Az Úr pedig meglátogatá Sárát, amint mondotta, és akképen cselekedék az Úr Sárával, amiképen szólott.
Mert fogada Sára az ő méhében, és szűlt fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, melyet mondott néki az Isten.
És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, aki néki született, akit szűlt néki Sára, Izsáknak:
És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot, nyolcnapos korában, amint parancsolta néki az Isten.
Ábrahám pedig száz esztendős volt, mikor születék néki az ő fia Izsák.
És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; aki csak hallja, nevet rajtam.
Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? és ímé fiat szűltem vénségére.
És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, amelyen Izsák elválasztaték.
Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Egyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szűlt,
Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért.
De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.
Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára és elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
Amikor elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá.
És elment és leűlt szembe vele mintegy nyíllövésnyi távolságra; mert azt mondja magában: Ne lássam, mikor a gyermek meghal. Leűle tehát szembe vele, és fölemelé szavát és síra.
Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott ahol van.
Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt.
És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda ment azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni adott a gyermeknek.
És Isten volt a gyermekkel, és az felnövekedék, és lakik a pusztában, és lőn íjásszá.
Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Egyiptom földéről.
És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, amit cselekszel.
Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, amellyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, amelyben jövevény voltál.
És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erővel elvettek vala az Abimélek szolgái.
És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma.
Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.
És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
És felele Ábrahám: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek meg mind a ketten.
Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
Ábrahám pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségűl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.