A pogányok közötti munka

Meghallgatom

21. / Távoli országokban

Letöltöm

a hanganyagot

(Az apostolok cselekedetei 16,7-40)

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

143 144 145 146 147 148 149

143. oldal Immár elérkezett az ideje, hogy az evangéliumot Kis-Ázsia határain túl is hirdessék. Pál és munkatársai számára megnyílt az út, hogy átmenjenek Európába is. Troásban, a Földközi-tenger partján "éjszakai látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt előtte, kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!"

E meghívás parancsszó volt és nem tűrt halasztást. "Mihelyt pedig a látást látta" - magyarázza Lukács, aki elkísérte európai útjára Pált, Silást és Timótheust -, "azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangéliumot. Elhajózván .azért Troásból, egyenesen Samothrákéba mentünk és másnap Neápolisba; onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa."

Lukács így folytatja: "És szombatnapon kimenének a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az asszonyokkal. És egy Lidia nevű Thiatira városbeli bíborárus asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitó szívét, hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál mond vala." Örömmel elfogadta az igazságot, házanépével együtt megtért és megkeresztelkedett. Azután kérte az apostolokat, fogadják el az ő házát tartózkodásuk helyéül.

Miközben a kereszt hírnökei munkájukra mentek, egy asszony követte őket, kiben a jövendőmondás lelke élt, és ez állandóan kiáltozta: "Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik. Ezt pedig több napon át mívelte."

Ez az asszony Sátánnak különleges eszköze volt, aki jövendőmondásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Befolyásával nagyban előmozdította a bálványimádás terjedését. Sátán jól tudta, hogy most birodalmába törnek be, tehát ezen eszközhöz folyamodott, hogy Isten munkájának ellenálljon. Azt remélte ugyanis, hogy bölcseleteit belevegyítheti azokba az igazságokba, melyeket 144. oldal az evangélium hírnökei hirdetnek. Az asszony dicsérete, ajánlata csak ártott az igazság ügyének, mert elvonta az emberek figyelmét és gondolatait az apostolok tanaitól. Az evangéliumot rossz hírbe hozta, mivel sokan arra a gondolatra jutottak, hogy ezen férfiakat, akik Isten Lelke és ereje által szóltak, ugyanaz a lélek vezeti, mint Sátán ama követét.

Az apostolok egy ideig tűrték ezt az ellenkezést, de azután Pál, a Szentlélek indítására megparancsolta a gonosz léleknek, hogy távozzon az asszonyból. Rögtöni elnémulása bizonyítéka volt annak, hogy az apostolok Isten szolgái; sőt a démon is azoknak ismerte el őket, mivel azonnal engedelmeskedett parancsuknak.

Amikor az asszony megszabadult a gonosz lélektől és értelme ismét megtisztult, elhatározta, hogy Krisztus követőjévé lesz. Ekkor azután gazdái kezdtek el aggodalmaskodni elveszett jövedelmük miatt. Látták, hogy minden reményük szertefoszlik; jövedelmet jövendőmondásaiból és jóslataiból többé nem szerezhetnek és hogy bevételi forrásuk csakhamar teljesen kiapad, ha az apostolok továbbra is folytathatják evangéliumi munkájukat.

A városban többen részesedtek a sátáni szemfényvesztéssel szerzett pénzből és mert féltek az olyan hatalom befolyásától, mely működésüket végleg megszüntetné, éktelen kiáltozásba kezdtek Isten szolgái ellen. Végül az apostolokat a hatóság elé hurcolták és megvádolták őket: "Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat, és olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk."

A tömegen őrült izgalom tört ki. Rátámadtak az apostolokra. A csőcselék felülkerekedett; letépték a tanítványok felsőruháit - a hatóság embereinek beleegyezésével, akiknek parancsára meg is vesszőzték őket. "És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorító".

Az apostolok abban a gyötrelmes helyzetben, amelybe belekényszerítették őket, borzalmas kínokat szenvedtek; mindazáltal nem lázadoztak. Sőt ellenkezőleg, a börtöncella legmélyebb sötétjében és vigasztalanságában egymást bátorították énekkel és imával. Dicsérték és dicsőítették Istent, mivel méltónak találta 145. oldal őket, hogy szent ügyéért gyalázatot szenvedjenek. Szívük felvidult; felolvadt Megváltójuk műve iránti mély és forró szeretetben. Pál visszaemlékezett Krisztus követőinek üldözésére, melynek véghezvitelében a Gonosz eszköze volt. Örvendezett, hogy szemei megnyíltak, hogy immár lát és szíve most már érezheti a dicsőséges igazságok átalakító hatalmát.

A többi fogoly csodálkozva hallgatta a belső tömlöcből kicsendülő énekeket és imákat. Ebből a komor cellából eddig csak kiáltozások és sóhajok, káromkodások és esküdözések szokták zavarni az éjszaka csendjét; még sohasem hallottak onnan imákat és dicsénekeket felhangzani. Az őrök és foglyok csodálkozva kérdezték egymástól: vajon kik lehetnek ezek az emberek, akik noha megkínozták őket, hideget és éhséget szenvednek, de mégis vidámak és lelkesek.

A város helytartói időközben azzal a jóleső érzéssel tértek otthonukba, hogy gyors és határozott intézkedésükkel egy felkelést sikerült elnyomniuk. Hazafelé menet, útközben azonban hallottak további részleteket azon férfiak jelleméről és működéséről, akiket megvesszőztek és börtönbe zárattak. Látták azt az asszonyt, aki a sátáni befolyás alól felszabadult és igen csodálkoztak arckifejezésének és magaviseletének változásán. Sok bajt és nehézséget okozott azelőtt a városnak, most azonban csendesen és békésen viselkedett. Amikor tehát ráeszméltek, hogy a római törvények által előírt szigorú büntetést valószínűleg két ártatlan emberen hajtották végre, önmaguk felett bosszankodtak és elhatározták, hogy másnap reggel elrendelik a foglyok titkos elbocsátását. Hogy pedig a csőcselék támadásaitól és erőszakosságától megvédjék őket, fedezet mellett kísértetik majd ki a városból.

Míg azonban az emberek egyrészt kegyetlenek és bosszúállók, másrészt pedig bűnösen felületesek voltak a reájuk háruló felelősséggel szemben, Isten nem feledkezett meg szolgáiról, hogy kinyilvánítsa kegyelmét irántuk. Az egész menny osztozott a Krisztusért szenvedők sorsában. Angyalok jöttek alá a mennyből, a börtön meglátogatására. Lépéseik alatt megrengett a föld. A nehéz reteszekkel lezárt börtönajtók felpattantak, a láncok és a béklyók lehullottak a folyok kezeiről és lábairól. Fénylő világosság árasztotta el a börtönt.

146. oldal A börtönőr ámulva hallgatta a fogoly apostolok imáit és énekeit. Mikor bekísérték őket, látta dagadt és vérző sebeiket; lábaikat pedig ő maga tétette kalodába. Azt várta, hogy gyötrelmes sóhajok és káromkodások fognak majd elhangzani, azonban ehelyett dicsénekeket és imákat hallott. Ezen hangokat figyelve merült álomba, amelyből hirtelen földrengés moraja és a tömlöcajtók csikorgása rázta fel.

Álmából felocsúdva, rémülten látta, hogy az összes börtönajtók tárva-nyitva állnak. Félelem fogta el a foglyok elmenekülése miatt. Visszaemlékezett, hogy Pált és Silást milyen nyomatékosan bízták őrizetére; bizonyos volt felőle, hogy látszólagos mulasztását életével kell megfizetnie. Kétségbeesésében jobbnak látta, ha saját kezével vet véget életének, minthogy szégyenletes kivégzésére várjon. Kardját kivonta és már éppen készült az öngyilkosságra, amikor Pál bátorítóan odakiáltott neki: "Semmi kán ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk." A foglyokat Isten ereje tartotta vissza; ezzel az erővel egyedül Pál, a fogolytárs rendelkezett, aki tudta, hogy még mindenki a helyén tartózkodik.

A börtönőr szigorú bánásmódja az apostolokkal szemben, nem váltott ki haragot Pál és Silás részéről, mert őket nem a bosszúállás, hanem Krisztus Lelke uralta. Szívük Krisztus szeretetével volt telve és nem volt abban gyűlölet.

A börtönőr leeresztette kardját, világosságot kért és besietett a börtön belsejébe. Látni akarta, milyenek azok a férfiak, akik a rájuk mén kegyetlenséget szívességgel viszonozzák. Az apostolokhoz érve, lábaikhoz vetette magát és bocsánatért esedezett. Azután kivitte őket az udvarra és megkérdezte tőlük: "Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?"

Reszketett annak láttán, hogy Isten haragja miként nyilvánult meg a földrengésben; és arra a gondolatra, hogy a foglyok elmenekülése miatt önkezével akart véget vetni életének. Azonban ezek a dolgok most már igen jelentéktelennek látszottak előtte, ahhoz az új, megdöbbentő félelemhez viszonyítva, mely lelkét nyugtalanította; és ahhoz a vágyhoz viszonyítva, hogy elnyerje azt a nyugalmat és örömet, amelyet az apostolok a szenvedések és megkínzatás közepette tanúsítottak. Arcukon felismerte a menny világosságát. Azt is tudta, hogy Isten csodálatos módon lépett közbe, hogy életüket megvédje. Félelmetes erővel tódultak emlékezetébe a megszállt asszony szavai: "Ezek az 147. oldal emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik."

Mélységes alázattal kérte az apostolokat, hogy mutassák meg neki az Élet útját. "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe" - felelték neki. "És hirdeték néki az Úrnak igéjét, és mindazoknak, kik az ő házánál valának." A börtönőr ezután kimosta az apostolok sebeit és szolgált nekik. Majd egész házanépével együtt megkeresztelkedett. A börtön minden egyes foglyára megszentelő befolyás áradt; minden szív megnyílt és valamennyien áhítattal hallgatták az apostolok által hirdetett igazságokat. Meg voltak győződve arról, hogy az az Isten, akit e férfiak szolgáltak, csodálatos módon szabadította meg őket kötelékeiktől.

Filippi lakosságát a földrengés megrémítette; amikor pedig a börtönőr reggel a bírákat értesítette, hogy az éjjel mi történt, nagyon megijedtek. Poroszlókat küldtek tehát az apostolok kiszabadítására. Pál azonban kijelentette: "Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöcbe vetettek; és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jöjjenek ők maguk és vezessenek ki minket."

Az apostolok római polgárok voltak. Római polgárt pedig megvesszőztetni, vagy az előírt kihallgatás nélkül szabadságától megfosztani törvényellenes cselekedet volt - kivéve, ha valami különösen nagy bűntényt követett el. Pált és Silást azonban nyilvánosan vetették börtönbe; ők tehát vonakodtak beérni a puszta szabadon bocsátással, ami titokban - a főbírók illendő magyarázata nélkül - ment volna végbe.

Amikor válaszukat a bíráknak átadták, azok megijedtek, hogy az apostolok esetleg vádat emelhetnek a császárnál. Ezért azonnal a börtönbe mentek, bocsánatot kének Páltól és Silóstól az irántuk elkövetett igazságtalanságért és kegyetlenkedésért; személyesen vezették ki a börtönből és kérték őket, hogy hagyják el a várost. A hatóság féltette a népet az apostolok befolyásától, de nem kevésbé féltek attól a Hatalomtól, mely közbenjárt ezen ártatlan emberekért.

A Krisztustól kapott utasítás szerint, az apostolok jelenlétükkel nem tolakodtak oda, ahol azt nem kívánták. "Kijővén pedig 148. oldal a tömlöcből, bemenének Lídiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák őket és eltávozának."

Filippiben végzett munkájukat nem tekintették hiábavalónak. Jóllehet ellenállásba és üldözésbe ütköztek, de a Gondviselés beavatkozása érdekükben, a börtönőr és házanépe megtérése gazdagon kárpótolta őket az átélt gyalázatért és szenvedésekért. Igazságtalan bebörtönöztetésük és csodálatos szabadulásuk híre messze vidéken elterjedt és sokak figyelmét az apostolok munkájára terelte, akiket üzenetük másként el nem érhetett volna.

Pál apostol filippii működése egy gyülekezet megalakulását eredményezte, melynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, de mindenekfölött az a készsége, mellyel Krisztusért minden szenvedést elviselt, a megtértekre mély és tartós benyomást gyakorolt. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, melyekért az apostol oly sok áldozatot hozott és szívvel-lélekkel odaszentelték életüket Üdvözítőjük ügyének.

Ez a gyülekezet sem kerülhette el az üldöztetést. Kitűnik ez Pálnak a gyülekezethez intézett egyik leveléből. Ezt írja: "Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak, hogy higyjetek Ő benne, hanem, hogy szenvedjetek is Ő érette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem." De a hitben mégis olyan állhatatosak voltak, hogy elmondhatta róluk: "Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben, mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig." (Fil. 1, 29. 30. 3-5.)

Borzalmas az a küzdelem, mely a jó és rossz hatalom között folyik a fontosabb helyeken, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják. "Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." (Ef. 6, 12.) Isten gyülekezete az idők végezetéig harcolni fog azokkal, akik a gonosz angyalok hatalma alatt állanak.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, midőn a földön minden gyorsan végéhez közeledik, Sátán 149. oldal kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságoktól. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helységben egyesítsék azokat, akik ellenségei Isten törvényének. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely a történelemben példa nélküli.

A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: "Béke, béke, nincs veszély!" Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, kihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet.