Az új Egyház kibontakozása

Meghallgatom

7. / Óvás a képmutatástól

Letöltöm

a hanganyagot

(Az apostolok cselekedetei 4,32 - 5,11)

Hivatkozás a könyv oldalaihoz

48 49 50 51 52

48. oldal Midőn a tanítványok Jeruzsálemben hirdették az evangélium igazságait, Isten igazolta szavaikat; sokan hívőkké lettek. Az első hívők nagy többségét a zsidók vakbuzgósága és gyűlölete elszakította családjuktól és régi barátaiktól, miért is szükségessé vált, hogy elhelyezésükről és táplálékukról gondoskodás történjék.

Az Írás azt mondja: "Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki", és azután felsorolja, hogyan segítettek a szűkölködőkön. Azok a hívők, kiknek házuk vagy birtokuk volt, szívesen feláldozták az ínségesek megsegítésére. Házukat vagy földjeiket eladták és a pénzt elhozták "és letevék az apostolok lábainál; aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége vala."

A hívőknek ez az adakozókészsége a Szentlélek kitöltésének volt a következménye. Akik elfogadták az evangéliumot, azoknak "szívük-lelkük egy vala". Egyetlen közös érdek uralta őket: a rájuk bízott misszió eredményessége. A haszonlesést nem ismerték. Szeretetük hittestvéreik és az ügy iránt, melynek hívei lettek, nagyobb volt, mint a pénz és a vagyon iránti szeretetük. Eljárásuk bizonyította, hogy az emberi lelkeket többre becsülték a földi jólétnél.

Ez ismétlődik meg mindannyiszor, valahányszor Isten Lelke hatja át az ember életét. Akinek szívét Krisztus szeretete tölti be, híven követi Annak példáját, Aki érettünk szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által gazdagok legyünk. Isten kezéből nyert minden adományt - pénzt, időt, befolyást - az evangélium művének fejlesztésére szolgáló eszköznek tekint. Így volt ez az első keresztény gyülekezetben; így van ma is. Mélységes benyomást gyakorol a hallgatóságra a gyülekezet által hirdetett igazság, ha észrevehető a tagokon, hogy a Lélek ereje által elfordultak a világ dolgaitól és áldozatot hoznak, hogy embertársaik is hallhassák az evangéliumot.

A hívők jótékonykodó és önfeláldozó példaadásával szemben azonban kirívó ellentét volt Anániás és Safira eljárása. Az ihletett író előadása szerint ez az esemény sötét folt az első 49. oldal gyülekezet történetében. Ezek az állítólagos tanítványok a többiekkel együtt abban a kiváltságban részesültek, hogy az evangéliumot az apostolok ajkáról hallhatták. A többi hívővel együtt jelen voltak, amikor az apostolok imája után "megmozdult a hely, ahol egybegyűltek" és "betelének mindnyájan Szentlélekkel." (Apcs. 4, 31.) Meggyőződés hatotta át az összes jelenlevőket, és Anániás és Sahra megfogadták, hogy bizonyos birtok eladásának árát az Úrnak szentelik.

Később azonban Anániás és Safira megszomorították a Szentlelket, amennyiben kapzsiság fogta el őket. Ígéretüket megbánták. Csakhamar eloszlott annak az áldásnak éltető befolyása, mely szívüket hő vággyal töltötte el, hogy Krisztusért nagy dolgot cselekedjenek. Úgy érezték, hogy elhamarkodták a dolgot és elhatározásukat még meg kell gondolniuk. Az ügyet megbeszélték egymás között és arra az elhatározásra jutottak, hogy fogadalmukat nem teljesítik. De miután látták, hogy a hívők nagy tiszteletben részesítik azokat, kik testvéreik nyomorának enyhítésére megváltak vagyonuktól, ők is elhatározták a birtok eladását. Szégyellték azonban kapzsiságukat a testvérek előtt felfedni; az ünnepélyesen Istennek tett fogadalmat sem akarták visszavonni. Elhatározták, hogy látszólag az egész összeget beadják a közös pénztárba, azonban annak nagy részét mégis megtartják maguknak. Így akarták biztosítani eltartásukat a közös vagyonból és egyszersmind élvezni testvéreik nagy szeretetét.

Isten azonban gyűlöli a képmutatást és a hazugságot. Anániás és Safira Istent csalta meg eljárásával. Hazudtak a Szentléleknek és bűnükre gyorsan borzalmas ítélet zúdult. Amikor Anániás elhozta adományát, Péter így szólt hozzá: "Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szentlelket, és a mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva, néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért, hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek."

"Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala."
"Nemde megmaradva néked maradt volna meg"
- mondotta Péter. Anániást senki sem kényszerítette, hogy áldozza fel tulajdonát a közös célra. Szabad elhatározásából cselekedett. De amikor a tanítványokat akarta megcsalni, a Mindenhatónak hazudott.

50. oldal "Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az ő felesége, nem tudva mit történt, beméne. Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajon ennyiért adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: Igen ennyiért. Péter pedig monda néki: Miért, hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak Lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábai, akik eltemették férjedet, és kivisznek téged. És azonnal összerogyott lábainál és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találók őt és kivivén, eltemeték férje mellé: És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala."

A végtelen Bölcsesség látta, hogy az isteni harag ezen rendkívüli megnyilatkozására szükség van, hogy a fiatal gyülekezetet megóvja az erkölcsi hanyatlástól. Tagjainak száma gyorsan növekedett; a gyülekezetet veszély fenyegetné, ha az erős szaporodás mellett olyan férfiak és nők jutnának be, akik azon ürügy alatt, hogy Istent szolgálják, a Mammont imádnák. Ez az ítélet bebizonyította, hogy emberek nem csalhatják meg az Istent, aki látja a szívben rejtőző bűnt és gondja van rá, hogy meg ne csúfolják. Figyelmeztetés volt ez a gyülekezet számára, hogy kerüljön minden látszatot és képmutatást. Óvakodjék attól, hogy meglopja Istent.

Nemcsak az első gyülekezetnek, hanem minden eljövendő nemzedéknek szolgáljon intelmül Isten haragjának ez a példája a kapzsiság, a csalás és a képmutatás ellen. Anániás és Safira lelkében először a kapzsiság ébredt fel; vágy arra, hogy visszatartsanak valamit abból, amit Istennek ígértek. Ez vezette őket csalásra és képmutatásra.

Isten az evangélium hirdetését gyermekeinek munkájától és adományaitól tette függővé. A tized és az önkéntes adományok képezik Isten művének jövedelmét. Az emberekre bízott anyagiak és javak meghatározott részét igényli Isten: a tizedet. Azonban mindenkinek szabad elhatározására bízza: akar-e többet adni a tizednél vagy sem? De ha a Szentlélek késztetésére valaki fogadalmat tesz, hogy bizonyos összeget adjon, akkor a fogadalmat tevő nem tarthat többet igényt az odaszentelt részre. Még emberekkel szemben tett ilyen ígéretek is kötelezőnek tekintendők, mennyivel inkább kötelezőek akkor az Istennek tett ígéretek! Avagy a lelkiismeret ítélőszéke előtt tett ígéretek kevésbé kötelezőek, mint az emberek között eszközölt írásbeli egyezmények? Ha az emberi szívet isteni fény rendkívüli világossága és 51. oldal ereje hatja át, akkor az öröklött önzés elveszti hatalmát és helyét az a vágy tölti be, hogy az Úr ügyéért áldozatot hozzon. Ne higgye azonban senki sem, hogy ígéretét Sátán akadékoskodása nélkül válthatja valóra. Sátán nem szívesen látja, ha a földön a Megváltó birodalmát építik. Azt tárja a lelkek elé, hogy az ígéret túlzott volt és akadályozni fogja birtokszerzési vágyukat, avagy családjuk igényeinek kielégítését.

Isten az embereket javakkal áldja meg, hogy módjuk legyen művének előbbre viteléhez hozzájárulni. Küld napsugarat és esőt; fejleszti a növényeket; ád egészséget és képességet anyagiak szerzésére. Minden áldásunkat jóságos keze osztogatja. Viszonzásul azt kívánja, hogy férfiak és nők úgy bizonyítsák be hálájukat, hogy annak egy részét tized és adományok, azaz hála-, áldozati és bűnbánati adakozások alakjában térítsék vissza. Ha az Isten által meghatározott ezen terv szerint - minden jövedelem tizede, önkéntes vagy áldozati adományok - kincstárába befolynának, akkor fölöslegek mutatkoznának az Úr művének előmozdítására.

Az emberek szívét azonban az önzés megkeményíti; hasonlóan Anániás és Safirához, kísértésbe jönnek és a pénz egy részét visszatartják; de úgy állítják be a dolgot, mintha Isten követelményeinek eleget tettek volna. Sokan élvezeti célokra pazarolják pénzüket. Mialatt vágyaikat elégítgetik ki és gyönyöreiknek hódolnak, Istennek csak néha és nem szívesen hoznak szegényes áldozatot. Elfelejtik, hogy Isten egy napon pontos számadást kér majd tőlük javaik hovafordításáról és azt az alamizsnát, melyet kincstárába juttatnak, éppúgy nem fogadja el, mint annak idején Anániás és Safira adományát.

Isten azt óhajtja, hogy tanuljunk abból a súlyos büntetésből, mely ezeket a hitszegőket sújtotta. Lássuk meg, hogy mennyire megveti és gyűlöli a képmutatást vagy a csalást. Anániás és Safira a Szentléleknek hazudtak, amikor azt mondták, hogy az egész összeget odaadták; ezáltal elveszítették mind a földi, mind az eljövendő életet. Az az Isten ítél ma is minden hazugság felett, aki őket megbüntette. A hazudozás szörnyűség Előtte. Kijelentette, hogy a szent városba "nem megy be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik." (Jel. 21, 27.) Vegyük nagyon komolyan az igazmondást. Váljon az igazmondás második természetünkké! Az igazsággal játszani és önző terveink kedvéért alakoskodni, a hit hajótörését jelenti.

52. oldal "Álljatok hát elő, körülövezvén derekaitokat... az igazságnak mellvasába." (Ef. 6, 14.) Aki hazugságot szól, olcsó áron eladja a lelkét. Hazugságai szükség esetén látszólag jó szolgálatokat tesznek. Azt hiszi, hogy üzleti előnyökhöz juthat, melyeket becsületes úton nem tudna elérni, végül azonban oda jut, hogy többé senkiben sem bízhat meg. Mivel maga hazug, mások szavában sem hisz többé.

Anániás és Safira esetében a csalás bűnét gyorsan követte a megtorlás. A gyülekezet későbbi történelmében ugyanez a bűn gyakran megismétlődött, sőt még a mi időnkben is sokszor előfordul. Ha nem is követi azonnal Isten haragjának megnyilvánulása, azonban szemei előtt ez a bűn most sem kevésbé gyűlöletes, mint volt az apostolok idejében. Az intés nekünk szól. Isten nyilvánosan megmutatta gyűlöletét e bűnnel szemben. A képmutatás és kapzsiság valamennyi híve biztos lehet abban, hogy eljárásával saját lelkét károsítja meg.