Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.
És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát megölöm.
És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, akit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.
Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.
És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli Kúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is.
És mikor megérkezék Kúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá.
Monda akkor Kúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, amelyet Akhitófel ez egyszer adott.
És monda Kúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ő emberei igen erős vitézek és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik a néppel együtt.
Ilyenkor ő valami barlangban lappang, vagy valami más helyen, és meglehet, hogy mindjárt kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.
És még az erős vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is, akik vele vannak, erős vitézek.
Én azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.
Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, ahol található, és úgy lepjük meg őt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közül, akik vele vannak, egy se maradjon meg.
Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket húzzon a város körül, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.
És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Kúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó volt, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.
Monda pedig Kúsai Sádók és Abjátár papoknak: Ilyen és ilyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izráel véneinek; én pedig ilyen és ilyen tanácsot adtam.
Azért sietve küldjetek el, és izenjétek meg Dávidnak ilyen szóval: Ne maradj ez éjjel a pusztának mezején, hanem inkább menj át, hogy valamiképen el ne nyelettessék a király és az egész nép, mely vele van.
Jonatán pedig és Akimás a Rógel forrásánál állanak, ahová méne egy leányzó, ki megmondá ezeket nékik, és ők elmenvén, megmondák Dávid királynak, mert nem akarják magokat megmutatni, bemenvén a városba.
Meglátá mindazáltal őket egy szolga, és megmondá Absolonnak: Elmenének azért ők ketten sietséggel, és menének egy ember házába Bahurim városában, kinek tornácában volt egy kút, és oda szállának alá.
Az asszony pedig egy terítőt vőn és beteríté a kút száját, arra pedig darált árpát hintett; és nem vevék észre.
Menének pedig az Absolon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának: Hol van Akimás és Jonatán? Felele nékik az asszony: Általgázolának a patakon. És keresék őket, de mivel nem találták, visszatérének Jeruzsálembe.
Mikor pedig elmentek, kijövének a kútból, és elmenvén, megmondák ezeket Dávid királynak, és mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.
Felkele azért Dávid és mind a vele való nép, és általkelének a Jordánon, míg megvirrada; egy sem hiányzék, aki által nem ment volna a Jordánon.
Látván pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsát nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába; és elrendezvén háznépének dolgát, megfojtá magát, és meghala; és eltemetteték az ő atyjának sírjába.
És midőn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, ő és Izráelnek férfiai mindnyájan ő vele.
És Amasát tevé Absolon fővezérré a sereg felett Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, akinek a neve az Izráelita Jithra volt, aki beméne Abigailhoz, a Náhás leányához, ki Sérujának, a Joáb anyjának nővére volt.
És tábort jára Izráel és Absolon a Gileád földén.
Lőn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, ímé Sóbi, az Ammoniták városából, Rabbából való Náhásnak fia, és a Ló-Debár városból való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád tartományában, Rógelimban lakozó Barzillai.
Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.