Atyáink prófétai hite 4. kötet

I. Átmeneti időszak jellemzi a századfordulót	II. A vezetők hangsúlyozzák az idők próféciai jelentőségét	III. A baptista egyesület hangoztatja az utolsó napok várását
IV. Nott hittérítő igehirdetést tart a próféciáról	V. McFarland az idők prófétikus jeleire helyezi a hangsúlyt	VI. King – mind az 1260, mind a 2300 év végét kb. 1866-ra jövendöli
VII. Romeyn – megjövendölte a pápaság végső vereségét	VIII. Morse – a próféciák a szemünk előtt teljesednek be	IX. Beecher – A jelek hirdetik a millennium napját
X. Griffin – Az ezer év kezdetét az 1335. év végére tervezte	JEGYZETEK
ELŐZŐ	Tartalomjegyzék	KÖVETKEZŐ

I. Átmeneti időszak jellemzi a századfordulót

Vannak olyan átmeneti órák a világesemények során, amikor úgy tűnik, hogy a történelem alapvetően megváltoztatja irányát, amikor fölgyorsul, jelentőséget ölt magára és egy korábban ismeretlen irányzat, mint egy új eszme vagy forradalmi gondolat az emberiséget új eredményekhez viszi előre. Az átmeneti időkkel összekötött előrehaladás azonban nemcsak gépies vagy anyagi jellegű. Gyakorta szellemi és lelki jellegű, bár időnként mindezek a tényezők együtt jelentkeztek, mint pl. a 19. század elején, - vagy pontosabban a 18. század utolsó és a 19. század első évtizedeiben.

Ezt az időt új és eddig fel nem fedezett erők jellemezték, az idők új megértése, a fölgyülemlett energiák más irányba terelése; a világ, a hatalom, a társadalom, a szabadság és a haladás új fölfogása; és gyakran a lelki felelősség új érzése és az isteni rendelkezésről való új meggyőződés által. És, bár először szokatlannak tűnhet, ezek a fogalmak meglepő mértékig abból a mély meggyőződésből származnak, hogy egy nagy prófétikus idő és igazság teljesülésére meghatározott, a Szentírásban hosszú idő óta előre megmondott óra most érkezett el.

Hatalmas változások mentek végbe a 19. század első felében, melyek az emberi élet minden mozzanatát érintették – valójában maga a keresztény gondolkodás, (83) a hangsúly, a várakozás, a kinyilatkoztatott igazság utáni vágyakozás új irányba terelődött. Sokféleképpen jelentett ez szakítást a múlttal, és új vágyakozást ébresztett Isten prófétai tervének és szándékának megismerése és véghezvitele iránt. Ezért ez az időszak a legérdekesebb és legjelentőségteljesebb számunkra, amint nyomon követjük azt az elválaszthatatlan szerepet, melyet a Biblia ihletett próféciáinak értelmezése jelentett ezen óriási haladással és változással járó új és csodálatos időben. Ludlum tömören fogalmazza meg:

„Az 1800-1837-es ébredések a Bibliát visszaállították magasztos helyére, sokak számára ez volt az egyetlen vezető az életben való viselkedésre. Ezért elkerülhetetlen kötelességüknek érezték a Dániel és Jelenések könyveiben felvázolt jövendölések megvalósítását.”¹

Figyelembe kell vennünk ennek az időszaknak bizonyos jellegzetes mozgalmait, melyeknek mindegyike hatással volt a korábbi vallásos fejleményekre. Latourette a Yale-i egyetem professzora felsorol néhány tényezőt, melyek lényegesen befolyásolták a század első felét:

1. Az ember megnövekedett ismerete a fizikai világegyetemről, egyaránt segítette és hátráltatta is a kereszténységet, mert egyesek szemében a Biblia idejétmúltnak látszott és Istent elérhetetlenné tette, megszakítva vele a személyes kapcsolatot.

2. A gépek feltalálása révén az ember befolyása megnövekedett a fizikai környezete felett a XVIII. század második felétől kezdődően – megjelent a gyár, gőzhajó, vasút és a távírás – ezáltal lehetővé téve a kereszténység elterjesztésének olyan eszközeit, amelyekről még csak nem is álmodtak, és ugyanakkor önbizalmat adott az embereknek saját teljesítményeikben.

3. A tudományos módszer fejlődése – a tények és természeti törvények kísérletekkel való fölfedezése – mely az első két fejlődést lehetővé tette, és szükségessé teette a gondolat szabadságát, és az igazság akadálytalan kutatását.

4. Az eredményes ipari forradalom, mely alapvetően megváltoztatta a társadalmat a gyári munka révén, melyet a lakosság növekedése, a vándorlás, a városiasodás és a népnevelés (népművelődés) követett.

5. Kísérletek a társadalom újjászervezésére ideológiai alapokon, különös tekintettel a demokráciára és az egyéni jogok képviseletére.

6. Különféle szellemi áramlatok, úgymint az ésszerűség, romanticizmus, az evolució magjai, és az emberi haladás bizonyosságának elmélete.

8. Viszonylag tartós béke, a nagyhatalmak nem viseltek háborút 1815-1914-ig.

9. Az optimizmus eluralkodásának jele, mely a terjeszkedésből, a jólétből és a nagy és új eredményekből származik, határtalan lelkesedést kiváltva a felmerülő problémákkal szemben, fökeltették a reményt és a várakozást, hogy az emberiség bajait orvosolják, miközben a tökéletesség felé haladnak. Ebből eredt a világ evangelizálásának reménye.

10. A nyugati népek a földgolyó távoli sarkaiba való példátlan és világszéles terjeszkedése ‑ főleg a túlsúlyban lévő protestáns területekről – akik a kereszténységet kivándorlás és missziós tevékenység által fogadták el.²

Így a háttér alakulása – Mead megfigyelte – elősegítette a 19. század első felének fontos vallási fejlődését. A népességnek csak tizede egyháztag, de a népesség rohamos növekedésével és feltűnő nyugatra való terjeszkedésével, ‑ fűzi hozzá ‑ „Azt állítani több mint szóbeszéd, hogy ez volt a ’próbaidő’, és hogy a határvidék volt az amerikai egyházak számára a’vizsgaterület’”.³ A vallásszabadsággal, a nyugat felé való terjeszkedéssel, a szállítási és a hírközlési eszközök gépesítésének fejlődésével, a keleti kulturális kapcsolatok nagyrészt megszakadtak, a képet elkerülhetetlenül gyorsan és radikálisan megváltozott. Mead jelentőségteljesen jegyzi meg:

„Az 1812-es háború után Amerika hátat fordított Európának, hogy szembenézzen saját nyugati problémáival, és egy évszázad adatott neki arra, hogy minimális külső beavatkozással oldja meg problémáit.⁴

Az Egyesült Államok lakossága 1800-ban csupán öt és 1/3-ad millió volt, és a keleti hegyvidék lakosságának a nyugati csak egy kis százaléka volt. 1820-ban 9 és fél millióra növekedett, a hegyvidék lakosságához képest 27 % volt a nyugati. 1830-ban 13 millió körül volt, a hegyvidéknek a nyugati lakosság majdnem 34 %-a, és 1840-ben 17 millió felett volt, a hegyvidéknek a nyugati lakosság egy még növekvőbb százalékával.

(85) Mead arra is rámutat, hogy a század első harmadában a nagy evangélizációs ébredések milliókat hoztak tagként az egyházba, és így a „szektás” közösségek (baptista, metodista, tanítványok stb.) messze meghaladták az „egyházi” közösségeket (kongregációs, presbiteriánus, episzkopális). Így, ahogy azt már korábban megfigyeltük, létrejött az a tipikus amerikai jelenségk, a felekezet, amely önkéntes, aktív és általában gyülekezeti alapokon szervezett – valójában egy szekta és egyház egyesülése.⁵

II. A vezetők hangsúlyozzák az idők próféciai jelentőségét

A prófécia volt az amerikai vallásos gondolkodás és tevékenység mozgató ereje a 19. század első évtizedeiben, Oliver W. Elsbree, a Bucknell Egyetem történész professzora szerint. A különböző felekezetek vallási vezetői közös meggyőződésük szerint ragaszkodtak annak az időszaknak a prófétikus jelentőségéhez melyben éltek, és ezt kifejezésre juttatták kiadványaikban, folyóiratok cikkeiben és könyvekben, valamint gyülekezeti csoportok vagy missziós társaságok előtt elmondott prédikációkban. A jövendölésről tartott véleményüket Elsbree tömören így összegzi:

„Nem voltak-e ezek a szokatlan és félelmes események a millennium előzményei, mint ahogy azt a Biblia írói előre látták? Az idők jelei erőteljesen arra mutatnak, hogy az utolsó napok közel vannak.

„A század utolsó évtizedének szokatlan nyugtalansága és a misszió iránt újra fölébredt érdeklődés a próféciák felülvizsgálásához vezetett. És fordítva, nem kis részük volt a lelkészeknek és a prófécia tanulmányozóinak a missziós tevékenység erőteljes kiterjesztésében, amikor hozzájárultak a Biblia homályos részeinek értelmezéséhez. Nehéz elképzelni, hogy bármilyen hatásos missziós tevékenységet lehetett volna kifejleszteni a Biblia próféciáira való állandó hivatkozás nélkül, mely mint legfőbb tekintély, a keresztény kötelességévé teszi ebben a tekintetben a világ evangelizálását. A próféciához folyamodva, a hitetlenséget meg lehet cáfolni. A próféciák, melyek a korabeli eseményekben teljesedtek be, a hívők fegyverzetének legértékesebb részét képezték a kételkedés elleni küzdelemben.”⁶

(86) Ezután megjegyez közvetlen a századforduló előtt hallott két véleményt, és Elsbree bemutatja Timothy Dwightot, a Yale Egyetem elnökét, mint a próféciák uralkodó álláspontjáról való általános gondolkodás feltűnő példáját. A következőt írja róla:

„Dwight-nak a nemzetközi zavargásokról való elemzése a Jelenések könyve 16. fejezet megvilágításában készült. A Yale híres igazgatója előtt világos volt, hogy a jövendölés írói a Bibliában a XVIII. század utolsó évtizedeit tartották szem előtt, mikor az olyan sötét kijelentéseket leírták. A Jelenések könyvének üzeneteit nehezen érthetik meg a tömegek, de nem Timothy Dwight. A Jelenések 16:12. hatodik pohara éppen befejeződni készült. E pohár kitöltésének ideje alatt betiltották a jezsuita rendet, a katolikus papságot hatalmától megfosztották, a pápa bevételét csökkentették, és a francia királyságot megdöntötték. Pathmos nagy látnoka tizenhét évszázaddal azelőtt mindezen eseményeket megjövendölte. A fenevadon és a hamis prófétán a szent író szerint a pápaságot és a katolikus országokat kell értenünk, ugyanúgy, mint a francia filozófusokat és enciklopédistákat.”⁷

Ez az érdeklődés – teszi hozzá Elabree ‑ az Antikrisztus uralmának 1260 éve tartó uralma, és annak lezárulását követő felfoghatatlan események végzetes időszaka köré összpontosul. Olyan messzire megy, hogy az idő értelmezésével kapcsolatban ezt mondja:

„A bibliakutatók tulajdonképpen egyhangúlag megegyeztek abban, hogy a Jelenések 11:2. negyvenkét hónapja és a Dán. 12:7-ben írt ’ideig, időkig és fél időkig’ kifejezés alatt 1260 évet kell érteni. Ebben az intervallumban az Antikrisztus várhatóan tevékenykedni fog. Az Antikrisztuson a legprotestánsabb pápát értette, bár néhányan a török szultánt vélték a keleti Antikrisztusnak. . . . A kételkedők tiltakozhatnak, hogy az értelmezés ilyen módja megkérdőjelezhető, hogy a jövendölések homályosak. Azonban William Collinsnak, aki 1806-ban a Bostoni Hittérítő Társaság előtt éves prédikációját tartotta, az ilyen a tiltakozások jelentéktelennek látszottak. A prófécia homályosságának célja az volt, hogy lehetővé tette az egyház számára, hogy terveit elrejtse az ellenfelei elől, akik kételkedésükben képtelenek voltak megérteni ezeket a terveket, mint pl. a missziós mozgalom, mindaddig, amíg azok jól nem haladtak. A pogányok elhívása egyértelműen a prófécia tárgya volt. Az evangélium elterjesztése fokozatosan keresztény hitre térítené a világot. A missziónáriusi lelkület mindenfelé megnyilvánult, és valószínűleg a zsidók is megtérnek a közeli jövőben.”⁸

(87) És most nagy lépésekkel tekintsük át a különböző férfiak néhny kiemelkedő és néha homályos erőfeszítéseit, ‑ olyan férfiakat, akik nem közismertek vagy ismertek, mint próféciamagyarázók vagy próféciákra vonatkozó könyvek írói, de akik mégis komolyan próbálták a prófécia fénysugarait azokra a korabeli sötét időszakokra irányítani. Néhányan új szabályokat vezethettek be előttünk. Mások több helyet foglalnak majd el. Őket mellékszereplőknek nevezhetnénk a prófécia-magyarázásokban. Különösen figyeljünk a különböző felekezeti kapcsolatokra, ép úgy mint a nagy földrajzi távolságokra. Ez a kihangsúlyozás elég jelentős módon felölelt minden csoportot és az egész országra kiterjedt. Figyeljük meg, amint körképszerűen áthaladnak előttünk.

III. A baptista egyesület hangoztatja az utolsó napok várását

Néhány helyi baptista közösségnek még az évenkénti gyűlések hivatalos jegyzőkönyvei és előadásai is izzottak a második advent várakozásának melegétől és a jövendölések fényében az utolsó napokat hangoztatták. Például a Stonington Baptista Egyesület gyűlése, melyet Montville-ben, Connecticut államban tartottak 1805. október 15-16-án. Itt az összegyűlt vének Abel Palmer vént⁹ bízták meg a „Megfelelő levél” és Nehemias Dodge vént „Körlevél” megírásával. Elfogadás után ezeket speciális küldönccel vagy postán elküldték New York, Philadelphia, Danbury és fél tucat másik helyi szövetséghez (Warren, Sturbridge, Layden, Oswega, Rausareolville és Shaftsbury), és a Groton Baptista Konferenciának.¹⁰ Ezek – jegyezzük meg – nem egyetlen egyén, (88) hanem lelkészek csoportjának a kijelentései, és ezért szokatlanul nagy befolyásuk volt.

1. A STONNINGTONI ÜZENET PRÓFÉCIAI MEGFOGALMAZÁSBAN – A „Körlevelet”, melyet a szomszédos egyesületeknek küldtek, „mindenkinek, aki szeretné az Ő megjelenését” megszólítással címezték, és kifejezetten kijelentették, hogy „olyan időben élünk, amikor a gonoszság megsokasodik és sokakban a szeretet meghidegül”, mikor hemzseg a sok félelmetes tanítás és „a bűn és utálatosságok elszaporodnak a földön”. Továbbá:

„hasonlóképpen úgy tűnik, ez a nap az, amikor a világon megvívják a nagy nemzeti küzdelmeket, melyeket a Szentírás előre megjövendöltek, hogy az utolsó napokban ezek történnek meg; az EMBER FIÁNAK második eljövetele előtt. A nemzetek szorongása, a tanácstalanság, valamint az emberek szíve elhal a félelem miatt és azok várása miatt, amik a földre következnek”.¹¹

Buzdítja az „atyafiakat”, hogy „ne csüggedjenek és ne aggódjanak”, hanem tartsanak ki „az ítélet napjáig”, mikor Krisztus elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék a választottakat az ég egyik végétől a másik végéig. A csapások és nagy küzdelem ellenére azonban „nagyra növekszik a Megváltó országa”. És az üdvözlő levélben ez áll: „Míg egyik oldalon a festett képmutatók, az államvallás leplébe burkolódzva megpróbálják kicsavarni az egyház kormányát Krisztus kezéből”, a másik oldalon a „nyíltan hitetlen, az erkölcstelen és a káromló, amint megvetik Isten törvényét és az evangélium hitét”. Felhívja őket, hogy „égő, tiszta lámpással vigyázzanak, mint akik a mi Urunk Jézus Krisztust megjelenését várják”. Így égett fényesen, a Szentírás jövendöléseinek biztos alapján az adventi reménység sokak szívében.12

2. AZ EGYESÜLET SZERINT A PRÓFÉCIA ANGYALA ELKEZDETT REPÜLNI ‑- A Meredith Baptista Egyesület Ramsey-ben, Új-Hampshire-ben 1817-ben tartott gyűlésén – a „vénné” szentelés alkalmával készül jegyzőkönyvben nyolc oldalon mintegy hússzor használták ezen időszak jellemzéseként ezt az érdekes kifejezést – (89) melyet a szövetség jóváhagyott és Joseph Weat mint elnök írt alá, „A hittérítő angyal (Jel. 14:6-7.) megkezdte repülését az ég közepén és viszi a béke evangéliumát a föld sötét zugaiba”.¹³

A repülő angyalnak ez az új értelmezése most újra, meg újra kezd megjelenni a próféciakutatók minden csoportjának írásában. Ez ténylegesen közös nézetté válik.

IV. Nott hittérítő igehirdetést tart a próféciáról

Az ilyen próféciamagyarázatok felvillanásai gyakran megvilágították a különböző tárgyú igehirdetéseket, melyeket különféle alkalommal mondtak el. Egyik ilyen megvilágosító beszédet ELIPHALET NOTT, a hittudományok doktora (1773-1866) 1804-től kezdve közel 60 évig a New York állambeli Schenectady-i Union Kollégium elnöke. A presbiteriánus egyház nagygyűlése előtt 1806. május 19-én tartott beszédében – melyet kívánságukra ki is adott – Nott beszélt a „jelképekről, melyek előre mutatnak, és a jövendölésekről, melyek előre megmondták” az örök igazság eljövendő országát., Idézi Dániel 7. rész „emlékezetes látomását” a „jövendő eseményekre” vonatkozólag, hogy fő témájának megadja a történelmi hátteret és az összefüggést. A négy birodalom „vadállatainak” jelképei, melyben gyakorlatilag mindenki magyarázata megegyezett, Európa különböző királyságainak felemelkedése, és sorban a kis szarv követett, melyek azonosak a Jelenések 12 és 17 fejezetben ábrázolt hatalommal. E hatalom 1260 évig gyötri a szenteket, mely hatalom azonban rövid a szentek örökké fennálló országával szemben.¹⁴

Nott II. Pétert idézi és kijelenti, hogy a jelen világrend „egy félelmetes szerencsétlenség felé halad”, melyre az apostol előre figyelmeztet. Sátán 6000 éves diadalának majdnem vége.¹⁵ De Nott számára, akit átitatott a Whitby-féle postmillenáris fölfogás, (90) Krisztus uralmát „EMBERI ERŐFESZÍTÉS hozza létre”, melyet nagybetűkkel hangsúlyoz a nyomtatásban. Pontosan ugyanúgy, – állítja – mint ahogy a kereszt őskeresztény hírnökei „emberi tevékenység által” terjesztették el a kereszténységet Európában, Afrikában és Ázsiában. Valójában a kétféle gondolkodás között ez az alapvető különbség és nézeteltérés.

Úgy látszott, mindannyian egyetértettek a nagy vázlatpróféciákban és a próféciák időrendjére vonatkozó nap-év elvben. De hogy mi történik majd ezek végén, az éles nézetkülönbség tárgya volt. Egyik csoport hűségesen kitartott a katasztrofális vég mellett, melyet Krisztus hatalommal és dicsőséggel való szószerinti személyes második eljövetele hoz magával, és amelyet a entek szószerinti föltámadása kísért és a föld helyreállítása követett. A másik csoport keményen tartotta azt a nézetét, hogy Krisztus lelkileg jön el, hogy a föltámadás lelki, és Isten országa fokozatosan terjed emberi erőfeszítések útján, míg csak győzedelmeskedni nem fog az egész földön. És ez az életbevágó különbség fokozatosan növekedett, míg csak nyílt törésre nem került sor a negyvenes években – amint látni is fogjuk.

V. McFarland az idők prófétikus jeleire helyezi a hangsúlyt

Ezen idők másik jól képzett és befolyásos presbiteriánus prófécia magyarázója ASA McFARLAND,¹⁶ a hittudományok doktora, Massachusetts-beli Concordban tartózkodott. Két kiadott igehirdetése különösen ideillő. Az első, Az utolsó idők jelei, melyet Concord-ban mondott el 1808. július 24-én, é az elmúlt 15 év „elképesztő megrázkódtatásaival”, azok jelentőségével foglalkozik, és elmondja milyen sok nagy és jó ember tanulmányozza jelentésüket.

(91)1. A HARAG POHARAK KITÖLTÉSE A HITEHAGYÓ VILÁGRA ‑ Egyenesen a Dániel 7. részhez megy, annak négy birodalmára utal, és az azokat követő kis szarvra, melyet a pápasággal azonosít, beszél a „prófétikus évek” 3 és fél éves speciális időszakáról, melynek vége után a szentek hamarosan megszabadulnak. Ezen 1260 év alatt a Tanúk zsákruhában vannak, és ebben „az összes jó értelmezők megegyeznek”. Kétszer jelenik meg ez az általános egyhangú kifejezés; ezzel a közös meggyőződéssel is jelezve az alapvető pontokban való jártasságát, melyet eléggé kihangsúlyoz. Fáber – fűzi hozzá – 606-1866-ig számította ezt az időt.¹⁷ Ezután a perzsa „kost” és a görög „bakot” a rendkívül nagy szarv követte, melyet Mohamed hitehagyásának gondol, és szerinte ugyancsak 1260 évig tartott, ‑ mely hozzávetőlegesen ugyanabban az időben kezdődik és végződik.

2. A POHARAK A VÉGIDŐBEN TÖLTETNEK KI ‑ McFarland a keresztény kor három alapvető és egymást követő korszakát hangsúlyozza ‑ „az utóbbi idők” nagy hitehagyása kb. 600-tól kezdve; azután a II. Timótheus 3: 1-2. és II. Péter 2: 3-4. szerinti „utolsó idők”; és végül a „vég idejét” amikor a poharakat kitöltötték, Krisztus ellenségeit legyőzik és az eredeti állapotot helyreállították.

3. AZ ANGYAL MOST REPÜL ‑ Jelenések 14. részben az első angyalt repülni látjuk röviddel Babilon bukása előtt, hirdetve az evangéliumot mindenkinek. Ez a hittérítő mozgalom gyorsaságát jelzi, melyet az örökkévaló evangéliummal repülő angyal képvisel.¹⁸ Itt következik egy megdöbbentő mondat a közös egyetértés egyik pontján:

„Szemlélhettük azt a bámulatos, mégis örömteljes látványt, hogy Európa és az Egyesült Államok keresztényei egyetértettek abban, hogy ez az időszak van megjelölve a próféciában, hogy fölkeljenek és építsék Isten egyházát”.¹⁹

4. MINDEN NEMZET VÁGYA HAMAROSAN MEGJELENIK – McFarland azután bizonyos „lehetséges következtetést” von le az (92) „éjjel idejére” vonatkozóan a Jelenések könyvéből. A hét pohár, vagy hét utolsó csapás az utolsó büntetések. A hét pecsét, a hét trombita, a hét pohár az apostoli időktől a vég idejéig terjednek. A hét pohár az „utolsó időkben” töltetik ki a nagy pápai és mohamedán hitehagyás küszöbön álló befejezésekor. Néhányan úgy hiszik, hogy már elkezdődött a kitöltetésük. De a hatodik magába foglalja az Eufrátesz kiszáradását, mely a Török Birodalom jelképe, amely valamikor fenyegető hatalom volt, de most már hanyatlik. A négy világbirodalom egymásután következő felemelkedését és bukását hamarosan követte az ötödik egyetemes királyság, pontosan a prófécia beteljesedése szerint. A mennyei ítélőszék ülésezik, és elveszi a pápai kis szarvtól az uralkodást. Az „utolsó idők” gonosz ismertetőjelei nyilvánulnak meg mindenfelől – azon a „rettenetes napon”, mikor Krisztus kitölti az utolsó elsöprő poharat ellenségeire. A nemzetek rázkódnak. A MINDEN NEMZET Vágya hamarosan eljön.²⁰ Ezeket mutatta be McFarland alapos részletességgel.

5. A REPÜLŐ ANGYAL AZ EVANGÉLIUM EMBEREK ÁLTALI HIRDETÉSÉT JELKÉPEZI ‑ Ugyancsak figyelemreméltó második igehirdetése, melyet 1812. szeptember 17-én mondott el a New Hampshire-i Missziótársulat ülésén. Máté 24:14. alapszöveggel McFarland újra kijelenti, hogy a századforduló eseményei fennhangon hirdetik Krisztus közeli eljövetelét. Krisztus kijelentette, hogy az evangélium az egész világnak hirdetve lesz, és azt a Jelenések 14. repülő angyala jelképezi. A trombiták kezdik hallatni a harag napjára vonatkozó hangjukat. Biblia- és hittérítő társulatok, lelkészek és ébredések tanúsítják ezt. Háborúk és híreik, nemeztek szorongása, egyenlőtlen vallási nézetek, a tévedések terjesztése ugyanúgy, mint a földrengések (Máté 24. fejezet), mind bizonyítékok. A Jelenések 14:6-7. angyali üzeneteinek célja – mondja ő –, hogy ezt a rendkívüli evangéliumi üzenetet lelki igehirdetők terjesszék.²¹ Így növekszik a kórus.

VI. King – mind az 1260, mind a 2300 év végét kb. 1866-ra jövendöli

A falusi papok valamint a nagyvárosi lelkészek ugyanúgy indíttatva érezték magukat, hogy tanulmányozzák a jövendöléseket és prédikáljanak, meg írjanak azokról. Ezen értelmezők egyike a kevésbé ismert JOHN KING,²² a hittudományok doktora, (1740-1811), ír származású presbiteriánus lelkész volt, Pennsylvaniaban született.

1. AZ 1260 ÉV A VÉGÉHEZ KÖZELEDIK ‑ Bár régóta érdekelték a jövendölések, mégis csak halála előtt 3 évvel írta meg King a „Megjegyzések a jövőről, melyek az Antikrisztus emelkedésére és elesésére vonatkoznak” című értekezését, mely a címlap szerint „nem lehet már messze”. A Jelenések 17. rész asszonyának tárgyalásával kezdi, mely állította, hogy Krisztus hitvalló egyháza, aki valósággal megrészegedett a szentek vérétől – „a legkegyetlenebb, a legelnyomóbb és a legüldözőbb hatalom, melyet a világ valaha is ismert”. Lábjegyzetében párhuzamba állítja a Jelenések 13. és 17. részt a Dániel 7., 8., 11. részeivel, és a II. Thess. 2. részével. Állítja, hogy ennek a pápai hatalomnak ilyen pontos ihletett leírása napjainkban sokakat a Biblia próféciáinak, mint isteni kijelentéseknek az elfogadására kellene késztessen.²³

Az ő megszabott ideje 1260 nap (42 hónap vagy 3 és fél idő) „egy napot egy évnek” számítva elv alapján. Különböző vélemények – teszi hozzá King ‑ hangzottak el ezen időszak kezdetéről. Néhányan olyan későre tették a kezdés időpontját, mint 756, amikor Pepin bizonyos területeket a pápának adományozott. De nem ez volt a pápai uralom kezdete, már régen azelőtt Rómában székelt a pápa. Mások pontosabban határozták meg ezt az időpontot, és a gótoknak Itáliából Justinianus által, Belisarius alatt való kiirtásától számítják, amikor Rómát átadta a pápának, ‑ így neki adva „hatalmát, székhelyét, és nagy tekintélyét”. Ennek megfelelően Fleming – akit idéz – ezen korszak végét 1794-re tette.

(94)Azonban King úgy gondolja, hogy a kérdés kulcsa lelki felsőbbrendűségében van elrejtve, mint – általános püspök – a Bűn Embere, és a Gonoszság Titka. Ezért Phocas 606-ban való megállapítása felé hajlik. Nem gondolja, hogy a „666” az imádás évére vonatkozó bizonyos dátum lenne. De javasolja „a prófétikus számokra vonatkozó néhány számítást kimutatni arra, hogy a római antikrisztusi hatalom bukása nem lehet messze a jelen időtől,” és az 1795 évet, mint lehetséges befejező dátumot javasolja, röviddel azután, amikor a pápát foglyul ejtették és Franciaországba száműzték, és a francia katonasággal a Rómához közeli birtokukban lévő Szent Angelo kastélyába hurcolták. De lehet, hogy ez 1811-ben lehetett.²⁴

2. A 2300 ÉV A PERZSA BIRODALOMTÓL TALÁN 1867-IG TERJED ‑ Ezután King a Dániel 8:14. 2300 évére tér rá – Perzsiától Görögországon át, a pogány és a pápai Rómáig, mely idő alatt az igazságot lábbal taposták, az egyházat elnéptelenítették, és a szentélyt megszentségtelenítették. Mikor a 2300 év befejeződik, a szentély megtisztíttatik – jelenti ki – az egyház megigazul, és az igaz istentisztelet visszaáll.²⁵ Ez volt a fő vázlatprófécia. „Ez a szám” tehát „egy eseménysort foglal magába a próféciában, a perzsa királyság uralkodásának bizonyos idejétől a negyedik, vagyis a római és antikrisztusi uralom végéig”. Kezdete nyilván nem a látomás idejétől értendő, mert az túl korai. De mégis Perzsiától. Az ősi Babilon pusztulása előképe a titokzatos Babilon, vagyis az Antikrisztus bukásának – „a nagy Babilon, a paráznák anyja” – mely az egyház megnövekedésének, a zsidók megtérésének, a szenthely megtisztításának a bevezetése lesz. Ezután következik az időpont megállapítására vonatkozó kulcsmondat:

„E hosszú időszak feltételezetten a 70 éves fogság végével kezdődhetett, vagyis a Dániel 9:24-ben említett 70 hét kezdetével, 490 évvel Krisztus halála előtt.”²⁶

King hiszi, hogy a „prófétikus éveket” (95) naptári éveknek kell számítanunk.²⁷és úgy látja, hogy a 70 hét három részből áll: a 7 hét vagy 49 év, melyet 62 hét vagyis 434 év követ „Krisztus haláláig” és egy hét, vagyis hét év „a szövetség megerősítése” sokakkal. Így egyszerűen Kr.e. 434-et veszi számítása kiinduló pontjául, és 1867-hez érkezik, ami megfelel (levonás nélkül), az 1860-ban végetérő 1260 évnek, a pápaság világi bukásával. És ez, viszont 56 évvel a lelki bukás vége után lett, 1811-ben.²⁸Az 1290 és 1335 éves időszakok összefüggésben lehetnek ezzel – gondolja ő – de nem biztos. Az 1260 és 2300 évekről szóló számításáról azt mondja, hogy „amelyek bár újak, de talán megérdemelnek néhány megjegyezést”.

3. A KÉTSZARVÚ FENEVAD – TALÁN BONAPARTE CSÁSZÁR – King a következőkben az első pápai fenevadtól a második feléfordul, vagyis a Jelenések 13. kétszarvú fenevadához és felveti, hogy „talán még nem volt ereje felemelkedni, amely szerint a legjobb válasz a második fenevad leírására az, hogy ő a jelenlegi francia császár”.²⁹

A két szarv, a bárány szelídsége és ártatlansága a leírtak szerint talán a „Szabadság és Egyenlőség” volt. Az első fenevad hét feje vagy kormányformái – királyság, konzulátus, diktatúra, decemvirátus, és császárság a második pápai időszakkal, amelyben a fenevad új erőre kapott, még mindig a régi Róma lelkületétől befolyásolva és inspirálva terjesztette ki zsarnoki uralmát világi tekintélye által. Úgy tekinti Bonaparte császárt, mint erre a kérdésre adott feleletet. A „jel” az ő különböző rendeletei lehetnek.

4. A HÉT UTOLSÓ CSAPÁS MOST TÖLTETIK KI ‑ A hét csapás kétségtelenül „Isten ítéletei az Antikrisztusra és támogatóira” és elesésének eszköze. King ezt a „jelen eseményekre” alkalmazza, „a francia forradalom kezdete óta, vagy talán kissé előbbről”.³⁰ Az „ártalmas kelevények” voltak talán a titkok az ateista társaságok és (96) az un. „észuralom”, mint azt a francia forradalomban látjuk. (A második fenevad szintén a hamis próféta). A második pohár a tengerre ömlött (az emberiség nagy részére) ateista elveinek hatásával együtt, melyek rombolnak és összezavarnak. A harmadik pohár a folyókra és a forrásokra – kiket úgy tekintenek, mint a vallás szolgáit, - elítéltek vagy száműztek. A negyediket a napra, az uralkodó hatalomra.

Az ötödik a fenevad ülőszékére töltettett ki, vagyis Rómára, melyet a franciák „teljesen betöltöttek” a pápa elfogásával. És így sötétségbe borult a királysága. Ezután „érkeztünk el a mi időnkhöz”. A hatodik pohár nyilván a jövőben lesz, az Eufrátesz kiszáradása, a három tisztátalan ördögi lélek és Armageddon. Rómát azok a királyok pusztítják majd el, akikre a római birodalom feloszlott úgy, mint arra a franciák példát mutattak. A „nagy csatában” a sárkány, a fenevad, vagyis az Antikrisztus és a hamis próféta mind részt vesznek. De az Isten országa fölállítása sok évet vehet igénybe. A hetedik csapás, a nagy földrengéssel előre jelzi ennek az öreg világnak az „utolsó vonaglását”, mely „utat készít majd a világbékéhez”.³¹ Ez King átgondolt elemzése. A 2300 nap-évvel kapcsolatban ő is úttörő. Bár két évvel William C. Davis előtt adta ki könyvét, mégsem jutott olyan határozott következtetésekre.³²

VII. Romeyn – megjövendölte a pápaság végső vereségét

Napóleon hatalomra jutása Franciaországban új lendületet adott a friss tanulmányozásra és a gondolkodásra a próféciák területén. Lehetséges-e, hogy ő lenne a Jelenések 17:11 „nyolcadik” királya? Mint ahogy a francia forradalmat és a pápa „legyőzését” a Jelenések 11. beteljesedéseként értelmezték, most úgy gondolták, hogy talán a pápa és a Napóleon közötti kiegyezést a pápai fenevad „sebének gyógyulása” jelentheti.³³ (97) És a jövőben a bibliai prófécia valóságos bizonyítékának tekinthető-e a katolikus intézmények felállítása a Rajnai Szövetségben, Hollandiában és Svájcban?

Azok között volt JOHN B. ROMEYN,³⁴ a New York állambeli Albany presbiteriánus gyülekezet lelkésze is, akik erre a kérdésre keresték választ, és aki az 1808. szeptember 8-i igehirdetésében a pápaságra vonatkozó próféciák alkalmazását hangsúlyozta. Ezt a napot az Egyesült Államokban a Presbiteriánus Egyház Nagygyűlése „böjtre, megalázkodásra és imádságra” jelölte ki. Miután fölvázolta a pápaságra váró megérdemelt ítéleteket, melyeket a próféciák előre kijelentettek, határozottan kijelentette: „Kétségtelenül abban az idpszakban vagyonk, melyet a Szentírás „utolsó napoknak” nevez, tehát közeledünk a vég felé”.³⁵

Romeyn fölvázolja Dániel négy világbirodalmáról szóló vázlatpróféciát – Babilónia, Perzsia, Görögország és Róma, ‑ melyet Róma tíz részre való felosztása követett, mikor az északi barbárok letelepedtek a határain belül. Ezek között van Spanyolország, Portugália, Franciaország, Svájc, Németország déli része a Duna mellett, Magyarország, Olaszország, Británia, Belgium és Hollandia. Romeyn ezután leírja a „római egyház lelki uralmát”, mely a Dániel 7. fejezet „negyedik vadállatának kis szarva jelképe alatt” keletkezett, és melyet szerinte hasonlóan ábrázol a tengerből feljövő kétszarvú fenevad a Jelenések 13. részben.³⁶

A kis szarv lelki uralmának három és fél időig (vagy 42 hónap, vagy1260 nap) kellett tartania, mely az „általános számítás szerint” ugyanannyi évnek számít. Kezdő évnek Kr.u. 606-ot javasolja, de lehetségesnek tartja 756-ot is, és megismétli, (98) „Nyilvánvaló, hogy nem messze vagyunk az egész időszak végétől”. Akkor majd „ez a nagy hitehagyás – Római birodalom lelkülete”, mely vétkes egész sor hamis tan és gyakorlat, üldözések, kegyetlenségek és az Isten és követői elleni inkvizíció terén – megbukik, s akiket becsapott, ellene fordulnak. Szövegeket idéz bizonyítékul a Jel. 17. és 18. részből. Azután a föld királyságai a mi Urunk királyságává válnak. A vég hitelen jön majd, bár az előkészítő események a forradalmakban és a háborúkban már megkezdődtek időközben. Ebből következtetett Romeyn, úgy tűnik „ezek elkezdődtek, ezért ha annak vége nem lehet messze, már létezni kell azoknak az okoknak, melyek miatt a vég bekövetkezik.”³⁷

Rendkívüli harag fejlődik ki a titokzatos Babilon ellen – teszi hozzá. Azután folytatja: „A történelem nincs párhuzamban a cselekvési színtéren most végbemenő eseményekkel. Soha, az idők kezdete óta, ilyen óriási érdekek nem forogtak kockán” – forradalmak, királyságok összeomlása, háborúk, szerencsétlenségek. Majd azt kérdezi: „Nem Isten büntetései-e ezek az események?” Nem a római pápaságra zúdultak-e ezek, „a negyedik világbirodalom területén belül, amelyeket Dániel látott?” Az „Úr felháborodása Franciaországban kezdődött el”, majd Németország felé fordult, és nagy erővel Olaszországra, Svájcra és Hollandiára támadt, és most Spanyolországban és Portugáliában folytatódik, a nagy hitehagyás kettős központjában. Romeyn világossá teszi hallgatói előtt, hogy nem tartja helyesnek Franciaország forradalmi vezetőinek és az „Isten ostorának” – Napóleonnak – tetteit. Ha kedvelnünk kell Napóleont, mert „az Isten által előírt úton halad”, akkor „az igazság tanúi, akik ellenálltak a nagy hitehagyásnak, melyről tudták, hogy 1260 évi tart, egy bűncselekmény részesei.” Napóleonnak megengedett volt a protestáns államok megostorozása is, mert azok csak részben futottak ki Babilonból. Reméli, hogy Amerika meg fog menekülni azoktól a csapásoktól, amelyek a titokzatos Babilonban szereplő tíz királyságra várnak; (99) mert mint nemzet, sohasem volt alávetve az ő lelki uralmának.³⁸

Közel van a Két Tanú halála, úgy érzi valamelyik Napóleon által nem régen alapított új uralkodói vonal keze által, ‑ aki nem más, mint a fenevad „nyolcadik feje” Faber szerint. Napóleon visszaállította a katolikus babonákat Franciaországban és katolikus bíborost nevezett ki a Rajnai Szövetség összes gyülekezete fejéül, mely fölé Hollandiával és Svájccal együtt „pápista kormányt” állítottak. Így elkészült az út a tanúk leölésére. Sőt, mi több, „Róma vallása majdnem az összes ősi tíz királyság udvari vallása is”. Ennélfogva ez a Tanúk leölésének útját egyengeti – általában az igaz keresztények elleni félelmetes üldözésre gondolt, ‑ az 1260 év vége felé, valószínűleg a jelen vagy a következő nemzedék idején.³⁹

Ez három és fél évvel a korszak vége előtt fog bekövetkezni, a „pápaság megújulása” alatt, zsarnokság, babonaság és törvénytelenség időszakában az államban és az egyházban mindenütt a „titokzatos Babilonban, a tíz királyság között”.⁴⁰ Így végződött az első igehirdetés.

A kinyomtatott szöveg alatti lábjegyzetek egész sorozata bizonyítja a próféciamagyarázókkal való széles körű ismeretségét, beleértve a következőket: Faber, Lowman, Newton püspök, Ussher, Vitringa, Jurieu, Chandler, Jortin, Sherlock, Johnson és Bell. E lábjegyzetek foglalkoznak a különböző nézetekkel, bizonyítékokkal, a pápai üldözés mértékével, a fenevaddal, a pápasággal, a negyedik birodalommal, a pápai hatalom francia általi visszaállításával, és az előttünk lévő fájdalmas napokkal, ‑ mindezekről és még többről. Ilyen volt Albany népszerű presbiteriánus lelkészének nyilvánosságra hozott nézete.

VIII. Morse – a próféciák a szemünk előtt teljesednek be

JEDEDIAH MORSE,⁴¹ a Charleston-i kongregációs gyülekezet lelkésze, Massachusetts államban, tankönyvíró, vitatkozó, (100) a Panoplist alapítója, komolyan harcolt az „ortodox” hitért az unitarianizmus lelplezése által, és főként azzal, hogy figyelmeztetett a hitetlenség veszélyeire. „Az idők jelei” címen mondott figyelemre méltó beszédet 1810-ben az Evangélium népszerűsítése az indiánok között céllal alakult Társulat ülésén. Alapszövege Dániel 12 rész 4. és 10. verse volt, emlékeztette hallgatóit, hogy Jézus megfeddte a farizeusokat és a szadduceusokat, hogy nem figyelik az idők jeleit az ő napjaikban, mikor a Dániel által jövendölt 70 hét éppen befejeződik és az első adventre vonatkozó számos prófécia beteljesedett. És szívhez szólóan jelenti ki, hogy a vallási vezetők jelenglegi generációjának egy része ugyanúgy „bűnös módon tudatlan a bibliai próféciákról, aelyek a mai időszakra vonatkoznak, és figyelmen kívül hagyják azokat az eseményeket, amely által csodálatosan teljesednek be.”⁴²

Dániel utolsó időkre vonatkozó jövendöléseit – teszi hozzá, ‑ általában nem ismerték föl, amíg azok be nem teljesedtek. A mohamedán hatalom vagy Törökország, melyet Dániel 11. fejezetének második fele jövendölt meg, összeütközésbe kerül Oroszországgal északon, és a keleti Antikrisztust tönkre fogja tenni. Körülbelül ugyanebben az időben fog elesni a nyugati vagyis pápai Antikrisztus is. Akkor fölkel majd Mihály és soha nem látott csapások ideje következik, melynek végén Isten népe megszabad – Izrael szétszórt gyermekeinek összegyűjtése a Szent Földre. Ezután következik, nem tudjuk mennyi idő múlva (nyilván az ezeréves királyság után) az általános föltámadás és az utolsó ítélet.

Morse kijelenti azután, hogy alapszövegének jövendölése a keresztény korban teljesedett be, de „talán beléptünk abba a szakaszba, amelyben teljesen és végső eredményt kapunk”, az elmúlt húsz év eseményeiről (101) és még inkább a világban egy nagy forradalomra utalnak a tudás terjedése által, a küldetéseken keresztül, talán néhány modern Nagy Sándor hódításain keresztül, – egy nyilvánvaló célzás a napóleoni háborúkra, melyek előkészítik az utat.⁴³

Mind Mohamed Mekkában, mind a pápa Rómában – a keleti és nyugati Antikrisztusok – 606-ban hozzávetőlegesen ugyanabban az időben kezdik meg szokásos missziójukat, és kétségtelen, hogy ugyanabban az időben, valószínűleg a közeljövőben fognak megbukni 1866?], amikor bukásukkal megrázzák majd az összes nemzetet. Ezt követi a zsidók helyreállítása, a pogányok megtérése és Krisztus királysága. Ugyanabban az időben különböző utolsó napokra vonatkozó próféciák fognak beteljesedni. A világot rettenetes ítéletek látogatják meg, a legsötétebb rész még ezután jön. Azonban ebben az időben sokan fel és alá futkosnak, a hasznos tudás minden válfaja megnő és rendkívüli erőfeszítéseket tesznek evangélium világosságának terjesztésére. Még az Európában lejátszódó tragédiában is sokan megtisztulnak és megpróbáltatnak. A fel-alá futkosás és a tudás megnövekedéséről szóló jövendölés nyilvánvaló beteljesedése a Biblia terjesztésében és a hittérítő társulatok létrejöttében nyilvánul meg.⁴⁴ Az idők vészterhesek. Ezt követően Morse komolyan figyelmeztet:

„Míg azért aggódunk, hogy a világot egy vízözön elárasztja, fel kell emelnünk figyelmetető szavunkat s mindent meg kell tennünk, hogy mindenkit meggyőzzünk, akire csak befolyásunk van, hogy lépjenek be a bárkába, hogy biztonságban legyenek.”⁴⁵

Jonathan Edwards lelki gyümölcse az ifjabb Morse volt, aki mérsékelten kálvinista, vallási megújulásra való készséggel, a Boston-i értelmiségi körök tagja, és az olyan mozgalmak aktív résztvevője, mint az Új-Angliai Traktát-társaság, az Amerikai Bibliatársulat, a Külföldi Missziók Bizottságának Amerikai Tanácskozó Testülete, és az indiánok között az Evangélium Hirdetésére Alakult Társaság. Így közeli kapcsolatban volt (102) minden csoporttal és azok tevékenységével. De legkiemelkedőbb jellemvonása az evangéliumi kereszténység előmozdításárt való buzgólkodása volt. Ezért először a közönnyel, később a divatos liberalizmussal és különösen az unitarianizmussal kellett megküzdenie.

Morse, 1805-ben indított támadást először egy unitárius egyetemi tanár Harvardba való kinevezése ellen. Éa ugyanebben az évben indította meg harcos a Panoplist című lapot, melyet öt évig szerkesztett. Segített a bostoni Park Street-i gyülekezet megalapításában, mely egy ortodox előőrs volt „az ellenség erődjének” közelében, és részt vett az Andover Hittudományi Szeminárium létrehozásában. Aktívan munkálkodott a kálvinizmus régi és új irányzatának kialakításában, mely egy egységes frontot alkotott az unitarianizmus ellen. És volt egy sajátos prófétikus hang Morse várakozásában, mely szerint Isten „új és szokatlan módszerekkel fogja az Igét és az evangélium világosságát terjeszteni, és a megnövekedett tudás „minden fajtáját” eszközként használni.⁴⁶ Ez akkor nyert jelentőséget, tekintettel a körülményekre, amikor fia, Samuel F. Morse nemsokára egy jelentős tevékenységgel, az elektromos távíró feltalálásával járult hozzá a „megnövekedett tudáshoz”.

Azután ott volt még LYMAN BEECHER, hittudományok doktora,⁴⁷ először a Litchfield-i Első Presbiteriánus Gyülekezet lelkésze volt Connecticut-ban. 1812-ben New Haven-ben „A gyakorlati és nélkülözhetetlen erkölcsi reform” című igehirdetésében beszélt a kor bűneiről és a földre várható isteni ítéletekről. De megjegyzi, hogy Új Angliában már megkezdődött egy reformáció – az emberek viselkedése a kultúra és a vallás segítségével kezd finomabbá válni, az evangéliumhoz való hithűség teret nyer az eretnekséggel szemben, megújulások, egy újfajta missziós lelkület alakul ki és mértékletességi társulatok jönnek létre. Ha még kis ideig kitartunk, (103) teszi hozzá, a millennium napjának erőforrásai jönnek majd segítségünkre. Itt a következő bekezdés, prófétikus kifejezésekkel írásba foglalva felszólít egy reformációra, és kijelenti, hogy a Jelenések 14:6-7 angyala megkezdte repülését.

„A próféciai jelek megsokasodtak, melyek ama nap gyors közelgését hirdetik. Leomlott a nagy Babilon. A hamis próféta kárhozat felé siet. Megjelent a gonosz, akit az Úr elpusztít szája leheletével és eljövetele dicsőségével. Az Ő bosszúállásának napja pusztítja a földet. Az Isten a haragjának utolsó poharát tölti ki. Az örökkévaló evangéliumot hirdető angyal megkezdte repülését, és a trombita hangja hosszan és hangosan szólítja a nemzeteket, hogy nézzenek Jézusra, és meneküljenek meg. Nemsokára minden nemzetből és ágazatból, nyelvből és népből hallatszik majd az ének, mint nagy sokaság hangja, és mint sok vizek zúgása, és mint nagy vihar hangja, mondván Alleluja, mert a Mindenható Úristen uralkodik.”⁴⁸

Azt mondta valaki, hogy Beechernek az új-angliai kongregacionalisták belső összhangja és a presbiteriánusokkal való egyesülése olyan volt, „mint Krisztus dicsőséges királysága és az ezer év küszöbe”.⁵⁰ Ilyen rózsás törekvései voltak a jövőről.

X. Griffin – Az ezer év kezdetét az 1335. év végére tervezte

EDWARD D. GRIFFIN⁵¹ a hittudományok doktora, egyetemi bölcsész végzettségű, a bostoni kongregációs gyülekezet lelkésze és később kiváló nevelő, egyik lhíres beszéde (Krisztus országa), melyet 1805-ben a Presbiteriánus Nagy Gyűlés előtt tartott. Ez az ékesszóló felhívás a világszéles misszió egyik mérföldköve volt a hittérítő mozgalomban.

(Balra) Dr. Joseph Priestley, unitárius természettudós, történész és magyarázó;

(Középen) Dr. Edward D. Griffin, kongregációs lelkész és a William College elnöke;

(Belknapról leírás a 65. oldalon, és Priestleyről a 117. oldalon olvasható)

1. SÜRGETI AZ EGYHÁZ FELKÉSZÜLÉSÉT A MILLENNIUMRA – Griffin harsonaszerű felhívása a külföldi misszió támogatására megszólaltatja a millennium ismertetőjeleit. Krisztus elkötelezte magát, – jelenti ki – hogy megvalósítja Istennek egy boldog és szent világegyetem helyreállítására vonatkozó eredeti tervét. Krisztus ügye az egyetlen ügy, mely igazán számít a világon, és az ezékieli gondviselés kerekére irányítja a figyelmet, mely „az idők lejtőjén gurul lefelé a világ végéig”, feldöntve mindent, ami haladásában akadályozza, hogy teljesen előkészítse ezen ország megalapítását. Azután elvezeti hallgatóit a 6000 év végéhez, amikor Sion dicsősége betölti a földet – majd Krisztus országán túl, „a mennyei állapot felé haladva” – fölhívja a keresztényeket, hogy munkálkodjanak Krisztusért, „legyenek eszközök legyenek abban, hogy a pogányoknak átadhassák azt, mint az ő örökségüket”.⁵²

2. A VÁLSÁGOT 1847-1848-BAN VÁRJA ‑ A Sandwich-i (Massachusetts) (105) kálvinista kongregációs templom fölszentelésén 1813-ban Griffin a felajánló prédikációjában a próféciák beteljesüléséről beszél, és az események előrehaladása során tartott prédikációk visszatükrözték azon idő közös érdeklődését és beszédtémáját. Hangsúlyozta. hogy az „egyház nyugalma a ragyogó ezer év napjával” kezdődik. Griffin kijelenti, hogy a keresztény világot a „próféciákra való komoly odafigyelésre” ébresztette. És megemlíti a Dániel és Jelenések időszakainak „legfontosabb dátumainak figyelemreméltó egyöntetű tisztletben tartását”, beszél arról, hogy a „pápai egyház folytatólagos fennállásának” most „általánosan elfogadott” 1260 éves időszaka, ugyan úgy, mint a mohamedán csalás 606-tól 1866-ig, vagy lehetséges, hogy a „káldeus évek” szerint 1847-ben vagy 1848-ban végződik.⁵³

3. 1792-BEN ÚJ KORSZAK NYÍLIK MEG ‑ Egyik kinyomtatott igehirdetése lábjegyzetében Griffin megjegyzi, hogy a 3 és fél idő, a 42 hónap és az 1260 nap azonos, és az egyház 1260 év-napos elnyomásának időszaka, miután a Római Birodalom tíz királyságra feloszlott.⁵⁴ Kijelenti, hogy az előre megmondott időszak hamar lejár, a pápaság csaknem kihalt, és a pápai királyságok haldoklanak. Hasonlóan céloz a Török Birodalom közeli feloszlatására. A poharak már annyira előre haladtak, hogy „a legkitűnőbb írók véleménye szerint” az 1792-es év nyilvánvalóan egy „új korszakot” nyitott a világnak – a „a pápai királyságok, és a négy ókori birodalomban szereplő országoknak a jaj korszakát”, mely az ezer év kezdetéig folytatódik.

A következőkben fejtegeti az 1260 éves időszakhoz járuló 30 évet (Dániel 12: 11. 12.), az 1260 éven kívül, az 1335 év befejező 45 évét az 1290 záró éven kívül ‑ vagy összesen 75 év ‑ mely szerinte (106) elvezet a teljes millenniumhoz, 1941-hez, vagy talán 1921 vagy 1922 évhez. A „csapások idejét” az 1260 nap végéhez közel tartja valószínűnek, (1866 vagy 1847-hez közel) ami magába foglalja a Zsidó állam helyreállítását és a Dániel 11. fejezet végén szereplő hatalom elpusztítását (ami, ahogy később mondja, valószínűleg Törökország). Ezután következik megdöbbentő következtetése: „Ebből a számításból kiderül, hogy a jajok időszakból már 21 év eltelt, amely az ezer év reggeléig meg van hosszabbítva.”⁵⁵

És hogyan él az egyház ‑ kérdi – a csapások ideje alatt, melyek a világra jönnek? 1792-ben beköszöntött a „hittérítés nagy korszaka”, mikor a modern idők első missziós társulata megalakult, melyet a „Misszió‑ és Biblia-társulatok egész serege követett” mind Britanniában és az Egyesült Államokban, és a misszióállomások felállítása Ázsiában, Afrikában és Amerikában. Ez különbözteti meg – teszi hozzá ‑ a jelen kort „minden előző kortól”. Továbbá pontosan e kor kezdetén, a „hosszú szárazság” után, „kegyelmi esők” (ébredések) folyamatosan hullnak Britanniában és az Egyesült Államokban. Nem csak az evangéliumi hit haladt előre, és a pápai királyságok sötétedtek el, hanem reméli, hogy „a keresztény nevekkel álcázott hitetlenséget” is sikerült megállítani. Kifejezi meggyőződését, „hogy Sión túljutott legsötétebb óráján, és világossága ezen túl folyamatosan növekvő fénnyel fog ragyogni a teljes délig”. És elvárhatja, hogy a gyülekezet, kinek beszédét mondta, részt vesz ezen áldott időszak elősegítésében.⁵⁶

4. 1922 KÖRÜL VÁRJA AZ EZERÉVES KIRÁLYSÁGOT ‑ Másik lábjegyzetében Griffin látja a Jelenések 18. „Babilonjának” megsemmisülését, mely „meglepő pontossággal” teljesedik be a római egyházon. És még másik kibővített lábjegyzetben úgy spekulál Griffin, hogy talán a 30 évben a zsidó nemzet helyre lesznek állítva, és Góg (az Ottomán Birodalom) elpusztítja egy támadásban a zsidókat az 1260 év végén (1847 vagy 1848 körül); (107) hogy a 30 év ezért az 1290 év egy terminusaként a tíz törzs megtérésére és összegyűjtésére van; és hogy a megmaradó 45 év alatt az 1335 év befejezéséig véghez fogja vinni a pogányok megtérését és az „ezeréves birodalom végleges megalapítását” 1921 vagy 1922 körül.⁵⁷ Ilyen a kiváló Massachusetts-i kongregációs lelkész és nevelő elmélete 1813-ban.

JEGYZETEK

5. I. m. 5. o. A szekta és az egyház közötti különbségeket lásd Reinhold Niebuhr, „Az ökumenikus kérdés Az Egyesült Államokban”, Theology Today, 1946. január, 525-536. o.

6. Oliver W. Elsbree, A missziólelkület felébredése Amerikában, 1790-1815 között, 122, 123. o. Egy alaposan dokumentált fejezetben, melynek Elsbree jelentőségteljes elnevezést ad – Prófécia, Imádság és Propaganda – egy megdöbbentő sorozatot mutat be a különböző hitű Új-Angliában tartózkodó lelkészek New York-ig terjedően közzétett állításaiból.

9. Abban az időben a „vén” kifejezést általában az egyház tisztségviselőjére alkalmazták, aki részt vesz a vezetésben; egy vezetői tisztséget ellátó tisztségviselő, tanítói hatáskörrel vagy anélkül. (Craigie and Hulbert, A Dictionary of American English, 2. kötet, 867. o; lád még Century Dictionary 5. kötet, 1864. o.) Ez egy általános kifejezés volt az Uj-Anglia-i kolonián, amelyet olyan férfiak alkalmaztak az írásaikban mint Robinson, Winthrop, Roger Williams és Cotton Mather. A XIX. század elején, a „vén” kifejezést különböző felekeztek még a lelkészre vagy a prédikátorra is alkalmazták.

10. A presbitériánusok között a tanító vénre alkalmazták, míg a kongregacioalista egyházban inkább egy vezető vén volt a lelkész vagy a tanító mellet, és így a vezetéshez és a fegyelmezéshez kapcsolódott. A baptisták között különösen az evangélisták és a missziónáriusok megjelölésére alkalmazták, és az Amerikai Metodisták között a „vén”egy általános fogalom, amelyet még a XIX. század elején minden egyházi szolgálatot végző személyre használtak. (Lásd: William D. Williamson, The History of the State of Maine, 2. kötet, 696, 697. o.) A „Tisztelendő” elnevezés heves indulatokat váltott ki némelyeknél, különösen a Keresztény Kapcsolat lelkészei között. Ez jóval a mormonok keletkezése előtt volt, és leginkább általuk használt hasonló kifejezés volt.

11. Minutes of the Stonington Babtist (Baptist) Association, held at Montville, October 15 and 16, 1805. 4, 5. o.

14. Minutes of the Meredith Baptist Association, Holden at Rumney, New-Hampshire, Sept. 10 and 11, 1817. 8. o.

15. Eliphalet Nott, A Sermon Preached Before the General Assembly of the Presbyterian Church . . .May 19, 1806. 13, 14. o.

17. ASA McFARLAND (1769-1827), presbiteriánus lelkész, Massachusetts-ben született, és Dartmouth-ban végezte el az egyetemet 1793-ban. Négy évig tartózkodott ott, oktatott és tanított és teológiai tanulmányokat folytatott. 1798-ban kapott egy meghívást a Concordi presbiteriánus gyülekezettől, ahol 27 évig maradt, vagyis 1824-ig. Egy jól fegyelmezett elme volt, elsősorban érthetően prédikált. Előadása logikus volt, méltóságteljes módon a hangját teljesen uralma alatt tartotta. Ráadásul rendszeres prédikálásán túl, széleskörű előadásokat tartott a prédikátorok részére különleges alkalmakon. Ilyen volt több előadása a próféciáról. 1809-től kezdve a Dartmouth Főiskola megbízottjaként az Állami börtön lelkészeként is szolgált, és 1811-ben segített a Hew Hampshirei Missziós Társaság megalapításában. 18 tanulmányt írt, és a Yale Egyetemen hittudományi doktori oklevelet szerzett.

22. Asa McFarland, Sermon . . .Before New Hampshire Misszionary Society, 1812. szeptember 17. 3-9. o.

23. Mivel szorult anyagi helyzetben volt, kénytelen volt félbehagyni a rendszeres klasszikus oktatást az egyetemen és néhány évig tanított. Akkor az 1763 évi Indián háború miatt az iskola zárva volt. Először orvostudomány tanulmányozására gondolt, de inkább az evangéliumi szolgálat felé fordult, Philadelphiában főiskolát végzett és teológiát tanult. A Philadelphiai presbiteriánus egyháztanács engedélyezte számára a prédikálást, és New Londonban megkezdte lelkészi szolgálatát. Azonban előbbi tanítói működésének helyszínén, Conocoheagueban tett látogatásakor válaszolt arra a felkérésre, hogy lelkészként szolgáljon. Az 1769 évi felszentelése után egészen a haláláig maradt, mint lelkészük – összesen 42 évig! Későbbi éveiben annyira megbénította egy reumás fertőzés, hogy időnként ülőhelyzetben tartotta meg előadásait. Tudományos munkája elismeréseként a Dickinson Főiskola a hittudományok doktora fokozatot adta neki 1792-ben.

28. A „prófétikus éveket (360 naposak) csillagászati éveknek kell számítani (365 nap 6 óra).” (9. oldal)

34. O. W. Elsbree, az idézett műben, 127. o. Az egyetértés egy szerződés vagy megállapodás, Róma és bármelyik világi kormány között, az egyházi kapcsolatok elrendezése céljából. Konkrétan, egy ilyen esetben, mint Bonaparte Napoleon, mint első konzul és VII. Pius között, Franciaországban a Római Katolikus Egyház helyreállított kiváltságainak meghatározása és az egyházi és polgári hatalmak közötti kapcsolatok szabályozása.

35. JOHN BRODHEAD ROMEYN 1777-1825) presbiteriánus lelkész, a New York állambeli Marbletownban született, a Columbiai British Académiától diplomát szerzett 1795-ben, és egyetemi bölcsészertkari diplomát kapott a Union Főiskolától 1797-ben, majd 1809-ben hittudományi doktori diplomát szerzett a New Jersey-i Főiskolán. 1798-ban engedélyezték neki a prédikálást, először a New York állambeli Rheinbeck holland református gyülekezetben szolgált lelkészként (1799-1803), és 1808-ig a Schenectady és Albany presbitáriuánus gyülekeztekben, majd 1808-tól egészen a haláláig a New York-i Cedar Streeti gyülekezetben. Visszautasította a Transylvania Egyetem és a Dickinson Főiskolai elnöki tisztséget, azonban 1809-1825 között a New Jersey-i Főiskola gondoka volt és 1812-től 1825-ig a Prencetoni Reológiai Szeminárium egyik alapítója és igazgatója volt. 1810-ben, 33 éves korában a presbiteriánus közgyűlés elnökeként szolgált és napjainak egyik legnépszerűbb prédikátora volt.

42. JEDEDIAH MORSE (1761-1826) Connecticut-ban született. Miután Yale-n végzett, visszatért New Havenbe teológiát tanulni, közben tanítással fizette ki a költségeket. Úttörő munkát végzett, amikor megírta a földrajzot iskolája számára, ami az első volt számos népszerű kiadás és módosítás között, és ezzel az Amerikai Földrajz Atyjának címét nyerte el. Ez a földrajztudós-prédikátor-szerkesztő-röpiratíró nemcsak az ő napjaiban volt kiváló, hanem a New Englandi teológiai „ortodoxia” támogatásában is, Samuel F. B. Morse nevű fia nemsokára felülmúlta őt. Ő volt az az ember, aki valószínűleg a legtöbbet tette azért, hogy elkülönítse az unitarius szárnyat a kongregacionalista egyháztól. Mint Charlestown Első Gyülekezetének lelkipásztora, harminc éven át szoros kapcsolatban volt Bostonnal, ahol szerzői hírnevének köszönhetően elnyerte a szellemi vezetők barátságát és elismerését, akik közül sokan liberálisok voltak, és később ellenük fordította tollát és befolyását.

43. Jedediah Morse, Signs of the Times, 4. o. (Lásd: O. W. Elsbree, az idézett műben, 129. o.)

48. LYMAN BEECHER, (1775-1863) a Connecticuti New Havenben született, és Yale-n tanult Timothy Dwight elnöksége idején. Beecher a Long Islandi East Hampton lelkésze lett, ezt követően Litchfielden, és azután Bostonban. 1832-ben az Ohio állambeli Cincinnati-i Lane Theologiai Szeminárium elnöke lett és a város preybiteriánus gyülekezetének lelkésze. Bátor volt és energikus, és elismert szószéki előaadó, a mértékletességi, rabszolgaságellenes mozgalom és más reformok lelkes támogatója. Könyvei széles körben keresettek voltak.

49. Lyman Beecher, A Reformation of Morals Practicalle and Indispensable. A Sermon Delivered at New-Haven . . . October 27, 1812. 30. o.

52. EDWARD DORR GRIFFIN (1770-1837) kongregacionalista lelkész, tanító és kollégiumi elnök, Cunnecticutban született. Gyermekkorát a forradalom idején élta, és mélyen megrázták az események. Születésétől kezdve szolgálatra szánták, és ezzel a céllal főiskolára. Azonban rájött, hogy megtéretlen, úgy döntött, hogy tanulmányozza a törvényt.. Egy ideje belefogott a tanulásba. Egy súlyos betegség azonban arra késztette, hogy a New Haveni ifjú Johathan Edwards vezetésével teológiai olvasmányokat folytasson. Ezt követően Connecticut számos gyülekezetének volt a lelkipásztora (beleértve New Hartfordot is), és végül 1801-1809 között Newark-ban szolgált. 1807-ben egy nagy ébredés tört ki a Griffin gyülekezetben. És 1809-ben a szószékkel kapcsolatos előadások professzora lett Andover-ban, és később Boston Park Streeti gyülekezetében szolgált lelkészként. 1821-ben a Williams Főiskola elnöke lett.

54. Edward D- Griffin, Sermon, Preached Oct. 20. 1813, at Sandwich, Massachusetts, 23, 24. o. Egy lábjegyzetben azt javasolja, hogy Chaldaic szerint (amelyről úgy gondolják abban az időben, hogy egy év 360 napos), ez 1241 88/100 évre csökkenthető, így 1847-ben vagy 1848-ban végződne.

A próféciák iránti érdeklődés fellendülőben van a századfordulón