A pogányok közötti munka

Meghallgatom

35. / Az üdvösség üzenete a zsidók között

Letöltöm

a hanganyagot

(Pál levele a rómaiakhoz)

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

254 255 256 257 258 259 260

254. oldal Pál, több elkerülhetetlen késleltetés után, végül is Korinthusba érkezett. A múltban ez a város tengernyi aggodalmas munkálkodásának, egy ideig pedig mélységes nyugtalanságának és bánatának volt színhelye. A régebbi hívek közül sokan nagy szeretettel tekintettek fel reá, hiszen általa jutott el hozzájuk az Evangélium világossága. Midőn üdvözölte ezeket a tanítványokat és látta hűségük és buzgalmuk bizonyítékait, Pál örvendett, mert munkálkodása Korinthusban nem volt hiábavaló.

A korinthusi hívek, akik egykor annyira hajlamosak voltak, hogy szem elől tévesszék magasztos hivatásukat Krisztusban, megerősödtek és krisztusi jellemet fejlesztettek. Szavaik és tetteik Isten kegyelmének átalakító erejét bizonyították; ott, a pogányság és babonák központjában hatalmas erőt jelentettek a jóra. - Szeretett társai és e hűséges hívek között az apostol sanyargatott és aggódó lelke nyugtot talált.

Korinthusi tartózkodása alatt Pál időt szakított magának arra is, hogy figyelmét új és nagyobb munkaterületekre irányítsa. Gondolatban különösen sokat foglalkozott Rómába tervezett utazásával. Látni kívánta a keresztény hit meggyökerezését és megszilárdulását az akkor ismert világ ezen nagy központjában; ez képezte leglelkesebb reményét, leghőbb vágyát és dédelgetett tervét.

Rómában akkor már volt gyülekezet. Az apostol azon fáradozott tehát, hogy biztosítsa az ottani hívők segítségét és együttműködését az Itáliában, valamint más országokban végzendő evangélizáló munkához. Hogy munkássága útját előkészítse a római testvérek között - akik közül még nem mindenkit ismert -, előbb levelet intézett hozzájuk. Jelezte szándékát, hogy meglátogatja Rómát, sőt közölte azt a reményét is, hogy kitűzi a kereszt zászlaját Spanyolországban.

Pál a rómabeliekhez intézett levelében leszögezte az Evangélium nagy alapelveit. Állást foglalt azokban a kérdésekben, 255. oldal melyek a zsidó és a pogány gyülekezeteket foglalkoztatták, és kimutatta, hogy azok a remények és ígéretek, melyeket egykor Isten különösen a zsidóknak adott, most már a pogányoknak is szólnak.

Nagyon világosan és hatásosan fejtette ki az apostol tanítását a hit általi megigazulásról. Azt remélte, hogy a Rómában élő keresztényekhez küldött tanításai a többi gyülekezeteknek is segítségére lesznek. De mily kevéssé láthatta akkor, hogy szavainak milyen messzemenő hatásuk lesz! Azóta, az összes korszakokon át, mint hatalmas tűzoszlop jelezte az élethez vezető utat a megtérő bűnös számára a hit általi megigazulás magasztos igazsága. Ez a világosság oszlatta el azt a sötétséget, amely Luther lelkét nyomta és kinyilatkoztatta előtte Krisztus vérének erejét, mely megtisztít minden bűntől. Hozzá hasonlóan, ez a világosság, a bűnnel terhelt lelkek ezreinek világította meg a bocsánat és békesség útját, forrását. Minden keresztény hálát adhat Istennek a római gyülekezethez intézett ezen levélért.

Pál ebben a levelében nyíltan beszél a zsidók miatt érzett súlyos aggályairól. Megtérése óta állandó vágya volt, hogy zsidó testvéreivel az evangéliumot megismertesse. "Szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel üdvösségét."

Nem csupán közönséges vágy volt az, ami áthatotta az apostol szívét. Állandóan könyörgött Istenhez, hogy munkálkodjék az izraelitákért, akik nem ismerték fel a názáreti Jézusban a megígért Messiást. "Igazságot szólok Krisztusban" - biztosította hívő testvéreit -, "lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által. Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma; mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint; akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és ígéretek; akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten." (Róma, 9, 1-5.)

A zsidóság volt Isten kiválasztott népe. Isten általuk akarta áldásait az emberiségre árasztani. Sok prófétát támasztott közülük az Úr. Ezek előre megjövendölték a Megváltó eljövetelét, Akit éppen azok vetnek el, és ölnek meg, akiknek elsőknek 256. oldal kellett volna lenniük, hogy felismerjék Benne a megígért Messiást.

Ésaiás próféta, látomásban végigtekintve a jövendő évszázadokat, látja, hogyan vetik el a prófétákat egymás után, és végül magát Isten Fiát is. A Szentlélek által indíttatva, megörökítette a Megváltó elfogadását azok részéről, akik azelőtt nem számítottak Izráel fiai közé.

Erre a próféciára hivatkozik és idézi is Pál: "Megtaláltak azok, akik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, akik felőlem nem kérdezősködtek. Az Izráelről pedig ezt mondja: Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedő és ellentmondó néphez."

Noha Izráel elvetette Isten Fiát, Isten azonban Izráelt mégsem vetette el. Hallgassuk, hogyan folytatja érveléseit Pál apostol: "Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való. Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illyésről? amint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván: Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint." Izráel megbotlott ugyan és elesett, de ez még nem teszi lehetetlenné, hogy újból felálljon. Válaszul arra a kérdésre: "Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek?" - így felel az apostol: "Távol legyen; hanem az ő esetök folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek. Ha pedig az ő esetök világnak gazdagsága, és az ő veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességök? Mert néktek mondom a pogányoknak, amennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem. Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket. Mert ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök hanemha élet a halálból?" (Róma 11, 1-15.)

Isten szándéka az volt, hogy kegyelme mind a pogányok, mind a zsidók között megnyilvánuljon. Ez világosan kifejezésre jut az Ószövetség próféciáiban. Bizonyításait az apostol néhány 257. oldal jövendöléssel alá is támasztja. "Avagy nincsen-e" - mondja "a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon. Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességtűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, és, hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene? Akikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is. Amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szeretettet szeretettnek. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni." (Róma 9, 21-26.)

Annak ellenére, hogy Izráel mint nép vétkezett, mégis számottevő az a maradék, amely a megváltás részese lesz. Az Üdvözítő első eljövetelekor sok olyan istenfélő férfi és nő élt, aki örömmel fogadta Keresztelő János üzenetét. Ez késztette őket, hogy újból tanulmányozzák a Messiásra vonatkozó jövendöléseket. Miután megalakult az őskeresztény egyház, ezekből a hűséges zsidókból kerültek ki azok, akik elfogadták a názáreti Jézust, akinek eljövetel re annyira vágytak. Erre a maradékra hivatkozik Pál, amikor azt mondja: "Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok." (Róma 11, 26.)

Izráel maradékát Pál a nemes olajfához hasonlítja, amelyből néhány ág kitöretett. A pogányokat ellenben a vadolajfa ágainak mondja, amelyek a nemes törzsbe beoltattak. "Ha pedig" - írja a pogány hívőknek - "némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának, ne kevélykedjél az ágak ellenében; ha pedig kevélykedek nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj: Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez. Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét; azok iránt, akik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol." (Róma 11, 17-22.)

258. oldal Hitetlensége, valamint az érdekében hozott mennyei terv elvetése miatt vesztette el Izráel, mint nép, összeköttetését Istennel. Isten a törzsről levágott ágakat újból egyesítheti a nemes gyökérrel - Izráellel, a maradékkal, akik hűek maradtak atyáik Istenéhez. "Sőt azok is" - írja az apostol a kitörött ágakról -, "ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket." A pogányok közül megtért keresztényeknek pedig így ír: "Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába, mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba? Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen; és így az egész Izráel megtartatik, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító és elfordítja Jákobtól a gonoszságokat. És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket. Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért; mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása. Mert miképpen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségök miatt; azonképpen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba futástok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek, mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön."

"Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt! Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké!" (Róma 11, 23-35.)

Így mutatja ki Pál, hogy Isten úgy a zsidók, mint a pogányok szívét átalakíthatja, és egyformán részesítheti Krisztusban hívő gyermekeit az Izráel népének ígért áldásokban. Ezzel kapcsolatban ismétli Ésaiás prófétának Isten népére vonatkozó kijelentéseit: "Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövénye, a maradék tartatik meg. Mert a dolgot bevégzi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön. És amint Ésaiás előre megmondotta : Ha a seregeknek Ura 259. oldal nem hagyott volna nékünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók." (Róm. 9, 27-29.)

Midőn Jeruzsálemet elpusztították és a templom romokban hevert, sok ezer zsidót eladtak rabszolgákul pogány országokba. Mint a zátonyra futott hajó roncsai, melyeket a vihar elhagyatott partokra vet ki, Izráel úgy szóratott szét a népek közé. Tizenkilenc évszázad óta vándorolnak a zsidók országról országra szerteszét az egész világon, de sehol sem kapták meg azt a kiváltságot, hogy mint nép, egykori tekintélyüket visszaállíthassák. Becsmérelve, gyűlölten és üldözötten, évszázadokon keresztül csak szenvedés és nyomorgattatás volt osztályrészük.

Borzalmas sorsuk azon ítélet beteljesedése volt, mely akkor mondatott ki felettük, amidőn a názáreti Jézust elvetették. Ennek ellenére, az évszázadok folyamán sok nemes és istenfélő férfi és nő élt közöttük, kik némán tűrtek és szenvedtek. Isten megvigasztalta szívüket a nyomorúságban és rettenetes helyzetüket részvéttel kísérte. Meghallgatta azok forró imáját, akik szívük mélyéből kívánták Istent megismerni. Többen közülük felismerték az egyszerű Názáretiben azt, Akit elődeik elvetettek és megfeszítettek: Izráel igaz Messiását. Midőn megértették a jól ismert, de a hagyományok és téves magyarázatok által elhomályosított jövendöléseket, szívük hálával telt meg Isten iránt, a kimondhatatlan ajándékért, melyet megád minden gyermekének, aki elfogadja Krisztust személyes Üdvözítőjének.

Rájuk hivatkozik Ésaiás próféta, amikor jövendölésében azt mondja: "a maradék tartatik meg." Pál napjaitól kezdve egészen korunkig, Szent Lelke által hívja Isten mind a zsidókat, mind a pogányokat. "Isten nem személyválogató" - jelentette ki Pál apostol. Az apostol magát úgy tekintette, mint "aki köteles mind a görögöknek mind a barbároknak", valamint a zsidóknak is. Azonban sohasem tévesztette szem elől azt a határozott előnyt, mellyel mások felett a zsidók bírnak, mert: "Mindenek előtt Isten reájuk bízta az ő beszédeit." (Róma 3, 2.) "Az evangélium" - mondotta Pál - "Isten hatalma, minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban, hitből-hitbe miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él." Krisztusnak ezt az evangéliumát, mely zsidóra és pogányra egyaránt hathatós, nem szégyenlelte Pál, miként a Római levélben kijelenti.

260. oldal Ha ezt az evangéliumot a maga teljességében feltárják a zsidóknak, sokan közülük elfogadják Krisztust, mint Messiást. Azonban kevesen vannak olyan keresztény lelkészek, akik hivatást éreznek magukban arra, hogy a zsidók között munkálkodjanak, noha hozzájuk is, kiket oly sokáig mellőztek, ugyanúgy el kell vinni a kegyelmi üzenetet és a Krisztusban való reménységet, mint mindenki máshoz.

Isten tehát elvárja, hogy az evangélium hirdetésének utolsó idejében, amikor az emberiség eddig elhanyagolt minden rétegét külön figyelmezteti, hogy hírnökei különösen buzgólkodjanak a zsidók érdekében, akik a világ minden részében feltalálhatók. Ha elébük tárják majd az Ószövetség írásait, kapcsolatban az Újszövetség szövegeivel, hogy megmagyarázzák nekik Jehova örök terveit, azt igen sok zsidó, mint új nap hajnalhasadását, mint a halálból való feltámadást fogja üdvözölni. Miközben felismerik az Újszövetség Krisztusát az Ószövetség lapjain és ráeszmélnek, hogy mily világosan magyarázza az Újszövetség az Ószövetséget, ez felébreszti a bennük szunnyadó képességeket; megtalálják Krisztusban a világ Messiását. Sokan elfogadják Krisztust Üdvözítőjüknek, hit által, és ezeken teljesednek be az ihletett Igék: "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek." (János 1, 12.)

Ma is sokan vannak a zsidók között, akik mint egykoron tárzusi Saulus, hatalmasak az Írás ismeretében. Ezek azután csodálatos erővel hirdetik majd Isten törvényének változhatatlanságát. Izráel Istene ezt a mi napjainkban végzi el. Karja még nem rövidült meg, hogy ne tudna megmenteni. Mialatt szolgái hittel dolgoznak azokért, akiket olyan sokáig elhanyagoltak és megvetettek, - üdvözítő ereje megnyilvánul közöttük.

"Ezért így szól az Úr Jákob házáról, Ő, aki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákob, és nem sápad meg többé az ő orcája. Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákob Szentjét és félik Izráel Istenét. És megismerik a tévelygő lelkűek az értelmet, és akik zúgolódnak, tanulságot tanulnak." (Ésa. 29, 22-24.)