Volt egy ember, Ramataim-Cofimból, az Efraim hegységéről való, és az ő neve Elkána volt, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita volt.
És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei voltak, de Annának nem voltak gyermekei.
És ez az ember felmegy esztendőnként az ő városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás voltak az Úrnak papjai.
És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az ő feleségének, és minden fiának és leányának áldozati részt adott;
Annának pedig kétakkora részt adott, mivel Annát igen szerette; de az Úr bezárá az ő méhét.
Igen bosszantja pedig Annát vetélkedő társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az ő méhét.
És így történt ez esztendőről esztendőre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképen bosszantá őt, ő pedig sírt, és semmit sem evék.
És monda néki Elkána, az ő férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?
És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül székében),
És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír.
És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én egész életére az Úrnak ajánlom őt, és borotva nem érinti az ő fejét soha!
Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr előtt: Éli figyel az ő szájára;
És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.
Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.
Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt.
Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig.
És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tőle.
Ő pedig monda: Legyen kedves előtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az ő útjára és evék, és arca nem volt többé szomorú.
És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr előtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az ő feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla.
És történt idő multával, hogy terhes lőn Anna, és szüle fiat és nevezé őt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem őt.
És mikor felméne a férfi, Elkána és az ő egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendőnként való áldozatát és fogadását:
Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztom, felviszem őt, hogy az Úr előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.
És monda néki Elkána, az ő férje: Cselekedjél úgy, amint néked tetszik, maradj itthon, míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az ő beszédét! Otthon marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, amíg elválasztá.
És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlő borral, és bevivé őt az Úrnak házába, Silóban. A gyermek pedig még igen kicsiny volt.
És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték.
Ő pedig monda: Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak.
Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem.
Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz.