Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl.
Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Betuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közűl.
A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott Ábrahámnak.
Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Betuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.
És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl;
És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;
És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az ő atyjának:
Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségűl vevé még az ő feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahalátot, Nebajótnak húgát.
Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.
És juta egy helyre, ahol meghála, mivelhogy a nap lement: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
És álmot láta: Ímé egy lajtorja volt a földön felállítva, melynek teteje az eget éri, és ímé az Istennek angyalai fel- és alájárnak azon.
És ímé az Úr áll azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel néked adom és a te magodnak.
És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova méssz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam.
Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
És nevezé annak a helynek nevét Bételnek, az előtt pedig Lúz volt annak a városnak neve.
És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem lessz, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételűl kenyeret és öltözetűl ruhát ad nékem;
És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr lessz az én Istenem;
És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lessz, és valamit adsz nékem, annak tizedét néked adom.