A pogányok közötti munka

Meghallgatom

34. / Megszentelt igehirdetés

Letöltöm

a hanganyagot

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

245 246 247 248 249 250 251 252 253

 245. oldal Jézus Krisztus tanításaival és példaadásával tökéletes képet nyújtott arról az önzetlen szolgálatról, amely Istentől ered. Isten nem önmagának él. A világ teremtése és minden dolog fenntartása bizonyítja, hogy állandóan másoknak szolgál. "Aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Máté 5, 45.) A szolgálat ezen eszményét az Atya bízta a Fiúra. Jézust állította Isten az emberiség élére, hogy példaadása által tanítsa: mit jelent a szolgálat! Egész életét a szolgálat törvénye alá rendelte. Szolgált mindenkinek és segített mindenkinek.

Jézus mindig és újból arra igyekezett, hogy ezt az alapelvet tanítványai lelkébe vésse. Amikor Jakab és János eléje tárták kívánságukat az elsőbbségért, így felelt nekik "Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért." (Máté 20, 26-28.)

Mennybemenetele óta Krisztus tovább folytatta művét e földön, kiválasztott követei útján, akik által szól az emberekhez és segít szükségleteiken. Az egyház magasztos Feje, művét emberek segítségével végzi, akiket Isten rendelt, hogy mint képviselői tevékenykedjenek.

Akiket Isten elhívott, hogy szavaik és tanításuk által munkálkodjanak gyülekezete felépítésén, azoknak tisztsége komoly és felelősségteljes. Krisztus helyett kérik embertársaikat, hogy béküljenek meg Istennel. Ezen megbízatásuknak azonban csak akkor tudnak megfelelni, ha felülről nyernek bölcsességet és erőt.

Krisztus szolgái lelkipásztorai a népnek, melyet Isten őrizetükre bízott. Munkájuk az őrállók munkájához hasonlít. Régmúlt időkben gyakran állítottak őrállókat a várfalak kiszögelléseire, ahonnan a fontosabb helyeket áttekinthették, úgyhogy mindenkor jelezhették az ellenség közeledtét. Hűségüktől függött a város egész lakosságának biztonsága. Az őrállók kötelessége volt, 246. oldal bizonyos időközökben egymásnak jelt adni, és ezzel bizonyítani, hogy mindannyian ébren vannak és senkinek baja nem történt. A bátorító vagy intő felhívás egyiktől a másikig, szájról szájra szállt, amíg az egész város körül visszhangzott.

Az Úr kijelenti minden prédikátornak: "És te embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogyha szót hallasz számból, megintsd őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról; az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla... megmentetted a te lelkedet." (Ezék. 33, 7-9.)

A próféta szavai hangsúlyozzák azok ünnepélyes felelősségét, akiket őrállókul és titkainak sáfárául hívott el Isten. Álljanak Sion falain mint őrállók, hogy az ellenség közeledtére riadójukat hallassák. Ha Isten szolgái nem teljesítik hűségesen kötelességüket, lelkek abban a veszélyben forognak, hogy a kísértésben elbuknak és elvesznek. Ha bármi okból kifolyólag lelkileg annyira eltompulnak, hogy nem képesek a veszélyt felismerni és hanyagságuk által emberi lelkek vesznek el, Isten az elveszettek vérét kezükből követeli meg.

Sion falain álló őröknek kiváltsága, hogy legszorosabb összeköttetésben élhetnek Istennel, és a Szentlélek befolyása rájuk olyan közvetlen, hogy általuk figyelmeztethet férfiakat és nőket a közeledő veszélyről; egyszersmind megmutathatják a biztos menedékhelyet is. Hűségesen figyelmeztetniük kell őket a törvényszegés következményeire; őrizniük kell továbbá az egyház érdekeit. Éberségünknek sohasem szabad lankadni. Munkájuk igényli lényük minden képességét. Kürtszóhoz hasonlóan hallassák hangjukat, de sohase adjanak bizonytalan, határozatlan hangot. Ne a bérért munkálkodjanak, hanem azért, mert másként nem tehetnek és mert tudatában vannak, hogy "Jaj" nekik, ha nem prédikálják az evangéliumot. Isten választotta őket, megszentelt vérrel pecsételte el; így kell megmenteniük az embereket a fenyegető pusztulástól.

Isten szolgája: Krisztus munkatársa. Világosan felismeri, hogy munkája szent; tudja, hogy milyen ernyedetlen, önfeláldozó lelkület szükséges ahhoz, hogy eredményesen végezze. Nem gondol saját kényelmére vagy jólétére. Sőt megfeledkezik magáról. 247. oldal Mialatt az elveszett juhot keresi, észre sem veszi, hogy fáradt, fázik vagy éhes. Egyetlen cél lebeg szemei előtt: megmenteni az elveszettet.

Aki Immánuel véráztatta zászlaja alatt szolgál, olyan munkát végez, amely hősies erőfeszítést és türelmes kitartást igényel. Azonban a kereszt harcosa bátran kiáll az első vonalba. Ha az ellenség támadásba megy át, az Erődhöz fordul segítségért; miután az Úr elé tárta Igéjében adott ígéreteit, a pillanat szükségleteinek megfelelően erősítést nyer. Felismeri, hogy a győzelemhez felülről jövő erőre van szüksége; amelyet ha kivív, nem készteti öndicséretre, hanem arra, hogy annál jobban támaszkodjék a Mindenhatóra. Ezzel a hatalommal egybekapcsolódva, olyan bensőséggel hirdetheti az üdvüzenetet, hogy áthatja mások lelkületét is.

Az Ige hirdetőjének bensőséges és állandó összeköttetésben kell élnie Istennel; ima és az Ige tanulmányozása által. Ez képezi erejének forrását. Istennel való közössége olyan erővel hatja át igyekezetét, melynek befolyása hatalmasabb, mint minden prédikációja. Ezt az erőt nem szabad elveszítenie. Komolyan, bensőségesen kérje Istent, hogy kötelességei teljesítésére ruházza fel erővel, a kísértések alatt pedig állhatatossággal; ajkait érintse az oltárról vett eleven parázzsal. Nagyon gyakran igen gyengén kapaszkodik Krisztus követe az örök valóságokba. Aki azonban Istennel jár, rejtekhelyet talál az örök Sziklában, ahonnan láthatja Istent, miként Mózes is látta. Az Istentől nyert világosság és erő által többet érthet meg, többet foghat fel, többet végezhet el, mint amennyit véges ítélkezése lehetségesnek tartott.

Sátán bámulatos eredménnyel alkalmazza ravaszságát a csüggedőkkel szemben. Ha a prédikátorra a csüggedés fellege nyomasztólag hat, forduljon Istenhez, tárja Elé szükségleteit. Pál is akkor bízott legjobban Istenben, amikor sötét felhők takarták el előle az eget. Pedig ő jobban ismerte a szenvedést, mint bárki más. Figyeljük meg azonban győzelmi kiáltását a kísértések és küzdelmek közepette: "Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra." (2. Kor. 4, 17. 18.) Pál tekintete állandóan a láthatatlan, de örök valóságokra irányult. Tudatában annak, hogy érzékfeletti hatalmakkal kell küzdenie, Istenbe vetette bizalmát, és ez volt erejének forrása. 248. oldal Ha feltekintünk Hozzá, a Láthatatlanhoz, akkor lelkünk erőt nyer és megtörik a világ hatalma értelmünk és jellemünk fölött.

A lelkipásztor vegyüljön a nyáj közé, hogy juhait megismerve, jobban tudja tanításait szükségletükhöz alkalmazni. Mikor a prédikátor az igét hirdeti, munkája ezzel még csak megkezdődik. Azután személyes munkát kell végeznie. Keresse fel az embereket otthonaikban és barátságosan, komolyan és alázatosan beszéljen velük és imádkozzanak együtt. Vannak családok, kikhez Isten Igéjének igazságai sohasem juthattak volna el, ha kegyelmének sáfárai nem térnek be házaikba és nem mutatják meg nekik a menny felé vezető utat. Csakhogy azok szíve, akik ilyen munkát végeznek, dobbanjon Jézus szívével egy ütemben és összhangban.

Nagy horderejű ez a parancs: "Eredj az utakra és a sövényekre és kényszeríts befőni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Luk. 14, 23.) Amidőn Isten szolgái családi körben tanítják az igazságot, igyekezzenek közel férkőzni azokhoz, akikért fáradoznak. Miközben együttmunkálkodnak Istennel, felruházza őket lelki erővel. Krisztus irányítja majd munkájukat, olyan szavakat adván ajkukra, melyek mélyen bevésődnek hallgatóik szívébe. Minden prédikátornak kiváltsága, hogy Pállal együtt elmondhassa: "Mert nem vonogatom magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát." "Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként"... "az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől." (Apcs. 20, 27. 20. 2.)

Az Üdvözítő házról házra járt, betegeket gyógyított, bánkódókat vigasztalt, szenvedőket nyugtatott meg és lesújtottakat emelt fel. Kicsiny gyermekeket vett karjaiba és megáldotta őket. Soha ki nem apadó gyöngédséggel és irgalommal szentelte magát az emberi nyomorúság és szenvedés enyhítésének. Nem önmagáért dolgozott, hanem másokért. Szolgája volt mindenkinek. Étele és itala az volt, hogy bátorítsa és erősítse azokat, akikkel érintkezett. Az ajkairól áradó igazság annyira különbözött a rabbik tanításaitól és hagyományaitól, hogy hallgatói szívében új reményt gyújtott. Tanításai bensőségesen komolyak voltak; meggyőző erővel hatottak.

249. oldal Isten szolgáinak meg kell tanulniuk Krisztus módszereit, hogy Igéjének kincseskamrájából mindazt kimerítsék, amivel kielégíthetik azok lelki szükségleteit, akikért fáradoznak. Csakis így végezhetik el eredményesen feladatukat. Ugyanaz a Lélek legyen forrása tudásuknak és titka erejüknek, mint Aki Krisztust uralta, amikor az Atyától kapott tanításokat továbbadta. Így végezhetik eredményesen az Üdvözítő munkáját e földön.

Néhányan, a prédikátori tisztséget betöltők közül, nem tudtak eredményt felmutatni, mivel nem szentelték osztatlan figyelmüket az Úr művének. A prédikátoroknak azon fontos feladaton kívül, hogy lelkeket vezessenek az Üdvözítőhöz, semmi más ne kösse le érdeklődésüket. A halászok, kiket Jézus elhívott, gondolkodás nélkül otthagyták hálóikat és követték Őt. Hithirdetők nem végezhetnek Istennek tetsző munkát, ha egyidejűleg kiterjedt üzleti vállalkozásaik terheit is hordozzák. Erőik szétforgácsolása elhomályosítja ítélőképességüket a lelki dolgokban. Szívüket és értelmüket mindjobban földi dolgok töltik be, mialatt Krisztus szolgálata háttérbe szorul. Istenért végzett munkájuk a körülményekhez igazodik, ahelyett, hogy a körülményeket Isten követelményeinek megfelelően irányítanák.

Isten szolgája, magasztos hivatásának végzése közben, teljes tetterejére szorul. Legjobb erői Istent illetik meg. Ne foglalkozzék se merész vállalkozással, semmilyen más üzlettel sem, ami elvonhatná magasztos feladatának teljesítésétől. Pál kijelentette: "Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta." (2. Tim. 2, 4.) Így hangsúlyozta az apostol a prédikátor teljes odaadásának szükségességét a Mester szolgálatában. Az az evangélista, aki teljesen Istennek szentelte magát, nem vesz részt üzletekben, mert ezek akadályozzák szent hivatásában. Hiszen nem földi tisztségekre, vagy vagyonra pályázik, hanem egyetlen vágya, hogy másoknak az Üdvözítőről beszéljen, Aki odaadta önmagát, hogy az embereket az örök élet kincseivel gazdagítsa. Prédikátornak nem az a legfőbb vágya, hogy földi kincseket gyűjtsön, hanem, hogy a közömbösök és hitetlenek figyelmét az örök valóságokra irányítsa. Ha felkérik, hogy busás nyereséggel kecsegtető vállalkozásokban vegyen részt, az ilyen kísértésekre így válaszol: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" (Márk 8, 36.)

250. oldal Sátán ezzel a csábítással járult Jézushoz, jól tudván, hogy ha az Üdvözítő hallgat indítványára, a világot meg nem válthatja. Noha leplezetten, de ma is ezzel a kísértéssel surran Isten szolgáihoz, mivel nagyon jól tudja, hogy mindazok, akik engednek a csábításnak, kötelességükhöz hűtlenekké válnak.

Isten nem akarja, hogy szolgái vagyon után törekedjenek. Pál erre vonatkozólag így írt Timótheusnak: "Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme; mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget." Mind tanítás, mind példaadás által mutassa be Krisztus követője "a világ gazdagainak, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra; hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők. Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet." (1. Tim. 6, 10. 17-19.)

Az evangélium szolgáinak Pál apostol tapasztalatai és tanításai a lelkipásztori munka szentségét illetőleg, üdülésük és lelkesedésük forrása. Pál szíve szeretettől izzott a bűnösökén. Minden erejét belevetette a lélekmentés munkájába. Isten országának ő volt a legönmegtagadóbb és legkitartóbb munkása. Az elnyert áldásokat alkalmaknak tekintette, hogy másokkal megossza. Sohasem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy az Üdvözítőről beszéljen vagy felsegítse az ínségeseket. Helységről helységre járva prédikálta Krisztus evangéliumát és gyülekezeteket alapított. Mindenütt, ahol meghallgatták, igyekezett lerontani a gonosz munkáját; férfiakat és nőket vezetett az életszentség, az igazság útjára.

Sohasem feledkezett meg az általa alapított gyülekezetekről. Ő és Barnabás minden misszióút befejezése után, ismét visszatértek, hogy az általuk életre hívott gyülekezeteket meglátogassák; a tagok sorából azután férfiakat szemeltek ki, akiket az evangélium hirdetésére segítőtársaknak képeztek ki.

Pál munkamódszerének ez az ága is fontos tanítást tartalmaz napjaink lelkipásztorai számára. Az apostol, munkája mellett még azt is feladatának tekintette, hogy fiatal embereket neveljen 251. oldal a prédikátori tisztségre. Magával vitte őket misszióútjaira, alkalmat nyújtott nekik tapasztalatok szerzésére, amelyek azután felelősségteljes állások betöltésére képesítették őket. Ha távol is volt tőlük, mindazáltal érintkezésben maradt velük és munkájukkal. Timótheushoz és Titushoz intézett levelei a legjobb bizonyítékai annak, mennyire sóvárogta, hogy eredményes munkát végezzenek.

Isten országának tapasztalt munkásai ma is nemes munkát végeznek, ha ahelyett, hogy minden terhet hordoznak, fiatalabb munkásokat képeznek ki és azok vállaira is helyeznek kötelességeket.

Pál állandóan tudatában volt azon felelősségének, amely rajta, mint Krisztus prédikátorán nyugodott. Tudta, hogy Isten előtt számolnia kell azon lelkekért, akik esetleges hűtlensége következtében vesznek el. Az Evangéliumról kijelentette: "Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét. Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az ő szentesnek, akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége. Akit mi prédikálunk, intvén minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban; amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik." (Kol. 1, 25-29.)

Ezek a szavak magas célt tűznek ki Krisztus munkásai számára. Ez azonban olyan cél, amelyet mindenki elérhet, aki alárendeli magát a Nagy Tanító vezetésének és naponként tanul Krisztus iskolájában. Isten korlátlan hatalommal rendelkezik; és az a prédikátor, aki nagy ínségében az Úrhoz fordul, bizonyos lehet benne, hogy elnyeri azt, ami hallgatói részére az élet illatát jelenti.

Pál súlyt helyez írásaiban arra, hogy az evangélium prédikátora élje az igazságokat, amelyeket tanít: "Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy szolgálatunk ne szidalmaztassék." Saját munkájáról, a korinthusi hívőkhöz intézett második levelében a következőképpen emlékezik meg: "Hanem 252. oldal ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küszködésben, virrasztásban, böjtölésben. Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben. Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel; dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak. Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak és meg nem ölettek; mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók és mindennel bírók." (2. Kor. G, 3-10.)

Titusnak így írt: "Az ifjakat hasonlóképpen intsed, hogy legyenek mértékletesek. Mindenben tenmagadat adván példaképül a jó cselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatván; egészséges, feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt sem tudván rólatok mondani." (Tit. 2, 6-8.)

Isten szemében legértékesebbek Evangéliumának azon szolgái, kik a föld nagy pusztaságait keresik fel, hogy elhintsék az igazság magvait, s bizalommal néznek az aratás elé. Egyedül Krisztus tudja csak felmérni szolgáinak aggodalmait, amikor az elveszetteket keresik. Lelkét árasztja ki rájuk és fáradozásaik lelkeket késztetnek arra, hogy a bűnös életről az életszentség és igazság ösvényére térjenek.

Isten férfiakat keres, akik készek birtokaiktól, üzleteiktől és - ha szükséges - családjuktól is megválni, hogy misszionáriusai legyenek. Felhívása nem marad eredménytelen. Már a múltban is voltak férfiak, akiket Isten iránti szeretetük és az elveszettek nyomorúsága arra késztetett, hogy lemondjanak otthonuk kényelméről, barátaik társaságáról, sőt még feleségükről és gyermekeikről is; elmentek idegen országokba a bálványimádók, vademberek közé és ott hirdették a kegyelem üzenetét. Bár sokan életüket vesztették ott, mások ismét útra keltek, hogy a megkezdett munkát folytassák. Krisztus ügye így haladt előre lépésről lépésre; az aggodalmak és könnyek között elhintett mag gazdag aratást eredményezett. Isten ismeretét messze földön terjesztették és a kereszt zászlaja leng pogány országok földjén.

253. oldal Egyetlen bűnös megmentéséért is feszítse meg a prédikátor minden erejét. Az Isten által teremtett és Krisztus által megváltott léleknek nagy az értéke. Előtte végtelen lehetőségek tárulnak fel; felmérhetetlen lelki előnyök; képességek, melyek felfokozódnak, ha Isten Igéje megelevenítő befolyása alá kerülnek; és a halhatatlanság, amelyet elérhet az Evangélium felajánlott ígérete szerint. Krisztus pedig elhagyta a kilencvenkilenc juhot, hogy megkeresse az egyetlen elveszettet. Van-e hát mentségünk, ha mi magunk ennél kevesebbet teszünk? Nem követnénk-e el úgyszólván árulást szent hagyatékunk iránt? Nem sértenők-e meg Istent, ha nem úgy munkálkodnánk, ahogy Krisztus munkálkodott és nem úgy áldoznánk, ahogyan Ő áldozott?

Az őszinte lelkipásztor szívében forrón él a vágy, hogy lelkeket mentsen. Idejét és erejét odaáldozza és nem riad vissza a legfárasztóbb erőfeszítésektől sem; hiszen másoknak is hallantok kell azt az igazságot, amely lelkének olyan örömet, békét és boldogságot hozott. Krisztus Lelke nyugszik meg rajta. Ő pedig úgy őrködik a lelkek felett, mint akinek számot kell adni róluk. Tekintetét a golgotai keresztre szegzi, a felmagasztalt Üdvözítőre. Bízik kegyelmében és hisz Benne, hogy Védelmezője, Ereje és Megtartója marad mindvégig. Így munkálkodik Istenért. Kér, hív, lelkeket beszél Isten szeretetéről; így igyekszik megnyerni őket Jézusnak. A mennyben pedig "a hivatalosok és választottak és hívek" közé sorolják. (Jel. 17,14.)