Ezek pedig azok, amiket örökségül vőnek el Izráel fiai a Kanaán földén, amiket örökségül adtak nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, akik valának Izráel fiainak nemzetségei felett;
Sorsvetés által való örökségökül, (amint megparancsolta az Úr Mózes által) a kilenc nemzetségnek és a félnemzetségnek:
Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott örökséget ő közöttök.
Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára.
Amint megparancsolta az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fiai, és úgy oszták fel a földet.
Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, amelyet beszélt az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felőlem és te felőled Kádes-Barneában.
Negyven esztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, amint az én szívemben volt.
Atyámfiai pedig, akik feljöttek velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.
És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.
Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, amint szólott; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izráel a pusztában bolyongott; és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok!
Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre.
Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta az Úr.
És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
Azért lőn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izráelnek Istenét.
A Hebron neve pedig annakelőtte Kirját-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól.