke által írt, olyan tanácsokat tartalmaznak, amelyeket mindenkinek tanulmányoznia és gyakran ismételnie kell. Ezekben a levelekben a gyakorlati kereszténységet, életszentséget vázolja; olyan alapelveket fektet le, amelyeket minden gyülekezetnek követnie kellene. Világosan megjelöli az utat is, amely az örök élethez vezet.

Levelében, amelyet római fogsága alatt írt, a "Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban", Pál kifejezi örömét, hogy a hitben kitartottak, amiről Epafrás értesítette, aki "meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket." "Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűntünk meg érettetek imádkozni és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében; minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel."

Pál e szavakkal tolmácsolta kívánságait a kolosséi hívőknek. Milyen eszményi életcélt mutatnak Jézus követői részére! A keresztény élet csodálatos lehetőségeiről tanúskodnak és megvilágítják, hogy Isten gyermekei korlátlan áldásokban részesülhetnek. Mialatt Isten ismeretében állandóan növekszenek, haladhatnak keresztényi tapasztalatban erőről erőre, magaslatról magaslatra, "hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban."

Az apostol, hittestvérei előtt Krisztust magasztalta, mint aki által Isten mindent teremtett és aki megváltásunkat kieszközölte. Megmagyarázta, hogy azok a kezek, amelyek a világot fenntartják és a világegyetemben mindent szabályozott rendszerben és fáradhatatlan tevékenységben tartanak, ugyanazok, amelyek mindannyiunkért a keresztre szegeztettek. "Mert Ő Benne teremtetett minden" - írja Pál - "ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; 324. oldal mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek." (Kol. 1, 16.) "Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé." (Kol. 1, 21.)

Isten Fia leszállott, hogy az elesetteket felemelje. Otthagyta a magasságot, a bűn nélküli világokat, a kilencvenkilencet, melyek szerették Őt, és lejött erre a földre, ahol "megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért." (Ésa. 53, 5.) Minden dologban hasonlóvá vált testvéreihez; olyan testet öltött fel, mint a mienk. Tapasztalta, mit jelent éhesnek, szomjasnak és fáradtnak lenni. Táplálékkal tartotta fenn életét és alvással erősítette testét. Idegen és vándor volt a földön - a világban élt, de nem e világból való volt. Megkísértetett és háboríttatott, ahogyan napjainkban is férfiak és nők megkísértetnek és háboríttatnak, de a bűntől mentes maradt. Mindenkor gyöngéd, részvétteljes, szeretetteljes volt, másokkal szemben elnéző. Isten jellemét így szemléltette lényében. "Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk... aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal." (Ján. 1, 14.)

A kolossébeli hívők, kiket a pogányság szokásai és befolyása vett körül, abban a veszélyben forogtak, hogy elszakadnak az egyszerű evangéliumtól. Pál tehát ettől óvta őket, amennyiben Krisztusra, mint egyedül megbízható Vezetőjükre irányította tekintetüket. "Mert akarom, hogy tudjátok" - írta nekik -, "hogy milyen nagy tusakodásom van ti érettetek, és azokért, kik Laodiczeában vannak és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint e testben, hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére."

"Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel... Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Ő benne, meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való. Mert Ő 325. oldal benne lakozik az Istenségnek egész teljessége testileg. És Ő benne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak."

Krisztus előre megmondotta, hogy hitetők lépnek fel, kiknek befolyása által "a gonoszság megsokasodik" és "a szeretet sokakban meghidegül." (Máté, 24, 12.) Ezek felől intette a tanítványokat, mert innen nagyobb veszélyek fenyegetik a gyülekezetet, mint üldöző ellenségeik részéről. Pál is ismételten óva intette a hívőket ezektől az álnok tanítóktól. Elsősorban ettől a veszélytől óvakodjanak; mert amennyiben befogadják ezeket a hamis tanítókat, a tévelygésnek nyitják meg a kaput. Az ellenségnek lehetővé teszik, hogy az újonnan megtérteknek lelki ítélőképességét elhomályosítsa és bizalmukat megrendítse. Krisztus a zsinórmérték, Akihez szabva kell megvizsgálni az előadott tanokat. Mindazt, ami tanaival nem egyezik, utasítsák vissza. A bűnért megfeszített, halottaiból feltámadt és mennybe felszállott Krisztus ez az üdvösség tudománya, melyet elsajátítaniuk és tanítaniuk kell.

Isten Igéjének intelmei, a keresztény gyülekezetet minden oldalról fenyegető veszélyekre nézve ma is érvényesek. Miként az apostolok idejében igyekeztek emberek a Szentírásba vetett hitet hagyományok és bölcseletek által aláásni, úgy igyekszik az igazság örök ellensége ma is az érékeknek hízelgő "magasabb kritika" irányzatával, a fejlődéselmélettel, spiritizmussal, teozófiával és panteizmussal a lelkeket tiltott útra csábítani. Sokak szemében a Biblia: olaj nélküli lámpa, mert bölcseleteikkel gondolataikat helytelen irányba terelték. A "magasabb kritika" feltevéseken alapuló, részletező és felépítő módszere lerombolja a Bibliába, mint isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet. Megrabolja Isten Igéjét attól az erejétől, hogy embereket befolyásoljon, felemeljen és megihlessen. A spiritizmus vagy spiritualizmus arra tanít tömegeket, hogy a vágy a legfőbb törvény; a féktelenség: szabadság; az ember csupán önmagának tartozik felelősséggel.

Jézus követője is találkozni fog ezekkel az "okoskodó beszédekkel", amelyektől az apostol óvta a kolosséi hívőket. Találkozni fog az Írást átszellemesítő spiritualisták magyarázataival, azonban ne fogadja el. Szavát csupán a Szentírás örök igazságainak határozott megerősítésére használja fel; tekintetét Krisztusra irányítsa, szilárdan haladjon az előírt úton és száműzzön minden olyan eszmét, mely nincs összhangban Krisztus tanaival. 326. oldal Isten igazsága legyen elmélkedésének és gondolkozásának tárgya. A Bibliát tekintse Isten Szavának, mely közvetlenül szól hozzá. Így azután megtalálja azt az igazságot, amely isteni.

Isten ismerete, ahogyan Krisztusban megnyilatkozott, az a tudomány, mellyel mindenkinek, aki üdvözül, bírnia kell. Ez az az ismeret, mely a jellem átalakulását eredményezi. Ha belép életünkbe, a lelket újjáalakítja Krisztus képmására. Erre az ismeretre Isten hívja meg gyermekeit; nélküle minden más egyéb: csak hiúság és semmiség.

A jellemfejlesztés tulajdonképpeni talapzata minden nemzedékben és minden országban ugyanaz: Isten Igéjének alapelvei. Egyetlen megbízható és biztos irányelv: cselekedni azt, amit Isten mond. "Az Úrnak rendelései helyesek" és "aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké." (Zsolt. 19, 9; 15, 5.) Az apostolok, koruk tanai ellen, Isten Igéjével szálltak szembe. "Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus." (1. Kor. 3, 1.)

A kolosséi hívők, megtérésük és megkeresztelkedésük alkalmával megfogadták, hogy eddigi életük hitszabályaival és szokásaival szakítanak, és Krisztus iránti kötelezettségeikhez hűek maradnak. Levelében Pál emlékeztette őket erre; hangsúlyozta, hogy fogadalmukhoz hűségesek csak úgy maradhatnak, ha állandóan ellentápnak a gonosznak, mely megkísérli hatalmába keríteni őket. "Ezért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel, mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben." (Kol. 3, 1-3.)

"Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden." (2. Kor. 5, 17.) Krisztus ereje által férfiak és nők tépték már szét bűnös szokások béklyóit. Lemondtak az önzésről. Bűnösök tisztelettudókká, iszákosok józanná, erkölcstelenek tisztává lettek. Olyan lelkek, akik Sátán képmását viselték, átalakultak Isten képmására. Ez az átalakulás: a csodák csodája. Az Igének ez az átformáló ereje az Ige legmélységesebb csodája, legrejtettebb titka. Megérteni nem tudjuk, csak hisszük azt, amit az Írás kijelent: "Krisztus ti bennetek, aki a dicsőségnek reménysége."

327. oldal Ha Isten Lelke uralja a szívet és a lelket, a megtért ember új énekbe kezd; ugyanis felismeri tapasztalataiban Isten ígéreteinek beteljesülését, mivel törvényszegéseit megbocsátotta és bűneit elfedezte. Bűneit, hogy a törvényt áthágta, megbánta; hívővé vált Krisztusban, aki elszenvedte a halált, hogy felmentse az embert. "Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Róm. 5, 1.)

Azonban, ha a keresztény már tett ilyen tapasztalatot, mindazáltal ne tegye ölbe kezeit és ne elégedjen meg azzal, amit Krisztus munkált érette. Aki Krisztus országába be akar jutni, tapasztalni fogja, hogy a bűnös természet minden ereje és szenvedélye, a sötétség birodalmának hatalmai által felszítva, összeesküdött ellene. Mindennap újólag oda kell szentelnie magát és mindennap fel kell vennie a harcot a gonosszal. Régi szokások, veleszületett rossz hajlamok harcolni fognak a felsőbbségért; ezekkel állandóan küzdenie kell, hogy Krisztus erejében győzelmet arathasson.
"Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat" - írja az apostol a kolossébeliekhez - "melyekben ti is jártatok régemen, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést. gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet... Öltözzétek fel azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek fel a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele; és az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek."

A kolossébeliekhez intézett levél telve van kiválóan értékes tanításokkal mindazok számára, akik Krisztus szolgálatában állnak; tanokkal, melyek kidomborítják az állhatatos célratörést, magasztos célkitűzést azok életében, akik helyesen képviselik az Üdvözítőt. Ha a hívő lemond mindenről, ami akadályozhatná haladásában a keskeny úton, vagy visszatarthatna másokat erről az útról, akkor mindennapi életében irgalmasság, alázat, szelídség, türelem és Krisztus szeretete nyilvánul meg.

Legnagyobb szükségletünk: erő - a magasabb rendű, tisztább és nemesebb életre. Túl sokat foglalkozunk e világgal és túl keveset Isten országával.

328. oldal A kereszténynek semmitől sem szabad visszariadnia azon igyekezetében, hogy elérje az Isten által előírt eszményt. Krisztus kegyelméből és ereje által, erkölcsi és lelki tökéletesség ígérete szól mindenkinek. Jézus az erő forrása; az élet kútfeje. Elvezet Igéjéhez; a bűntől beteg lélek gyógyítására az Élet fájáról nyújt leveleket. Odavezet Isten trónjához és olyan imát helyez ajkainkra, amely által szoros összeköttetésbe jutunk Vele. Érettünk megmozgatja a menny minden hatalmát. Minden léptünkkel érintkezésbe jutunk kiapadhatatlan erejével.

Isten nem korlátozza azok növekedését és fejlődését, akik sóvárognak "akaratának ismeretére, minden lelki bölcsességben és értelemben"... Megerősödnek ima, éberség, ismeret és értelemben való növekedés által "dicsőséges hatalmának minden erejével". Így készülnek fel, hogy másokért munkálkodjanak. Az Üdvözítő azt kívánja, hogy megtisztult és megszentelt emberek legyenek segítőtársai. Ezért a magasztos kiváltságért mondjunk köszönetet Neki, "aki alkalmassá tett bennünket a világosságban élő szentek örökségére; aki megmentett bennünket a sötétség fejedelemségétől és szeretett Fiának országába helyezett bennünket."

A kolossébeli hívőkhöz intézett leveléhez hasonlóan, Pál a filippibeli gyülekezetnek is írt római fogságának ideje alatt. A filippii gyülekezet adományokat küldött számára Epafroditus által. Őt Pál úgy mutatja be, mint "az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat." Római tartózkodása alatt Epafroditus "beteg volt, halálhoz közel" - írja Pál -, "de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jöjjön szomorúságomra." Amikor a filippii hívők hallottak Epafroditus megbetegedéséről, annyira aggódtak érte, hogy visszatérését határozta el. "Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött amiatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt... Annakokáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek és nékem is kisebb legyen a szomorúságom. Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek. Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, kockára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen."

Epafroditussal Pál levelet küldött a filippii hívőknek, amelyben megköszönte nekik adományaikat. Az összes gyülekezetek 329. oldal közül a filippii közösség gondoskodott legbensőségesebben az apostol szükségleteiről. "Tudjátok pedig ti is, filippibeliek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, mikor Maczedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül. Mert már Thessalonikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre. Nem, mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra; megkaptam pedig mindent és bővölködöm, beteltem, vévén Epafroditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek." (Fil. 4, 15-18.)

"Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig. Aminthogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangéliumnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben. Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után... És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben, hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására." (Fil. 1, 2-11.)

Pált, fogságában Isten kegyelme erősítette meg, és tette lehetővé számára, hogy nyomorúságban örvendhessen. Teljes hittel és bizonysággal írta a filippii testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált. "Tudtotokra akarom pedig adni atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak; annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt, és többen az Úrban való atyafiak közül, bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az igét." (Fil. 1, 12-14.)

Az apostolnak ez a tapasztalata tanulságot nyújt számunkra, mivel feltárja előttünk Isten munkamódszerét. Az Úr 330. oldal győzelemmé változtathatja azt, amit mi eredménytelenségnek és vereségnek látunk. Bennünket az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk és csak a láthatókra nézünk, ahelyett, hogy a hit szemeivel a láthatatlanra tekintenénk. Ha azután szerencsétlenség és nyomorúság szakad reánk, azonnal készek vagyunk vádolni Istent, hogy elhanyagol és kegyetlen hozzánk. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk Fölötte, mert nem gondoljuk meg, hogy Isten így is csak javunkat akarja. Bárcsak megtanulnók, hogy a csapások Isten magasztos tervének egy részét képezik; hogy a keresztény a nyomorúság ostora alatt néha többet tehet Mesteréért, mintha nyilvánosan szolgálatában munkálkodna.

Pál, a filippibeliek elé a keresztényi élet példaképéül Krisztust állította, "aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig." (Fil. 2, 6-8.)

"Annakokáért szerelmeseim" - folytatja az apostol - "amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjétek; hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemült nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon; életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába." (Fil. 2, 12-16.)

Ezeket a szavakat megörökíti az Írás, hogy minden küzdő léleknek segítségére szolgáljanak. Pál azonban nemcsak utal a tökéletesség mértékére, hanem meg is mutatja, hogyan érhető el. "Munkáljátok üdvösségteket", "mert Isten az, aki munkálkodik bennetek."

Az üdvösséget társulás, együttmunkálkodás útján nyerjük el. A megtérd bűnös és Isten között együttmunkálkodás létesül. Ez elengedhetetlen a jellem felépítéséhez, helyes alapelvek kialakításához. 331. oldal Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze azt, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredmény azonban teljesen Istentől függ; csupán emberi erőfeszítések nem elegendők. Isten segítsége nélkül teljesen értéktelenek. Isten munkálkodik, és az ember is. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől nyeri. Így egészíti ki egymást egyrészt a végtelen bölcsesség, részvét és erő, másrészt a gyengeség, bűn és teljes tehetetlenség.

Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett; azonban beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erők és képességek által munkálkodik. Önmagunkból nincs erőnk, hogy szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozzuk Isten akaratával. Ha azonban készek vagyunk arra, hogy "készségesekké tegyen bennünket", akkor az Üdvözítő elvégzi helyettünk; "lerontja az okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett" és foglyul ejt "minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak." (2. Kor. 10, 5.)

Aki erős, kiegyensúlyozott jellemet akar építeni és minden tekintetben biztos alapon álló kereszténnyé óhajt válni, annak késznek kell lennie, hogy Krisztusért mindent odaáldozzon, mindent megtegyen, mert az Üdvözítő nem fogadhat el megosztott szolgálatot. Naponta kell megtanulnia az alázatos odaadás jelentőségét. Isten Igéjében kell kutatnia, lényegét meg kell értenie és engedelmeskednie kell előírásainak. Csakis így juthat el a keresztényi tökéletességre. Napról napra Isten munkálkodik vele, csiszolja jellemét, melynek meg kell állania a végső próba órájában. Viszont a hívő napról napra bizonyságot tesz emberek és angyalok előtt, hogy mit tehet az evangélium az elesett emberekért.

"Én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna" - írja Pál "de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." Pál nagyon sokat tett. Kezdve attól a naptál, midőn Krisztusnak adta át magát, élete fáradhatatlan szolgálatból állott. Városról városra, országról országra utazott, hirdette a keresztről szóló Igét; lelkeket térített meg az evangéliumhoz és gyülekezeteket alapított. Ezek sorsát állandóan szívén viselte; több levelet is intézett hozzájuk, 332. oldal hogy oktassa őket. Időközönként mesterségét is folytatta, hogy mindennapi kenyerét megkeresse. Azonban életének valamennyi elfoglaltsága közepette sem tévesztette szem elől az egyetlen nagy célt: "hogy törtessen magasztos elhivatására." Előtte egyetlen cél létezett csak: hogy hű maradjon Hozzá, aki Damaszkusz kapujánál nyilatkozott meg előtte és lépett be életébe. Ettől a céltól semmi sem tudta eltántorítani. A golgotai keresztet magasztalni - ez volt a mindent átfogó indíték, ami szavait és tetteit ihlette.

Az a magasztos cél, mely Pált arra bírta, hogy minden fáradtság és viszontagság ellenére is előretörjön, késztessen minden keresztény munkást arra, hogy fenntartás nélkül szentelje életét Isten szolgálatára. A világ csábítani Fogja; igyekszik figyelmét elvonni az Üdvözítőről; a hívő azonban törtessen célja felé. Mutassa meg a világnak, az angyaloknak és az embereknek, hogy reménységének megvalósulása, megvalósítása minden áldozatot és erőfeszítést megér, mert elvezet: Isten színe elé.

Noha Pál fogoly volt, de mégsem csüggedt el. Győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezetekhez. "Örüljetek az Úrban mindenkor" - üzeni a filippieknek - "ismét mondom örüljetek!... Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá, atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok." (Fil. 4, 4-8.)

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban... A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal!"