31.  NE ÍTÉLJETEK, HOGY NE ÍTÉLTESSETEK

I. Miért és hogyan ne ítélj

1. Milyen alapvető szempontok miatt marasztalja el Jézus azt a farizeusi gyakorlatot, amikor valaki mások életének hibáit vizsgálja és ítéli?

• Mert a farizeusok teljesen összetévesztették a bűntől való elszakadást az emberektől való elkülönüléssel.
• Azt gondolták, ha megfelelően elkülönülnek az általuk bűnösnek minősített emberektől, akkor ettől ők szentebbek lesznek.
• Ezt úgy próbálták megvalósítani, hogy mások bűneit felnagyították, a magukét viszont említés nélkül hagyták.
• Ez a magatartás minden esetben az önigazultságnak egy olyan állapotát eredményezi, amit lelki gőgnek lehetne nevezni.
• Ebben az esetben az ember beszédének középpontjában a saját értékeinek a magasztalása áll, még ha közvetett formában is.
• Mert mások hibáinak a megítélésével a saját erényeit szeretné hangsúlyozni.
• Én nem vagyok olyan!... A tékozló fiú testvére is így gondolkodott.

2. Milyen lelkületet és állapotot fejleszt ki az emberekben az a szokás, amikor mások hibáival foglalkoznak?

• Már csak a másik hibáját “nézi”, csak azzal foglalkozik, minden helyzetben csak arra tud irányulni a tekintete, csak azt látja és csak azt veszi észre.
• Az ilyen ember könyörtelen szigorral figyeli és bírálja a környezetében élőket, és ha valamit észre vesz, akkor a lehető legsötétebb színben próbálja azt feltüntetni.
• A sokáig tartó önteltség azt eredményezi, hogy egy idő után teljesen megromlik az egészséges értékítélet, és ennek következtében vakká válik önmagával szemben.
• Ebből az állapotból természetesen következik az, hogy mások életében még a szálka is zavarja, önmagában viszont még a gerendát sem veszi észre.

3. Milyen bűnre gondolt Jézus, amit gerendához hasonlított, miközben más bűnt pedig csak szálkához?

• Minden más bűnhöz hasonlítva a mások ítélgetésének szokása a legsúlyosabb bűn.
• A rideg, kritizáló és engesztelhetetlen lelkület a legsúlyosabb következményekkel járó bűn, amit méltán hasonlított Jézus gerendához.
• Aki előtt a felebarát bűne látványosságnak számít, amit nézni kell és foglalkozni vele, annak nem jut ideje arra, hogy a sajátjával foglalkozzon és azt vegye észre, még akkor sem, ha az olyan nagy, mint egy gerenda.
• Márpedig az észrevétlen maradt betegségek a legveszélyesebbek, mert nem megy vele orvoshoz az ember és nem keresi rá a gyógyulást.
• Így van ez az észrevétlen maradt bűnökkel is, ha nem megyünk el vele Jézushoz.
• “Ha az emberek a kárhoztatásnak ezt a szellemét ápolják, akkor nem elégszenek meg azzal, hogy embertársukat az általuk vélt hibákra figyelmeztessék, hanem ha szelíd eszközökkel nem bírhatják rá őket, hogy az ő felfogásukat kövessék, – akkor erőszakhoz folyamodnak. Amennyire csak lehetséges, kényszerítik felebarátaikat, hogy az ő felfogásukat fogadják el” (GHB 130,1).

4. Hogyan lehet kivenni szemünkből a gerendát, és mi lehet a bizonyítéka annak, hogy már nincs ilyen gerenda a szemünkben?

• Jézus tanácsa szerint arra van szükség, hogy “szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss” (Jel 3:18/).
• Ez a kenet a Szentlélek gyógyító és újjáteremtő hatalmát jelképezi, amely segít kinyitni a szemünket, hogy a saját nyomorult állapotunkat újra olyannak lássuk, amilyen az a valóságban (Jn 16:8, Csel 26:18, Zsolt 51:5-6).
• “Aki gyakran tekint fel a golgotai keresztre és teljes tudatában van annak, hogy bűnei juttatták a Megváltót oda, az nem próbálkozik azzal, hogy a bűneit a felebarátjáéval hasonlítsa össze... Aki a golgotai kereszt árnyékában halad, annak lehetetlen, hogy a vádaskodás és az önmagasztalás szellemét ápolja” (GHB 132,1).
• Ha már úgy tudsz közeledni a vétkező, bűnös felebarátodhoz, hogy szeretettel segíteni akarsz neki, ha ennek érdekében mindent kész vagy megtenni érte, akkor már nincs szemedben gerenda.
• Ha már nem felfedezni és leleplezni akarod a felebarátod bűnét, hanem elfedezni, akkor nincs szemedben gerenda, mert a szeretet “mindent elfedez” (1 Kor 13:7).

5. Jézusnak ez a kijelentése arra utal, hogy egyáltalán nem szabad mások cselekedeteit megítélni?

• Nem arra utal, hiszen a Szentlélek ajándékai között a “lelkek megítélése” is szerepel, amiből az következik, hogy az Egyház fejlődése és a szentek tökéletesbítése érdekében szükség van erre a lelki ajándékra is (1 Kor 12:10, Ef 4:11-13).
• A saját életünk lelki tisztánlátása sem zárja ki azt, hogy mások életében is különbséget tudjunk tenni a jó és a rossz cselekedetek között.
• Ennek hiányában nem tudnánk a vétkező ember mellé állni, és a megtérés felé segíteni őt, amiként Jézus parancsolta azt részünkre (Mt 18:15).
• Jézusnak ez a kijelentése csak arra utal, hogy ne cseréljük fel a sorrendet, először mindig a saját bűneinkkel foglalkozzunk, és csak azután a másokéval!
• Jézus ezzel azt akarja szabályozni, hogy miközben meglátjuk mások életében azt, ami elítélendő, ezzel együtt ne ítéljük el az embert is, hiszen ő megtérhet ebből.

6. Kinek az érdekében hangzik el, kit akar védeni ez a jézusi parancs; a megítéltet vagy az ítélkezőt?

• Jézus itt elsősorban az ítélkező megmentése érdekében emel szót, mert nem akarja, hogy a saját ítélkezésének váljon áldozatává.
• Ezzel a kijelentésével Jézus egy csodálatos lehetőséget ad a kezünkbe.
• “Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik” (Lk 6:37).
• “Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek” (Mt 7:2).
• “Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot” (Jak 2:13).
• Csak másodsorban védi a megítélt embert az ítélkező gonosz és bíráló lelkületétől.

7. Az előzőeken túl még miért óv Jézus attól, hogy mások felett ítéletet mondjunk?

• Mert mi emberek, képtelenek vagyunk arra, hogy reálisan ítéljük meg egy ember helyzetét és életét.
• “Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1 Sám 16:7/b).
• Az indítékok és a szándékok ismerete nélkül nem mondhatunk ki igaz ítéletet.

8. Ha mégis szükségessé válik ítéletet mondani, akkor milyen isteni alapelvek szerint kell ezt megtenni?

• A bűnösnek akkor van szüksége leginkább a testvérei tapintatára, bölcsességére és a testvéri közösség megtartó kegyelmére, amikor vétkezett és elveszettnek érzi magát.
• “Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is” (Gal 6:1).
• “Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk” (Róm 15:1).

II. Az Isten szerinti ítélet

1. Jézusnak ez a tanítása mire akar közvetve figyelmeztetni bennünket?

• Mindenekelőtt arra, hogy egyszer Isten ítéletet fog tartani, és minden embernek meg kell állni ez előtt az ítélet előtt (2. Vers, 2 Kor 5:10).
• Azt is kimondja, hogy sokak véleményével ellentétben ez az ítélet nemcsak kegyelmet hirdet, hanem nagyon szigorú, elmarasztaló és irgalmatlan ítéletet is.

2. Mikor ítéli meg Isten az emberek cselekedeteit, – elképzelhető, hogy minden esetben a bűnbocsánat pillanatában hozza meg az ítéletét?

• Az emberek végső sorsát eldöntő ítéletnek egy Istentől meghatározott ideje van, amit Dániel prófétán keresztül jelentett ki (Dán 8:14).
• Az ítéletnek erre az időpontjára Isten egy különleges üzenet által fel is hívja az emberek figyelmét (Jel 14:6-7).
• A Biblia tanítása szerint Isten két részletben gyakorolja az emberek felé a kegyelmét.
• Először mindenki csak a bűnbocsátó kegyelemben részesülhet.
• Ezt a kegyelmét folyamatosan és állandóan gyakorolja Isten.
• Ez a kegyelem viszont csak feltételes kegyelem, ezért a korábban megbocsátott bűn bizonyos esetekben visszahárítható a vétkezőre.
• Jézus ezt akarta szemléltetni az adós szolgáról szóló példázatával (Mt 18:23-35).
• A megváltás történetének egy bizonyos időpontján gyakorolja Isten a bűntörlő kegyelmét.
• Ez a kegyelem viszont már végleges, csak azok részesülnek benne, akiknek sorsa Isten ítéletében végleg eldőlt üdvösségre, ezért a nevük bent maradt az élet könyvében (Csel 10:20, Fil 4:3/b).
• Ha az ítélet alkalmával Isten elmarasztaló ítéletet hoz, akkor még az élet könyvéből is kitörlik annak nevét, aki pedig korábban Jézusban az Isten bűnbocsátó kegyelmében részesül (2 Móz 32:32-33, Jel 3:5, 22:19).

3. Mit fejez ki számunkra az a tény, hogy az Istenség személyei közül egyedül Jézusnak adatott az emberek megítélésének a feladata?

• Az Atya Isten is tudna igazságos ítéletet kimondani felettünk, mégis kész volt visszalépni, miattunk lemondott arról a jogáról, hogy a bűnös embert elítélje, az ítélet jogát teljesen átadta Jézusnak, aki maga is ember (Jn 5:22, Csel 10:42).
• Az Atya még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az ítéletre valaki is azt mondhassa, hogy nem igazságos.
• Ha az Istenség személyei nem élnek az ítélkezés jogával, pedig alkalmasak lennének rá, akkor mennyivel inkább nekünk is így kellene tennünk, hiszen mi még alkalmatlanok is vagyunk erre.

4. Mihez fogja viszonyítani Jézus az ítéletre kerülő ember cselekedeteit?

• Ebben az ítéletben minden cselekedetet vizsgálat tárgyává tesz Isten, lehet az nyílt vagy titkos, jó vagy rossz, és az örök erkölcsi törvénnyel lesznek összehasonlítva (Préd 12:15-16, Jak 2:12).
• Isten tudja azt is, hogy a bűn hatalma miatt a cselekedetek önmagukban nem hűséges kifejezői egy-egy ember igazi lényének, éppen ezért minden esetben a szív cselekedeteit fogja megítélni (Mt 15:19, Mt 5:28).
• A jó cselekedeteinket azonban nem tekintik üdvösségszerző érdemnek az ítéletében, hiszen az üdvösséget kegyelemből nyerhetjük el, Isten ajándékaként, a mi cselekedeteinktől függetlenül (Gal 2:16, Ef 2:8-9, Róm 3:24, 28, Fil 3:9).
• A jó cselekedeteink viszont ki kell fejezzék a hálánkat és a szeretetünket azért az ajándékért, amit Jézus által kaptunk.
• A jó cselekedeteink kifejezik azt is, hogy mennyire gondoltuk komolyan azt a hitben végrehajtott helycserét, aminek következményeként Jézus helyettünk meghalt a kereszten (1 Jn 3:3).
• Isten ítéletében a törvényhez ilyenképpen való viszonyulásunk fogja eldönteni az örök sorsunkat (Jel 22:14).