Mózes I. könyve

<< Előző

További fejezetek:

Következő >>
Mózes I. könyve 2. fejezet  
A fejezet meghallgatása: 
  1. És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
  2. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott.
  3. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.
  4. Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté.
  5. Még semmiféle mezei növény sem volt a földön, és még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott esőt a földre; és ember sem volt, ki a földet mívelje;
  6. Azonban pára szállott fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
  7. És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett az ő orrába életnek lehelletét. Így lett az ember élő lélekké.
  8. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált.
  9. És nevelt az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
  10. Folyóvíz jőtt pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad.
  11. Az elsőnek neve Pison, ez az, amely megkerüli Havilah egész földét, ahol az arany terem.
  12. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő.
  13. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, amely megkerüli az egész Kús földét.
  14. És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, amely Assiria hosszában folyik. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
  15. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezé őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
  16. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
  17. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.
  18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
  19. És formált az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak a neve.
  20. És nevet adott az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált.
  21. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
  22. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez.
  23. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
  24. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
  25. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik.