Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:
Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kelt föl: áldjátok az Urat!
Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.
Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről: Megrendült a föld, csepegett az ég, A fellegek is víztől áradának.
A hegyek megrendültek az Úrnak orcája előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt.
Sámgárnak, az Anat fiának napjaiban, Jáhel idejében pihentek az utak, És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.
Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen, Mígnem én Debora felkelék, Felkelék Izráel anyjaként.
Új isteneket ha választott a nép, Mindjárt kigyúlt a harc a kapuk előtt; De paizs, és dárda avagy láttatott-é a negyvenezereknél az Izráel között?
Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben, Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!
Kik ültök fehér szamarakon, Kik ültök a szőnyegeken És akik gyalog jártok: mind énekeljetek!
Az íjászok szavával a vízmerítők között, Ott beszéljék az Úrnak igazságát, Az ő faluihoz való igazságait Izráelben. Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe!
Kelj fel, kelj fel Debora! Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket! Kelj fel Bárák, és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!
Akkor lejött a hősök maradéka; Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.
Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, Utánad Benjámin, a te néped közé; Mákirból jöttek le vezérek, És Zebulonból, kik a vezéri pálcát tartják.
És Issakár fejedelmei Deborával, És mint Issakár, úgy Bárák A völgybe rohan követőivel. Csak a Rúben patakjainál vannak nagy elhatározások.
Miért maradtál ülve a hodályban? Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?! Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!
Gileád a Jordánon túl pihen. Hát Dán miért időzik hajóinál? Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.
De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, És Naftali, a mezőség magaslatain!
Királyok jöttek, harcoltak; Akkor harcoltak a Kanaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; De egy darab ezüstöt sem vehettek.
Az égből harcoltak, A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával!
A Kison patakja seprette el őket; Az ős patak, a Kison patakja! Végy erőt én lelkem!
Akkor csattogtak a lovak körmei A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.
Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, - Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére, Az Úrnak segélyére vitézei közé.
De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, A Keneus Héber felesége, A sátorban lakó nők felett legyen áldott!
Az vizet kért, ő tejet adott, Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.
Balját a szegre, Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta, És ütötte Siserát, szétzúzta fejét, És összetörte, általfúrta halántékát,
Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai között leroskadt, elesett; Ahol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.
Kinézett az ablakon, és jajgatott Siserának anyja a rostélyzat mögül: „Miért késik megjőni szekere? Hol késlekednek kocsijának gördülései?”
Fejedelemasszonyainak legokosabbjai válaszolnak néki; Ő egyre csak azok szavait ismételgeti:
„Vajjon nem zsákmányra találtak-é, és mostan osztozkodnak? Egy-két leányt minden férfiúnak; A festett kelmék zsákmányát Siserának; Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket, Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt.”
Így vesszenek el minden te ellenségeid, Uram! De akik téged szeretnek, tündököljenek, mint a kelő nap az ő erejében! És megnyugovék a föld negyven esztendeig.